Oszsza meg másokkal is

„Mondjuk meg őszintén, a társadalom salakja vagyunk, de az a cél, hogy ne vigyük ki magunkkal a börtönből ezt az érzésvilágot, hogy ne legyünk mocskos, senkiházi trógerek” – magyarázza a börtön falai mögött az egyik elítélt a Váltó-sáv Alapítvány által megtartott foglalkozáson, amelynek egyik kiemelt célja a fenti mondatból tükröződő önértékelési problémák kezelése, reális énkép kialakítása a fogvatartottakban. Erre annál is inkább szükség van, mert előfordul, hogy amikor a foglalkozás résztvevői felsorolják saját erősségeiket és gyengeségeiket, az erősségek rubrika teljesen üres marad.

Kivételesen mi is részt vehetünk a beszélgetésen, később pedig hárman azt is vállalják, hogy csoporton kívül is megosztják velünk a történetüket. Érdemel-e a bűnös egy újabb esélyt, helyettesíthetik-e a családi kötelékeket a benti barátságok, milyen módszerekkel lehet túlélni a bezártságot, és látják-e a jövőt a falakon kívül? Néhány a felmerülő kérdésekből.

Valószínűleg többekben felmerül, miért is kéne bűnözőknek bármilyen segítséget nyújtani. Mészáros Mercedes, a Váltó-sáv Alapítvány szakmai vezetője a Hírszerzőnek azt mondta, a humánus megközelítés mellett motivációikban két gyakorlati szempont jelenik meg: „a legdrágább büntetés a börtön, a fenntartásához szükséges pénz pedig az adófizetők zsebéből megy ki. Ezért is célunk, hogy ezek az emberek szabadulásuk után ne bűnözzenek, hanem dolgozzanak. Emellett a relatív biztonságérzetünk is fontos, hogy ne kelljen remegve végigmennünk az utcán.”

„Halványul a kislányom emléke”

A részvételünkkel lefolytatott beszélgetésben megszólaló elítéltek abban szinte egytől egyig egyetértenek, hogy a legnehezebb a börtönben a szeretteik hiánya. A törvény szerint beszélőre havonta egyszer jöhetnek hozzájuk egy órára, telefonálni pedig naponta tíz percet tudnak a börtön házirendje alapján, ám ez szerintük nem elég arra, hogy egyben tartsák a családjukat. „Halványul a kislányom emléke, a mozdulatai, mert nincs köztünk kapcsolat. Egy hónapban egy óra 10 percnek tűnik – így ne menjen tönkre a családod?” – teszi fel a kérdést az egyik fogvatartott.

Van olyan család is, ahol tudatos döntés eredménye, hogy a gyerek nem látogatja az édesapját, nehogy sokkolja a helyzet. „Nagyon hiányzik a fiam, jó lenne néha átölelni, de megértem, hogy nem hozzák be. Ismerem őt, lelkis, és nem tudná ezt magában elrendezni, jobb ez így, ezt be kell látnom” – mondja Daróczi György fogvatartott.
 

Daróczi: megértem, hogy nem hozzák be a fiam
Fotó: Túry Gergely
 

A család egyben a legfontosabb kapaszkodó is, amiből építkezni próbálnak a fogvatartottak. „Ha tudod, hogy van kiért javítani a dolgokon, akkor sokkal jobban odafigyelsz rá, hogy összeverekedsz-e valakivel a sétaudvaron. Ha nincs miért jónak lenni, akkor nem is lesz jó senki” – magyarázza a Hírszerzőnek T. G., az egyik neve elhallgatását kérő fogvatartott.

Ha valaki segíteni akarja a családját, akkor az bentről is lehetséges: többen kiküldik a megkeresett havi 10-20 ezer forintos keresetük egy részét a hozzátartozóiknak, ezen túl hozzájárulnak a tartási költségekhez, illetve kötelezően tartalékolnak a szabadulás utáni életre. Mészáros ugyanakkor azt mondja: fontos, hogy elsősorban ne másért akarjanak tenni valamit az elítéltek, hanem saját magukért.

„Azért én nem voltam nagyon jó ember”

T. G. 29 éves lesz, a biciklilopástól a fegyveres rablás-sorozatig terjedt bűnözői karrierje, eddig 12 évet ült le, és várhatóan 2012 decemberében szabadul. Úgy élte az életét, hogy bármelyik pillanatban benne volt: bekerül a börtönbe, de azt mondja, erre fel is volt készülve.

„’97-ben édesapámat, édesanyámat és a kishúgomat is elveszítettem egy autóbalesetben, és onnantól kezdve kezdett lezülleni az életem. Békásmegyeren bekerültem egy olyan csapatba, akikkel átgázoltunk mindenkin, lehúztunk és leraboltunk mindenkit. Azért mentem ebbe bele, mert egy olyan társaságot kerestem, ahol elfogadnak, ahová tartozhatok.”

Bátyja ugyan életben maradt, de a tragédia után megszakadt a kapcsolatuk, a kilencéves lányát pedig, akit jelenleg nagyszülei nevelnek, több mint öt éve nem látta. Az ilyen esetekben is szerepe lehet az Alapítványnak, például véggigindolják a klienssel, milyen családtagjaira számíthat kint, segítenek a kapcsolatteremtésben.

Balogh László most is megtenné
Fotó: Túry Gergely
 

Mindennek ellenére László megint ugyanúgy csinálna mindent, mint az ominózus éjszakán, vállalva azt is, hogy időközben az egész családja elfordult tőle. Beszámolója szerint egy rosszul átbulizott este után akarta megvédeni 8 hónapos terhes feleségét. „Egy férfi elkezdett vele kötözködni, molesztálta, erőszakoskodott. Odamentem, szóltam neki, ebből lett egy verekedés, utána pedig véletlenül kinyílt a kés a zsebemben és megszúrtam. Ott rögtön meg is halt.” László akkor nem érzett semmit, csak az előzetesben kezdett el tudatosulni benne, hogy elvette egy ember életét.

Amikor azt kérdezzük tőle, miért nem talált más megoldást a konfliktus kezelésére, és miért szúrna újra, azt a választ kapjuk, hogy a „becsület végett”. „Nem hagyom, hogy a hozzátartozóimat, családtagjaimat, feleségemet bántsák” – magyarázza.

László állítása szerint már a börtön előtt megszokta a magányt, s bár lecsukása után az édesanyja eleinte még mellette volt, később nála is „betelt a pohár”, és bár ő ír neki leveleket, két éve nem kapott róla hírt. „Kiölték belőlem az emberi érzések egy részét, testileg és szellemileg egy fal maradtam – lehet ütni, lehet bármit csinálni velem” - mondja képletesen, hiszen a verekedés tilos, fegyelmi-, vagy feljelentés a következménye.

Nehéz elviselni egymást

Szóba kerül az is, mennyire pótolhatók bent a családi kapcsolatok, és milyen nehéz valakihez közel kerülni a börtönben. Mivel egy zárkában 30 négyzetméteren akár nyolc ember él együtt a nap 24 órájában, nehéz elviselni egymást – mondja László. Ennek persze előnyei is vannak, hiszen hamar megtanulják, mit jelent az önkontroll. „Ne az legyen, hogy beszól valaki, odalépek, és ütök. Ezzel magamat védem, mindezt pedig kint is tudjuk kamatoztatni, például a munkahelyen, a főnökkel szemben.”

Éppen az egyik legnehezebb dolog a börtönben, hogy olyan emberek, akik egész addigi életükben a legfőbb konfliktus-megoldó, feszültség-levezető módszerként az erőszakot ismerték, megtanulják, hogy léteznek egyéb lehetőségek is.
 

Kozma utcai börtön - az "A" objektum
Fotó: Túry Gergely
 

Szintén pozitívumként említik többen, hogy a börtön jó emberismerővé tesz, mert sokkal több emberrel lépnek kapcsolatba bent mint kint, így egy idő után „automatikusan szelektálnak”. Ezért jelentős távolságtartás alakul ki bennük a szabadulás után, egyre bizalmatlanabbá válnak.

T.G. bent két-három olyan emberrel találkozott, akit annyira közel tudott engedni magához, mint például kint egy unokatestvért, vagy egy távolabbi rokont. Daróczi György szerint bent szorosabb barátságok kötődnek, mint kint, a börtönben ugyanis nagyobb az egymásra utaltság, és a konfliktusok is hamarabb megoldódnak, mert nagy a nyomás. „Itt működik a legjobban a megbocsátás, rá vagyunk kényszerítve”. Van olyan elítélt, aki kiszámolta, hogy az édes öccsével a szabad életében nem töltött együtt annyi időt, mint amennyit T.G.-vel egy zárkában.

Amikor „kocsma lesz a zárkából”

Az emberi kapcsolatokon kívül többen próbálják lekötni magukat sporttal, kézművességgel, vagy éppen tanulással, de olykor vannak koncertek, hétvégenként pedig lehet focizni, és pingpongozni is. T. G. például állatokat szaporít egy akváriumban a zárkájában.

„Most karmos békáim születtek, de vannak dél-afrikai sügéreim is. Ha szabadulok, majd rábízom őket egy megbízható elítéltre” – magyarázza. Az állatokról való napi gondoskodás egyébként a felelősségérzet kialakításában fontos, több helyen sikerrel alkalmazzák a világ börtöneiben az ehhez hasonló „terápiát”.

Balogh László a tanulást választotta, emellett rajzol és verseket is ír. 26 évesen készül az érettségire, bár azt mondja, nem nagyon tud odafigyelni a zárkában. „Ha egy nyolcszemélyes zárkában hatan beszélgetnek háromféle dologról, akkor nehéz koncentrálni. Ilyenkor olyan a hangzavar, mintha egy kocsmában ülnénk”.

Mészáros szerint viszont aki tényleg tanulni akar, az megoldja: sokan például a vécében szoktak felkészülni a vizsgákra. A szakember azt mondja, vannak, akik kifejezetten jól tudják strukturálni a börtönéveket, és nem érzik haszontalan időtöltésnek a benti létet. Egy nagyítéletes férfi például kihirdetett ítéletének meghallgatása után szinte azonnal beosztotta a rá váró tizenegy évet (érettségi, felvételi, szakma tanulása).

Egy 26 éves fogvatartott szinte fanatikusan szervezi meg a napjait, alvásra például csak napi 4 órát szán. „Erre nincs időm. Igyekszem megdönteni az ébrenléti rekordomat, ami 81 óra – most erre edzek.”
 

"Fokhagymagerezdek" - saját készítésű tetoválás
Fotó: Túry Gergely
 

Az ilyen tudatos fejlesztésnek sokszor meg is van az eredménye, Mészáros szerint van olyan kliensük, aki szabadulása óta már lediplomázott és végzettsége szerint el is helyezkedett, mások pedig az alapítványuknál kezdtek el dolgozni segítőként. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy ezeknek az embereknek sokszor tíz-tizenöt év hátrányból kell felállniuk.

A civil szervezetek munkája mellett a büntetés-végrehajtás is segíti a visszailleszkedést: a fogvatartottak befejezhetik a kint félbe maradt általános vagy középiskolát, biztonsági szempontból megfelelő szakmát tanulhatnak, hogy nagyobb eséllyel találjanak munkát a szabadulás után, és már a börtönben is elkezdhetnek dolgozni.

Sokan már a kinti életre készülnek, ezért beszélnek arról annyit, mi lesz majd, ha szabadulnak, és mennyire lesz nehéz munkát találni. „Azt hallom, kint egyre nehezebb, az is nehezen talál munkát, aki nem volt börtönben, és mindenhova erkölcsi kell” – mondja az egyik résztvevő. Társa szerint sokan vannak, akik háromezer forinttal a zsebükben szabadulnak, s mivel nem kapnak munkát, elbuknak, és megint visszaesnek a bűnözésbe.

Törekedni kifelé

A látogatásokon és a tévén kívül a fogvatartottaknak a társadalmi szervezetek munkatársai jelentik az egyetlen kapcsolódási pontot a civil világhoz. „Már az is nagyon jó, hogy civil embert látunk civil ruhában, és civil (nem börtön) nyelven beszélgetünk. Törekedni kell kifelé, tartozni kell a külső világhoz” – magyarázza egyikük.

A "kinti" világgal összekötő kapcsot jelent, hogy akadnak olyan művészek, akik karitatív alapon vállalnak börtönbeli fellépéseket. A múlt héten például Törőcsik Mari beszélgetett a szombathelyi elítéltekkel, Hobó József Attila-estjét adta elő, Till Attila pedig filmklubon mutatta be legújabb filmjét, a Csicskát.

Érdekes, hogy a bezártságban teljesen átalakul, milyen sajtótermékeket fogyasztanak a fogvatartottak. A kereskedelmi tévék híradóin túl, ha addig a kezükbe sem vették, bent sokan elkezdik olvasni a Zsaru Magazint, a Kékfény a kedvenc műsorok közé lép elő, a híres emberek által elkövetett bűncselekmények pedig bekúsznak a top beszélgetési témák közé. „Sokan a körözési listákat is figyelni kezdik, mintha csak fel tudnák hívni a megadott zöld számot” – meséli T.G. A tévé egyébként Mészáros szerint komolyan deformálhatja a fogvatartottak külvilágról alkotott képét, ezért volt olyan foglalkozásuk is, ahol kifejezetten újságcikkeket értelmeztek.

Nem tudnak enni, aludni

A civil világgal tehát bent meglehetősen kevés a valós, kézzelfogható kapcsolatuk, a legtöbb fogvatartottnak mégis van elképzelése arról, mit csinálna a szabadulás után. Persze vannak rutinos szabadulók is, akik tudják, hogy ez nem egyszerű. „Kell idő kint, hogy visszatalálj önmagadhoz” – mondja az egyik elítélt, míg egy másik hozzáteszi: „Olyan dolgok tűnnek furcsának, amikor az ember szabadul, mint például fűre lépni, vagy megérinteni egy fát.”
 

Nehéz témák is előkerülhetnek
Fotó: Túry Gergely
 

Bár a szabadulási krízis még intenzív felkészüléssel is lehet sokkoló (főleg a nagyítéletesek esetében), a fogvatartottak a börtön falai mögött sokszor mégis alábecsülik. Az Alapítvány vezetője olyan szélsőséges esetekről is tud, amikor vegetatív elemek is jelentkeznek. „Nem tudnak enni, aludni, vágynak a finom ételekre, de szabadulás után képtelenek megenni, hasmenésük van” – magyarázza Mészáros, majd hozzáteszi: „Sokszor azt érzik, hogy a tömegközlekedési eszközökön mindenki őket nézi, és minden rájuk van írva, rengeteg az idegen, új és gyors impulzus.”

Elég a szabályokból

Balogh László már szívesen megszabadulna – ahogy ő fogalmazott – semmittevő életciklusától, s az építőiparban szeretne elhelyezkedni – ebben a területben többen is látnak fantáziát. Attól viszont fél, hogy odakint nem várja senki. T.G. piacozni szeretne, hangsúlyozottan legálisan. „Most már látom, mit kapnak emberek adócsalásért” – magyarázza. „Ruhát és kaját mindig fognak venni, ha 24 év múlva szabadulok, akkor is” – teszi hozzá.

Mészáros szerint azért is tartják sokan vonzó perspektívának a különböző vállalkozásokat, mert szabad életükben le akarnak számolni a börtön kötött, szabálykövető világával, és nem akarják, hogy más mondja meg, mit csináljanak. Mivel azonban a kinti helyzetről nincsenek valós információik, sokszor irreálisak a szabadulás utáni életről alkotott elképzeléseik. A Váltó-sáv épp ezeket a hiányosságokat szeretné pótolni, többek között olyan praktikus ismeretek elsajátításával, mint a csekkek kitöltése, személyes irataik igénylése, vagy munkakeresés.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Tossenberger Adél


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.