Oszsza meg másokkal is

Olvastam, hogy szépen rajzol. Miket?

– Főleg portrét, de festek ikonokat is.

Azt is ön követte el, amit a háta mögött látunk a táblán?

– Igen, az egy kétkezes gyakorlat.

Azt mondják, hogy aki ballal is ésa jobbal is tud rajzolni, az...

– Zseni.

Kegyed zseni?

– Nem hiszem. Az viszont biztos, hogy ha középiskolás koromban foglalkozott volna velem valaki, akkor – mivel matematikus szerettem volna lenni – ma egy híres kutató lennék, mert minden képességem megvan ahhoz, hogy átlássak rendszereket. Miután ez nem történt meg, viszont húszéves sem voltam, amikor egy diákszerelemből megszületett a kisfiam, hamar önálló lettem.

Mindenki azt állította, hogy vége a karrieremnek, ehhez képest babával az oldalamon kiváló minősítéssel szereztem építészdiplomát, és utána még két másikat: műemlékvédelmi- és városgazdasági szakmérnökit. A fiam azóta fizikus lett, és sokat alakítanak rajtam a vele folytatott beszélgetések. Ő ismertetett meg például az internet világával; azzal a korosztályomhoz képest szabadabb gondolkodással, jövőorientáltsággal, kvázi európaisággal, ami ma a törekvő fiatalokat jellemzi.

Ahogy elnéztem az esztergomi belharcokban, strapabíró, magabiztos ember benyomását kelti, olyasvalakiét, aki ki van békülve a lelkiismeretével. Egyszerűen csak ennyire megedzette az élet, vagy többről van szó?
 

Tétényi Éva
 

– Elég korán szembejött a halál, ami alaposan átalakította az értékrendemet.

Fiatalon elvesztettem az édesapámat és a nővéremet is, a nagymamám a kezeim között halt meg, és egy sikertelen terhesség kapcsán megjártam a poklot. Ezeket a tapasztalatokat csak kiegészítette, hogy jártam Kambodzsában, ahol az ember nap mint nap a létezésért küzd a dzsungelben, mert taposóaknára vagy skorpióra léphet, esetleg kap egy hepatitist. Azért vagyok nyugodt, mert azt teszem, amit rám sorsolt az élet, és nem félek attól, hogy majd a halálos ágyamon jövök rá, mit is mulasztottam el a földi pályafutásom idején. Mindenkitől csak annyi talentum kérhető számon, amenynyit kapott, és én a legjobb tudásom szerint gazdálkodok az enyéimmel.

Figyelve a hátszelét, ön szimpatikusabb volt a katolikus egyháznak, mint a botrányairól híres, korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás. Interjút adott az Új Embernek, a Szent Erzsébet Iskolában tartott fórumára ellátogatott a Hittudományi Intézet rektora, és a blogján is jelezte, hogy részt vesz a nagypénteki szentmisén, melyet Erdő Péter bíboros, prímás, érsek celebrál.

– Semmiféle különleges elbánásban nincsen részem az egyház részéről; inkább a hívek szimpátiája nyilvánul meg irányomban, amikor Márianosztrán misét mondatnak értem, mialatt Esztergomban zajlik a testületi ülés, vagy amikor imakörök alakulnak a város békéjéért, és be van osztva, hogy melyik órában ki mondja a rózsafüzért. Ez tehát lelki és gondolati háttértámasz, nem pedig politikai támogatás. A blogomban azért írtam, hogy elmegyek a nagymisére, mert érzékeltetni akartam: attól, hogy felvállalom a vallásomat – gyerekkoromban Szűzanyát és főangyalt is játszottam a misztériumjátékban –, még bármilyen más világnézetű emberrel együtt tudok dolgozni.

Meggyes Tamásnak meg tud bocsátani a felebaráti szeretet jegyében?

– Nem haragszom rá, inkább azt próbálom megérteni, hogy az emberi tetteknek mi lehet a mozgatórugója. Minden rossz érzéssel, ami bennünk van, elsősorban magunkat romboljuk, így az ő problémája velem főleg neki okoz bajt.

Azzal már vannak gondjaim, hogy miközben engem bánt, miért tesz rosszat más emberekkel, miért bünteti a városát, ez viszont már az ő lelkiismeretén múlik. Részemről azért nincs harag, mert meggyőződésem, hogy a jó és rossz együtt létezik, és ő most valószínűleg a saját útját járja.

Azt tudjuk, hogy mi zajlik a városban, mert erről elég hangos híradások szólnak, de hogy mi játszódik le önben, miközben megy a boksz az ülésteremben, arról nem nagyon hallani. Egy jó kiadós és eredménytelen menet után elpanaszolja otthon a bánatát a férjének, aztán elmosogat, és megnézik az esti filmet? Vannak tipikus tünetei annak a permanens feszültségnek, amelyben él?

– Belülről nézve könnyebb elviselni, mint kívülről. Tudja, más, ha egy szeretett lényt bántanak, és más, ha nekem kell túlélni valamit. Ezért a férjemet jobban megviseli ez az időszak, mint engem, de ugyanazt a tehetetlen dühöt érezzük, ami fölött mindkettőnknek uralkodni kell. Bennem nem az okozza a feszültséget, hogy ennyire buták és agresszívek a politikai ellenfeleim, mert ez őket minősíti, hanem az, hogy ki kell várnom, amíg a várost romboló magatartásuk után neki lehet állni az építésnek. Én ugyanis kifejezetten építő alkat vagyok, építész, településtervező, aki Budapest városfejlesztési programjából is kivettem a részem, és számtalan külföldi példa megvalósítása lebeg a szemem előtt. Másrészt hosszú távon gondolkodó harcos vagyok. Ha csak a csíráját is sikerül meggyökereztetni annak a fajta politikai szemléletnek, amit képviselek, akkor az utókor egy szimpla közjátékként értékeli majd azt a nevetséges helyzetet, amit a Fidesz létrehozott Esztergomban.

Addig is valahogy rá kell mutatni az általuk képviselt erőpolitika és a város érdekeit szolgáló összefogás politikája közötti különbségre. Ha ennek ez a botránysorozat az ára, állok elébe.

Ön szerint miért hagyja eszkalálódni ezt a válságot a Fidesz? A miniszterelnök úr ráadásul Esztergom díszpolgára, aki ennél sokkal kisebb fajsúlyú ügyekben ad közvetlen útmutatást munkatársainak.

– Legyen az ő gondjuk, hogy miért nem ciki nekik ez a helyzet. Az a megoldás viszont, hogy a kormányhivatalokon keresztül avatkoznak bele az önkormányzatok belügyeibe, már a jogállamiság végét jelenti. Erre mondtam azt, hogy előbb-utóbb mindenki rájön, hogy „esztergomi”, hiszen számos, független polgármesterrel rendelkező önkormányzatnál tapasztalunk hasonló eljárást. Naponta futnak be hozzám a felháborodott telefonhívások az ország különféle településeiről. Fertődöt már Kis Esztergomnak nevezik a helyiek. Ha azt vesszük, még talán jó is, hogy így alakulnak az események, mert ez nyilvánvalóvá tesz bizonyos folyamatokat. Ami nálunk most kicsiben lejátszódik, az az egész ország számára azt üzeni, hogy mi várható nagyban.

Lehetséges, hogy elveszti ezt a csatát itt Esztergomban?

– Elképzelhető.

És mi a következő lépés?

– Mindig van következő lépés, én győzelemre születtem, tehát nem állok meg. De egyelőre abban hiszek, hogy megnyerjük, mert ennek a városnak elege van abból a diktatórikus vezetésből, amely embereket és egzisztenciákat tett tönkre, valamint cenzúrázta a helyiek életét. Hogy milyen formán, milyen áron, hogyan és mennyi idő alatt győzünk, arra csak akkor tudnék választ adni, ha jósnő lennék. Annyit azért hadd mondjak el, hogy nagypénteken jött hozzám hét, virágokkal foglalkozó vállalkozó a városházára, és hét különböző színű muskátlival beültetett virágládát hoztak, mondván: bár nincsenek jóba egymással – ezzel akarják kifejezni, hogy képesek összefogni egy szent ügyért. Ha csak ők heten értették volna meg, hogy mit szeretnék elérni, már megérte az erőfeszítést, de nekem úgy tűnik, hogy sokkal többen vannak a városban, akik értik.

Miből gondolja, hogy ők vannak többségben?

– Január 20-án népgyűlést tartottam, és felhívtam a város figyelmét arra, hogy miután a fideszes többségű képviselőtestület nem lesz hajlandó megszavazni pénzeket takarításra, virágosításra, zöldterület fenntartására, szemétszállításra stb., találják ki, hogyan tudnak öszszefogni polgári engedetlenségből. Megtették. A lakókörzetek nekiláttak a társadalmi munkának, elkezdték megszervezni a szükségek betöltését, tesznek a saját közösségükért. Én ezt az öszszefogást tudom generálni a paternalista pénzosztással szemben. Ha megváltoztatjuk az emberek gondolkodásmódját, akkor a jövőjük is megváltozik.

Azt mondta, hogy ami önöknél kicsiben zajlik, az várható nagyban, az egész országban. Megfordítva a dolgot, kérdezem: ha a pártok feletti civil összefogásban megtalálja az ellenszerét ennek a lokális problémának, akkor az kiterjeszthető akár az egész országra is?

– Hiszek benne, hogy igen. És tudja miért? Mert az embereket nem a pártpolitika érdekli, hanem hogy legyen munkájuk, ki tudják fizetni az adósságaikat, és a gyerekük olyan szabad légkörben nőjön fel, amelyben azért büszke magyarságára, mert tett is érte valamit, és nem azért, mert a politikusok azt mondták neki. A tehetetlenség inspiráló is lehet, és ha az állam nem segít, akkor majd a nyomorúság viszi rá az embereket az önkéntes segítségnyújtásra. Ha egy társadalom nem akarja, hogy az éhező réteg „megegye” a jómódút, akkor bizony karitatívnak kell lennie. A legkisebbet azért kell felemelni, hogy magunk is egy jobb szintre érjünk, különben mindannyian lfelé csúszunk. Az a hét különféle színű muskátli számomra Magyarország felvirágoztatásának lehetőséget jelképezi.

A pártok feletti összefogás a pártok helyett oldja meg a problémákat?

– A pártokkal együtt. A magyar társadalom megszokta, hogy pártokban gondolkodik, és mivel a közvélemény-kutatások nem kérdezik, hogy hányan párton kívüliek vagy pártfüggetlenek, erről a tömegről nincsen információnk. Az én koalíciós felfogásom nem a pártok közötti térben húzódik, hanem egy kicsit átfogóbb jellegű, és bevonja a helyi közösségeket is a problémák kezelésébe. Azért a helyben történő döntésekben látom a jövőt, mert az adott közösség tudja legjobban, hogy mire van szüksége, és hogyan segíthet a másikon. Ehhez kellene az államnak olyan ösztönzőket adnia, amelyek kifejezetten kedveznek a regionális együttműködéseknek. De csak arányosan szabad támogatni, hogy a felemelkedő régió ne húzza le a fejlettet.

Lehet, hogy helyi sikerei miatt akarja most pajzsára emelni a baloldal? Itt egy Jean d’Arc, aki lenyomja a Fideszt Esztergomban – gondolják, és haknizni hívja az LMP és az MSZP is. Egyes hírportálok már szinte Orbán Viktor kihívójaként beszélnek önről. Egy fecske csinálja a nyarat?

– Egy másik sztorival válaszolok a kérdésére. Ma délelőtt volt itt egy idős bácsi, és csillogó szemmel közölte, hogy megtalálta azt a bölcsőt, amit még a lányának faragott. Most éppen lefestette fehérre, a padláson szárad, és ha Esztergomban rendeződik a helyzet, akkor nekem adja, mert abban az összefogásban, amit képviselek, látja a demokrácia bölcsőjét, és az egész országban erre lenne szüksége. Ha én azt a bölcsőt egyszer tényleg megkapom, akkor nagy valószínűséggel az életem is abba az irányba mutat, hogy egy kis demokráciát fogok nevelgetni. Egyelőre azonban az esztergomi ügyekkel bajlódok. Hogy aztán ebből lesz-e nagypolitikai szerepvállalás, azt majd a jövő dönti el.

Függetlenségét nem elzárkózással hangsúlyozza, hanem azzal, hogy mindenkivel hajlandó együttműködni. Ebbe a koalícióba a szélsőjobboldali Jobbik is belefér, akikkel a petícióját is beküldte a parlamentbe. Nincs egy határ a szeretem, nem szeretem között?

– Hogy ki jó párt, és ki a rossz párt, azt maguk a pártok találták ki. Ha egy társadalomban igény van a szélsőségre, akkor annak az okán kell elgondolkodni. Ha ugyanis nem lenne támogatottságuk, akkor nem ülnének a parlamentben. Tehát számomra az a kérdés, hogy amit a Jobbik képvisel, az miért szimpatikus az embereknek. De azt is érdekes volna megvizsgálni, hogy vajon miért van szükség radikális alternatív lépésekre olyan társadalmi válságok kezelésében, amelyeket a kormányzó hatalom békés eszközökkel is megoldhatna?

Nem bánta meg, hogy otthagyta építész karrierjét ezért a „mocsárfutásért”? Hagyott esetleg egy hidat a háta mögött, amerre vissza tud vonulni a szakmába?

– Nem bánok semmit, mert most ez a feladatom. De bevallom, alig várom már, hogy végre építésztémával is foglalkozhassam, ezért be is regisztráltam a május elején Budapesten megrendezésre kerülő Európai Építészeti Fórumra. Szeretem a szakmámat, de egyelőre nem házakat, hanem közösségeket építek.

forrás és szerző : hetek.hu / Szobota Zoltán


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.