Oszsza meg másokkal is

"Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a nándorfehérvári diadal kivívásának a napját, július 22-ét nyilvánítsa kiemelkedő fontosságú rendezvény napjának; felhívja a Kormányt és az önkormányzatokat, továbbá felkéri a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg a nándorfehérvári diadal évfordulójáról. Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója" - fogalmazott a beadvány, amit a KDNP-s Simicskó István nyújtott be.

Az új emléknap terve passzol a Fidesz-KDNP történelem(vissza)csináló emlékezetpolitikájába . Az első Fidesz-kabinet a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak jelölt ki emléknapot, melyhez a II. Orbán-kormány a Trianon-emléknapot tette hozzá, most pedig a nándorfehérvári diadallal folytathatja a sort. Az új emléknap csupán abban különbözik az eddigiektől, hogy huszadik századi, máig aktuális történelmi tragédiák helyett egy több mint 500 éves, legendás elemekkel dúsított hadieseménynek állítana emléket, a magyar történelem távoli, ámde sikeres lapjairól.

A kormánynak címzett beadvány alaposan kidekorálná a nándorfehérvári csata emlékét. A hazafiság, európaiság, kereszténység, önfeláldozás egész keresztény világra kiterjeszett víziója passzol az alaptörvény Nemzeti hitvallásában is felmelegített "kereszténység védőbástyája" elmélethez. Emellett annak a ténynek, hogy a kormány 2011-ben az európaiság és a kereszténység emléknapjává kíván nyilvánítani egy olyan harci eseményt, ahol az Európa irányába terjeszkedő muszlimok szenvedtek vereséget a keresztes seregektől, van némi rezonanciája azokkal a politikai nézetekkel, melyek Európát továbbra is a keresztény társadalom értékeire és közösségére alapuló közösségként képzelik el.

Nemzeti együttműködés

A nándorfehérvári győzelem a maga idejében valóban stratégiai jelentőségű volt. A nyugat felé terjeszkedő Oszmán Birodalom, miután 1451-ben elfoglalta és fővárosává tette Konstantinápolyt (Isztambult), majd a következő években elfoglalta a kisebb balkáni államalakulatokat, a politikailag akkor is épp szétzüllött, 16 éves király által "irányított" Magyarországhoz érkezett.

A rivalizáló magyar főúri csoportok képtelenek voltak az 1456 májusában meginduló hatalmas török sereg elleni összefogásra. Hunyadi János kormányzót azért sem támogatták, nehogy túl nagyra nőjön a hatalma. Így Hunyadi egyedül indult hadseregével délre, a vár felmentésére.
 

Nemzeti romantika: a nándorfehérvári diadal festményen
Fotó: Ismeretlen 19.századi festő munkája
 

Nándorfehérvár, a mai szerb főváros a Magyar Királyság területére való egyetlen benyomulási útvonalat védte. Ezért akarták elfoglalni a törökök, ám a túlerőben lévő, jól felszerelt haderő mégis kudarcot vallott a július 4. és 22. közt zajló küzdelemben. A várat Szilágyi Mihály sikeresen védte a felmentő seregek megérkezéséig, majd a várvédők erői, Hunyadi János és Kapisztrán János felmentő hadai együttesen vereséget mértek a törökökre. A vereség pontosan hetven évre állította meg a török előrenyomulást. 1526 nyarán azonban az ismét nagyon fiatal király által vezetett, politikai belharcoktól szétesett ország hadai képtelenek voltak megállítani az oszmán hadakat.

Dugovics Imre meghekkeli a történelmet

A nándorfehérvári diadal, a magyar hadtörténet egyik legjelentősebb sikere, mára leginkább a hozzá kötődő legendákban, Dugovics Titusz és a déli harangszó történetében él a köztudatban. A zászlót kitűzni próbáló török harcost mélybe rántó magyar vitézről azonban nemrég egyértelműen kiderült, hogy az előző rendszer hőseihez, Guszev kapitányhoz, vagy az önfeláldozó Hatamov őrmesterhez hasonlóan csak kitalált személy. A krónikák ugyan név nélkül említenek egy ilyen esetet, ám a történészi kutatások bebizonyították, hogy Dugovics Tituszt csak jóval az események után "szülte meg" egy családi őstörténet-kreálást okirat-hamisítással tetéző kisnemes.

A 19. század első felében élt Vas megyei szolgabíró, Dugovics Imre gyártatott magának egy hamis oklevelet, mely azt volt hivatott bizonyítani, hogy a Dugovicsok egy Pozsony megyei birtokot kaptak Mátyás királytól, Dugovics Titusz hősiességéért. Az előterjesztésben szerepel az önfeláldozás is, ha ez alatt Dugovics Titusz hőstettére gondoltak, akkor bizony bedőltek a legendának.

A hős Tituszénál valóságosabb a déli harangszó története. A köztudatban ugyan tartja magát az a vélemény, hogy a harangozást a nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el a pápa, valójában azonban fordítva történt. III. Callixtus a közeledő törökök ellen a két-háromszáz évvel korább keresztes hadjáratok felújításába kezdett. A katonai erő szervezése mellett - melyből végül profi nyugati zsoldosseregek helyett csupán a Kapisztrán János vezette felkelőkre futotta -, a helyzet romlását látva ő rendelte el 1456. június 29-én kiadott bullájában, hogy déltájban háromszor kongassák meg a harangokat, a törökök ellen harcolókért való imára buzdítva a híveket.

A korabeli kommunikáció lassúsága következtében azonban a győzelem híre hamarabb jutott el a címzettekhez, mint a pápa bullája. A győzelem hírére viszont III. Callixtus is átértelmezte a rendelkezést: "Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek" - adta ki a módosított utasítást a pápa. A nándorfehérvári diadal ünnepe így "rajtaragadt" a déli harangozáson, csakúgy, mint Bőzsöny Ferenc hangja, aki a Kossuth Rádió Déli Krónikájában kommentálja a harangozást.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Kiss Ádám


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.