Oszsza meg másokkal is

"Az oroszok ma nem szeretik Gorbacsovot és nem becsülik Jelcint. Ezért irányítja Oroszországot Putyin. Minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel" – írja Andrej Kolesznyikov. Nemcsak a Novaja Gazeta szemleírója tartja fontosnak ezekben a napokban, hogy meséljen a peresztrojka atyjáról, publicisták tömkelege ragad tollat az orosz sajtóban. Mihail Gorbacsov 80. születésnapja általában véve kevésbé érdekli az oroszokat, ám az úgynevezett értélmiségiek elméjét megmozgatja.
 

A verseny nem azon folyik, amire nyugatabbról nézvést gondolnánk: hogy tudniillik ki bontotta le a keleti blokkot, Ronald Reagan-e, vagy a nála két évtizeddel fiatalabb pártember. Oroszországban inkább Borisz Jelcinnel szokás összehasonlítani Gorbacsovot, főként, hogy előbbi is most – pontosabban még február 1-jén – töltötte volna be a 80-at. Hogy a kétszemélyes versenyből melyik fél jön ki jobban, politikai meggyőződés kérdése.

"Manapság egyre elterjedtebb a nézet, hogy Gorbacsov valódi reformokat vezetett be, és elhozta a szabadság légkörét, majd jött a hatalomvágyó, karrierista Jelcin, és mindent szétrombolt" – vázolja a helyzetet Vlagyimir Milov, a Demokratikus Választás mozgalom vezére. Ténynek tűnik, hogy bár egyik figura népszerűsége sem eget verő, Gorbacsovnak mintha jobban megbocsátották volna a zűrzavaros éveket, mint egykori harcostársának, egyben későbbi ádáz ellenfelének.

Szeretetre ugyanakkor egyikük sem számíthat Oroszországban. Ahogy a már idézett Kolesznyikov fogalmaz: "Gorbacsov teljes egészében megváltoztatta a világtérképet. A geopolitikai átalakulás napjainban kerül nyugvópontra – most ér véget a peresztrojka. Ezekért a változásokért becsüli őt mindenki az egész világon. Mindenki, kivéve az oroszokat."
 

Mihail Szergejevics azért próbálkozik, ha kérdezik, válaszol, olykor kérdezni sem kell. Aktuális nézetei nemcsak a Nyugatnak tetszenek, bejönnek az otthoni liberális médiának is. Ehhez majdhogynem elég ferde szemmel nézni a Vlagyimir Putyin–Dmitrij Medvegyev tandemre. Gorbacsov megteszi. "Mások már nem is indulhatnak a választásokon? Azt gondolom, Vlagyimir Vlagyimirovics nagyon szerénytelen volt, amikor azt mondta, leülnek Dmitrij Anatoljeviccsel, és megbeszélik, melyikük méresse meg magát 2012-ben. Elképesztő önhittségnek tartom ezt" – magyarázta a napokban.

Tudott ilyet is: "Az Egységes Oroszország Párt olyan, mintha az SZKP kópiája lenne." Igaz, ha kell, egyetérteni, dicsérni is bír, teljes mellszélességgel kiállt a Putyin-párt mellett, amikor képviselői felvetették, ideje eltávolítani Lenin holttestét a Vörös téri mauzóleumból. Három mondat bónusznak Jelcinről: "Borisz Nyikolajevicsnek megvan a maga helye és szerepe a történelemben. Nem könnyű egyértelmű osztályzatot adni munkásságára, de legjobb pillanataiban kétségkívül óriási teljesítményt nyújtott, politikai és erkölcsi értelemben egyaránt. Ezt értékelni kell."

Jelcin a születésnapján szobrot kapott Jekatyerinburgban, az emlékmű leleplezésénél jelen volt Medvegyev államfő is. Gorbacsov még nem tart itt, vélhetően csak azért, mert jó egészségnek örvend. De hogyan is jutott el a Szavropoli határterület Privolnoje nevezetű falucskájából a Kremlbe és tovább, egészen odáig, hogy 80. születésnapját a londoni Royal Albert Hallban ünnepeljék jótékonysági megagálaesten, atyaúristen politikusok, valamint világsztár komoly- és popzenészek közreműködésével?
 

Parasztcsaládban született 1931. március 2-án, apja orosz volt, anyja ukrán. Nagyapját trockista elhajlás vádjával 1937-ben letartóztatták, de túlélte, egy évvel később szabadon engedték. 15 évesen már dolgozott, 17 évesen munka vörös zászló érdemrenddel tüntették ki mint remek kombájnost. Ennek is köszönhette, hogy 1950-ben vizsgák nélkül vették fel a Lomonoszov egyetem jogi karára. 1952-ben lépett be az SZKP-be, 1955-ben diplomázott, gyakorlatilag Komszomol-aktivistaként és pártmunkásként kezdte a nagybetűs életet Sztavropolban.

1970-ben már első titkár a nagyvárosban, 1973-ban kapja az első kiemelt ajánlatot, felkérik, hogy vezesse az SZKP Központi Bizottságának propagandaosztályát. Nem vállalja. A Szovjetunió főügyésze sem lesz belőle, ezt a posztot vinné, de megfúrják. Állítólag a KGB első emberévé is emelkedhetne, bár meglehet, ezt azért írják egyes források, mert Jurij Andropov, a Leonyid Brezsnyev és Konsztantyin Csernyenko közötti SZKP-főtitkár volt a mentora, ő forszírozta, hogy Moszkvába költözzön, és a Központi Bizottságban jusson egyre fontosabb szerepekhez.

Ahhoz, hogy a legfontosabbat megkapja, az is kellett, hogy két elődjének egyike se húzza egy-egy évnél tovább. 1985 márciusában, viszonylag fiatalon kerül a birodalom első emberének székébe , és néhány hónapnyi rákészülés után, a párt 1986-os kongresszusán meghirdeti a peresztrojkát, a gazdasági-politikai élet gyökeres átalakítását, valamint a glasznosztyot. Gorbacsov alatt a Szovjetunió eljut a többpártrendszerig, a demokratizálódás kibontakozásáig. A politikai rendszer megreformálása keretében bevezetik az államfői intézményt, a Szovjetunió első és utolsó elnökévé 1990 márciusában őt választják meg.
 

A 80-as évek legvégén magasabb fokozatba kapcsolt a pörgés a Szovjetunióban, a szálak pedig kihullottak a pártfőtitkár kezéből. Hogy nem a keleti blokk szétverése volt a célja, nem kérdés, de hogy mikor ébredt rá, a kommunizmus halott, azt nem tudni. Közép-Európa megtartásáért nem kapálózott, a szovjet köztársaságokat azonban eleinte nem sok kedve volt elengedni. 1986 decemberében szétverette a kazah tüntetéseket, később odacsapatott Bakuban, Tbiliszben és a Baltikumban is, de a 90-es évek elejére csak kiderült, hogy nemcsak a béketábor nincs többé, a Szovjetunió sem sokáig lesz már Szovjetunió. Akkorra már meg is kapta a Nobel-békedíjat.

Ismerjük a Nyugaton általánosan elfogadott magyarázatot, amely szerint a Szovjetunió a megreformálhatatlan gazdaságával nem bírhatta a Reagan forszírozta csillagháborús fegyverkezési versenyt. Nyilván benne van ebben a történelmi igazság jelentős része. Néhány szám a gorbacsovi gyorsítás eredményességéről. A külső államadósság 1985-ben 31,3 milliárd dollár volt, ami 1991-ben 70,3 milliárdra nőtt. Az aranytartalékok 1985-ben 2500, 1991-ben 240 tonnára rúgtak. A GDP 1985-ben 2,3%-kal nőtt, 1991-ben 11 százalékkal csökkent. 1985-ben hivatalosan 0,64 rubelt ért egy dollár, 1991-ben 90-et.

De benne van a bukásban az is, hogy a palackból szabadult szellemet egyszerűen nem lehetett már visszatuszkolni. Az 1991. augusztusi puccsot még túlélte, de a főtitkárságot elvesztette. A Krim-félszigeten, Foroszban volt, utólag hiába derült ki számára is, hogy azonnal Moszkvába kellett volna utaznia, ha akkor, amikor kellett, döntésképtelennek bizonyult. Ez elég is volt ahhoz, hogy határozottságának és legendás tankos beszédének köszönhetően Borisz Jelcin legyen a sztár.
 

Horn Gyula hetvenötödik születésnapján
 

A Független Államok Közösségének 1991. decemberi megalakulása után egy lehetősége maradt: 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről is. Politikai pályafutása ezzel lényegében véget ért. 1996-ban elindult az elnökválasztáson, de ez csak arra volt jó, hogy szembesüljön vele, mennyire nem hiányzik az ábrázata az oroszoknak: a szavazatok 0,51%-át szerezte meg. Voltak próbálkozásai mindenféle mikropártokban is, ezeknek azonban már semmi jelentőségük nincs. Azóta mindenekelőtt civil, kezeli az alapítványát, utazgat, interjúkat ad, elvan. Nálunk is járt Horn Gyula 75. születésnapján, a magyaroknak nem minden tetszett, amit mondott , például 56-ról, az MSZP-nek magyarázkodnia kellett.

2009-ban az Euronewsnak adott interjújában kijelentette, nem igaz, hogy nem sikerült végrehajtania a terveit. Éppenhogy sikerült, hiszen a demokratikus reformoknak köszönhetően a peresztrojka végül is győzött. "A Gorbacsovnak köszönhető változások megtanítottak bennünket szabadon gondolkodni és cselekedni – írja Vlagyimir Milov. – Ez olyan tudás, ami nagyon sokat ér, és amit semmilyen Putyin nem vehet el tőlünk."

forrás és szerző : index.hu / Gazda Albert


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.