Oszsza meg másokkal is

Nógrádszakál a szécsényi kistérség egyik települése, az Ipoly mellett fekszik, a folyó másik oldalán már Szlovákia van. Vendégségbe mentünk egy olyan családhoz, ahol a szegénységet méltósággal viselik, a gyerekek nagy álma pedig a kitörés.

Érezni, hogy nem dunántúli falvakon haladunk át, a községek mégis tiszták, a házak takarosak és a fűszálak is rendezetten állnak. Nem csoda, az utak mellett sárga mellényes közmunkások hada takarít, füvet nyír vagy árkot ás. Nógrádban ez az egyetlen munkalehetőség: vagy közmunka van, vagy semmittevés.

Nem tagadom, lerobbant házra és koszra számítottam vendéglátóimnál, a Gyermekétkeztetési Alapítványnak küldött leveleikből ugyanis igazi mélyszegénység olvasható ki. Három lányt nevel egyedül a nagymama, édesanyjukat négy évvel ezelőtt gázolta halálra egy olasz autós.

"Az autópályán az árok mellett dolgoztunk hárman. Anya szólt, hogy menjek be az árnyékba, mert mindjárt ebédidő lesz. Ezen a mondaton múlt az életem" - meséli a legidősebb, húszéves lány, Kinga. Az autó halálra gázolta a 38 éves asszonyt és a másik 19 éves munkást. A baleset után az apa lemondott gyermekeiről, a szomszédos faluban él egy nagy házban.

"Amikor meghalt anya, azt mondta, ha nem ő kapja utánunk az árvasági segélyt és a családi pótlékot, akkor nem kellünk neki. Két éven keresztül ő kapta, havonta 10 ezer forintot adott nekünk. De még azért a 10 ezer forintért is bántalmazott néha, amikor lementem érte" - meséli a lány. Négy éve a majdnem 70 éves nagymama neveli őket, most már ő a gyámjuk. Alig 100 ezer forintból élnek, amiből 20 ezer forint a nagyon beteg nagymama gyógyszereire megy el.

Több hitelt is törlesztenek, a lányok édesanyján kívül 24 éves fia, és férje is meghalt az elmúlt években. A temetésre kölcsönt kellett felvenniük, a férjétől is maradt adósság, volt, hogy a behajtó jött, de volt olyan is, hogy elengedték a tartozásukat.

Ahol a felvágott királyi lakoma

Napról napra élnek, mégsem látszik meg rajtuk. A velük töltött egy nap alatt kétszer tört el a mécses a nagymamánál pár percre, inkább nevetve és bizakodóan meséltek sorsukról. "Azt olvastam az egyik levelükben, hogy a vihar szétverte a házukat" - mondtam hitetlenkedve, mivel a ház takaros, kívül belül.
 

"Csak innen el" (Fotók: Magócsi Márton)
A képre kattintva megtekintheti galériánkat!

"Pedig a vihar elvitte a tetőt, látja még ott maradt egy nagy rés. Nagyon nagy szél volt, elvitte a tetőt, a falakat teljesen elmosta a víz. A kárszakértők is kijöttek, de az önkormányzat azt mondta, szegény, nincs pénz, hogy megcsinálják. Így nem élhetünk, kölcsönt vettünk fel az anyagokra. A régi polgármester a tüzépen dolgozik, ismer bennünket, részletre odaadta az anyagokat. A nyári konyhára már nem futotta, az romokba hever" - magyarázza a nagymama.

A ház valóban lakható lett, igaz, nincs se fürdőszoba, se WC, se folyó víz. A telken három ház áll, az egyikben ők laknak, a velük szemben lévőben az asszony egyik fia 4 éves gyermekével és feleségével. A legelső házban lánya él, neki két felnőtt gyermeke van. Próbálnak segíteni, de nekik is csak annyi van, hogy megéljenek. A nagymama és a lányok nem panaszkodnak, mint az idős néni mondja, "amíg a kezem meg a lábam arrébb tudom tenni, addig nem hagyom el magam". Csak a családtagok mondják el, hogy a ház felújítására mindenük ráment. Ez a harmadik kölcsönük, van, hogy nem tudnak kenyeret venni, emiatt a Gyermekétkeztetési Alapítványtól kapnak havonta 25 ezer forintot élelemre.

"Mire elég ez a pénz?"

"Elég azért, ha nem lenne, éhen halnánk. A boltosok sokat segítenek, hogy kijöjjünk a keretből. Mert van a lányoknak néha olyan kívánságuk, hogy legyen felvágott. Szandika a párizsit szereti, Kinga a szalámit."

Az álmokra viszont nincs pénz. Pedig a három lánynak nagy álmai vannak. Ott jártunkkor csak ketten voltak otthon, a legidősebb és a legfiatalabb, a 16 éves Szandi. A középső lány az apjuknál volt, ő az egyetlen, aki néha meglátogatja a férfit, "csak őt fogadja el gyermekének". Mindhárman tanulnak, igaz - ahogy mondják -, a középső lány megesett, egyéves a gyermeke, ő is velük él. Az álmát viszont ő sem adta fel: mindhárman tanulni akarnak, hogy elmehessenek a faluból, a környékről.

"Tanulni akarunk, de nem adatik meg"

A legidősebb lány már leérettségizett két éve, mentőápoló szeretne lenni. Kiváló eredménnyel végzett, megyei versenyeket nyert, tanárának köszönhetően elnyerte az Útravaló roma ösztöndíjat, hogy a középiskolai tanulmányait befejezhesse. Felvették Budapestre a Raoul Wallenberg iskolába, de pénzhiány miatt nem tud felköltözni a fővárosba. Két éve halasztja, ha jövőre nem tudja elkezdeni, akkor ugrik az egész. Nincs pénz a felutazásra, a kollégiumra, az étkezésre és a tankönyvekre.

Nagynénje férje nem roma, rendőr volt, ezért a hatására a miskolci rendőriskolába is felvételizett. A pszichológiai felvételije sikerült, de a fizikai teszt nem. Hajnalban kellett indulniuk, hogy 9-re odaérjenek, az autót nem bírja, végighányta az utat, nem tudta lefutni a 2 kilométert időre. Így jobb híján környezetvédelmi technikusnak tanul. "Csak attól félek, hogy ha elvégzem, akkor a második szakmáért fizetni kell. Nehéz így az álmainkat megvalósítani. Három idősebb unokatestvéremnek is ez a baja. Mindegyik akart tanulni, de nem kaptak rá sehonnan támogatást."

"Te kinek köszönheted, hogy ennyire akarsz tanulni?"

"Anyámnak és a maminak. Kilencedikes koromban anyám kölcsönt vett fel a könyvekre, így indított iskolába. Mama is szigorú, tartja a rendet. De ez így jó, nem hagy minket elkanászkodni".

"Miért tanulsz?"

"Muszáj tanulni, mert nem lehet elhelyezkedni. Régen ugye mindig volt munka, ha bezárt az egyik gyár, mentek a másikba. Akkoriban a tanulást ez kiváltotta. Most viszont tanulni kell, mert ha nem tanulunk, meghalunk éhen."

"Mit gondolsz, más romák miért nem jutnak el az érettségiig?"

"Ahány ház, annyi szokás. Sok szülő akarja, hogy tanuljon a gyereke, de nem tudja elindítani, mert nincs miből."

Kinga nagyon szégyenlős, sokáig nem hagyja magát lefotózni, csúnyának tartja magát, és szeretne valamivel alacsonyabb is lenni. A tanulásról viszont rengeteget mesél, minden egyes mondatával azt sugallja, jó lenne, ha valaki el tudná intézni, hogy elkezdhesse az iskolát Pesten. Még az is kicsúszik a száján, hogy "könnyebb lenne, ha legalább félig magyar lennék".

"Érzed a hátrányát annak, hogy cigány vagy?"

"Nagyon is érzem. A gimnáziumban ketten voltunk romák: egy felsőbb éves és én. Amikor bementem az első napon, a többi gyerek azt mondogatta: te mit keresel itt. Szüleik is nagyon ellenségesek voltak, nem szeretik a cigányokat Salgótarjánban. Vannak jó tanárok, akik segítenek, de vannak rosszak is. A gyakorlati oktató nagyon éreztette velem, hogy roma vagyok."

Szandi még rosszabbul járt. Ugyanabba a gimnáziumba akart menni, ahol nővére tanult. De az általános iskolai osztályfőnöke, mint mondja, "olyan fél gárdista volt. Azt akarta, hogy ne kerüljek jó helyre, pedig jó tanuló vagyok. A felvételi jelentkezésemet elrontotta".

Meglehetősen gyenge iskolába jár, ráadásul nem is érettségizős osztályba, hanem pályaorientációsba. Nem oktatnak túl sokat, osztálytársai kinevetik, mert tanulni akar, ezért ha sikerül, akkor egy kereskedelmi szakközépiskolába átmegy az idei tanévtől és könyvelőnek tanulhat. Az álma viszont, hogy ügyvéd lehessen, "innen ki kell törni" - mondja.
 

A nagymama szigorú, de nagyon szeretik
 

A félelmetes tél

Nehezen veszem rá a lányokat, hogy körbevezessenek a falun. Nem járnak ki, néha az "internetes házba" bemennek, de nem járnak moziba, bulizni, szórakozni. Hajnalban felmennek, másfél órát zötykölődnek a buszon az iskolába, négyre hazaérnek, aztán tanulnak.

A faluban tényleg nincs semmi, a templom az egyetlen találkahely. Régebben a többi roma is járt oda, de azt mesélik, az új pap megjelenése óta nem teszik be a lábukat. Ők viszont minden vasárnap ott vannak a misén. Kinga a falut járva minden kegyhelynél keresztet vet. A család ugyanis nagyon vallásos, mint a nagymama mondja, "hívő emberek vagyunk, erre tanított anyám is. Mindegy milyen nehézség jön, össze kell tartanunk. Van olyan, hogy nincs kenyér, de örülni kell a laskának is".

Én pedig örülök a pörköltnek is, mert bár nagy a szegénység, még nekem is jut hely az asztal körül. Nehezen nyelem le a falatokat, nem tudok elvonatkoztatni attól, lehet, hogy most eszem meg valakinek a holnapi ebédjét, vacsoráját. A nagymama viszont a tél miatt aggódik, nincs fa, hogy fűtsenek, és pénzük sincs, hogy vegyenek tüzelőanyagot. Egy kis halomra mutat a ház mellett, a viharban megrongált tetőcserepekkel és fadeszkákkal akarják kihúzni a telet. Igaz, ezt még ők maguk sem hiszik el, a nagymama többször sírva mondja: "meg fogunk fagyni".

"Amikor pizsamában vagyunk, a lányok elkezdik egymás közt mondani, milyen jó lenne ez meg az. Tudod mama - mondják - mennyire vágyódunk el innen, és tudod, hogy ezt mi sosem fogjuk megkapni? Mindig azt mondom erre, legyetek türelemmel, eljön majd a ti időtök is, lesz még jobb is."

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.