Mozgolódás a küszöb alatt
2009.03.05. 19:33
A cigány téma felkarolásával a Jobbik a baloldalon is remekül tud halászni. A Jobbikot a kapitalizmus- és globalizációellenes szólamai a baloldali csoportosulások riválisává is teheti, amennyiben a főiskolás-egyetemista vagy diplomás fiatalokat is meg tudja szólítani.
A közvéleménykutatási adatok a baloldal súlyos vereségét vetítik előre, a rendszerváltozás két legnagyobb pártjának legalább az egyike minden bizonnyal el fog tűnni a parlamentből: ez a teljesen kiszámíthatatlan helyzet és a megképződő politikai űr belátható időn belül vissza nem térő lehetőséget jelent új politikai erők felemelkedésére. És persze a régiek visszatérésére, a megkopottak újrafazonírozására.
Most jön el igazán az idealista, önjelölt messiások, na meg a tőlük sokszor nehezen megkülönböztethető, talányos eredetű pénzekből felfuttatott politikai kalandorok ideje. A főpróba a nyári EP-választás lesz.
A nagy esély
A 2006-os választások a szavazatok addig soha nem látott gazdaságosságát mutatták: mindössze körülbelül százötvenezer voks veszett kárba azáltal, hogy ennyi érkezett olyan pártokra, melyek nem kerültek be a országgyűlésbe. Érdemes felidézni, hogy 2002-ben a MIÉP, a Centrum, a Munkáspárt és egyéb formációk több, mint hatszázezer szavazatot kaptak - hiába.
2006-ra a valaha százötvenezernél is több szavazatot begyűjtő Centrum, valamint a hasonló eredményt produkáló Munkáspárt a tizedére zsugorodott, a szélsőjobboldal negyedmillió hívéből pedig - hiába egyezett meg a MIÉP a Jobbikkal, s indult közösen Harmadik Út néven - százezer is kevesebb maradt. 2006 ebből a szempontból egy folyamat csúcspontját jelentette: azóta a pártpreferenciák nagymértékű változását mérik, a négy, önálló parlamenti erő közül pedig egyedül a Fidesz-KDNP volt képes megtartani és még növelni is táborát.
Két ok miatt is óriási lehetőség a 2010-es választás, illetve annak bemelegítéseként a júniusi EP-választás a parlamenti küszöb alatt éledező pártok számára. Egyfelől abban reménykedhetnek, hogy a baloldal kiábrándult szavazói otthon maradnak, és így az alacsony részvétel miatt könnyű lesz megugrani az 5%-os küszöböt, másfelől, hogy ezeket a szavazókat akár meg is lehet szólítani. Az tisztán látszik, hogy a harc elsősorban értük fog folyni.
Az elmúlt tizenöt évben - melyből tizenegy baloldali kormányzás alatt telt el - a pártrendszer baloldali fele változatlanságot mutatott, s ez a stabilitás nyilvánvalóan hozzájárult a baloldal sikeréhez, kormányzóképességének megőrzéséhez. Említésre érdemes történések - pártszakadások, új pártszövetségek - csak a jobboldalon voltak. A baloldal erodálódásával azonban megindult a mozgolódás ott is. Nem véletlen, hogy a Bokrossal kacérkodó, a politikai vákuumot megérző MDF is errefelé tájékozódik.
Az SZDSZ és sírbaeresztői
Az új politikai szerveződések nem csak a parlamenti pártok, hanem a parlamenten kívüliségbe beleöregedett mozgalmak rovására híznának öt százalék fölé. A Munkáspárt és a MIÉP táborát azonban már 2002-2006 között kikezdték - a nagy pártok halálos vonzásától és az évtizedes sikertelenségtől nem függetlenül - a belső feszültségek, így nagy szerepet már nem játszanak.
Az antiglobalizációs mozgalmak megjelenésével, a globális felmelegedés-hisztériával, a pénzügyi válsággal s nem mellékesen azzal, hogy a Bush-adminisztráció nyolc éve alatt a nemzetközi, baloldali mainstream médiának, celebvilágnak és popkultúrának talán egy egész nemzedéket sikerült "háborúellenességre" (értsd Amerika- és Izrael-ellenességre) nevelnie, soha nem látott lehetősége adódik az új pártoknak. Megjelent egy új, fiatal, a baloldali eszmék iránt ideológiailag-intellektuálisan érdeklődő, középosztálybeli vagy akár kifejezetten jómódú, felsőoktatásban tanuló réteg.
Több olyan párt is van a színen, mely ezt az újbaloldali érdeklődésű, alapvetően értelmiségi, fiatal szavazói csoportot meg tudja szólítani. Az egyik természetesen a polgári radikális, újmarxista, 68-as és szetás gyökerekkel rendelkező SZDSZ. Mellettük szól, hogy Fodor Gábor már környezetvédelmi miniszterként majd pártelnökként is megpróbálta "hippisebb" irányba pozicionálni a pártot. Ez a váltás azonban túl későn jött, s már a párt fiatal értelmiségi holdudvara és utánpótlása is egyre kevésbé gondolja úgy, hogy az SZDSZ hitelesen tudná képviselni a környezetvédelem, a globalizációkritika, az emberi jogok, stb. ügyét.
Arról nem is szólva, hogy a párt egy másik része egyáltalán nem gondolja úgy, hogy az SZDSZ-nek valóban ennyire baloldali ideológiát kellene követnie.
Az SZDSZ kihívója lehet akár a médiában keveset szereplő Humanista Párt, amely azzal hívta fel magára a figyelmet legutóbb, hogy a csalássorozatokról elhíresült ferencvárosi időközi választáson nekik sikerült először összegyűjteniük és leadniuk (ráadásul csalások nélkül) az induláshoz szükséges kopogtatócédulákat. A párt ferencvárosi jelöltje s egyben a párt elnöke, Várady Tibor végül 3,9%-ot ért el.
Az igazi, a humanistáknál veszélyesebbnek tűnő rivális azonban a most párttá alakult, s az EP-választásokon is induló Lehet Más a Politika (LMP), mely nem csak potenciális SZDSZ-es (törzs)szavazókat, hanem a körükben népszerű liberális értelmiségi ikonokat és életművészeket is el tud szipkázni. A magát középen állónak valló párt új, Zöld élénkítés című programja is megkapónak tűnhet. Kár, hogy a kutatást és a kiadványt jegyző Sebők Miklós túlzottan egyértelmű kötődései a gyurcsányista hátországnak számító Demos-hoz többekben kétségeket ébreszthetnek az LMP függetlenségét illetően.
A favorit
A legtöbb médiamegjelenéssel és már valóban mérhető támogatottsággal azonban a Jobbik rendelkezik. 2002 után a MIÉP őszülő vezetői nem ismerték fel, hogy az egyre radikálisabbá váló - s nemrégiben ejtett - polgári körök mozgalmával, valamint pártsajtójának szélretolódásával hogyan nyúlja le a Fidesz volt és potenciális szavazóikat.
A párt agilis ifjai azonban máshogyan gondolkoztak, s a MIÉP-ből való kilépésük (kizárásuk) után előbb csak választási szövetségre kényszerítették Csurka pártját, majd mostanra be is fejezték a teljes generációváltást a szélsőjobboldalon. Az a negyedmilliós tábor, melyet Csurka parlagon hagyott, úgy került minimum félig a Fidesz kezébe, hogy a legnagyobb ellenzéki párt azt alapos munkával, közösségileg és kulturálisan is megszervezte.
A Jobbik reconquistájának tétje azért is óriási, mert a szavazók becsatornázásához szükséges különféle, korábban a Fideszhez lojális egyesületek, alapítványok, társaságok, közéleti személyiségek s akár bizonyos orgánumok, médiafelületek is a kezükre kerülhetnek, melyeknek befolyása jóval túlnyúlik a MIÉP egykori támogatóin. Nem véletlen, hogy az egyik fideszes, túlzottan radikálissá vált orgánum mérsékeltebb irányba való átpozicionálásáról is hallani.
A cigánytéma felkarolásával azonban a Jobbik a baloldalon is remekül tud halászni, hiszen a felmérések szerint a szélsőjobboldal után a leginkább rasszista és xenofób szavazókkal (főként az alacsonyabb iskolázottságúakról van szó) még mindig a szocialisták rendelkeznek. De legalább ilyen fontos, hogy a Jobbikot a kapitalizmus- és globalizációellenes szólamai a fentebb már említett baloldali csoportosulások riválisává is teheti, amennyiben a főiskolás-egyetemista vagy diplomás fiatalokat is meg tudja szólítani.
Hegyi Gyula, az MSZP EP-képviselője és önjelölt ideológusa feketén-fehéren le is írta: "a globalizációkritikára fogékony magyar fiatalok - szociológiailag ugyanazok, akik Nyugaton a baloldal utánpótlását jelentik - nálunk a szélsőjobbhoz sodródnak".
Ezt jól illusztrálja az a történet, melyet az egyik internetes portál kamerájának mesélt el egy szélsőbaloldali, akkor éppen a melegek felvonulásával szolidaritást vállaló aktivista hölgy. A kuruc.infóra kikerült a telefonszáma, felhívta egy gyűlölködő radikális, akit a lánynak sikerült meggyőznie arról, hogy ők tulajdonképpen egy csomó mindenben egyetértenek. A történet vége az lett, hogy egy antiglobalizációs nyári táboron való közös részvételt terveztek.
Kinek az érdeke?
A felsorolt parlamenten kívüli pártok erősödése és esetleges bekerülése az országgyűlésbe egyértelműen a jelenlegi ellenzéki pártok érdeke ellen van. Hiszen az MSZP-ből kiábrándult szavazók begyűjtése az MDF és az SZDSZ számára a párt létét jelenti, a Fidesz pedig sok mandátumtól eshet el, ha kormányellenes szavazatok egy vagy két kispártot még bejuttatnak az országgyűlésbe. Annál jobban járhat viszont az MSZP az új pártok erősödésével.
A szocialisták számára a Fideszt gyengítő Jobbik sikere érthető módon főnyeremény volna, és annak is örülhetnek, ha ők maradnak 2014-re az egyedüli, komolyan vehető baloldali ellenzéki párt, mely majd a fenyegető fasisztaveszélyt elhárítja. Ahogy egy 2-3%-os SZDSZ és LMP elbukása is szerencsésebb volna számukra, mint hogy a régóta gyűlölt egykori koalíciós partnerrel újra találkozniuk és egyezkedniük kelljen a parlamentben…
Az új politikai csoportosulások újdonsága és közös jellemzője, hogy valamilyen világnézeti, radikális szubkultúrából nőttek ki, és sokkal ideologikusabbnak tűnnek, mint a jelenlegi parlamenti pártok. Ez pedig nem túl bíztató. Hiszen ami az ország érdeke volna, az az, hogy a pártok felismerjék a valódi problémákat, és azokra keressenek megoldásokat. Nem pedig az, hogy saját politikai vallásukat erőltessék rá az országra, ellenségképet kreálva a cigányságból vagy éppen a szabad piacgazdaságból, a közélet fő kérdésének beállítva az izraeli tőkét vagy a génmódosított kukoricát.
Bizonyos életformák tehát tenyésznek a parlamenti küszöb alatt, s az élet jeleit mutatják: ez nyilvánvaló, hiszen láthatóan mozgolódnak. Vagy legalábbis mozgatják őket. Azonban értelmes életnek kevés nyomát látni. Amit ígérnek, az az egyedüli üdvözítő megoldás és a fenyegető ellenségkép közé ékelt még kevesebb szabadság. Ám a magyar lelkületet ismerve, a sikerhez pont ez kell.
forrás : hirszerzo.hu / Panyi Szabolcs
A szerző a Konzervatórium munkatársa
|