A kocsmapolitizálás megbukott
2011.09.28. 05:54

Magyarország legnagyobb baja nem az akármilyen válság, meg az elmúlt nyolc, húsz, negyven, hetven év. Hanem a hivatalos szinten űzött kocsmapolitizálás. A nagyhangú ígérgetések, a szakemberek fölényes kiröhögése, hogy majd mi azt jobban tudjuk, aztán az éveket elvivő bénázások, a feladatmegoldásra, fegyelmezett, következetes munkára, a konfliktusok kezelésére való képtelenség. Az a mentalitás, hogy ahelyett, hogy végiggondolnánk egy közgazdasági egyenletet, inkább kijelentjük, hogy megbukott, és majd mi tudunk jobbat.
Oszsza meg másokkal is
„A közgazdászokon kívül lassan minden értelmes ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy a klasszikus közgazdaságtan megbukott” – ezt találta írni a napokban Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese. Jómagunk kettő darab bölcsész szak végigjárása ellenére annyit mégis megtanultunk, hogy még véletlenül se vigyük a nyilvánosság elé a bölcsész típusú, nagy szavakat deklaráló, mások dolgához jobban értő kocsmapolitizálást, mert könnyen szénné égethetjük magunkat, de ennél kínosabb dolgok is kisülhetnek belőle (például egyszer néhány bölcsész addig nyomta a kocsmai világmegváltást, míg egyszercsak létrehozták a Jobbikot)
Szóval nem mernénk ilyeneket kijelenteni, hogy a közgazdaságtan megbukott, ellenben azt gondoljuk, hogy pont azon a héten előállni ezzel az érveléssel a kormány gazdaságpolitikája védelmében, mikor arról viszont a józan ész szabályai szerint nyilvánvalóvá vált, hogy megbukott, elég bátor kijelentés.
Merthogy nehéz másnak nevezni, mint bukásnak, azt, ami az elmúlt napok kormányzati kinyilatkoztatásaiból kiderült. És nem pusztán azért, mert a Matolcsy és Orbán által bemutatott, az állítólagosan bukott klasszikus közgazdaságtant felülíró nemortodox mutatványról lényegében maga a kormány ismerte be, hogy felsült. Hanem azért, mert a kétkulcsossá alakított egykulcsos adóval, illetve az áfaemeléssel, és az elkúrás beismerésének képtelenségével nagyjából eldőlt, hogy ez a kormány is annyit képes kezdeni a lényeges kihívásokkal, és saját legfőbb ígéreteivel, mint az elődei. Vagyis nagyjából semmit.
Ígérgetés, hogy ez, meg az a rendszer így lesz végre átalakítva, megreformálva, újjászervezve, amire az elődök képtelenek voltak, aztán végiggondolatlan, kapkodó munka, a szükséges konfliktusok kikerülése, a szükségtelenek felvállalása. Végül felsülés, majd helyette, hogy valahonnan azért egy kis pénz befolyjon, egy újabb közteher-emelés, amiről korábban meg lett mondva, hogy az tuti nem lesz. És persze mindez nyakonöntve egy nevetségesen átlátszó, tényleg csak a minden baromságot ész nélkül bekajáló hívek számára hihető magyarázkodással, ellenzékre, világra, elmultnyolcévre való hisztis mutogatással. Ennyi, pont.
* Mikor Gyurcsány besült a nagy szónoklatokkal beindított gigareformokkal, elment egy valag pénz félig megcsinált, majd visszavont programokra, az őszödi beszéd és az utána következő maszatolás pedig morálisan is kirántotta a padlót alóla, akkor azt írtuk, hogy vége a bulinak, eljutottunk egy olyan állapotba, ahol az történik, hogy nem történik semmi. A kormány a helyén van, de nem csinál semmit, az államapparátusnak csak a vegetatív létfunkciói működnek. De akkor abban még benne volt a remény, hogy majd jön a Fidesz és hátha.
Akkor aztán jött a Fidesz, akik persze ígértek mindenféléket, ami egy dolog, de a választások után a gyors és erélyes lépések helyett inkább cserkészklubot indítottak. Gyurmáztak, NENYI-t hímeztek, nemzeti színű szalagokat tűztek pántlikába, "ki tud viccesebb új nevet kitalálni az intézményeinknek" versenyt játszottak. Ennél a nemzeti lepényevésnél viszont kevésbé volt vicces, hogy megpróbáltak mindenkit mindenhonnan kirúgni, aki valaha is 5 kézfogáson belülre került Gyurcsánnyal, aztán jött a médiatörvény meg a többi keménykedés.
Ekkor még mindig lehetett némi cinizmussal azt gondolni, hogy ha befejezik végre a banánköztársaság kiépítését, Orbán Viktor felavatja a saját lovas szobrát és minden naplopó az ültetvényeken fog kapálni, akkor legalább ez a „rend” alkalmat teremt arra, hogy kemény kézzel helyretegyék a gazdaságot, meg a többi problémás szektort.
A forró ősz elején pedig azt írtuk, hogy eddig csak a szarozás volt, most itt az idő, hogy villantsanak valamit, mert a helyzet több szempontból is igen szorító. Na és most itt van az ősz, és ugyan egyelőre nem túlságosan forró, igaz, hogy csak az elején járunk, de most már nem tudunk mit írni, és még cinikus gondolataink sincsenek. Másfél év eltelt, és a kormánynak sikerült odáig eljutni a nemortodox nemizében, magyarország újjászervezésében - ráadásul mindezt ellenzék nélkül, és érdemi ellenállás nélkül - hogy 27 százalékra emelik az áfát, az egykulcsos adót meg kétkulcsossá alakítják, de ezt is úgy, hogy egy komédiaszerző megirigyelné a köré fűzött magyarázatokat.
* Nem igazán tudjuk elképzelni a jelenlegi helyzet összetevőit nézve, hogy a következő választásig itt érdemben történik bármi, a késői Gyurcsány-korszak éveihez hasonló agónián túl. És azt sem tudjuk elképzelni, hogy ha neadjisten mégis, akkor mi lesz az. Orbán is előszedi majd a maga Bajnaiját, aki ha nem is miniszterelnökként, de pénzügyminiszterként az utolsó pillanatban, a nagyívű szófosást kerülve csendben megment a végső összeomlástól? Oké, van még két és fél év, meg lehet táltosodni, elkezdeni gondolkodni, írni-olvasni-számolni. De hát Orbán tapodtat sem hátrál, még attól a balfék Matolcsytól se képes megválni, pedig rajta kívül lassan senki nem hisz a nemortodox zsenijében.
Szóval be vagyunk fosva kissé, mert innentől nem tudjuk, hogy mi lesz. És a lehetőségeket nézve azok a dolgok, amik lehetnek, épp annyira kevéssé bíztatóak, mint az, ha ez a bénázás folytatódik tovább.
Csak egy valamit szeretne a bennünk lakó bölcsész. Hogy valahol, valakik felelős helyen lássák már be az Istenért, hogy Magyarország legnagyobb baja nem az akármilyen válság, meg az elmúlt nyolc, húsz, negyven, hetven év. Hanem a hivatalos szinten űzött kocsmapolitizálás. A nagyhangú ígérgetések, a szakemberek fölényes kiröhögése, hogy majd mi azt jobban tudjuk, aztán az éveket elvivő bénázások, a feladatmegoldásra, fegyelmezett, következetes munkára, a konfliktusok kezelésére való képtelenség. Az a mentalitás, hogy ahelyett, hogy végiggondolnánk egy közgazdasági egyenletet, inkább kijelentjük, hogy megbukott, és majd mi tudunk jobbat.
Két jelentős pártunk maradt, akik viszont képtelenek másra. Ezt persze eddig is világos volt, de most itt az újabb bizonyíték: az egyik végleg felsült az eddigi politikájával, a másik pedig már sokkal régebben felsült és most már csak házon belüli marakodásra képes. A Jobbik – pinceborozói eredetéből is adódóan – ennek a delíriumos hetvenkedő politikának a folytatója, az LMP pedig hiába próbál szakértőként hozzáállni mindenhez, ha elképzelései legalább részben hasonló naiv világmegváltó gondolatokra alapszanak.
Ez a kocsmai vircsaft egyetlen dolog miatt működött eddig, mert jó sok szavazót lehetett vele szerezni. De mint problémakezelési módszer, most már tuti, hogy haszontalan. Úgyhogy a sok világmegváltó után most már jöhetne valaki, aki dolgozni is képes, és hajlandó is.mbr>
forrás és szerző : hirszerzo.hu / Kiss Ádám
Az eredeti írás itt olvasható
|