Sopron saját pénze, a kékfrank
2010.12.23. 06:21

A májusban bevezetett helyi pénz, a soproni kékfrank karrierjének fontos állomása, hogy a katolikus egyház is érdeklődik iránta, ugyanis a hűséges város hívő lakói közül néhányan a templomi perselybe is ilyen bankókat dobnak. A Sopronban és környékén egyre ismertebb és közkedveltebb kékfrank az egyik helyi élelmiszerboltos szerint akkor lesz igazán elfogadott és „tekintélyes” fizetőeszköz, ha majd hamisítják is a különböző címleteket.
Oszsza meg másokkal is
A világon 110 millió ember használ helyi pénzt, magyarázza Perkovátz Tamás, a jogi értelemben utalványként működő kékfrankot kibocsátó Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet (Ha-Mi) elnöke. Perkovátz Tamásban a jegybank felügyelőbizottságába nemrég a Jobbik által delegált Varga István tanulmányai és előadásai érlelték meg a kékfrank megteremtésének a gondolatát.

Az elnököt talán úgy lehetne jellemezni: soproni lokálpatrióta világpolgár. Öndefiníciója szerint: faipari mérnök, némi filosz beütéssel. Emellett annak a Perkovátz-háznak a gazdája, amely sokkal több a földszintjén található hangulatos pubnál: a soproni polgárok közösségi központja, ahol kéthetenként asztaltársaságok vetélkednek egy műveltségi kvíz keretében. Az állandó vendégek között vannak orvosok, iparosok, jogászok, tanárok, vállalkozók. Perkovátz Tamással most éppen a Serény múmiák csapatának az asztalánál ülünk, a házigazda mutatja az aznapi kvíz kérdéseit – nagy szégyenemre nem ismerek fel egy Juhász Gyula-verset. Némi vigasz, hogy azt azért tudom: A napfény íze című film főhősét Petschauer Attila olimpikon kardozóról mintázta a rendező Szabó István.
A gazdaság is a kultúra része, osztja meg velem Perkovátz, milyen egységben is szemléli ő a világot. Aztán arról beszél, hogy a kékfrank a helyi gazdaságélénkítés eszköze akar lenni. A „helyi” alatt Sopront és természetes vonzáskörzetét érti, így Ausztria egykor magyar területét is. Nyugati szomszédainknál egyelőre öt helyen lehet fizetni kékfrankkal, elsősorban a borairól ismert Weninger család vállalkozásainak a jóvoltából. Magyarországon viszont már több mint 350 elfogadóhelyet tartanak számon.
Köztük található az üzemanyagok, kenőanyagok forgalmazásával foglalkozó Full-Sopron Kft is. Városi benzinkútjuk shopjában főként olyan áruk találhatók, amelyeket a kékfrankot jegyző szövetkezeti tagoktól szereztek be. Bognár Csaba ügyvezető kifejezetten büszke arra, hogy alapító részesei a kékfrank működésének. A kékfrank a soproniság egyik jelképe, bizonygatja. Nem véletlen, hogy a kékfrankot használók között igen kevés a városba betelepült ember, sokkal inkább a tősgyökeres soproni polgárok jegyzik.
A Full-Sopron váltópénzként folyamatosan rendelkezik mintegy 700 ezer kékfrankkal, s munkatársai maguk is keresik az elfogadóhelyeket. Ott ebédelnek, ilyen fodrászüzletekben vágatják le a hajukat, kékfrankért vesznek szemüveget az optikusnál vagy tömetik be a fogukat a rendelőben.
Perkovátz azt tartja fontosnak: a helyi pénz összeköti a térség kékfrankot használó gazdasági szereplőit. Ezt követően pedig tanárosan elmagyarázza, mi is különbözteti meg a helyi pénzt az ország hivatalosan használt pénznemétől.
Az ország pénzét az állam bocsátja ki, s törvény garantálja, hogy az ország területén kötelező azt elfogadni. A magánszemélyek viszont pénzhelyettesítő utalványokat is felhasználhatnak csereszközként. A magyar törvények azonban előírják, hogy ehhez rendelkezni kell egy zárt közösséggel, amelynek a tagjai az egymás közötti elszámolásban alkalmazhatják a helyi pénzt. A kékfrank esetében ez a Ha-Mi. A rendszert működtető szövetkezet csak tagjainak és partnereinek adhat kékfrankot, azonban a partner már idegeneknek is fölajánlhatja, ha ők elfogadják tőle. Tehát bedobhatja például a templom perselyébe is.

Marabu
Károlyi Gyulának, a soproni ipartestület elnökének, mint kőfaragó, nemeskőfeldolgozó vállalkozónak, fizettek már sírkőért vagy családi címerért is kékfrankkal.
Ő maga mindig hord néhány ezret a zsebében, s amikor az ország más tájain jár, ajándékoz belőle a partnereinek. Meggyőződése és tapasztalata, hogy a helyi pénz nemcsak növeli a régió belső fogyasztását, de a Sopronban ugyancsak duzzadó lokálpatriotizmust is erősíti. – Évtizedekig magunkba voltunk zárva itt, a vasfüggöny árnyékában, kialakult az egymásrautaltság érzése, gyakorlata, a kékfrank is az összetartozás egyik szimbólumaként jött létre –magyarázza.
A pénzügyi felügyeletek által hivatalosan engedélyezett helyi pénz mögött egyébként százszázalékos fedezet áll. Ez lehetne például ingatlan is, de a Ha-Mi a forint mellett döntött. Egy kékfrank egy forintot ér. Partner banknak egy magyar takarékszövetkezetet, nevezetesen a rajkait választották. Kékfrankhoz az jut, aki belép a működtető Ha-Mi szövetkezetbe, ahol mindenkinek, a jegyzett összegtől függetlenül egy szavazata van. A tagság feltétele, hogy a belépő legalább száz euró értékben részjegyet vásároljon.
A helyi pénz gazdaságélénkítő hatásának felvázolása előtt Perkovátz, az ötletgazda kijelenti: a gazdaságban a szükségesnél kevesebb forint van forgalomban, a hitel pedig drága. A helyi pénz ezeken a kondíciókon is tud javítani. Először is, a kékfrank forintfedezete folyamatosan a pénzintézetben gyarapodik, a helyett az utalványként működő helyi pénz mozog. Emiatt a hitel is olcsóbb, mert kisebb a bank kockázata. Ráadásul a kékfrank nem kamatozik, tehát nincs értelme felhalmozni, ezért gyorsan forog, azaz folyamatosan jelen van a helyi gazdaság vérkeringésében. A kékfrankot jegyzők névsora az utalvány honlapján is megtalálható. Magánszemélyként ott van köztük például a Sopronban élő zeneszerző, Szokolay Sándor, Ivanics Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, de akadnak nagyvállalkozók, kisiparosok, patikusok, boltosok is.
A legkisebb címlet ötszázas, a legnagyobb húszezres. Aprópénzük egyelőre nincs, a belvárosi fodrászlány azt mondja, forintban ad vissza, ha kell. A magyarok általában otthagyják borravalónak a viszszajárót, a néhány, kékfrankkal fizető osztrák azonban többnyire megvárja, míg kiszámolják a markába.
A különböző címletek Sopronhoz kötődő hírességek portréját ábrázolják. Az ötszázason Esterházy Pál, a város egykori főispánja, Magyarország nádora látható, az ezresre Kitaibel Pál kémikus és botanikus professzor arcmását nyomtatták. A kétezres Pejacsevich László politikus, horvát bán képével került szövetkezeti forgalomba. Pejacsevich Sopron kulturális életének fő mecénása volt az 1800-as évek második felében. Az ötezrest Lackner Kristóf humanista jogtudós, Sopron egykori polgármesterének a portréja díszíti. A tízezresen Joseph Haydn, a legnagyobb címleten pedig Liszt Ferenc látható. A címleteket magyar, német és horvát feliratokkal látták el.
A hűség városának kultúráját az itt élő magyarok, németek és horvátok teremtették meg, magyarázza Perkovátz, s érdekességként felidézi: Széchenyi István, a legnagyobb magyar anyanyelve német volt, a Magyar rapszódiát megkomponáló Liszt Ferenc pedig németül is beszélt. Furcsa szeglete ez a vidék a magyar hazának – állapítja meg Sopronról és környékéről a házigazda.
A kékfrank a magyar Pénzjegynyomdában készült, s ugyanolyan szintű biztonsági elemeket hordoz, mint a 20 ezer forintos. A portrékkal megegyező színű stilizált szőlő például dombornyomott, de van holografikus fóliája is a pénznek, s mikroírás is fölfedezhető az alnyomatán.
Sopronban hajdanán legendát szőttek a szőlőműves német poncihterek a kékfrankos bor elnevezésének eredetéről. E szerint a győri napóleoni csata idején Sopronban tartózkodó francia katonák a legjobb soproni vörösborokért kínálták a kékfrankot, s erről a pénzről kapta nevét a város ismert bora.
Ez azonban csak legenda. Nem úgy a kékfrank nevű helyi pénz, amely követőkre is talált. Hámori György kapuvári polgármester kezdeményezésére nemsokára megjelenik a rábaközi tallér is a pannon vidéken.
forrás és szerző :nol.hu / Hajba Ferenc
Az eredeti írás itt olvasható
|