Oszsza meg másokkal is

A Pojéhalit számos kísérlet előzte meg. Az első szputnyikot, a mindössze 85 kg-os, gömb alakú bip-bipelő eszközt 1957. október 4-én indították a szovjetek. Ha nem is az amerikai tudósok körében, de az USA közvéleményében szinte sokkot okoztak az első szovjet szatellitről érkező hírek. Amerika villámgyorsan reagált: 1958. január 31-én startolt az Explorer–1 műhold. Az idő azonban nem Washingtonnak, hanem Moszkvának dolgozott.

Az első élő utas, Lajka kutya még nem járt jól: 1957. november 3-án állították pályára, de az eb a fellövés után pár órával elpusztult. 1960. augusztus 19-én az emberes űrutazás szempontjából döntő fontosságú űrhajót lőttek fel, amely másnap, augusztus 20-án tért vissza a Földre, és benne már élve landolt Belka és Sztrelka kutya. Azután ismét kudarc következett, a harmadik szputnyikűrhajó – „legénysége”, Pcsolka és Muska –rossz szögben lépett a légkörbe s elégett. Kutya volt a negyedik szputnyikűrhajó utasa – Csernuska – és az ötödiké – Zvezdocska – is, akit a hatodikban már ember, Jurij Gagarin követett.
 

A leszállóegység a sztyeppén
AFP /RIA NOVOSTI
 

A Szovjetunió első űrhajós jelöltjeit 1959 végén válogatták ki. Harminc év alatti életkorú, 170–175 centiméter magas, 70–75 kg súlyú, kiváló egészségnek örvendő vadászgéppilótákból állították össze a csapatot. Jurij Gagarin háromezer jelölt közül lett az első. „Dublőre” German Tyitov volt, aki azután 1961 augusztusában, a Vosztok–2 űrhajón repülhetett. A szakemberek állítólag Tyitovot jelölték elsőnek, de Hruscsov mégis a fotogénebb Gagarin mellett döntött. Megtehette, hiszen a csoport valamennyi tagja ugyanazt a kiképzést kapta.
 

„Hivatalos” fotó az űrhajós landolás utáni köszöntéséről
RIA NOVOSTI - Sergeev Aleksandr
 

A káderpolitikai értékrendnek megfelelően a világ első űrhajósa egyszerű paraszti családból származott. Gyermekként átélte a háborút, a német megszállást. Gagarin jól tanult, mégis szakmunkásképző intézetbe jelentkezett, és öntőmunkásnak tanult. Ezt követte az ipari technikum, a repülőklub, majd a katonai pilóták iskolája és a végül az elmaradhatatlan katonai szolgálat.

1961. április 12-én hűvös, napfényes volt a reggel. A kilövőálláson egy 39 méteres hordozórakéta várakozott a startra, ennek a 287 tonnás óriásnak volt a feladata, hogy eljuttassa a világűrbe a Vosztok űrhajót. Az Oroszország Hangja portál szerint akkor senki sem tudta pontosan, mennyi időt tölt majd Gagarin a világűrben. Ha az űrhajó fékrendszere elromlott volna, a légkör felső rétegeiben lejátszódó természetes fékeződés után az űrhajó mindenképpen visszatért volna a Földre, csakhogy akkor nem 108 perc, hanem közel tíz nap után. Ezért az űrhajóba ennyi időre elegendő élelmiszert is tettek.

A start előtt két órával érkezett meg a rakétához az az autóbusz, amely a narancsszínű szkafanderbe öltözött Gagarint hozta. A műszakiak az űrhajóst beültették a pilótaülésbe, majd bezárták a kabint. 9 óra 07 perckor a rakéta felemelkedett, gyorsulni kezdett és elszáguldott a világűrbe. A Vosztok alig 90 perc alatt repülte körbe a Földet. A visszatérés volt a repülés legveszélyesebb része. A fedélzeti műszerek megfelelő ereszkedő pályára állították az űrhajót, de a légkörbe jutás előtt a leszállóegység nem tudott teljes mértékben leválni a műszeres egységtől. Mindkét modul gyorsan haladt a Föld felé. A leszállásnál az űrhajó körül olyannyira megnőtt a hőmérséklet, hogy a kábelek elégtek, a modulok így végülis elváltak egymástól és sikerült elkerülni a katasztrófát.

Gagarin nem az űrhajóval – ahogyan azt a TASZSZ jelentette –, hanem ejtőernyővel ért földet, egy katapultrendszer dobta ki a Vosztokból. Az igazságot sokáig elhallgatták, talán azért, mert a későbbiekben az űrhajósoknak a leszállóegységben kellett landolniuk. Gagarin esetében a tervezők még úgy vélték, hogy a leszállóegységgel túl kemény lehet a földet érés, és ezért választották a biztonságosabbnak tűnő megoldást. 10.55-kor a Szaratov megyei Szmelovka falu mellett, a mezőn ért földet, egy parasztasszony és unokája nagy ámulására. Az asszony és a kislány el is indult Gagarin felé, aztán megálltak, mert a szkafanderes lény mégiscsak meghökkentette őket.

Moszkva háromféle közleményverzióval készült a nagy eseményre. Az egyik TASZSZ-jelentés a sikerről számolt be, a másikat arra az esetre tartogatták, ha az űrhajómás ország területén érne földet, illetve a világóceánba esne (a „Más országok kormányaihoz” című jelentés segélykérést is tartalmazott az űrhajó felkutatásához), és a harmadik, a „tragikus” verziót abban az esetben használták volna, ha Gagarin nem éli túl az utazást.

A Nemzetközi Repülési Szövetség (FAI) 1961 májusában regisztrálta: az első pilótairányítású kozmikus repülést Jurij Gagarin őrnagy, a Szovjetunió polgára hajtotta végre. Az útvonal hossza 40 868,6 km, a maximális repülési sebesség 28 260 km/ óra, a maximális repülési magasság 327 kilométer volt.

Gagarin a repülés után a világ egyik legismertebb embere lett. Ezredessé léptették elő, megkapta a Szovjetunió Hőse címet és a Lenin-rendet, holdkrátert és ásványt is elneveztek róla. Körbeutazta a világot, a szocialista blokk mellett – 1961-ben hazánkban is járt – Nyugaton is népszerűsítette Moszkvát. Ugyanakkor öt évre eltiltották minden veszélyes tevékenységtől, így nem vezethetett autót és egyedül nem mehetett sehová. A szovjet űrhajósok egységének parancsnoka, majd a később róla elnevezett kiképzőközpont parancsnokhelyettese lett.

Amikor világossá vált, hogy nem engedik többet „űrrepülni”, Gagarin visszatért a légierőhöz. Hétévnyi kihagyás után hozzákezdett a kiképzéshez. Hogy újra pilóta lehessen, csak egy utolsó repülést kellett elvégeznie – erre az útra indult el 1968. március 27-én. Máig nem tudni, hogy mi történt Gagarin gépével az alatt az egy perc alatt, ami az utolsó kapcsolattartás és a katasztrófa között telt el. Állítólag egy meteorológiai ballonnal ütközött össze, egy másik legenda szerint pedig egy repülőgép keltette turbulencia okozta a vesztét. Ma az orosz szakértők azt követelik, hogy hozzanak nyilvánosságra minden adatot és végezzenek újabb vizsgálatot. A szakemberek meg vannak győződve róla, hogy Jurij Gagarin halálának rejtélye megfejthető.

Frey Sándor csillagász, az urvilag.hu űrkutatási portál főszerkesztője szerint bármekkora teljesítményre is képes ma már az űrkutatás, bármilyen lenyűgözőek az automata űreszközök, a közvéleményt még mindig az emberes űrrepülések izgatják a legjobban. A Gagarin űrrepülése óta eltelt 50 év legnagyobb tanulsága szerinte az, hogy az egy adott pontig lezajlott fejlődés mértékét nem lehet egyszerűen extrapolálni, kivetíteni, még a legközelebbi jövőre sem. Hiszen az űrkutatásban az első műhold felbocsátása után kevesebb mint négy évvel jött Gagarin repülése, majd újabb nyolc év múlva már a holdra szállás. Ennek alapján naivan azt gondolhatták (és sokan gondolták is), hogy 2011-re már rég a Marson sétálunk...

forrás és szerző : nol.hu / Ötvös Zoltán


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.