Most megtanuljuk: nem mindig segít az állam
2011.08.16. 04:19

Az elmúlt hetek világpiaci folyamatainak eredményeként a svájci frank oly mértékben felértékelődött, hogy szinte paritás közelbe került az euróval. A legstabilabbnak ítélt valuta egész Európának gondot okoz, kiváltképp azoknak, akik hitelüket is svájci frankban vették fel.
Oszsza meg másokkal is
A hitelfelvétel ideje óta egyeseknek akár nyolcvan százalékkal is többet kell fizetniük havonta. Az ügyfelek között magánszemélyek, vállalatok, önkormányzatok is vannak, akik egyre kevésbé képesek fizetni a megnövekedett törlesztő részleteket. Az állam pedig nem tud mindenkin segíteni. Ebben az időszakban igen sok vélemény született a hazai sajtóban, most ezekből szemlézünk.
A Világgazdaság augusztus 8-ai számában Forián Szabó Gergely azt írja: „A világban eluralkodó pánikhangulat a bimbódzó magyar sikersztorit is derékba törheti. A svájci frank brutális erősödése globálisan nézve nem az ok, hanem csak egy tünet, de ezen a fronton lehetne értelme egy összehangolt nemzetközi beavatkozásnak.” A sikersztori ez esetben azt jelenti, hogy a tavasszal bejelentett reformtervek anno kedvező fogadtatásban részesültek befektetői oldalról. „A nyár elejétől felerősödő nemzetközi idegességet is meglepően jól tűrték a hazai eszközök, ezt azzal magyaráztuk, hogy megerősödött az ország immunrendszere.”
Kitől várjunk megoldást?
A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a legrosszabbkor jött az önkormányzatok azon bejelentése, hogy ők is úsznak az adósságban. „Felálltunk a lövészárokban, és azt ordítjuk: ide lőjetek!” A problémát azonban a kormány sem fogja tudni megoldani, maximum az egyes szektorok közötti átcsoportosításokkal tud javítani a helyzeten.
Mindenki Svájctól várja a megoldást, de a frank gyengítésére tett kísérletek, ahogy az elmúlt években, most is kudarcba fulladtak. „A megoldást a globális játékosoktól várhatjuk, ahonnan egyébként a bajok származnak. Sajnos az adósságválság kezelése hosszú időt és sok áldozatot kíván.” Az is tovább nehezíti a helyzetet, hogy a nemzetállamok között áthidalhatatlannak látszó nézetkülönbségek vannak. Ráadásként az USA-ban is nagy a baj. „A kormány láthatóan ott sem képes megbirkózni a feladattal, de ott legalább van egy „bevállalós” monetáris hatóság, amely szükség esetén szinte korlátlanul hajlandó megvásárolni gyakorlatilag minden eladhatatlan eszközt, ezen keresztül pénzt pumpálva a gazdaságba.”
A szerző szerint azonban lenne egy jobb megoldás is. Mivel a frank nem csak menekülő valuta, hanem spekulációs célokra is alkalmas, a legfontosabb az lenne, ha a világ nagy jegybankjai célzott frankgyengítő akcióba kezdenének, ezzel áthúzva a spekulánsok számításait. „Egy összehangolt intervenció nemcsak a frank árfolyamában okozna hirtelen fordulatot, de feltehetőleg a többi „stresszes” piac állapota is javulhatna, ez pedig már globális érdek. A lényeg: mindig van remény…”
A napilap ugyanezen számában Sztojcsev Iván A legdrágább tanulópénz című jegyzetében azt írja a jelenlegi állapotban amikor önkormányzatok is könnyen bedőlhetnek „a kormány nem nézheti ölbe tett kézzel, ahogy a közgazdaságtan híres láthatatlan keze rombol.” Sztojcsev döbbenetesnek találja azt is, hogy évek óta figyelmeztetnek a szakemberek a devizahitelezés veszélyeire, ennek ellenére mindenki beleértve az önkormányzatokat is kockázatokat nem mérlegelve kezdtek hitelfelvételbe.
Sztojcsev szerint, aki nem tud törleszteni az ne, vegyen fel hitelt, mert abból nem lehet probléma. „Baj az extrém helyzeteknél van – és egy 250-es frank elég extrém helyzet.” Plusz sokan még mindig a Kádár- korból itt maradt tévhitben élnek, hogy az állam majd úgy is segít. „A magyar önkormányzatok és a magyarok milliói épp most tanulják meg, hogy ez mégsem feltétlenül van így. Félő azonban, hogy túl drága lesz ehhez a tanulópénz”- zárja írását.
Ugyanezen a napon szintén ebben a témában Lovas István írását is olvashattuk a Magyar Nemzetben, ahol a szerző arra a megállapításra jut, hogy elsősorban az amerikai gazdaság beteges, ezért menekülnek a befektetők a svájci frankba. Emiatt az amerikai gazdaság alig növekszik. „Az Egyesült Államokban a fogyasztók költekezése teszi ki a gazdasági tevékenység hetven százalékát. Ugyanakkor a nyakig eladósodott és lehetőségein messze túlköltekező Amerikában a hiány hetvenöt százalékát a hadikiadások okozzák. „
Emellett a termelést mind olcsóbb országokba helyezik át, ezzel mind több amerikaitól vonják meg a munkalehetőséget. Egyre kevesebb pénz jut nekik mindezt azért „mert őrült, republikánus eredetű háborús mentalitás hatja át az egész amerikai politikát.” És a világon mindenhol rengeteg pénzt költenek a háborúkra, rakétatelepítésekre és támaszpontok fenntartására.
Lovas úgy gondolja, az amerikai vezetésnek inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy a saját népének boldogulását segítse elő és akkor talán beindul a gazdaság is. „Azzal, a nekünk egyáltalában nem mellékes eredménnyel, hogy nem a svájci frank maradna az egyetlen mentsvár. Békét tehát! Ezt akarja a világ, és ezt akarják az otthonukat vesztő magyar eladósodottak.”- zárja írását.
Augusztus tizedikén a világgazdaságban Michael J. Boskin is elemezve a helyzetet a következőket írja:” A GDP 40-50 százalékát kitevő adósságnövekedés annak kockázatát hordozza, hogy Nyugat-Európában felével, Amerikában harmadával csökken a növekedés üteme, amely már egy-két generáció alatt is súlyosan visszavetné az életszínvonal emelkedését.”
Ennél azonban súlyosabbnak látja, hogy a banki veszteségeket „társadalmasítani” fogják és a továbbiakban alultervezik a nyugellátás és egészségbiztosítási költségeket. „Az már csak mellékesen jön hozzá, hogy a központi kormányzatok alatti igazgatási szinteken súlyos pénzügyi feszültségek bújnak meg – mint például az USA-ban és Spanyolországban –, amelyek idővel pótlólagos terhet rónak a központi államháztartásra.”
A magas államadósságokat ördögi körként jellemzi Boskin. Ez már az amerikai vezetés figyelmét is ráirányította arra, hogy hosszabb távon kell rendbe rakni a költségvetést. Ennek megoldására azonban egy adott politikai oldalon belül is többféle lehetőség kínálkozik. Ezen módszereket hosszabban ismerteti a szerző.
A legjobb megoldás szerinte az lenne, ha a költségvetés szilárd ellenőrzése mellett növekedést elősegítő strukturális reformokba vágnának bele a kormányok. Továbbá szükséges lenne néhány európai és amerikai pénzintézet feltőkésítése és magántőke bevonása is. A viták azonban nem segítenek a probléma megoldásában. És a politikai csatározásokkal együtt jár a válság elhúzódása is. „a politikai felfordulás, amely messze túlmutat az amerikai államadósság felső határáról és az európai szuverén adósokról folytatott vitán. Ezek a viták csupán egyetlen epizódot jelentenek egy folyamatos harcban, amelynek súlyos politikai és gazdasági következményei lesznek a következő évekre nézve.”
Beindult Járai befeketítése
A csütörtöki napon Szajlai Csaba is gazdasági témákról értekezett a Magyar Hírlapban. Szajlai szerint a hitelminősítők úgy minősítette le hazánkat, hogy éppen akkor meg sem érdemeltük. Aztán később beismeri: „Amúgy gond bőven van: a kelet-európai országokhoz képest kimagasló az államadósságunk, a magyar forint az egyik legsérülékenyebb a térségben, állampapírjaink tulajdonosi köre pedig a külföldiekkel bővül. Halkan jegyzem meg: utóbbi nagyon necces.”
Közben a frankhitelesek törlesztő részleteinek emelkedése miatt nem sokáig bírják ki a háztartások és a cégek, akik 1,2 millió frankkölcsönt vettek fel eddig. Később ugyan beismeri, kár lenne fizetésképtelenséget vizionálni, azért az önkormányzatok kétszer is jelezték már fizetésképtelenségüket.
Szajlai áttér az aktuálpolitikai eseményekre is: „Miközben ugyanis a miniszterelnök szóvivője bedobta a köztudatba, hogy parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozna annak kiderítésével, hogy kit milyen felelősség terhel a devizakölcsönök elterjedéséért, a baloldalon beindult Járai Zsigmond befeketítése. Mintha az egykori jegybankelnök tehetne a mostani rapszódiáról.” A szerző ugyan elismeri, hogy Járai regnálása alatt pörgött fel a devizahitelezés, de ő mindig felhívta a figyelmet minden alkalommal annak veszélyeire.

A Magyar Nemzet szerint sem Járai tehet a rapszódiáról
Fotó: null
Egyébként az Orbán kormány 2002-ben stabil államháztartási mutatókkal és az euró bevezetésének lehetőségével adta át az ország vezetését utódjának. Akik euróban vettek fel hitelt bíztak abban, hogy nemsokára Magyarország is az eurózóna tagja lesz. „Ám nem lettünk, mert a szocialista kormányok alatt – kivételt jelent az Oszkó Péter vezette pénzügyi kormányzás – elszálltak a költségvetések, felduzzadt az államadósság, a megszorításoknak és a globális krízisnek tulajdoníthatóan pedig recesszióba zuhant a magyar gazdaság.”
Mindezen történések miatt most az Orbán kormány szenved, mert ezermilliárdos tételben kell csökkenteni az állam kiadásait. Szajlai szerint érthető, hogy különböző bizottságok felelősöket keresnek, de ebben az esetben többre van szükség. „Talán arra, amit a nyugati kormányok – a szabadságuk megszakításával – megtettek: világos üzenetet küldtek a piac, a befektetők, illetőleg az ország állampolgárai felé.”
A kormány hamarabb is léphetett volna
A véleményvezér szerint az adósmentő csomag jó ötlet csak elég későn érkezett. Pénteki írásukban szóba kerülnek azok, akik úgy gondolják a kormány csak elodázza a problémát, míg mások rossz ötletnek tartják, hogy az állami forintokat ilyen célra költsék. Emellett sem a hiteleseknek, sem a bankoknak nem tetszik annyira a csomag és „a kormány sem tűnik túlságosan agilisnak az intézkedés támogatásában.”
Pedig alapvetően az ötlet nem is rossz. „teljesen nyilvánvaló, hogy az óriásira duzzadt svájcifrank-alapú adósságtömeg esetleges valódi árfolyam-garanciája messze-messze meghaladná a magyar állam pénzügyi lehetőségeit. Arról már nem is beszélve, hogy igencsak furcsa volna, ha a végső soron a kockázatot önszántukból felvállaló frankhitelesek és bankok egy az egyben mentesülnének a vonatkozó kockázatok negatív következményeitől.
Ebből következően indokolt lenne morális és fiskális szempontból, „ha ezen terhek egy részét az eredeti kockázatvállalók fizetik.” Emellett a véleményvezér nem tartaná helyesnek azt sem, ha hagynák bedőlni hiteleket, mert az óriási kárt okozna mind a bankszektornak, mind a háztartásoknak.
Aztán arra a következtetésre jut, hogy az ötlet se nem rossz, se nem jó. Az adósok mentőcsomagja ellenére így is- úgy is sokan fogják sajnos elveszíteni a házukat, lakásukat. „De az a tény, hogy akár annak bérlője maradhat, feltétlenül komoly vívmány.”
Azokról is szó esik, akik az árfolyamrögzítést fogják választani. Igaz, hogy az is nagy terhet ró az adósokra, de „általában véve is minden szereplőnek – adós, bank, állam – megadják a lehetőséget, hogy az addig felmerülő pozitív fejleményeket kiaknázhassák.”
Ennek ellenére a véleményvezérnek nem tetszik, hogy a kormány miért nem lépte ezt meg már hat vagy tizenkét hónappal ezelőtt, ugyanis már akkor lehetett tudni, hogy milyen problémákkal kell számolni. Befejezésül megjegyzi: „ha akkor súlyának megfelelően kezeli az új kormány a devizahitelesek problémáját, akkor ugyanez a terv vagy jóval olcsóbb lett volna, vagy ugyanennyi pénzből sokkal nagyobb hatást lehetett volna elérni.
forrás és szerző : hirszerzo.hu
Az eredeti írás itt olvasható
|