Dr. Goebbels zöld tintája
2011.05.11. 05:09

A miniszter, a vezér jobbkeze, aki sikeressé tette a kormányt
Éppen nyolcvan éve, hogy Weimar haláltánca közepette a hitleri árnyékkormány már reszortokat osztogatott. Később a propagandaapparátusból a Harmadik Birodalom második intézménye lett. BOKOR LÁSZLÓ írása.
Oszsza meg másokkal is
Minden államstruktúrában – főként vihariramú változások idején – a közrend megteremtése a prioritás. Hitler hatalomátvételekor erről Hermann Göring gondoskodott, aki belügyminiszterként a Gestapót és a koncentrációs táborok intézményét is létrehozta. Annak álságos bizonyítását azonban, hogy ezek csak angolszász mintára készültek, már a „H–G–G”-triász másik G-je vállalta magára. Goebbels, akinek testi hibája (sántasága) is segítette grafomániájának kifejlődését – minden felvetésre tanulmányban válaszolt –, példaadónak e tekintetben a Secret Service-t és az indiai lázadók drótkerítéses táborait nevezte.
De meghatározta egyben – a népfelvilágosításnak nevezett – „tudományának” módszertanát is. „Filozofikus érvrendszerrel való magyarázat csak a szuperértelmiségnek való, a tömegek kenyere a propaganda, amely egyszerű, szókimondó, állandó és lelkesítő.” A Führer rábólintott az ő Josephjének a magyarázatára, és szabad kezet adott az olcsó néprádiók milliós szériákban történő gyártására. A televíziónak (amelyet német földön a magyar Gábor Dénes mutatott be) nem látta jelentőségét. „A tömegkultúra moziba jár” – hirdette a Führer, és a tévét az olimpia után hadi használatra rendelte a Luftwafféhoz.
Kezdjük azonban 1933-nál.
Történészek jó néhányában mindmáig él a meggyőződés, hogy Hitlerék győzelme be sem következett volna Goebbels nélkül, aki évek szorgos munkájával turbózta fel jelentéktelenségéből az NSDAP-t. Igaz, a nácipárt győzelmi esélyeit az is növelte, hogy az olykor nyerésre álló baloldal pártjai nála is jobban gyűlölték – egymást. Összebékülésükre és további vádaskodásokra aztán már a láger szolgált, amelynek első lakói lettek.

"Ahol könyveket égetnek..."
Göring akkor, dolgavégeztén már a véderő s azon belül is az elit fegyvernem kiépítésén dolgozott, címszereplőnk pedig a Wilhelmstrasse hajdani császárpalotájában rendezkedett be Birodalmi Népfelvilágosító és Propagandaminisztériumának cégére alatt. Innen indult a demokratikus német sajtó rendőri intézkedésekbe torkolló gleichschaltolása s a cenzúramechanizmus direktbe kapcsolása.
Aztán könyvmáglyák adták a történelem füstjeleit. Állítólag negyedóra alatt írta össze Goebbels, hogy ki mindenkinek kell a műveit – Freudtól Werfelig, Manntól Zweigig – a könyvtárakból kiemelniük a rohamosztagosoknak. Goebbels nagy műveltségű ember volt, épp ő ne ismerte volna Heine próféciáját arról, hogy „ahol könyveket égetnek, ott előbb-utóbb embereket is fognak”? Még égtek a máglyák, amikor íróasztalának titkos kapcsolójával magához rendelte a Deutschlandsender összes mikrofonját, hogy a szélsőséges zsidó intellektualizmusra utaljon, s az új szellem főnixmadarának feltámadását hirdesse.
A Harmadik Birodalom szellemi főhadiszállásán nemcsak a múlt árnyai riogattak, időszerű volt leszámolni az adott kor tollforgatóival is. Már 1933-ban megszavazzák az újságírótörvényt, amely a német hírközlés minden alkalmazottját állami státusba veszi, de csak azért, hogy szabad préda lehessen „alkalmasságának” és lojalitásának felülvizsgálatára, nem is szólva a genetikai szempontokról. (1800-ig kellett az árja családfát visszavezetni.) Szedte áldozatait az állásnélküliség, az öngyilkosság, új lakókkal teltek meg a lágerek. A Goebbels-minisztérium pedig a legkülönfélébb technikai eszközökkel.

Rajongás mindhalálig
Volt ott rejtjelzett géptávíró, különféle lehallgató- és rögzítőberendezések, eszközök a futárposták átvilágítására és gyorsmásolására. De a legfélelmetesebb Goebbels zöld tintás töltőtolla volt, amellyel megélhetések, sőt, életek ezrei fölött döntött. Egyedi szignója kérhette fel a Gestapót emigrációba menekült antifasiszták likvidálására is.
Mivel bizalmatlansággal viseltetett Ribbentrop iránt, kiügyeskedte, hogy propagandaattasék kerüljenek minden követségre, a legkisebb diplomáciai elmozdulások kifigyelésére. De a katonai alakulatoknál is jelen voltak a csak neki referáló speciális tisztek. A közérdeklődésre igényt tartható tanulságokat saját lapjába, az Angriffbe írta, íratta meg, a bizalmasabbjával közvetlenül a Führerhez fordult, aki gyakori vendég volt filmbemutatóin. Kapcsolatuk felhőtlen volt, Goebbels arcáról mindig leolvasható volt az odaadás és a rajongás. Hűsége még Göringénél is tovább tartott, hiszen ’45-ben a túlélésre játszó vezértábornagy paktálni próbált az amerikaiakkal, ő viszont követte Führerét az öngyilkosságba is.
Akkor már a végelszámolást kattogta a történelem kasszagépe, de emlékezetből is nyugtázhatta Goebbels doktor mindazon haditettét, amellyel intellektusa besegített a villámháborúba. Nem felejtette el Hitler azokat a goebbelsi trükközéseket, amelyekkel Anglia elözönlését próbálta elhitetni Moszkvával még akkor is, amikor már csak startjelre várt a Barbarossa-terv. Erre még rá is erősített a müncheni Bavaria Feinde (Ellenségek) című filmjével, amely a „véreink megrontása” rögeszme helyett a birodalom védőszárnyának receptúrájával élt. Mindezt pedig a hitel kedvéért a Mein Kampf vezeti be: „Ott kezdjük, ahol hat évszázaddal azelőtt abbamaradt. Megállítjuk a germánok örökös áramlását Dél- és Nyugat-Európa felé, és tekintetünket a keleti térségekre vetjük.” Ezt a gondolatot a propagandaminiszter kétszáz filmmel igyekezett beleültetni a nemzet fantáziájába.
Korunk sokszínű kriminálpszichológiája Goebbels sikerhányadosát abból a felismerésből származtatja, hogy véleményét, állításait soha, egyetlen alkalommal sem változtatta meg, nem korrigálta. Még a sztálingrádi vereséget is kimagyarázta, a szovjet erők „szabálytalan harcmodorát” okolva miatta. Utóbb meg Berlinre vonatkoztatta, mondván, az lesz az ő Sztálingrádjuk.

A zsúrasztalnál is ugrásra készen
Hírmagyarázó tanítványainak meghagyta: veszteségek jelentésekor a gyász tónusai helyett mindig csak a statisztika viszonyszámaira hagyatkozzanak. A nyilvánvaló képtelenségekről pedig azt tanította, hogy állandó sulykolásuk végső fokon az érdeklődésen túl a hiszékenységnek is utat tör.
Amikor Berlin Gauleitereként már az utolsó felvonásra készült a kancellária belső udvarán, nyilván lepergett benne az életfilm. Láthatta a gázhalálba küldött értelmiségiek ezreit s a tankok ellen bevetett gyermek katonákat. Ugyanakkor bizonyára velencei jachtja is feltűnt képzeletében, meg a luxusvillái, amelyekben a színésznőktől kizsarolt pásztorórákat töltötte. Ott lenn, a Führerbunker rádióján hallhatta Roosevelt halálhírét, amelyet megpróbált sorsfordító, égi jelként magyarázni Hitlernek, holott ebben maga sem hitt. Ismerte viszont a Duce sorsát, és nem kívánt hasonlót. Kivégezte hát feleségét, öt gyermekét, aztán szájába vette a szolgálati Waltert. Ezt már csak naplóinak szerkesztői szokták utóirataikban közölni a bölcsészdoktor Joseph Paul Goebbels legbölcsebb pillanatairól.
Utolsó zöld tintás bejegyzése maga volt a beismerés: „Túl sok van a rovásunkon, ezért is győznünk kell, különben egész népünk és mi, a felelősök, mindennel, ami kedves nekünk, eltöröltetünk a Föld színéről.”
forrás és szerző : 168ora.hu
Az eredeti írás itt olvasható
|