Oszsza meg másokkal is

Tisztelt Elnök Asszony!

Ismét interjúidőpontot kérek Öntől a 168 Óra hetilap számára – ahogy tettem a múlt héten, két hete és az azt megelőző héten is. Illetve: ahogy teszem hónapok óta, egész pontosan július tizenkilencedike óta.

Négy hónappal ezelőtt, még az előző sajtósán keresztül kértünk Öntől időpontot. Munkatársa néhány telefonhívásunk után tolmácsolta az Ön üzenetét, miszerint várjuk meg az önkormányzati választások végeredményét, az új médiakoncepció törvényi rendelkezéseihez érkező módosító indítványok beérkezését, valamint a Médiatanács megalakulását, mert akkor jóval teljesebb képet tud adni számunkra.

Vártunk. Időközben Ön szinte a teljes magyar médiának nyilatkozott. Mindezt természetesen lapunk is üdvözli, hiszen úgy gondoljuk: az Ön médiában betöltött jelenlegi és a következő kilenc évre szóló kulcspozíciója, valamint az Ön nevével is fémjelzett jelentős médiaátalakítások nagymértékben érintik a sajtó valamennyi szegmensét és szabályozását.

A megbeszéltek szerint október 11-én újra jelentkeztem a kolléganőjénél, aki közölte, munkahelyet változtatott, és az utódjához irányított. Budai Dóra kommunikációs főigazgató asszony, az új szóvivő, miután tájékoztattam őt a közel három hónapos várakozásról, megígérte, hogy még azon a héten visszajelez. Nem tette.

Újabb egy hét múltán, október 18-án a főigazgató asszony ismételt telefonhívásunk során jelezte: Ön rendkívül elfoglalt, hisz éppen alakulóban a Médiatanács. További türelmünket kérte. Miután megjegyeztem, attól tartok, Ön ezután is rengeteget fog dolgozni, a kommunikációs szakember ekképpen zárta le a beszélgetést: Ön akkor inkább nem kíván nekünk interjút adni.

Ehhez képest másnap, október 19-én jelent meg egy Önnel készült beszélgetés az Index hírportálon. Alig néhány nappal azelőtt hallottam Önt az Inforádióban, láttam a köztelevízióban, a Hír TV-ben, valamint olvastam a Népszabadságban.

Miután mindezt megírtam Önnek, e-mailben azt válaszolta: köszöni a türelmet, és november első hetében áll rendelkezésünkre. Budai Dórától időpontot is kaptam, amelyet utóbb az Ön elfoglaltságai miatt módosítani kellett. Illetve kellett volna. A kolléganője ugyanis azóta a sorozatos érdeklődésemre rendre az alábbi válaszokat adja: „A héten sajnos nem tudok időpontot megjelölni.” Illetve: „Sajnos ez a hét rendkívül zsúfolt elnök asszony számára, így nem tud interjút adni.” És persze kéri megértésemet és türelmemet.
<>
Természetesen várok. Mégis kérem, ha teheti, szakítson egy órát lapunkra.

Válaszát várva, köszönettel:
2010. november 20.
Lampé Ágnesmbr>
Ha valaki végigfutja Lampé Ágnes kolléganőm levelét, láthatja, hogy türelmünk végtelen, és már semmin sem csodálkozunk. Nem lepődnénk meg azon sem, ha a Médiamindenhatóság eljárást kezdeményezne ellenünk, mert nem vagyunk kellően kiegyensúlyozottak, mert a centrális politikai erőtér reprezentánsai csak ritkán szerepelnek a lapban, Szalai Annamária elnök asszony például egyszer sem.
 

Ami tökéletesen igaz, tényszerű és cáfolhatatlan, ámbár csöndesen megjegyzem: interjút kérő telefonjainkra, e-mailben küldött udvarias üzeneteinkre általában elutasító, halogató, halandzsázó, semmitmondó válaszokat kapunk. Odafentről – ha szabad ilyen gyűjtőfogalomba terelni a nemzeti ügyek kormányzásának magas méltóságait, vezérközeli barátait vagy a sajtóelhárításra szakosodott kommunikációs különítményeket.

Mondom: türelmünk végtelen.

Tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk nem fognak kiszivárogtatni lehallgatott telefonbeszélgetéseket, nem akar kezünkre játszani kihallgatási jegyzőkönyvet, nyomozati anyagot sem ügyész, sem ügyvéd, sem rendőr. Sem a hírneves csontvázkutató.

Jól van ez így, nem panaszkodunk. A nyafogás nem műfajunk, az átigazodás nem természetünk, saját szerepünket magunk választottuk, és senkit nem kábítunk azzal, hogy elfogulatlanok lennénk. Viszont fontosnak tartjuk, hogy azok is megjelenhessenek itt, akikkel vitáink vannak. Hogy azok is kifejthessék érveiket, akiknek nézeteitől távol állunk. Sőt: még azok is kapjanak szót, akiknek eddig szinte egyetlen szavával sem értettünk egyet, de akiket fontos közéleti posztjuk feljogosít – és kötelez! – a médiaszereplésre. Kérdések szorításában, természetesen, mert – régi mániánk szerint – csak interjúban lehet kitenni indoklási kényszernek azokat, akik belemámorosodnak hatalmi helyzetükbe, és úgy hiszik, hogy bárkivel bármit megtehetnek.

Azokról beszélek, akik szemrebbenés nélkül hoznak visszamenőleges hatályú törvényeket, és azonnal megfosztják fontos jogaitól az Alkotmánybíróságot, amely ezt kifogásolni merészeli. Azokról beszélek, akik gátlás nélkül megszüntetik a Költségvetési Tanácsot, ha a vezetője kibogarássza, hogy a válságadó kivezetésének időpontjáról mást mondtak, mint amit leírtak: apró betűkkel persze, vonal alá, észrevétlenné téve, ahogyan a legsunyibb hirdetésekben szokás. Azokról beszélek, akik óráról órára mást hazudtak a magánnyugdíjpénztárak fennmaradásának feltételeiről, és a végén már nem riadtak vissza attól sem, hogy zsarolással kényszerítsék jobb belátásra a makacskodó magánembereket és az államosítási kísérletnek ellenálló magánpénztárakat. Azokról beszélek, akik most egy kézbe kapják a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, a Magyar Távirati Irodát és a Duna TV-t, mert úgy gondolják: az a racionális, ha minden a mienk. Ha mi gyártjuk, írjuk, mondjuk, mutatjuk a híreket, és nem kétséges, hogy kommentálni is mi fogjuk – lehet találgatni, mennyire elkötelezetlenül.

Bátorkodom megismételni: türelmünk végtelen.

Tudjuk, hol a helyünk a sorban. Nem tolakszunk, nem akarunk a központi akarat tolmácsolói lenni, és nem számítunk olyan információkra, amelyek értelemszerűen megilletik a minden lében kormányzati kanálként kavaró kollégákat. Ám az a benyomásunk, hogy a nagy tekintélyű minisztériumok és hivatalok már-már zaklatásként fogják fel interjúkérő jelentkezésünket, ami elég különös. Hiszen ezek éppenséggel azt is jelezhetik, hogy nem akarjuk megengedni magunknak az egyoldalú tájékoztatást, az ellenzéki politikusok túlszerepeltetését. Akár azt is feltételezhetnék, hogy nem akarunk túlzott hangsúlyt adni a közhatalmi pozíciókból, a kulturális és tudományos intézményekből kíméletlenül kirúgott vagy kipottyantatott sértődöttek ellenvéleményének, az ellenségeskedő közíróknak, a balra eltévelyedett politológusoknak. Hogy az ugribugri liberálfirkászokról már ne is beszéljünk. Röviden szólva: nem szeretnénk mellőzni a kétharmados többség által felhatalmazott illetékesek véleményét. Egyrészt, mert őszintén kíváncsiak vagyunk rájuk, másrészt, mert gyanúnk szerint az új kompetensek egy része a legújabb és a legfelsőbb parancsolatokat továbbítja. Ezek számunkra hitelesek és mértékadóak, függetlenül attól, hogy maga az Uralkodó közli velünk, vagy személyes szóvivője és szinkronhangja, esetleg frissen kinevezett kegyeltje, netán az udvarban szolgáló akármelyik alabárdos.

Komolytalankodom, természetesen.

Azt viszont komolyan gondolom, hogy időről időre ismét közölni fogjuk leveleinket a „Kedves hatalomhoz”, remélhetőleg megőrizve ironizáló hajlamunkat és arányérzékünket. Ilyesmivel talán a főhatalom, maga Orbán Viktor is rendelkezik, hiszen Szalai Annamáriának adott bizalmat, és a hölgy kinevezése kilenc évre szól. Mindössze – tesszük hozzá tárgyilagosan, mert úgy látjuk: kilenc esztendő túl kevés az új médiavilág kialakításához, a sajtószabadság megszüntetéséhez, a fékezhetetlen internet megregulázásához, a nem baráti újságok kapitulációjához. Szép feladat ez, embert próbáló. És meggyőződésem szerint nem fog sikerülni. Még akkor sem, ha az új főügyészhez hasonlóan ezentúl a médiahatóság sem lesz interpellálható, megközelíthető vagy kérdőre vonható.

Elmondom még egyszer, hogy mindenki értse, köztük riadozó, kishitű, pesszimista barátaim is: nem fog sikerülni.

forrás és szerző : 168ora.hu


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.