Móricz Simon

Az ügy előzménye akkor az volt, hogy a rendszerváltástól és a gazdasági válság előszelétől megrettent helyi politikusok egy csoportja - Miskolcról elszármazott, nagy hatalmú társaik támogatását is maguk mögött tudva - elhatározták, hogy megtisztítják Miskolc belvárosát és az Avasi lakótelepet a "deviáns cigány családoktól". Mindmáig rejtély, hogy hány családot és milyen kritériumok alapján minősítettek deviánsnak. Azt sem lehetett pontosan tudni, miért gondolták azt, hogy a "cigánybűnözés" feltétlenül csökkenni fog attól, ha nagyszámú, deviánsnak tartott, de mindenesetre szegény, alacsonyan iskolázott és akkor már magas arányban munkanélküli családot, akaratuk ellenére összezárnak egy, a város szélén, közlekedéstől, iskolától, bevásárlási lehetőségtől távol felépíteni szándékozott, "csökkentett komfortfokozatú" telepen.

A telep terve az egész ország közvéleményét megosztotta. Hívei hivatkoztak arra, hogy milyen szép lakókörnyezet is létesülne ott, hiszen még tűzrakóhelyet is terveztek a közepére, ahol a cigányok szabadon énekelhetnék énekeiket, járhatnák táncaikat. Ellenfelei azzal érveltek, hogy mégoly szépnek mondott környezetbe sem lehet akarata ellenére kizsuppolni senkit, hogy az összezártság nem csökkenti, hanem növeli azokat a problémákat, amelyeket a város vezetői megoldani szándékoznak, és hogy a telep rengeteg pénzbe, négyzetméterenként körülbelül annyiba kerülne, amennyiért akkor Budapesten, a Rózsadombon lehetett lakást vásárolni.

Az eszkalálódó konfliktus során a város többször is igen éles etnikai összeütközés határáig jutott, és csak a romák és vezetőik józansága, meg nagy adag szerencse révén sikerült a legrosszabbat elkerülni. A konfliktus heteiben rengeteget változott a világ, és rengeteget számított az is, hogy a rendszerváltás hajnalán sokan úgy gondolták, hogy az alakulófélben levő új világban nincs helye olyasminek, amit a város vezetői akkor elterveztek

Az ügy úgy oldódott meg 1989. március 2-án, pontosan egy hónappal a gettóterv elfogadása után, hogy kitervelői lassan kényelmetlenné váltak pesti pártfogóik számára. Ugyanazok a tanácstagok, akik korábban megszavazták a tervet, saját határozatuk ellen szavaztak. Ezután csaknem húsz évig semmilyen komolyabb etnikai konfliktus nem volt Miskolcon, pedig a munkanélküliség és a szegénység ezután kezdett igazán növekedni. Az sem valószínű, hogy a "deviáns cigányok" hirtelen megjavultak volna, miként azt sem hisszük, hogy a "rasszista miskolciak" körében ripsz-ropsz visszaesett volna az előítéletesség mértéke.

Milyen tanulságok vonhatók le mindebből a húsz évvel később kirobbant újabb konfliktus, és általában az etnikai konfliktusok gyakoriságával és intenzitásával kapcsolatban? Magyarázatukra alapvetően két különböző típusú érvrendszer ismeretes:

Sopronyi Gyula

1. A gazdasági jellegű érvelés szerint a társadalmi egyenlőtlenségek és az etnikai jellegű konfliktusok kiéleződését a gazdasági helyzet romlása eredményezi.

2. A szociálpszichológiai jellegű érvelés szerint az etnikai konfliktusok és azok kiéleződése is a népesség előítéletes beállítottságával magyarázható. Azokban az időszakokban és azokban a térségekben gyakoribbak az ilyen típusú konfliktusok, ahol és amikor erősebbek az egyes etnikai csoportokkal szembeni előítéletek.

Véleményem szerint az etnikai konfliktusok gyakoriságának és intenzitásának magyarázatára önmagában egyik hipotézis sem alkalmas, és kombinálásukkal is inkább csak a szükséges, de nem elégséges feltételeket tudjuk megragadni. Ha ugyanis önmagában a gazdasági helyzet romlásával lenne magyarázható a konfliktusok elszaporodása, illetve elmélyülése, akkor a gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan, vagy legalábbis azt valamekkora késéssel követve, egyre intenzívebbé kellene válniuk a konfliktusoknak, majd a gazdasági fellendülés hatására, legalábbis egy idő után, mérséklődnie kellene gyakoriságuknak és élességüknek.

Mindezt az adatok a legkevésbé sem igazolják, ahogy azt sem, hogy - ami szintén a hipotézisből következne - az etnikai konfliktusok gyakorisága és erőssége a szegényebb, vagy a válság által inkább sújtott térségekben lenne megfigyelhető. Míg az első hipotézisnek megfelelően az előfordulási és intenzitási trendeknek előbb határozottan felfelé ívelő, majd egyértelműen hanyatló tendenciát kellene mutatniuk. Miskolcon, Ózdon vagy Kazincbarcikán állandóak lennének a konfliktusok, Székesfehérvár vagy Veszprém körzetében viszont soha sem éleződnének ki. A második hipotézis akkor lenne igazolható, ha a gyakoriságok és intenzitások közel állandó szinten ingadoznának, hiszen az ilyen típusú előítéletes beállítottságok csak nagyon lassan változnak. Úgy tűnik azonban, hogy az etnikai konfliktusok gyakoriságát ábrázoló görbe sem viszonylag hosszú ideig emelkedő, majd csökkenő, sem viszonylag állandó szinten ingadozó alakot nem mutat, inkább szabálytalan időközökben, szabálytalan intenzitású, nagy megugrások, majd hirtelen visszaesések tendenciája rajzolódik ki.

Lényegében ugyanez a tendencia mutatkozik akkor is, ha megkíséreljük az elmúlt évek legjelentősebb cigányellenes atrocitásainak történetét nyomon követni. Az első, mindenképpen említést érdemlő jellegzetesség az, hogy ezek a nagyon különböző helyen és időben, különböző ügyek körül kibontakozott konfliktusok egymáshoz meglehetősen hasonlatos forgatókönyvet követnek. A konfliktus csaknem mindig arra a hatalmas és egyre mélyülő szakadékra vezethető vissza, ami az Európához való felzárkózásra többé-kevésbé jó eséllyel törekvő többség és az egyre inkább a harmadik világ szegényeinek színvonalára sülylyedő cigány kisebbség helyzete között húzódik. Ha ennyire eltérő helyzetű és lehetőségű csoportok élnek egymás közvetlen közelében, az életmódok és viselkedések hatalmas különbsége szinte szükségszerűvé teszi az elkülönülésre és elkülönítésre irányuló törekvéseket. Ez az "objektív helyzet" azonban inkább csak az előítéletek megmerevedését, sajnálkozással vegyes lenézést, a tér- és társadalomszerkezeti választóvonalak élesedését eredményezi.

Ahhoz, hogy az előítéletes gondolkodásból agresszív előítéletes cselekedet legyen általában az kell, hogy a helyi politikai elit vagy annak valamelyik befolyásos csoportja - általában valamiféle országos szintű támogatást is élvezve - politikai programként tudja megfogalmazni a valóban katasztrofális gazdasági helyzetből és a valóban jelen lévő előítéletes szociálpszichológiai környezetből "egyedül következő megoldást". Ezen általában valamilyen, a "cigányoknak", vagy legalább a meglehetősen önkényesen definiált "rossz cigányoknak" a település perifériájára való kiszorítására, vagy - újabban egyre gyakrabban - a településről való elűzésére irányuló terv értendő. Ezután általában erősödik a konfliktus intenzitása.

Tovább élezi a helyzetet a helyi és országos média megjelenése, jó szándékú, de túlnyomórészt bámulatosan tájékozatlan hozzáállása, gyakran szenzációhajhász, a "közönség" feltételezett rasszista beállítottságát kiszolgálni akaró törekvése, hogy a nyíltan rasszista média szerepéről ne is beszéljünk. A konfliktus eszkalálódásának további szakaszát jelenti a jogvédő szervezetek megjelenése, mert szinte teljesen függetlenül azok szándékától és taktikájától, a helyi elit azonnal hevesen támadni kezdi őket, arra hivatkozva, hogy ez miskolci, székesfehérvári, tiszavasvári stb. "belügy", amibe a "Pestről jött" jogvédőknek nem lehet beleszólásuk. A helyi többségi vezetőket ebben általában támogatják a cigányoknak a többségi társadalom által kijelölt helyi megbízottai, a különböző rendű és rangú "cigányvajdák" is, akik a maguk részéről alázatosan megköszönik, hogy polgármesterük milyen szép gettót, konténertelepet vagy -iskolát akar építeni a cigányok számára, és elítélik azokat, akik meg kívánják akadályozni ezeket a remek terveket.

Romatelep
Népszabadság - Kurucz Árpád

Az ismertté váló atrocitások számának hirtelen megugrásai, majd ugyanilyen hirtelen visszaesései tehát nagyon fontos összefüggést jeleznek: mindenekelőtt azt, hogy az elmélyülő társadalmi egyenlőtlenségek és az előítéletes társadalmi környezet az etnikai jellegű konfliktusok kialakulásának csak szükséges, de nem elégséges előfeltételeit jelentik. A konfliktusok kirobbanásában, illetve feloldásában hatalmas felelősség terheli a helyi és országos politikai eliteket, amelyek pillanatnyi érdekeiknek megfelelően adnak olyan jelzéseket, amelyekkel élezhetik vagy tompíthatják az etnikai konfrontáció élességét.

Ma tehát ismét súlyos válság és súlyos etnikai konfliktus van Miskolcon. A húsz évvel ezelőttihez hasonló a helyzet abban is, hogy ismét megindult a nagy politikai helyezkedés: a helyi rendőri, önkormányzati és pártvezetők ezúttal a "több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltásra" készülnek. A konfliktus előszelei már legalább egy éve érezhetőek voltak. Mind gyakrabban érkezett az egyre fenyegetőbb elképzelések és megoldások híre a városból és a megyéből.

A szociális segély folyósításának a közmunka végzéséhez való kötése, a miskolci városőrség létrehozása, a Magyar Gárda és a Goj Motorosok demonstrációi, a cigányok házai elleni Molotov-koktélos támadások, az embervadászatok rendszeressé válása, a miskolci rendőrkapitány "egyetlen szerencsétlen mondata" (ami több mint fél éve rendszeresen, igen változatos és hosszú eszmefuttatások formájában hangzik el), polgármesterek és helyi politikusok részvétele a gárdademonstrációkon, egyes helyi és országos vezetők megkülönböztetett figyelme a monoki polgármester cigányellenes zagyvaságai iránt, és mindezek betetőzéseként: a miskolci politikai elit - pártállásra való tekintet nélkül - részt vesz egy előre tudhatóan nyíltan rasszista szimbólumokkal, szónoklatokkal és szervezetekkel terhes tüntetésen.

A miskolci Gettóellenes Bizottságból alakult Roma Polgárjogi Alapítvány a helyzet tisztázása érdekében tényfeltáró bizottságot küldött Miskolcra. A bizottság áttekintette az üggyel kapcsolatban elérhető statisztikákat és egyéb dokumentumokat, valamint a város vezetőinek az utóbbi hónapokban tett nyilatkozatait. Ezen túlmenően munkája elsősorban az érintett roma és nem roma lakosság helyzetének és véleményének megismerésére irányult.

Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy - a város vezetői által említett adatokat is beszámítva - semmi jel sem mutat arra, hogy indokolt lenne az a hiszterizált, a miskolci roma és nem roma szegények elleni szélsőséges indulatok gerjesztésére alkalmas hangulatkeltés, ami az utóbbi időszakban nagymértékben felerősödött a városban. Az elmélyülő szociális krízis ellenére az azzal kapcsolatba hozható bűnesetek száma nem ugrott meg Miskolcon, a nyilatkozatokban gyakran emlegetett avasi lakótelepen pedig még valamelyest javult is a helyzet ebben a vonatkozásban. Az utcai rablásokat, lakástámogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket elkövetők száma más, hasonló helyzetű településen megfigyelhetőnél számottevően nem magasabb, a probléma hagyományos bűnüldözési módszerekkel kezelhető és kezelendő.

Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a városban igen súlyos, pusztán rendőri módszerekkel nem kezelhető szociális problémák vannak. Miskolc egyes városrészeiben, mindenekelőtt a szegény és cigány népességet a legnagyobb mértékben koncentráló telepeken, illetve azok máig megmaradt részein (Szondi- és József Attila-telep, Béke Szálló, Bábonyibérc, Számos utcák), valamint az újonnan létrejövő "vadtelepeken" (Lyukóvölgyi üdülőtelkek) - nem utolsósorban a város vezetői által az utóbbi évtizedekben követett szakszerűtlen és hanyag tevékenység következtében - mára igen súlyos válsághelyzet alakult ki. Az elmélyülő szociális problémák, különösen akkor, ha azokat hisztéria- és gyűlöletkeltésére alkalmas, felelőtlen megnyilatkozásokkal igyekeznek "kezelni", könnyen olyan vagy ahhoz hasonló helyzetbe csaphatnak át, amellyel apokaliptikus képet festő, hamis helyzetértékeléseikben a város "felelős vezetői" gyakran riogatnak. Húsz évvel ezelőtt, az akkori válság kezdetén pontosan ilyen nyilatkozatok, ilyen cigányellenes hangulatkeltés folyt Miskolcon, és akkor sem az egymással a cigányellenességen kívül semmi másban egyetérteni nem képes helyi vezetőkön múlott, hogy a város elkerülte a súlyos etnikai jellegű összetűzések kialakulását.

Figyelemre méltó, hogy ma újra különböző ellenőrizhetetlen rémhírek terjednek arról, hogy Miskolc vezetői a város szélén felépítendő gettóba készülnek kitelepíteni a "deviáns családokat". Figyelemre méltó, hogy jelenleg, az őrző-védő cégek mindenhol jelen levő fegyveres emberein kívül, már öt paramilitáris alakulat, a rendőrség mellett a készenléti rendőrség, a városőrség, a polgárőrség és a "gárda" emberei vannak jelen Miskolcon, és vesznek részt olyan demonstráción, amit a város helyi és országos politikusainak jelentős része is megtisztel részvételével.

Egy ország nem mondhat le népességének arról a csaknem egytizedéről, akik - roma és nem roma magyar állampolgárok - a rendszerváltás után hullottak ki a magyar társadalomból. Egy ország nem adhatja fel területének egytizednél is nagyobb részét - ugyanis lényegében ez történik a gettósodó városrészek, fokozatosan etnikai gettókká váló aprófalvak, sőt egész gettósodó térségek esetében, amelyekből Miskolcon és Borsod megyében az átlagosnál is jóval több van. Egyetlen megye, egyetlen város sem tudja úgy tartósan megoldani a saját problémáit, hogy kirekeszti a legnyomorultabbakat, és szerencsétlen helyzetükért megbélyegzi őket. A kiszorítottak egy része ugyanis visszatér: ha megkérdezzük az avasi lakótelep kukáiban kenyér után kutakodókat, a vadtelepek kalyibáiban fagyoskodókat, az utcai rablások elkövetőit, jelentős részük éppen a gettósodó városrészekből és aprófalvakból jön. Onnan, ahova az elmúlt évtizedekben rengeteg szerencsétlen páriát szorítottak ki.

A borsodiak, és persze mi, Európához felzárkózni törekvő többi magyarok is, sok-sok éve úgy "oldjuk meg" ezt a problémát, hogy sokszorosára növeljük azt. Ennek pedig, nekünk aztán igazán tudnunk kellene a történelemből, nem lehet jó vége! Ha egy hátrányos helyzetű kisebbség - ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy jogosan vagy jogtalanul - úgy érzi, hogy a rendőrség, az önkormányzat, az állam nem védi meg őt, elkezdi megvédeni saját magát. Ha a többségi társadalom - jogosan vagy jogtalanul - úgy érzi, hogy intézményei nem védik meg őt a "deviáns kisebbségtől", elkezdi megvédeni saját magát. Ilyen helyzetekben szokott elszabadulni az erőszak és viszonterőszak egymást egyre erősítő ördögi köre, mint azt legutóbb a Balkánon láthattuk. Elég sok embernek kell meghalnia, amíg megérkeznek a nemzetközi békefenntartók, akik szétválasztják az egymással szembenálló feleket. Addigra, nemzetközi támogatást is maga mögött tudva, szeparatista mozgalmak szerveződnek, amitől a konfliktus csak tovább éleződik. Végül az történik, amire magyarok, jugoszlávok, szerbek közül csak nagyon kevesen mertek gondolni: az országrész, mondjuk Csereháti Autonóm Cigányterület néven - aminek ötlete bizonyos borsodi körökben már több mint húsz éve időről-időre úgyis felmerül - leválik az anyaországról.

Most körülbelül ennek a folyamatnak a közepénél tartunk. A fiatal és igen törékeny magyar demokrácia nagy próbája, hogy képes lesz-e megállítani az önsorsrontó cselekedeteknek ezt az egymást erősítő láncolatát.

forrás : nol.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.