Izgalmasan indul a tanév a pécsi Gandhi és az esztergomi Szent István Gimnáziumban, miután mindkét középiskolában tanárok tömeges kirúgásával készül az intézmények vezetése az új év jelentette kihívásokra. A "hogyan szúrjunk ki jobban a diáksággal" vetélkedőben az egykor integrációs mintaintézménynek számító Gandhi kétségtelenül jobban áll, miután itt 13 tanár mínusszal startol a tanítás, szemben a Szent István említésre sem méltó hét főjével . A tanerők tömeges elbocsátása önmagában akár a nebulók érdekeit is szolgálhatná, hiszen valószínűleg mindannyiunknak volt szerencséje legalább egy rossz tanárral összefutnia eszmélésünk alatt, és olyanok is biztos akadnak, akik egyidejűleg több alkalmatlan oktató miatt szívták végig általános- avagy középiskolai éveiket.

A nem is olyan régen még Esztergom legjobb középiskolájának tartott Szent István esetében azonban a tömeges alkalmatlanság meglehetősen valószínűtlen indok, nem is beszélve a Gandhiról, amely országos szinten is mintaintézménynek számított.

Az alkalmatlanság a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban is nehezen jöhet szóba, ahol egyébként a fenntartó önkormányzat, pontosabban az általa odatestált igazgató egy évvel ezelőtt a fenti két esethez képest csodálatos módon visszafogott volt: csupán egy tanárt rúgott ki - igaz, épp egy országosan elismert drámatanárt sikerült kiválasztania.

Első pillantásra a három, egymástól igencsak távol eső középiskolában történt kirúgásoknak változatos okai vannak. A Gandhi esetében az új pedagógiai program kíván meg új embereket, a Szent István esetében egy diák öngyilkossága követelt meg drasztikus lépéseket, Szentesen pedig súlyos pénzügyi indokok álltak a háttérben.

Apróbb szépséghibák persze mindegyik történetben akadnak. Egyes vélemények szerint a Gandhiban komoly gondot okozott, hogy pár naiv tanár komolyan vette a szólásszabadság alkotmányos jogát, valaki meg sajnos német származású volt, ami azért egy romákat tanító intézmény esetében mégiscsak tűrhetetlen dolog.

A Szent Istvánnál a költözés és az önkormányzat által büntiből odatett új igazgató személye okozott gondokat - még pontosabban az, hogy "néhány pedagógus az iskola vezetése ellen hangolta a diákokat". Szentesen üdítő őszinteséggel kotyogta el az egyébként az iskola ügyeibe bele szólni nem kívánó önkormányzati tisztségviselő a valódi okot: az volt a probléma, hogy Keserű Imre szoci. Mind a három esetben közös pont, hogy az iskolákat fenntartó intézmények - legyen szó városi vagy megyei önkormányzatról, avagy alapítványi kuratóriumról - magasról tesznek arra, hogy mit gondolnak az iskolákban dolgozók, az ott tanulók, illetve az ott tanulók szülei magáról az iskoláról, illetve az ott dolgozók kvalitásairól.

* A fenntartók ráadásul mindhárom iskola esetében elfeledkeztek arról: azon felül, hogy biztosítják az intézmények zavartalan működését, illetve kirívó zavarok esetén intézkednek, valójában semmi közük sincs az ott folyó napi munkához, amelynek színvonalán csak ront, ha mondvacsinált indokkal rugdossák ki a dolgozókat.

Valószínűleg ebben az eljárásban persze semmi szokatlan sincs. A legtöbb iskolában így zajlanak a mindennapok, és az, hogy mindhárom esetben országos botrány kerekedett, nem az alkalmazott módszereknek, hanem annak szereplőinek szól: a Gandhi esetében a volt mintaintézménynek, a Szent István esetében egy tragikus öngyilkosságnak, Szentes esetében pedig Alföldi Róbert volt osztályfőnökének.

Az emberi fajba vetett végtelen optimizmusunkon felül kevés okunk van azt hinni, hogy ehhez hasonló történetek ne játszódnának le folyamatosan az ország legkülönbözőbb iskoláiban, elvégre az állami és önkormányzati szervezetek, cégek diszfunkcionális, szerepzavaros működéséről nap mint nap megbizonyosodhatunk. A legutóbbi ilyen látványos példa a BKV, ahol olyan durván írták felül a politikai szempontok a szakmaiakat, hogy magáról a cégnek az alaptevékenységéről (utasok szállítása A pontból B-be) ma már szó sem esik.

Egy iskola persze nehezen hasonlítható a főváros közlekedési vállalatához: ezeken a helyeken nincsenek 100 milliós végkielégítések, és nem folynak ki gyaníthatóan milliárdok a feneketlen pártkasszákba. A szerepek félreértelmezésének és a politikai elvárások kritikátlan érvényesítésének azonban még súlyosabb, bár sokkal kevésbé látványos következményei vannak, mint a közpénzek elszórásának: egész generációk látják kárát ezeknek az áldatlan állapotoknak.

Hacsak valójában nem arról van szó, hogy az iskolák tényleg az életre nevelnek. Ebben az esetben ugyanis a Gandhi, a Szent István és a Horváth Mihály tanulói első kézből ismerhették meg a magyar valóságot.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.