ZUGLÓI-témák : "Rablóból pandúr": egyre több zűrös ügy Orbán erős embere körül |
"Rablóból pandúr": egyre több zűrös ügy Orbán erős embere körül
2010.09.23. 05:34
Négymilliót vehetett fel Papcsák Ferenc egy kórház felügyelőtanácsi tagjaként, noha a tanácsi ülésein meg sem jelent. Nem ez az első alkalom, hogy felmerül: Papcsák személye talán nem a legalkalmasabb az elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerepére.
Oszsza meg másokkal is
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - nagyjából így lehetne summázni a Papcsák Ferencet lemondásra felszólító Magyar Szocialista Párt (MSZP) véleményét. Török Zsolt szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján közölte, saját "zűrös és zavaros" ügyei miatt hiteltelenek Papcsák Ferenc vizsgálódásai, ezért az ellenzéki párt arra szólítja fel a politikust, hogy mondjon le kormánybiztosi tisztségéről .
A lemondásra való felszólítást a szocialista párt a Népszava hétfői számában megjelentekre alapozza. Ezek szerint a kormánybiztos 2007 óta a fővárosi közgyűlés delegáltjaként a fővárosi tulajdonú Bajcsy-Zsilinszky kórház felügyelőtanácsának tagjaként havi 107 ezer forintot vett fel. Az újság a jelenléti ívekre hivatkozva állítja, az évi 2-4 ülésből a tavaly októberi és márciusi, valamint az idén februári ülésen sem vett részt, a tanács más tagjainak közlése szerint pedig Papcsák kinevezése óta egyszer sem jelent meg a tanács ülésein.
Papcsák így nagyjából 4,5 millió forintot keresett volna, gyakorlatilag munka nélkül. A felvett összegeket a kormánybiztos a lap szerint nem tüntette fel sem fővárosi, sem országyűlési képviselői vagyonnyiatkozatában, hétfőn pedig nem kívánta kommentálni a személyével kapcsolatos “szánalmas sajtóbéli próbálkozásokat”. Az értesülés igazságtartalmának kiderítése érdekében megkeresett Miniszterelnökség munkatársa azt ígérte, megkérdezi, hogy igaz-e, és majd “valamikor visszahív”.
Bizalmi kérdések
Legalább ennyire érdekes az, hogy Papcsák mai, elszámoltatás-témájú sajtótájékoztatóján az MFB 2002-es átállásánál őrt álló Proware Kft. szerepét kifogásolta. Szerinte Tarjányi Péter az általa vezetett cégen keresztül felajánlotta szolgálatait 2002-ben az akkori szocialista kormánynak.
Állami cégekkel kötött több tízmilliós szerződései "látszólag rendben lennének", a belső használatra született anyagokat is megnézve azonban "megdöbbentő dolgokra derül fény" mondta, kiemelve, hogy a 2002-es kormányváltáskor a Proware megbízást kapott például a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) és cégeinél úgynevezett "átállásirányítási" projekt elvégzésére.
Az "akció" keretében a "volt kiképzőtiszt csapatai" nemcsak a cégek iratanyagait, a dolgozók személyi aktáit vizsgálták át, hanem "tömegesen hallgatták ki a megfélemlített alkalmazottakat"; a kihallgatásokat végző "különítmény" egy projektvezetőből állt - ami általában Tarjányi Péter tisztsége volt -, valamint két HR-szakemberből és két pszichológusból - mondta Papcsák.
Ezzel érdemes párba állítani, hogy az idei kormányváltás után - szintén az MFB-nél, illetve a tulajdonában lévő egyes társaságoknál az átadás-átvételt már a korábban Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonába lévő Civil Biztonsági Szolgálat emberei biztosították . A bank szóvivője, Nyiri János egyáltalán nem tartotta ezt meglepőnek, mondván, hogy az őrzés-védelem bizalmi kérdés, s ezzel a gazdaság összes szereplője tisztában van, maguk a szakmabeli cégek is. Kérdés, hogy Tarjányi cége esetében Papcsák miért nem pengetett hasonló húrokat.
Fonódó tanulmányok
Nem ez az első alkalom, hogy az elszámoltatási kormánybiztos az önellentmondás kényes viharába keveredik. A Magyar Nemzet múlt csütörtöki hírét - eszerint a budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos-a a Főpolgármesteri Hivatal annyival kommentálta, fővárosi képviselőként Papcsák Ferenc is megszavazta a budai fonódó villamosközlekedés megvalósíthatósági tanulmányának
költségvetését. Papcsák mútját már korábban is kóstolgatták, a hvg.hu például arról írt , a Szabolcs megyei Baktalórántházán 2002-ben Fidesz-MDF színekben induló Papcsáknak szavazatonként kétezer forintért vásároltak voksokat. Az ügyben választási csalás miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Fellebbviteli Büntetőtanácsa 2004-ben jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Baktalórántháza volt alpolgármesterét.
Az Origónak Papcsák úgy nyilatkozott az ügyben (amelyben őt magát nem ítéték el), hogy "én voltam az első a magyar parlamentben, akit ilyen súlyú bűncselekménnyel vádoltak, és magam kértem a mentelmi jogom felfüggesztését, hogy a bíróság előtt tisztázhassam magam. Azt gondolom, hogy teljesen tisztán és becsülettel állhatok mindenki elé, hiszen ez az ügy a felmentésemmel zárult. Nem véletlenül lettem a választók bizalmából újra parlamenti képviselő, illetve a fővárosi közgyűlés tagja".
Egy másik, szintén felmentéssel végződött ügyben magánokirat-hamisítás gyanújával indult eljárás Papcsák ellen: a későbbi kormánybiztos ügyvédi irodája 240 millió forint értékben kapott megbízást jogi tanácsadásra és jogszabály-előkészítésre. Noha a gyanú szerint a benyújtott teljesítésigazolásokon oylan ügyvédek és jelöltek neve is szerepelt, akik valójában nem is végeztek munkát, a bíróság végül jogerősen felmentette Papcsákot. Két társát, Sík Zoltán egykori informatikai kormánybiztost és Ormos Zoltán ügyvédet 100 ezer és 115 ezer forint bírságra ítélték.
forrás : hirszerzo.hu
|