Oszsza meg másokkal is

Mennyit ért hát az ember Magyarországon? A kérdésfelvetés lehetne irodalmi, filozofikus vagy éppen etikai. Azonban gyakorlati szempontból is lehet közelíteni hozzá: a 16-17. századi Magyar Királyságban az ország középső részét megszálló törökök gyakran raboltak el magyarokat, akiket pénzért (rabváltság) később szabadon engedtek. Így pénzben mérhető, mennyit is ért az emberi élet akkoriban Magyarországon.

Az érzékletesség kedvéért érdemes még az elején megjegyezni, hogy ebben az időszakban a mai magyar-szlovén határ közelében fekvő Lenti környékén 15 forintba került egy ló, egy tehén 7 forintba, míg egy bőr köntöst már meg lehetett venni 3 forintért is.

Az üzlet az üzlet

A rabtartás – török, de magyar részről is – komoly üzlet volt a maga szabályaival és hagyományaival. Elvégre a gyakorlat teszi a mestert! Hogy mennyire érte ez meg? Két példa álljon itt: A budai beglerbéget (pasát) kétszer is figyelmeztették (1589-ben és 1590-ben), hogy számoltassa el saját, volt budai janicsár agáját, aki az egyik rendelet szerint 30 ezer, a másik szerint 35 ezer gurussal tartozott a kincstárnak. Az aga ugyanis azért kapta a hivatalát, mert megígérte, hogy a pozíciójáért cserében ennyi pénzt fog beküldeni a foglyok váltságdíjából. Azaz ez az egyetlen ember akkora rabkereskedelmi üzletet folytatott, hogy vállalni merte a durván 20 ezer forint megfizetését.

A Magyar Királyságban pedig a rendelkezésre álló részleges adatok alapján 1627–1642 között 4502 embert hurcoltak el. Az ország nádorának információja szerint a török fogságba esett rabok visszaváltására 205 825 forintot, azaz durván 128 665 tallért kellett költeni. Míg ezt kiegészítették a megyei adatok, amelyek alapján plusz 33 150 forint és 50 dénár ment el ugyanerre a célra.

Mit ér az ember?

Azt, hogy kinek mekkora volt a váltságdíja, természetesen a társadalmi és anyagi helyzete szabta meg. Egy győri kártételi lista szerint Szapáry Péter (arisztokrata) 1655-ben került török fogságba és csak 4 év raboskodás után szabadult 22 ezer talléron (forintra 1,6-os szorzóval lehet váltani ebben az időszakban). 1644-ben a Temesközben például három ferences szerzetes 160 talléron szabadult. Ugyanitt 1650 körül két ferences már 180 talléron menekült meg, míg Matteo Benlich missziós püspök váltságdíja 1654-ben 400 tallért tett ki.

Győr vármegyében 1621-ben a törökök két gyermeket fogtak el, akiket 12 forint „nyargaló pénzen” bocsájtottak szabadon. Csanakról az 1630-as években két ifjú legényt vittek el, akik 24 forintért szabadultak. Ugyaninnen egy Földes János nevű falusit is elraboltak, aki 63 Ft. sarcon (váltságdíj) szabadult. A sors fintora, hogy Csanak ekkor már „hódult” volt, azaz már behódolt a törököknek és adót is fizetett. 1649-ben a Győr megyei Nagynyúlról elvittek egy bizonyos Tatár Jánost, aki 12 forinton szabadult. A Győr megyei felmérésekben talán nem véletlenül lett szállóige és gyakran előtűnő szófordulat a következő mondat: „…elvittek, kit sok költséggel és fáradtsággal hoztak ki.”

Még örülhetett, aki kiszabadult

1633-ban például elraboltak hat, vélhetőleg Lenti várában szolgáló „közkatonát”, akik összesen 1280 forinton szabadultak ki. Nem volt igazán biztonságban senki: hiába lakott a megerődített Győr közelében a „frontvonal” mögött vagy meghódult a törököknek vagy éppen katona, gyermek vagy nő volt.

Felmerül persze a kérdés, hogy egy falu vagy vár környékének megrablása során mennyi kárt tettek a törökök és pontosan mennyi elrabolt ember tért vissza, azaz szabadult ki sarcon. Kevés adat van erre, de a fent említett Lenti várának esete ilyen. Egy kártételi lista szerint 1635 és 1638 között a törökök Lenti vár és környékéről 40 embert vittek el, 23-at öltek meg és számos lovat hajtottak el. Végül összesen hét katona szabadult. Hatnak a sarcát forintban adták meg, összesen 1110 Ft, míg az egyik 180 talléron (288 Ft) menekült meg. Ez ezt jelenti, hogy 4 év alatt 63 embert veszített a vár, akikből mindössze hét tért vissza a feljegyzés szerint, durván 1400 forintért.

A cikkhez felhasznált számadatok alábbi történészek munkáiból származnak: Salamon Ferencz, Ráth Károly, Fodor Pál, Pálffy Géza, Tóth István György, Illik Péter.

forrás és szerző : fn.hu / Illik Péter


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.