Múlt-Idő : Az úriasszony asztala, a felvonulók étrendje |
Az úriasszony asztala, a felvonulók étrendje
2011.06.02. 05:14

Nagymamámról mesélik, hogy 1968-ban, amikor Debrecenből átköltözött Budapestre, leginkább azt fájlalta, hogy neki ezután „döglött csirkét” kell ennie. No nem mintha korábban élve fogyasztotta volna, de tény, hogy úgy vitte haza, aztán a konyhában állt neki levágni.
Oszsza meg másokkal is
Anyám azonban a Ferenc körúton ennek a metódusnak határozottan ellenállt, így a nagymama ráfanyalodott a mások által kivégzett csirkékre. De tanúsítom, élete végéig kitartóan utálta őket.
Márpedig mi minden vasárnap csirkét ettünk, előtte húslevest daragaluskával (nagyanyám valami egészen elképesztően könnyűt és ízleteset tudott csinálni, no, például ennek a mikéntjét is elmulasztottam megkérdezni tőle), a csirkéhez krumplipüré volt és saláta, utána meg jött a sütemény. A süteményt nagyanyám mindig szombaton készítette el, de ahhoz ragaszkodott, hogy aznap csak a szélét együk meg. Vasárnapra megszikkadt ugyan, de voltak elvek, amelyekből egyszerűen nem engedett.

Karácsonyi pulykavásár Budapesten 1968-ban
Népszabadság/archív - Bánhalmi János
Ennek azonban már tényleg nincs semmi köze az itt látható képhez. A fotó ugyanakkor fényesen bizonyítja, hogy Budapesten 1968-ban még javában árultak élő madarat. Igaz, vélhetően szezonális jelleggel, hiszen Bánhalmi János felvétele a karácsony előtti napokban készült, és a sorozat más darabjain hatalmas élő pontyok tátognak ugyanezen a piacon, hasonlóan lelkes vásárlók körében. Hozzánk aztán az utóbbiak érkeztek meg, garantáltan holtan, nálunk ugyanis karácsonykor szigorúan rácponty következett a borleves után, majd kalácstésztából készült bobájka zárta a menüt.
Hogy pulyka-e vagy hal, rántott-e vagy töltött, az kizárólag családi hagyomány kérdése. S mivel a miénk igazán hagyományőrző család, ugyanígy megvolt gyerekkoromban a kötelező menü első- és másodnapjára, zöldcsütörtökre és nagyszombatra is. Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy bármelyik felmenőmnek eszébe jutott volna valaha asztaldísszel vagy ételsorral emlékezni meg a nemzeti ünnepekről.
Annak ellenére nem, hogy a nagyanyáim ifjúkorában lényegében kötelező olvasmánynak számító Magyar úriasszony háztartása című szakmunka (szerkesztette: Szegedy-Maszák Aladárné és Stumpf Károlyné) külön fejezetet szentelt annak, hogyan üljék meg a családok a nemzeti ünnepeket. Azt ajánlották, Szent Istvánkor a családanyák helyezzék el a lakásban a szent király képét, s tegyenek mellé „néhány szálat a magyar föld virágaiból”, asztalukról pedig ne hiányozzék a nemzeti szín, akár szalagban, akár virágban. Március 15-én nemzeti szín terítéket javasoltak, akárcsak augusztus 15-én, Magyarország patrónájának ünnepén. „Ennek a színnek ott kell lennie a családban, ott kell lennie a nemzet ünnepein a család asztalán is” – írták.
Ami a nemzeti színeket illeti, azokra már jóval kevesebb figyelmet fordított az 1973-ban kiadott Ünnepi étrendek című kiadvány szerkesztője, viszont két-két mintamenüvel igyekezett megkönnyíteni a háziasszonyok dolgát, bármilyen családi vagy állami ünnepen kellett is előrukkolniuk egy kellően ínycsiklandó ételsorral. (Kivételt képezett a „December 24-én este”, akkor nem volt alternatívája a borleves-fogas Bakonyi módon-bejgli vonalnak.) Aki őket követte, húsvét vasárnap mandulás tejlevest, sárgarépasalátával körített báránypiláfot és kekszet tálalt, esetleg gombalevest, báránycombot majonézes burgonyasalátával, végül édes omlettet.
Augusztus 20-án a jó háziasszony zöldbablevest, töltött paprikát és péche Melbát készített, netán őszibaracklevest, nyári bélszínszeletet bolgársalátával, utána szőlős tésztát. November 7-én karotta krémleves dukált, utána töltött sertésszelet és lencsés rizs, végül csúsztatott palacsinta; más családokban kijevi kelvirág, párolt őzcomb és stíriai metélt. Az április 4-i menü a primőrök jegyében íródott, hisz idei spárgalevest, nyírségi csirkét és töltött narancsot tartalmazott, de kínálhatott a háziasszony akár májpüré levest is idei töltött karalábéval, végül diós palacsintát csokoládéöntettel.
A május elseje is okot adott persze a jóízű evésre. Az első ételsor így szólt: zöldségleves, töltött csirke burgonyapürével és ínyenc salátával, majd hideg csokoládékrém. A második viszont a realitást tükrözte: „(Felvonulás után, mirelitből) karfiolleves, bélszínroló, parajfőzelék, szilvásgombóc”. Végül, persze, kávé.
forrás és szerző : nol.hu / N. Kósa Judit
Az eredeti írás itt olvasható
|