FELHÍVÁS !
2009.09.20. 06:36
Zuglói cégek, intézmények, szervezetek, iskolák, valamint Zugló Önkormányzatának segítségét kérjük, az alábbi témában!
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Engedje meg, hogy röviden bemutassam Önnek a Helló Rádiót.
A D.K. Digitális és Kommunikációs Non Profit Kft. „Helló Rádió„ néven, az interneten indított rádiót 2007 december 1-én. Az állomás az interneten www.helloradio.hu és az FM 101.4-es hullámsávon érhető el, napi 24 órán keresztül. A stúdió jelenleg a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének budai központjában 1115 Budapest, Keveháza u. 19-21. található.
A rádió különlegessége, hogy ez az első és jelenleg egyetlen olyan rádióállomás Európában, amelyet megváltozott munkaképességű, segítséggel élő emberek (vakok, gyengén látók és mozgássérültek) üzemeltetnek. Sajnos az esélyegyenlőség, az integráció még a médiában sem valósult meg, hiszen a médiumok többsége egyáltalán nem alkalmaz segítséggel élő embereket. Legtöbbször valamilyen hír, szenzáció, vagy szívszorító, segítségkérő műsorokban jelenünk meg, mint riportalanyok, de nem, mint munkatársak. Ez is fejlődés, mert legalább már foglalkoznak a minket érintő problémákkal is, bár ezt sokszor a bulvár oldal hangsúlyozásával teszik fogyaszthatóbbá a nagyközönség számára.
Ennek az internetes rádiónak a működtetésével előkészítettük egy kisközösségi rádió felépítését. A műsorsugárzás 2008 december 22.-én kezdődött. Az antenna kiépítésének lehetőségét a XIV. kerület, Zugló 08-as pontján, a Vakok és Gyengén Látók Általános Iskolája, Szakiskolája és Kollégiuma épületének a tetejére (Bp. XIV. Ajtósi Dürer sor 39.) kaptuk meg. Ez egy közműsor szolgáltató rádióállomás, amelynek fő, 1-2 km-es vételkörzete Zugló és környéke (IV.; XIII.; V.; VI.; VII.; VIII. kerület, Mátyásföld, Óbuda). Ennek megfelelően műsortervünkben kiemelt szerepet kap a zuglói lakosok élete, az őket érintő közérdekű problémák, élethelyzetek, a velük kapcsolatos hírek, események és az önkormányzat munkája. Távolabbi céljaink között szerepel, hogy a pályázati kiírások lehetőségei szerint pályázni kívánunk nagyobb teljesítményű frekvencia működtetésére, hogy egész Budapest területén hallhatóak legyünk. A digitális rádiózás bevezetése után országos rádióvá kívánunk válni.
Rádiónkkal azt szeretnénk bebizonyítani, hogy a média területén is tudnak az épekkel egyenrangú munkát végezni a segítséggel élő emberek. Műsoraink nem önmagunkról, és nem önmagunknak szólnak, mert így rajtunk kívül csak kevesen hallgatnák az adást és a célunkat sem érnénk el vele. A mi műsoraink mindenkihez szólnak, igyekszünk úgy szerkeszteni az adást, hogy mindenki találjon kedvére való műsort a kínálatunkból. Ezt tükrözi a mottónk is: „Értékek, Érzelmek, Zene Mindenkinek.” A különbség csupán annyi, hogy a műsorstruktúránk közszolgálati részében (fő műsoridőben), a különböző műsorokban kitérünk a segítséggel élők problémáira is, beleszőjük azokat a mindenki számára hasznos információk közé. Azt szeretnénk, hogy aki minket hallgat, azt azért tegye, mert jó műsorokat készítünk. Ha utólag kiderül, megtudják, hogy milyen emberek készítették azokat, az ne hátrányt, lekicsinylést, hanem őszinte elismerést, elfogadást eredményezzen. Ez jelenti az igazi integrációt a médiában és ez a mi fő célunk is!
Sajnos eddig biztonságosnak tűnt helyzetünk megváltozott. A stúdióért, amit eddig díjfizetés nélkül vehettünk igénybe, a jövő hónaptól bérleti díjat kellene fizetnünk. Ezt nem tudjuk megtenni, mivel non profit szervezetként bevételi forrásunk nincs. A rádió eddigi kiadásait is csak pályázatokból illetve támogatásokból tudtuk kiegyenlíteni.
A segítségüket abban kérnénk, hogy lehetőségükhöz mérten biztosítsanak a rádió számára helyet, a biztonságos és hosszú távú működéshez. Ez 15 fő megváltozott munkaképességű személy munkahelyének megtartását is eredményezné.
A segítségükért cserébe támogatási szerződést, műsoridőt, reklámozást tudunk felajánlani és mivel több kollegánk informatikai szakember is, így akár számítógépes rendszerek kiépítését, üzemeltetését, karbantartását is el tudjuk látni térítés nélkül.
A rádió elfogadása, támogatása, az Önök uniós megítélése szempontjából is fontos lehet, bizonyítaná az esélyegyenlőség és az integráció megvalósításáért folytatott sokoldalú, és előremutató tevékenységüket. Lehetőséget teremtene uniós pályázatok, források elérésére is.
Bízom abban, hogy a „Hello Rádió” felkeltette szimpátiáját, érdeklődését és a jövőben sikeresen tudunk majd együttműködni.
Somogyi Emma
kommunikációs igazgató - Helló Rádió
Tel: 0620 571 8824
E-mail: somogyiemma@helloradio.hu
kőkobaki
|