Oszsza meg másokkal is

Kedves barátaim, a meghatottságtól és a politikai skizofréniától remegve állok itt most előttetek és eme szobor előtt. Íme, az Egyesült Államok negyvenedik elnöke, a Nagy Kommunikátor, amint éppen könnyed sétára indul az amerikai nagykövetségtől a Parlamentig. Mert mi mást is tenne ma Ronald Reagan itt, Budapesten a Szabadság tér (a jövő héttől: Wass Albert tér ) és a Vécsey utca (a jövő héttől: Gömbös Gyula utca) sarkán, mint hogy könnyeden besétál hozzánk a törvényhozásba, hogy belehallgasson a Nemzeti Együttműködés plenáris ülésébe, akcióban? Hogy otthon érezné magát!

Igen, Reagan elnök egész alakos szobrával emlékezünk most egész alakoskodva arra az emberre, akinek a mottója az volt: "a kormányzat nem a megoldás, hanem a probléma". Én ezt ugyanígy gondolom, csak pont fordítva. Azt is vallotta, hogy "csak a kormányzat növekedésének csökkentésével tudjuk fokozni a gazdaság növekedését", és hát nem én is ezt mondom mindig? Talán azzal a pontosítással, hogy "csak a kormányzati túlsúly további növelésével tudjuk csökkenteni a gazdaság önállóságát", de a lényeg ugyanaz.

Ronald Reagan vetett véget a hidegháborúnak, ő kényszerítette térdre a Szovjetuniót - szóval pont azt csinálta kicsiben, amit én itthon nagyban -, és így jól előkészítette azt, hogy tavaly megtaláltam és visszaadhattam Magyarország elvesztett szuverenitását; kerestem mindenhol, aztán persze ott volt a sublótban. Most pedig itt állunk körben, Ronald Reagan hazai hívei és barátai, ezen belül is külön köszöntöm Semjén Zsolt (a jövő héttől: XVI. Benedek Zsolt) barátomat, akinek valamiért meggyőződése, hogy Reagan keresztény hitéből vezette le emberi-jogi kiállását. Igen, Zsolt, Reagan éppúgy keresztény alapon rosszallná a boltok vasárnapi nyitva tartását, mint azt, hogy a természetben túl sok az erdei szalonka, Zsolt.

Nekünk, magyar konzervatívoknak szükségünk van Reaganre. Ki mással is takaróznék napokkal azután, hogy nem kevesebb, mint 12 db együttműködést kötöttem új szövetségesünkkel, államadósságunk felvásárlójával, a Kínai Népköztársasággal?

* Mi, konzervatívok megértjük egymást. Te, Ronnie is kifejezetten támogattad volna ezt a sok együttműködést, legendás humoroddal pedig hálásan nyugtáztad volna azt a beszólásomat, hogy "nagy örömmel küldök fiatalokat olyan országba, ahol Petőfi Szabadság, szerelem című verse iskolai tananyag. Az a nép ugyanis, amelyik ezt a verset tanulja, megérti a magyarokat, és szívesen alakítunk ki velük együttműködést". Igen, így működik a nemzetközi generációs ismerkedés: a kormányfő maga küld ki diákokat valahová, ahol poétikailag megfelelően előkészítettnek tűnik a terep. Ez pont olyan, mint amikor Te Granadába vagy hová küldtél egyenruhás amerikai fiatalokat.

Van, aki ilyenkor előhozza, hogy Reagan semmire se becsülte a kínai kommunistákat, csak használta őket az Afganisztánt megszálló szovjetek megfékezésére, és amikor 1984-ben hat napra Pekingbe látogatott, minden megszólalásában a szabadság és demokrácia amerikai értékeit hangsúlyozta. Nem fogadta el az "egy Kína" elvet, támogatta és fegyverezte Tajvant; mondjuk aztán kicsit a vörös kínaiakat is fegyverezte. Nekem viszont nem az elveket, hanem a magyar érdekeket kellett néznem, márpedig a magyar érdek azt diktálta, hogy találjak valakit, aki kész belénk fektetni.

Én ezt értem azon, hogy a piacról is tudjuk finanszírozni magunkat. A világgazdaságban jelenleg keleti szél fúj. Nincs szükség IMF-re, Kína 100 milliárdos történelmi segítségére van szükségünk. A gazdasági szabadságharcnak vége.

Ezért vettem fel még két éve a hivatalos pártközi kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal, elfogadva "a teljes egyenlőség, az egymás tiszteletben tartása, valamint az egymás ügyeibe való be nem avatkozás" elvét. Ezért mondom azt tréfásan, hogy van élet a Tienanmen tér után is, nem élhetünk mindig a múltban. Ezért rendeltem be minden élő tibetit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, meg zavartam szét őket, nehogy má' itt cirkuszoljanak nekem, amikor Li Taj-po... Ho Si Minh... Feng Shui... szóval a kínai miniszterelnök nálunk jár.

Kína mostantól a szövetségesünk, kedves Ronnie, jobb, ha ezt elfogadod tőlem, így utólag. Kínától nagyon sok tanulnivalónk van, ha nem szólunk bele abba, ami az ő Nemzeti Együttműködésük része. Ott van például a Laogai, a több mint ezer munkaláger, ahol nem ám spekuláció meg fenntarthatatlan álmunka folyik, nem, értékteremtő, produktív munka, amit nem baj, ha esetenként kemény kéz felügyel. A mi közmunkaprogramunk is arról szól majd, hogy a munka világába visszavezetett exrendőrök felügyelik majd a munkakerülő konténerlakókat. Mind a két ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni.

Azt hogy utálom, amikor egy bronzszobor elhúzza a száját.

* Magam sem tudnék szebben fogalmazni, mint Semjén "Szalonka" Zsolt barátom, aki azt találta mondani: "Ronald Reagan azt szimbolizálja, hogy az emberi jogok tekintetében nincs alku, és nem lehet azok érvényesülését pillanatnyi politikai érdekeknek alárendelni". Ez így van. Persze, ha belegondolunk abba, hogy ahol teljesen szükségtelen emberi jogokról beszélni, mert mondjuk nincsenek, ott alkukra sincs szükség. A pillanatnyi politikai érdek meg az alárendelés pedig mindig is távol állt tőle mint kategória.

Mi, a Fidesz és a KDNP azért is sajátítjuk ki teljes joggal Ronald Reagant, mert miért ne? Senkit nem érdekel. Egy olyan emberről beszélünk, aki hitt a szabad piacban, a joguralomban, az erősen limitált kormányzatban, és aki azt mondta: a tíz legveszélyesebb szó az angol nyelvben az, hogy "Helló, a kormánytól jöttem, és azért vagyok itt, hogy segítsek". Egy régi interjújában meg közölte: "a konzervativizmus szíve és lelke a libertarizmus. A konzervativizmus alapja a kevesebb kormányzati beavatkozás, kevesebb központi autoritás, több egyéni szabadság iránti vágy, és ez egy elég általános leírása a libertarizmusnak is". Mondja valaki, hogy mi mást gondolunk világnézetünk alapjairól.

Ronald Reagan a példaképünk. Konzervatívként biztos ő is mindig kérkedett az államalkotó kereszténységgel. Biztos ő is vonalkóddal díszített szociális meg nemzeti konzultációkat folytatna a lakossággal. Ő is különadókkal sújtaná a multikat, hogy saját hazai, haveri üzletláncait helyzetbe hozza. Ő is bevezetné a hamburger- meg édességadót. Ő is elintézné a magánnyugdíjak államosítását, hogy abból fizesse azt az adócsökkentést, amivel a többség rosszabbul jár. Ő is játszana a gondolattal, hogy a vádlottak 24 órán át nem találkozhatnának bűnpártoló védőikkel, az ügyészség meg szabadon válogathatna a bíróságok között, mint valami igazságügyi szupermarketben. Ő is alkotmányban rögzítené, hogy a magántulajdon "társadalmi felelősséggel" jár.

Menj hát utadra, Nagy Kommunikátor, tedd meg könnyed sétádat az amerikai nagykövetségtől a Parlamentbe. A büfében találkozunk.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Seres László


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.