Oszsza meg másokkal is

Visszaélésszerűen alkalmazták a jogszabályokat – volt olvasható a Sukoró ügyben elsőként megismert gyanúsításban, szeptemberi letartóztatásuk idején. A híradásokban viszont hűtlen kezelésről szólnak. Valójában mit ró a terhére a hatóság?

A napjainkban zajló politikai vonatkozású perekben a hűtlen kezelés gyanúja, vádja legalább annyira népszerű, mint közeli büntetőjogi rokona, a szabotázs volt az 50-es években. Annyira tág fogalom, hogy csodálkozom, miért csak ennyien vagyunk meggyanúsítva. Esetemben – Sukorónál vagyok gyanúsított, a Fradi-pályánál pedig még „várok” – a gyanúsítás sem tételezi fel, hogy jogszabálysértés történt volna. A jogszabály megkerülése az egyik vétkem. A másik, hogy az értékbecslés az ügyészség szerint nem volt reális. Ezt saját értékbecslésre alapozva állítják.
 

Fotó: Kurucz Árpád
 

Ön utasította az eljáró értékbecslőt – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében. Azt írják, ezt követően az új értékbecslésben jelentősen kisebb értéken szerepeltek a sukorói ingatlanok. Ez megszokott eljárás lenne?

Nem utasítottam, nem is utasíthattam az értékbecslőt. Az értékcsökkenésnek az ügyészség által kifogásolt oka benne van a kifogásolt szakvéleményekben. Először nem vették figyelembe, hogy megszűnik az állam által értékesített terület kapcsolata a Velencei-tóval, s a terület közművesítési költségei is másképp alakultak, mint azt feltételezték. Ezek elég egyértelmű értékcsökkentő tényezők.

Annyira, hogy a második becslés az elsőnek csaknem a felét hozta ki?!

Igen, ami még mindig jóval több, mint a többi értékbecslés eredménye volt. Az ügyészség, több szempontból is szokatlan közleménye elhallgatja, hogy a két általuk összehasonlított értékbecslés nem is azonos összetételű ingatlanegyüttesekről készült, tehát a két érték összehasonlítása semmit nem mondhat. Szokatlan, hogy az ügyészség a nyomozás szempontjából releváns információkat sajtóközlemény formájában tesz közzé. Ez ebben az ügyben is rendszeresen megtörténik, míg máskor a tényközlésekkel is óvatosak.

Császy Zsolt
Fotó: Teknős Miklós
 

Korábban azért érte kritika a hatóságokat, mert túl „szűkszavúak voltak”. Ilyen horderejű ügyben azért nem hátrány a nyilvánosság.

A saját maguk rendelte szakvéleményre hivatkozva folyamatosan sulykolják, hogy 1,3 milliárd vagyoni hátrány érné a magyar államot a szerződéssel, elhallgatva, hogy az összes többi, az ügyben készült szakvélemény ezzel ellentétes. Olyan alapvető szakmai hiba van az ügyészség által elfogadott szakvéleményben, amelynek felismeréséhez elegendő lett volna a naptárt több gonddal forgatni: erről egyelőre ennyi, de biztos, hogy ezt nem lehet egyszerű szakmai tévedésnek tekinteni. Alapvető gondom az inkriminált közleményekkel, hogy tudtommal a büntetőeljárást nem a sajtó hasábjain kell lefolytatni, különösen ha a gyanúsított igyekszik együttműködni. A legutóbbi ügyészségi közleménynek pedig volt még egy sajátossága: éppen aznap voltam kihallgatáson az ügyészségen, de ott velem nem közöltek olyan részleteket, amelyek később rám vonatkozóan megjelentek. Így felmerül a kérdés: büntetőeljárás folyik vagy politikai valóságshow?!

Ugyanekkor a Magyar Nemzet kivonatokat közölt a Joav Blum asszisztensével való levelezéséből. Ez elég nehezen védhető, nem?

Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Nemzetnek, hisz nem először közöl a nyomozás szempontjából releváns információkat. Jogszerű módon nyomozati anyagokhoz nem juthattak hozzá. Ez az ügyészek számára is kellemetlen kérdéseket vethet fel, ráadásul a célzatos kiszivárogtatások az ő munkájukat sem könnyítik meg. Ami a levelet illeti, semmi különös nincs benne, a korábbi kihallgatásokon is elmondtam: többször is találkoztam hivatalomban Joav Blummal. Igaz, a velem közölt gyanúsításban nem is Blum úr szerepel, mint akinek az érdekeit a csereszerződés szolgálta, és amiben bűnözőként én is segédkeztem, hanem általam nem ismert amerikai üzletemberekét.

Az ügyészség szerint Blum úr területeit drágán számították be, a sukoróit olcsón adták el. Érveik megalapozottnak tűnnek.

A sukorói területeket a Pest megyei árának négyszereséért számítottuk be. A hatályos törvények szerint a területet pénzért is eladhattuk volna, ám meggyőződésem, hogy a terület többet ér mint a pénz. Főleg, ha fejlesztési terület, s az autópálya miatt értéke középtávon megsokszorozódik. Az ügyészség olyan szakmai vagyongazdálkodási kérdésekben kíván dönteni, amelyben nem illetékes, nem is képes ekként kezelni egy tranzakciót. Sukoró esetében nem veszik figyelembe, hogy az egyik oldalon értéknövelő tényező üdülési szempontból a tó közelsége, a másik oldalon értékcsökkentő az autópálya közelsége.

És Pest megyében? A számvevőszék szerint az elcserélt telkek töredékére van szükség az autópálya építéséhez...

Az ÁSZ-jelentésben foglaltakat a vagyonkezelő tételesen cáfolta, ez csatolva lett az ÁSZ-jelentéshez. Esetünkben a csere jogcímének kellett százszázalékosan fennállnia, nem a területi átfedésnek. Ha kisajátításra került volna sor az autó pályaépítés érdekében, a tulajdonos kérhette volna a teljes terület kisajátítását. Ráadásul az út építésén kívül a fennmaradó terület értéke a közútfejlesztés révén a többszörösére emelkedik, így hajt hasznot az államnak.

Azt mondja, az ügyészség nem illetékes megítélni e tranzakciókat. Ki, ha nem ők?

Az állami vagyongazdálkodásra felhatalmazott szervezet, amely az állam nevében eljár. Ennek akkor még olyan ellenőrző bizottsága volt, amelyben az összes parlamenti párt, valamint az országos munkavállalói és munkáltató oldal is képviseltette magát. Most úgy látom, vannak, akik a gazdasági folyamatokat büntetőjogi eszközökkel kívánják „szabályozni”, akik tényleg azt gondolják, hogy nem volt rendszerváltás. S ha ezt megtehetik, akkor sajnos igazuk is van.

Elvesztettem a fonalat. Mire céloz?

Már a gyanúsításom során is meglepő volt, hogy azok a kollégák, akik ugyanazon a jogi egyetemen, csak más tanszéken tanítanak, mint én, úgy gondolják, hogy jobban értenek a szakmámhoz, mint én húsz év rutinnal... Ezek a büntetőjogászok, akik a szakma legmagasabb szintjét képviselik, szakmai jó hírüket is kockáztatják, mert ugyan le lehet vetetni a szomszéd tanszéken oktató kollégájuk, mármint az én névtáblámat, de jogászképzés ettől még lesz Magyarországon. S ezt a pert tanítani fogják a többi politikai perrel együtt. Nem hiszem, hogy sokkal jobb véleménnyel lesznek róla, mint amilyennel hallgató koromban mi voltunk a rendszerváltás előtt megismert politikai perekről. Bizonyos politikai szituációkban a büntetőjog hajlamos brutális fizikai kényszerintézkedésekkel behatolni más jogterületekre.

Azt állítja, hogy az ügyészség politikai megrendelésre dolgozik?

Az utóbbi időben a félelmet kívánták a társadalomban általánossá tenni. Először csak az állásodat veszítheted el a közszféra dolgozóit védő jogszabályi garanciák megszüntetésével, a következő lépés a büntetőeljárás, ahol a politika egyes szereplői előre „megjósolják”, hogy a politikai célok útjában állók számíthatnak büntetőjogi következményekre. A magánnyugdíjpénztárak, az MNB, az FTC és még egy sor ügyben felmerült ez. Majd közjogilag azonosíthatatlan „bagolyfejű” kormánybiztosok kezdik a politikai áldozatnak kiszemelt verebek fejméretét kritizálni. Szerintem az ügyészségnek nem fegyveres erőszakszervezetre, inkább közbizalomra van szüksége, amelyet a politikai elvárások feléjük történő hangoztatása nem szolgálhat. Különösen fontos az igazságszolgáltatás politikai függetlensége, s itt idézem egy börtön élményemet: egy történelmi témájú tévésorozatban felsorolták, hogy 1956 után hány bíró és ügyész tagadta meg a megtorlásban való részvételt. Őket mi ott a cellában megéljeneztünk.

Bornírt lenne a mostani helyzetet ’56-hoz hasonlítani. Ugye maga sem gondolja komolyan?

Persze, hogy nem. De azt állítom, hogy a politikai leszámolások nagyon káros következményekkel járnak és nem szeretném, hogy bírók és ügyészek kerüljenek olyan válaszút elé, amire ez előbb utaltam.

Elképzelhető, hogy a személyét fenyegető veszélyt túldimenzionálja...

Magamat nem féltem. Ha megengedik, hogy védekezzek, akkor inkább a vádemelőknek lesz okuk aggódni, ha nem az ítéletkor, később. Vannak tradíciók, amelyekhez igyekszem tartani magam. A családom szembeszállt a nyilasokkal és a kommunistákkal is – a sukorói ügyben pedig az antiszemitizmus és a kommunista gazdaságpolitika egyaránt megjelent. 2010 februárjában egy napilapban megjelent egy írás, melynek logikája és a korábbi politikai nyilatkozatok alapján ki tudtam számolni, milyen értékre taksálják az ellenzők a sukorói telkeket. Hogy, hogy nem, a számtan működött, amikor hónapokkal később az ügyészség szóvivője elégedetten közölte, hogy megvan büntetőjogi ismérvként fennálló vagyoni hátrányt alátámasztó értékbecslésük, akkor kiderült, hogy az értéket egyetlen százalék eltéréssel találtam el.

Azt eddig is tudtuk, hogy az értékbecsléseknek sokszor közük sincs a piaci árhoz, de ez éppúgy lehet érv az egyik, mint a másik oldalon...

Igen, de abszurd, hogy a feltételezett károkozás, amely az eljárás alapját képezi, olyan szervezettől ered, amelynek nem volt tiszte megítélni ezeket az értékeket.

A bíróság biztosan figyelembe veszi ezt a körülményt is...

Vagy nem. Ez az eljárás régóta független a tényektől, de a jogtól is. Ha nem így volna, számítana, hogy egy eset büntetőjogi megítélése a bíróság feladata. Vagy az eljárás során nem merült volna fel olyan jogsértések gyanúja, amelyek miatt a hazai jogorvoslati fórumok kimerítése után kénytelen voltam a strasbourgi bírósághoz fordulni. Ilyen az előzetes letartóztatásom jogszerűsége, amelyről bírósági végzés mondja ki, hogy nem volt az. Nem engedtek el – felsőbb utasításra – a legközelebbi hozzátartozóm temetésére, ami – véletlenül – az őrizetbe vételem napján volt, és korlátozták választójogomat. Az előzetes idején nem – vagy csak késve – jutottam hozzá olyan dokumentumokhoz, melyek megismeréséhez jogom volt, s ez gátolt a vallomások megtételében is.

Nem mondja ki, csak kerülgeti: koncepciós eljárásnak gondolja az ügyben zajló nyomozást, ráadásul az elszámoltatással sem ért egyet?

Az elszámoltatás inkább a történelem feladata szokott lenni, míg a leszámolás a politikáé. A leszámolókat a történelem el szokta számoltatni – míg a leszámolók nem tudják a történelmet elszámoltatni. 1993-ig aktívan politizáltam, a Fidesz-alapító jogászgenerációhoz tartoztam. Ennek a börtönben számomra annyi jelentősége volt, hogy kértem a volt kollégákat, hogy Hagyó Miklós és a móri gyilkos cellája után más híresség, például Bibó István celláját is kipróbálhassam. A most éppen jobboldali politikai vezetőkkel együtt tanultam az ötvenes évek koncepciós pereiről, s mintha az ifjúságom köszönne vissza. Úgy érzem magam, mint egy régész, akit visszaküldenek abba a korba, melynek nyomait kutatta. Politizáló korszakom lezárásaként, az utolsó Fidesz Pressben megjelent írásom záró mondatát ma is vallom: inkább élek egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól szervezett diktatúrában.

forrás és szerző : nol.hu / Varga G. Gábor


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.