Oszsza meg másokkal is

- Tavaly ősszel az RTL Klubon futott Benkő feleséget keres című perverz műsor nézettségben felülmúlta a konkurensek szinte minden műsorát, mint ahogy korábban a kukkolós valóságshow-k is tömegeket szegezte a képernyők elé. Az ilyen és hasonló produkciókat joggal sorolják a trashmédia („szemétmédia”) kategóriába. Mi az oka, hogy megdöbbentően sokan hajlandóak estéről estére szemetet fogyasztani?

- A válasz meglehetősen nehéz, már csak azért is, mert nem könnyű megmondani, hogy mi tartozik a trashmédia kategóriájába. Szemben a fizikai táplálékkal, a szellemi eledeleknél nem lehet egzakt módon meghatározni, hogy azok kire miként hatnak. Persze nem akarom relativizálni a problémát, és azt mondani, hogy akkor „anything goes”, vagyis minden mehet, csak jelzem, hogy a határvonalak nem élesek. Megesik, hogy a magas kultúra is zavarba ejtően naturalisztikusan ábrázolja a világban és az emberben lévő rosszat. Vagy egy másik példa: a mulatós zenét kínáló műsorok egy Bartók rádión nevelkedett művelt zeneszeretőnek vélhetően komoly lelki sérülést okoznak, de ez nyilvánvalóan nem jelentős erkölcsi probléma. Szemben például azokkal a reality műsorokkal, ahol a szereplők kihasználtan nem csak a maguk, hanem – a producerekkel közreműködve – tulajdonképpen a néző emberi méltóságát is meggyalázzák. Vagy azok a beszélgetős műsorok, ahol kiárusítják az emberek sorsát, nyomorúságát, és az még súlyosabb eset, ha ezt mondjuk egy orvos teszi, hiszen ezzel megszegi a hippokráteszi esküjét.

- Meg lehet egyáltalán határozni, pontosan mi a szemét?

- A magam részéről trashmédiának azt nevezem, amikor a média a médiából él. A közvetített tartalom már elidegenedett a valóságtól: a híresség megmutatja a testét egy magazin címlapján, erről beszámol egy tévéműsor, majd a forgatásról tudósít egy internetes oldal. A marketing és a gazdaságtan törvényeinek keretein belül a kereskedelmi televíziók, a bulvármagazinok és az internet aranyháromszögében ez a folyamat tetszőlegesen variálható, és a játék újabb szereplőkkel frissíthető.

- Elképesztő, hogy például Benkő egyik kikosarazott párjelöltjét az RTL Klub szárnyai alá vette, saját műsort csinálnak neki, és ő máris sztárként viselkedik. Minimális befektetés, maximális siker, mondhatnánk.

- A rendszer valóban nem túl bonyolult, de egy dologra azért mégis figyelni kell: a celebnek komoly dolgokkal tilos foglalkoznia. Az egyetlen komoly dolog, amit megtehet, hogy meghal. Ez évekre szóló témát szolgáltat azoknak, akik belőle élnek.

- Ha rossz ételt eszünk, megbetegszünk. Miként hatnak ezek a média tartalmak – maradjunk most az erkölcsileg egyértelműen problémás eseteknél – a nézőre?

- A média valójában az énünk felépítésének meghatározó eszköze. Az erkölcs nem tudat, hanem gyakorlat, márpedig a trashmédia nagyon sajátos, mondhatni zavarba ejtő gyakorlatot közvetít, ami a társadalomra nézve nyomasztó. Azt gondolom, hogy igazán kevés olyan baloldali médiateoretikus van, aki hisz abban, hogy például a Mónika show olyan nyilvános színház, amelyben az elnyomottak is szóhoz jutva, méltóságot nyernek.

- Mit lehet tenni, ha nem akarjuk mesterségesen meghatározni, hogy mi mehet le a televízióban és mi nem?

- Azzal, hogy a liberális kapitalizmusra igent mondtunk, annak antropológiáját is elfogadtuk, aminek a lényege, hogy a fogyasztó felnőtt ember, ezért az állam rábízza, hogy mi használ neki és mi árt. Nagyon veszélyes lenne, ha egy viktoriánus magaslaton állva meghatároznánk, mi a jó, és mi a rossz. A probléma megoldását nem ebben látom. Annak idején az egyetem menzáján háromféle menüből lehetett választani, de az egyik rémségesebb volt mint a másik, ezért rémségeket ettünk. A helyzet most ugyanaz: nincs választék, ezért rákényszerülünk a szemétre.

- Vagyis azt mondja, hogy televíziók nem azért sugároznak primitív tartalmakat, mert erre van igény, hanem fordítva: azért van erre kereslet, mert nem kínálnak mást. Ugyanakkor a leginkább költséghatékony módszer éppen ez, miért változtatnának rajta azok, akik profitálnak belőle?

- Itt van a lényeg: ez a médiaszabályozás dolga. Az ORTT-nek nem annak eldöntésével kellene foglalkoznia, hogy a Sláger vagy a Danubius rádió sugározzon-e tovább. Azt kellene felügyelni – megfelelő jogszabályi háttérrel –, hogy az egyetemes és nemzeti kultúra újra hangsúlyosan megjelenjen az audiovizuális környezetben. Nálunk ugyanis túl kicsi a piac ahhoz, hogy ezek maguktól megjelenjenek. Ha ezt a kötelezettséget egy csatorna nem akarja bevállalni, akkor köszönjük szépen, majd jön egy másik, amelyik megteszi.

- Ez mit jelentene a gyakorlatban: kötelező elem lenne a Vers mindenkinek? Attól tartok, jóval kevesebben ülnének a képernyő elé.

- Ez egy rossz megközelítés. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy megfelelő szabályozással sikeresen lehet integrálni a kínálatba értékeket közvetítő tartalmakat. Nem véletlen, hogy a britektől a németekig mindenhol népszerűek a nemzeti kultúra kortárs kultúrába igényesen visszalopott elemei.

Eközben nálunk Jókai Kárpáthy Zoltán című regényét én is, maga is ugyanabban a „kiszerelésben” – Várkonyi Zoltán egyébként nagyszerű filmjében – láttuk a televízióban, és nagy esély van rá, hogy az ön gyermekei is abban tudják csak megnézni. Miért nem lehet elvárni a kereskedelmi csatornáktól, hogy meghatározott arányban magyar műveket sugározzanak ismert magyar színészekkel? Vagy miért nem lehet a Magyar Rádió versarchívumát közzétenni az interneten?

Ez nem a károsnak ítélt tartalmak beszüntetését jelentené, hanem azt, hogy amint a jó színvonalú mainstram megjelenik a közönség előtt, a trashmedia automatikusan a perifériára szorul. A kérdés tehát nem az, hogy miért gyártanak szemetet, hanem az, hogy miért nem gyártanak értékes tartalmakat, miért nem alakult ki egy széles, mélyen tagolt médiapiac?
És még valami: a sztárszisztémát a magas és középkultúra elemeiből is fel lehetne építeni. Gondoljon bele, mennyi elfelejtett kiváló színészünk van, akiket azért nem ismerünk, mert csak színházakban játszanak, a televízióban nem tűnnek fel! Ha profin elkészített magyar filmekben szerepelhetnének, a következő hónapban ők lennének az ünnepelt sztárjaink - nem az érdemtelen celebek.

- Kinek a felelőssége a jelenlegi helyzet?

- Döntően a politikáé. A politikusokat ugyanis csak addig érdekli a médiaszabályozás, ameddig arról van szó, hogy ők reggel, délben, este kapjanak műsoridőt. Felelősség terheli a médiaipar működtetőit is, akik nem alkalmaznak egy olyan rendszert, ami világszerte működik, és profitot is tud termelni. Az az érzésem, hogy azoknak, akik ezeket a trash műsorokat készítik, sejtelmük sincs a televízió morális felelősségéről, kulturális lehetőségeiről, tehát az eszközről, amit a kezükbe kaptak.

- Mit gondol, van esély arra, hogy civil felháborodás vessen véget a trashmédia térhódításának?Nagy-Britanniában egy házaspár indított kampányt azért, hogy ne az aktuális tehetségkutató médiasztárjának slágere szerezze meg a toplista első helyét karácsonykor, hanem egy hagyományos rockbanda – és sikerrel jártak.

- Ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok, figyelembe véve a hazai civil társadalom állapotát. Viszont lehet, hogy lebecsülöm az új médiában rejlő lehetőségeket. Az interneten van például egy blog, ahol minden nap egy magyar költő a szerkesztők által rossznak ítélt versét teszik fel. Megdöbbentő, hogy egy-egy posztot 5 ezren is elolvasnak, és komoly viták folynak a témáról. Úgy tűnik, felkelthető az érdeklődés a magyar kultúra iránt ilyen sajátos kezdeményezésekkel is.

forrás : atv.hu / Hetek

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.