Fidesz-frakció:öntelt az önkép
2011.05.09. 05:31

Alábecsülték a magyar törvényhozást ért külföldi kritikák jelentőségét - ismerte el tegnap Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki amúgy pozitív jelzőkkel beszélt a képviselőcsoport, illetve saját egyéves munkájáról. A politikus bejelentette, ha jövő hétfőn bizalmat kap, újra elvállalja a frakció irányítását.
Oszsza meg másokkal is
Beszélt arról is, milyen példamutatóan támogatták a kormányt, és mennyivel több egyéni képviselői indítványt nyújtottak be, mint az elmúlt húsz évben. Arról azonban nem esett szó, hogy ezzel elkerülhették az érdekegyeztetést.
Alábecsülte a Fidesz a magyar törvényhozást - például a médiatörvény, illetve az alkotmányozás miatt - érő külföldi kritikák jelentőségét, amivel nem is elégedett Lázár János frakcióvezető, aki tegnap értékelte a kormánypárti frakció elmúlt egy évét. A politikus szerint a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogyan kommunikálnak a külföld felé, például az alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvények megalkotásakor. Lázár szerint a Fidesznek újra kell szerveznie a nyugati testvérpártokkal a kapcsolatát, hogy ezzel is el tudják kerülni a kommunikációs zavarokat.
A politikus arról nem beszélt, hogy a választások óta kormánypárti politikusok többször negatív jelzőkkel beszéltek nyugati médiumokról, ő maga például egyik decemberi nyilatkozatában azt mondta, az MSZP felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikus is negatívan ítéli meg az új médiaszabályozást. Az alkotmánnyal kapcsolatban pedig - még az ünnepélyes aláírás előtt - az ENSZ főtitkára jelezte, üdvözölné, ha a kormány tanácsot és ajánlásokat kérne hazai szervezetektől, illetve az Európa Tanácstól és az Egyesült Nemzetek Szervezetétől.m
A Fidesz frakcióvezetője ennek ellenére úgy vélte: elsősorban a szaktudás biztosítása, a megbízhatóság és a keménység jellemezte a kormánypárt parlamenti képviselőcsoport munkáját az elmúlt egy évben. Hosszan sorolta, hogy 197 törvény megalkotásában vettek részt, ebből 77 törvényjavaslatot a Fidesz kezdeményezett, a frakció tagjai a Házban 160 óránál többet beszéltek. Az utolsó pillanatban, titokban benyújtott módosításokról, korábbi megállapodások felülírásáról, a személyre szabott törvényjavaslatokról azonban nem szólt. Arról sem, hogy az egyéni képviselői indítványokkal el lehet kerülni az érdekegyeztetést, és le lehet venni a közvetlen felelősséget az Orbán-kormányról. A kétharmados frakciószövetség egyéni képviselői javaslatként nyújtott be, majd érdemi egyeztetés és tárgyalás nélkül fogadott el több olyan jogszabályt és törvénymódosítást, amelyek az ellenzék, a külföldi és hazai jogvédők, de még Brüsszel szerint is nagyban csökkenthetik a jogbiztonságot.
Sem a szakszervezetekkel, sem az ellenzékkel nem volt hajlandó egyeztetni törvényeiről a kormány. Egyéni indítványként került be a közszférát alapjaiban érintő törvények mindegyike, a kabinet indítványainak jelentős részét pedig az utolsó pillanatban, külön kérdésre küldték meg az illetékes érdekvédőknek.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) először tavaly szeptember 20-án ülésezett, ahol Orbán Viktor arról beszélt, nem tekinti kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját, a nemzeti konzultációt és az érdekegyeztetés fórumát pedig szerinte össze lehet kapcsolni. Legutóbb december elején ülésezett az OÉT, idén annak ellenére nem volt ülés, hogy a kormány a munkavállalókat súlyosan érintő kérdésekben tervez vagy már hajtott végre változásokat. Ehelyett ismét levelez a választókkal a kormány, most éppen szociális kérdésekben.
Lázár tegnap azt mondta, a következő hónapok "legsúlyosabb" törvényhozási feladata az ország átszervezésével kapcsolatos annak érdekében, hogy jobb legyen az oktatási, az egészségügyi és az önkormányzati rendszer. "Nem a pedagógusok óraszámában, nem a kórházi ágyak mennyiségében és nem a polgármesteri hivatalok számában lehet azt lemérni, hogy egy rendszer mitől jó vagy mitől rossz. Sok-sok konzultáció, sok-sok társadalmi vita és párbeszéd kell ahhoz, hogy kialakulhasson a döntés" - hangoztatta. A felsőoktatást firtató felvetésre megjegyezte, tervezetek tömegével találkozik, amelyek "inkább az ötletbörze kategóriájába" tartoznak. Arról viszont nem tájékoztatott a frakcióvezető, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár már három koncepciót vitt a kormány elé, amelyeket - részben a szakmai szervezetek tiltakozása miatt - rendre megvétózott a kormány.
Az idei évben kiemelten fontos "küldetése" a Fidesz-frakciónak, hogy megvédje a nagy állami vagy privát szolgáltatókkal szemben a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit - közölte Lázár. A Jobbik stílusát firtató kérdésre pedig kijelentette: a párt politikai programja megváltozott, ma már nyíltan nemzeti szocialista irányt vett, amivel a Fidesznek semmilyen együttműködési szándéka nincsen. A kormánypárti képviselőcsoport egyébként jövő hétfőn választ frakcióvezetőt, amelyen Lázár János - mint azt elmondta - ha megkapja a bizalmat, áll a kihívás elé.
Nem érti a kérdést Lázár
Gyurcsány Ferenc megszólalásait az utóbbi hetekben nehezen tudja követni, az a benyomása, "mintha elfáradt volna" - jelentette ki a volt miniszterelnök tegnapi Facebook-bejegyzése után a Fidesz frakcióvezetője. A szocialista politikus a közösségi portálon "Utasította a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt?" című kérdésével azt tudakolta, milyen folyamat végén jutott el a kormány az Audi-beruházás támogatásáig. Lázár szerint ez figyelemelterelés, és megismételte, hogy milliárdos bűncselekmény gyanúja miatt kérte ki a Legfőbb Ügyészség Gyurcsány mentelmi jogát. A bizottság tegnap úgy határozott, május 17-én döntik el, mikor hallgatják meg a volt kormányfőt, akit hivatali visszaélés miatt tervez gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. Gyurcsány nyilvános meghallgatást sürgetett, erről az Országgyűlésnek kell majd döntenie.
mbr>forrás és szerző : F.Á. / Népszava
Az eredeti írás itt olvasható
|