80 ezer forintos javaslat a minimálbérre
2009.09.26. 06:16

80 ezer forintos minimálbér-javaslatot tett le végül a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Indul a vita az országos bérajánlásról, a minimálbérről, s a szakképzetteknek fizetett bérminimumról. A kormányzat, s a munkavállalók szerint is külön kell kezelni az átlagbér alatt, illetve felett keresőkre vonatkozó bérajánlást.
80 ezer forint lenne a minimálbér, s ennek 122 százaléka, 97 600 forint a szakképzetteknek járó bérminimum a munkavállalók javaslata szerint – tudta meg az FN.hu.
Ez már a munkavállalói oldal egyeztetett álláspontja, amelyről a péntek délelőtt kezdődő Országos Érdekegyeztető Tanácson igyekeznek meggyőzni a munkaadókat, vélhetően kevés sikerrel. Pénteken az egyeztetés még aligha jut túl az álláspontok ismertetésén.
A legnagyobb vita a minimálbérről, bérminimumról várható – mondta lapunknak csütörtökön Vadász György, az Iparszövetség társelnöke, a kisvállalkozások érdekképviselője.
A kkv-k éreznék meg jobban
Az érdekvédő kifejtette: a vállalkozásoknak üzleti érdeke, hogy a munkavállalók anyagilag megbecsültnek érezzék magukat, ugyanakkor az álláshelyek megmaradása ugyancsak fontos szempont.
A minimálbér komolyabb megemelése elsősorban a kisvállalkozásokat hozná nehezebb helyzetbe, hiszen minimálbér közeli béreket nagyobb arányban fizetnek a kkv-szektorban, mint a nagy cégeknél.
Az egyszemélyes mikrovállalkozóknak viszont nem sokat számít, mert nekik jövőre az elvárt járulékalap nem a dupla minimálbér lesz, hanem a foglalkozására jellemző átlagbér.
Infláció fölött
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) korábban a munkavállalói oldal egyeztetett javaslatánál kétezer forinttal kevesebbet: 78 ezer forintot javasolt a munkavállalói oldal tagszervezeteinek, ami szintén infláció fölötti emelést irányzott volna elő.
Indul a bércsata - biztosan nem a pénteki harc lesz a végső.
Hódi Zoltán, az MSZOSZ egyik tárgyalója lapunknak akkor elmondta: szerintük azért lenne szükség az inflációt meghaladó bérnövekedésre, mert a munkavállalók azt utóbbi időben jelentős reálbér-csökkenést, s egy részük pedig munkahelyük elvesztését tapasztalhatta meg a válság következményeképpen.
Az eddig adómentes juttatások jelentős része 25 százalékkal fog adózni jövőre, más részük - így a hideg étkezési jegyek- még a 25 százalékos adózási körbe sem kerülhettek be, így ezeket a munkavállalók biztosan nem fogják kapni jövőre.
A minimálbér környékén keresőknek a hideg étkezési jegyek kiesése - amelyet Hódi szerint a cégek aligha pótolnak majd a a 25 százalékkal megadóztatott meleg étkezési jegyekkel - jelentős nettó munkajövedelem-csökkenést okoz majd, amit ellensúlyozni kell - vélte a munkavállalók érdekvédője.
Országos bérajánlás - csak az átlagbér alattiaknak?íbr>
Hódi lapunknak korábban azt is elmondta, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése ráadásul bruttó 160 ezer forint alig ad többletet a munkavállalónak, csak átlagbér fölött jelentős a nettó bérnövekedés - tette hozzá. Így még annak a technikáját is át kell gondolni, hogy hogyan fogalmazzák meg majd az általános béremelésre vonatkozó javaslatukat, hiszen a béremelkedés hatása másként érinti a havi bruttó 160 ezer forint alatt, illetve fölött keresőket.
Az adórendszer átszabásának hatását a kormányzat is figyelembe veszi a javaslatában, ezért azt tanácsolja a munkaadói, illetve munkavállalói oldalnak, hogy külön kezeljék az átlagbér alatt, illetve felett keresőkre vonatkozó bérajánlást. A kormányzat szerint az átlag közelében, illetve felett keresőknél nem szükséges országos béremelési ajánlást kiadni, hiszen az adórendszer változása miatt a nettó bér amúgy is emelkedik, az esetleges fizetésemelés mértékét rá kell bízni a felekre.
forrás : fn.hu
|