ÜZLETSZERŰ VÁROSVEZETÉS
2009.11.30. 05:45

Programozott „életveszély” Erzsébetvárosban
Ha a kötél árát felemelik, attól még nem lesz kevesebb öngyilkos…
Erzsébetváros.
A csillogó-villogó üzeletek, bankok, hivatalok és népképviseletek árnyékában sokan, nagyon sokan, egyre többen vannak olyanok, akik nem csak tettetik a szegénységet, nem csak letagadják a vagyonukat – hanem tényleg nincs nekik, de nyomorúságukat, mintha ők tehetnének a szánalmas helyzetükről, többnyire letagadják, és nem beszélnek róla.
Ha betegek, azt is letagadják, mert a tulajdonosok, a vállalkozók – ha be akarnák tartani a legalapvetőbb munkajogi törvényeket, kirúgnák munkahelyükről… Hónapról hónapra élnek.
„Segélykérelmét azzal indokolta, hogy a számára biztosított gyógyszertámogatás keretösszeget már jóval a határidő lejárta előtt felhasználta, így csak minimális, nem kielégítő, gyógyszert tud vásárolni, amit az alacsony nyugdíjából ki tud fizetni – ám így az alultáplátságból (az éhezésből) eredő egészségkárosodást szenved. Ha a szükséges gyógyszereit megvásárolja, a megélhetése nem biztosított. – A rendelkezésemre álló iratokból megállapítottam, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem 42.017.- Ft, amely meghaladja az öregségi nyugdíjminimum másfélszeresét, f. évben a 40.245.- forintot. A kerületi lakos átmeneti segély iránti kérelmét ezért elutasítom…” – olvasható az egyik irattárba került beadványban. A helyi önkormányzat szociális irodája évek óta előre nyomtatott, azonos szövegű elutasító leveleket küld a nyomorgóknak – romáknak, zsidóknak, magyaroknak egyaránt – hivatkozva a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 19/2000. (VI. 16) számú önkormányzati rendelet 6. paragrafusára. A lap alján, napjainkban is, ott az aláírás: „Hunvald György polgármester megbízásából – Németh Márta irodavezető”.
Amint arról a magyarországi sajtó már több alkalommal is beszámolt: az adófizetők pénzéből gazdálkodó erzsébetvárosi önkormányzat vezetői – az érzékeltetett „szociális” tevékenységük mellett – a szocialistának csak fenntartásokkal nevezhető Hunvald György számlájára annak letartóztatása óta 2009. szeptember 25.-ig havonta 742. 560.- forintot, összességében 5. 940 480.- forintot utalt át… Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: hány szegény, nyomorgó családon lehetett volna segíteni ebből a pénzből?
EGY IFJÚDEMOKRATA A „PISZKOS FRED”-BŐL
A Központi Nyomozó Főügyészség, az erzsébetvárosi bűnszervezet 22. tagjaként, a közelmúltban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Czibula Csaba ellen, aki kocsmárosból néhány év alatt kis híján fideszes polgármester-jelölt lett 2006-ban. A mellékszálként kezelt ügy főszereplője – az Osváth utcai „Piszkos Fred” kocsma egykori tulajdonosa – az ügyészség szerint 2003/2004-ben milliókat fogadott el Gál Györgytől. A pénzért cserébe, mint a Fidesz MPSZ képviselő-testületi tagja, a nyomozók szerint úgy szavazott az ingatlaneladásokról, ahogyan azt az SZDSZ-frakció kérte… Czibula a kilencvenes években kezdett politikával foglalkozni. Az önkormányzati ülések után mindig vendéglőjében vacsorázott az egész képviselő-testület, ő pedig ott nyüzsgött körülöttük. A kerületi Fideszben gyorsan tisztségekhez jutott, 2002-ben a párt önkormányzati képviselője lett, de már előtte is Gál György vezette gazdasági bizottság (az egyik legnagyobb hatalommal bíró döntéshozó testület) külsős tagjaként tevékenykedett. Amikor Deutsch Tamás 2003-ban a kerületi Fidesz-elnök lett, Czibula a régi elnökségi tagok közül egyetlenként tarthatta meg pozicióját.
Míg országos szinten – félretéve a lakosság gondjait – gyilkos hatalami harc folyik a parlamenti pártok között, addig, ahogy fdeszes forrásunk állítja, ezek a határok a köz pénzéért folyó vadászatban, Erzsébetvárosban, elmosódtak. A Közép-Amerikába (Mexikóba) szökött Czibula nagyon hamar összebarátkozott az SZDSZ-es Gál Györggyel. A „Piszkos Fred” tulajdonosát állandóan Gál irodájában lehetett látni, sőt, ami nem is meglepő kapcsolatukat ismerve, Czibula stílusosan keresztapának kérte fel fogadott gyermeke névadójául…
Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz MPSZ választókerületi elnöke vélekedése szerint is nyilvánvaló volt, hogy párttársuk a szabaddemokraták felé mozog. Nem viselkedett ellenzékiként, amit a pénz és az üzleti érdekek magyaráztak. (Rónaszékiné hallgatag, kissé sunyi, kalandor emberként jellemezte, akiről soha nem lehetett tudni, hogy mi jár a fejében.) A nyilatkozó szerint a Gállal és Hunvald polgármesterrel való szoros kapcsolatának köszönhetően 2006 után, mikor is átigazolt az SZDSZ-szövetséges Vállakozók Pártjába, bár képviselői hely nem jutott neki, továbbra is beleszólhatott az önkormányzat ügyeinek alakulásába: Gál György delegáltjaként kapott helyet külsős tagként a gazdasági bizottságban.
„ÉLVE AZ ERZSÉBETVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT RENDELETÉVEL…”

Külsős tagok és a képviselő testület vonatkozásában feltétlenül említést érdemel az erzsébetvárosi önkormányzat által napjainkig sem kielégítően vizsgált társasházi gázvezetékek felújításának ügye – az abban részt vett gazdasági vállalkozók, az önkormányzati testületek bel- és kültagjait illetően. Amint azt a korábbi cikkeinkben jeleztük, az erzsébetvárosi népképviselet ingatlanbotrányai árnyékában évek óta egy másik, nem kizárt, hogy az ingatlanbiznisznél is jövedelmezőbb üzlet bontakozott ki – a kerületi társasházak indokolt vagy indokolatlan gázvezeték-felújítása. Ismertetve a többnyire törvényellenesen előkészített és végrehajtott („társasházi támogatások” címén elszámolható kiadások közé sorolt) ügyeskedés lényegét: az önkormányzat egyes kül- illetve beltagjai, a kerületi vállakozók egy részével összefogva – „életveszély elhárítása” ürügyén jelentős számú erzsébetvárosi társasházban „gázömlést” észlelve részben a társasházak lakóitól, részben pedig az önkormányzati támogatások millióiból nyereséges üzletekhez juthattak. A többnyire felületes, műszakilag alig vagy egyáltalán nem indokolt rekonstrukció után egy-egy társasház esetében 4-5-6 millió forintot könyvelhettek el, amely pénzösszeg további felosztásáról csak sejtéseink lehetnek…
Önkormányzati segítőink (mert a Polgármesteri Hivatalban azért dolgoznak becsületes, törvénytisztelő emberek is!) szerkesztőségünkhöz eljuttatott egyik irata szerint Perity László, a Fidesz MPSZ a Kerületfejlesztési Bizottság külsős tagjaként imigyen számolt be Gergely József MSZP-s alpolgármesternek – Hunvald helytartójának – 2008 gazdasági éve egyik általa ügyintézett nagyobb volumenű beruházási munkálatainak finanszírozásáról: „A gázvezeték rekonstrukciójára azért volt szükség, mert gázömlés miatt 2008. augusztus 22-én a Gázművek kizárta a társasházat a gázszolgáltatásból. Élve az Erzsébetvárosi Önkormányzat rendeletével – a társasház rendkivűli, írásos közgyűlési határozatának felhatalmazásával – kamatmentes támogatáshoz folyamodtam az illetékes Szakbizottsághoz, melytől 1. 000. 000.- Ft támogatást nyertem… Maga a rekonstrukció bruttó 3 millió 954. 469 forintba került, ehhez járult még a FŐGÁZ Kft. 34. 302 forintos számlája, amely a társasház gázszolgáltatásának elvételi, bemérési és gáz-visszaadási eljárásának költsége, így ez összesen 3 millió 988. 771.- forint. Források: 1.413.582.- Ft OTP-LTP megtakarítás, 1.312.000.- Ft OTP-LTP kedvezményes hitel (melynek felhasználásáról korábban döntöttünk), 1.398.265.- Ft tulajdonosi célbefizetések, még 2006-ból, amelyek addig takarékszámlán voltak lekötve… Budapest, 2009. június 15. Aláírás: Perity László sk.”

Mivel a birtokunkban van az ismertetett ügy valamennyi fontos dokumentuma, bizton jelenthetjük ki, hogy az önkormányzat fideszes külsős tagja – az MSZP-delegálta Fedrid Gábor patronáltja – egy egész sor valótlanságot, megtévesztésre alkalmas adatot tárt a Polgármesteri Hivatalnak küldött beszámolójában. Aki figyelmesen olvasta az idézett részletet, annak feltűnhetett, hogy a tulajdonosi célbefizetések az eljövendő „gázömlés” és az akkor még nyilván nem ismerhetett 2008. évi „Gázművek által történt kizárás” ügyében már 2006-ban elkezdődtek, amikor a társasházi lakások tulajdonosainak fogalma sem lehetett arról, hogy 2008. augusztus 22-én váratlan gázömlés lesz a Perity László által kezelt házban… Természetesen a „Gázművek” néven említett kerületi felügyelet – amint azt a rendelkezésünkre álló dokumentumok is bizonyítják – nem állapított meg semmiféle közveszélyt jelentő gázömlést. Hivatalos irataikban csupán csak az szerepel, hogy a nevezett fideszes népképviselő felkereste az irodát és azt kérte: a jelzett társasházban szüneteltessék a gázszolgáltatást, mert részleges felújítást szeretnének végezni.
A leírtakból következően indokolatlan volt az önkormányzati támogatás kérelmezése és a munkálat egy millió forintos támogatásának megszavazása, a Beszámoló alapos tanulmányozása során az önkormányzati hatóságoknak az sem tűnt fel, hogy a „váratlan, közveszéllyel fenyegető gázömlés” előtt még arra is volt ideje a Polgármesteri Hivatal alkalmazottjának, hogy a Budapest XIII. kerületi OTP-LTP-től az összes lakásingatlanra hitelfedezeti bejegyzést aláíró Perity László közel másfélmilliós hitelt vegyen fel. – Amely összeget (az összes többivel együtt) a lakóközösségnek kell majd visszafizetni az elkövetkező években.
A Fidesz MPSZ delegáltja – aki a KDNP és a Vállalkozók Pártja tagságai után az ifjúdemokratáknál kötött ki – a botrány kitörése után lemondott a közös képviseleti tisztségéről és áldásos tevékenységét a többi (10-12?) társasház képviselőjeként folytatja. Fedrid Gábor MSZP politikus is megtalálta az igazi helyét: az „igazságtalanul” börtönbe zárt, előzetes letartóztatásba helyezett Gál György helytartója lett a gazdasági bizottságban, napjainkban már ő vezeti az erzsébetvárosi önkormányzat egyik legfontosabb, legmeghatározóbb testületét.
TÁRSASHÁZI KÖZÖS KÉPVISELET – ÚT A MILLIÓKHOZ
2009. január 1.-től a fővárosi társasházak közös képviselete felügyeletét – feltehetőleg a tapsztalt visszaélések miatt is – a regionális ügyészségek látják el. A közös képviselet egy igen jól jövedelmező iparággá nőtte ki magát Erzsébetvárosban (és vélhetően Nagy-Budapest területén.) A laikus és nem politizáló lakóközösségek többnyire az önkormányzathoz közelálló, megfelelő információkal illetve kapcsolatokkal rendelkező személyeket kérnek fel erre a tisztségre, évente közel egymilliós tiszteletdíjjal megtámogatva. Ezt a tisztséget azután a kerületi ügyeskedők megtöbbszörözik: egy-egy önkormányzati kapcsolatokkal is rendelkező férfiú 10-15-20 társasház ügyes-bajos dolgaival is foglalkozik, minden helyen felszámolva a számítógépet vagy annak beszerzési költségeit (mint elengedhetetlenül fontos munkaeszközt), annak tartozékait, a takarítószereket, -eszközöket. Ő bízza meg a kapcsolatrendszerében megbízhatónak ítélt szolgáltatókat, egyedül, ellenőrzés nélkül egyezve meg velük az elvégzett munkák ellenértékében és sok más egyéb szerződésben is, melyek finanszírozását a lakástulajdonosok vagy éppen az önkormányzat hivatalai teljesítik.
Az ügyeskedők idővel maguktól is rátalálnak a gyors vagyonosodás útjára. Az egyéni csak a személyükre szóló megbízatásból magánvállakozást alakítanak ki, családtagjaikat bevonva betéti társaságot hoznak létre – ezt követően a társasházak számláival, illetve a magánvállakozásaik és a saját adóhatósági bevallásaikkal együttesen olyan áttekinthetetlen helyzetet hoznak létre, amelyben a legalaposabb APEH-ellenőrzés sem képes eligazodni. Bevételeiket hol személyes, hol vállalkozásuk, hol pedig a társasház rovataiban tüntetik fel – kiadásaikat is ugyanígy kezelve. Az Olvasóban nyilvánvalóan felvetődik a kérdés: az említett 2009. január 1.-jei határidő előtt (vagy azt követően) az illetékes adóhatóságok elvégezték, elvégzik majd a vagyongyarapodási vizsgálatot?
forrás : magyarorszag.ma / Szemenyei-Kiss Tamás
|