Udvaros Dorottya komolyan vette, hogy a Budai Látkép olvasóinak séta közben mutatja meg kedvenc helyeit: sportosan, edzőcipőben fogad minket, és azonnal indulni akar velünk egy kis hegymászásra. Merthogy ő a Remete-hegy szoknyáján lakik, és egyébként is napi rutin számára, hogy - a meredek utcácskákban az autókat lehagyva - kutyájával fut egyet, vagy fölmászik kedvenc szikláihoz, ahol igencsak jól érzi magát.

Sziráky Lucy, Szofja Jegorovna vagy Warrenné mellett a mozgás is életének szerves része, s amikor a csendes őszi napon megmutatja nekünk, a Remete-hegyről micsoda gyönyörű kilátás nyílik a városra, egyben közli is, nem tervezi, hogy elköltözik innen.

Pedig volt idő, amikor nemigen értékelte, hogy ablakai a zöldre nyílnak. Belvárosi gyerekként egy ötcsaládos társbérletben nőtt fel, ráadásul gangos bérházban, s nincs is annál izgalmasabb egy kislány számára, mint együtt élni ennyi emberrel, gyerekkel, és a folyosón visítva rohangálni. Amikor az egyik lakó tévét vett, közösen nézték, izgalmasak voltak a kanasztapartik - valóságos kis kommunában éltek. "Boldog voltam ott, azt gondoltam, nincs jobb hely a világon, mint a Szabadság tér, s máshol nem is lehet élni."

Büntetésként élte meg, amikor tizenhárom éves korában szülei - Dévay Kamilla színésznő és Udvaros Béla rendező - a Sváb-hegyen vettek lakást. Utálta azt a helyet, amelyben az volt az egyetlen érték, hogy zöldre néz, de egy lélek nem volt ott, akivel folytatni lehetett volna az addigi izgalmas, kalandos, zajos társasági életet. "Engem az nem érdekelt, hogy bebólogat a fa az ablakon." Már rég a színművészeti főiskolára járt, amikor még mindig visszavágyott a Szabadság téri gangos házba, a barátok közé, ahol mindenki szereti a másikat, ahol soha nem unalmas, és ahol mindig történik valami.

Aztán eljött az idő, amikor felnőttként, kisgyerekkel neki is döntenie kellett: minőségibb lakás kert nélkül, vagy kevésbé színvonalas otthon tenyérnyi zölddel - és akkor ő ez utóbbit választotta. Így került a II. kerületbe - de előtte még megismerte a vándoréletet. Lakott színészházi szobában Szolnokon, majd Budapesten, a Mátyásföldön a Szondi utcában, a Rózsadombon a Mák utcában - saját lakása akkor lett, amikor a fia megszületett.

Az első otthon a Népfürdő utca lakótelepén volt, tízemeletes házban - a legfelső szinten. Onnan járt esténként a Katona József Színházba játszani Lulut. Három év után kellett meghoznia azt a bizonyos döntést, melynek eredménye a tenyérnyi kertecske lett. S innentől kezdve már fontossá vált, ami a Sváb-hegyen még nem számított: hogy bebólogat-e a fa.

Később családi helyzete úgy alakult, hogy előző otthonából el kellett jönnie, aztán nagy szerencséjére itt talált kiadó lakást a Remete-hegyen. Azt szerette ebben a helyben, hogy nagyon családias volt, a közeli kis boltban éppúgy folyt a társasági élet, mint egykor a gangon. Lényegében a boltosoknak köszönheti, hogy végül megtelepedett itt: tudták, hogy lakást keres, és ők hozták össze házának előző tulajdonosával. Azóta a bolt sajnálatos módon megszűnt, a régi tulajdonosok elköltöztek, a szomszéd telkeken pedig új házak épültek. Így eltűnt az a közösségi hely is, ahol eszmét lehetett cserélni. De a környezet így is meghitt, barátságos, és kiválóan alkalmas arra, hogy az ember itt elbújjon a világ elől.

Udvaros Dorottya szép, ápolt kertjében a fák, bokrok, virágok mellett a háziállatok is elférnek. Bár most több van belőlük, mint szokott: egyik ismerőse elutazott, idehozta a kutyáját, s a két vizsla kiválóan megvan egymással. Nem kergetik a cicákat, pedig azokból három is van: a legutóbbi szerzemény a szomszéd ereszcsatornájába szorult be egyik éjszaka, éktelenül zokogott, onnan mentette meg a fia - aki édesanyjához hasonlóan kiskorától kezdve hajlamos arra, hogy megszánjon egy elárvult vagy beteg állatot. Udvaros Dorottya elhatározta, hogy a közeljövőben beszerez egy macskaajtót - pláne, hogy a legutóbbi ausztriai síelésekor, Gosau közelében, Hallstattban azt látta, hogy az egész hegyoldalban épült település tele van pici létrácskákkal - kiderült, hogy a macskák kedvéért.

Egy színész elfoglaltsága igen rapszodikus - kiszámíthatatlan, mikor mennyire sűrű a munka, milyen gyakran kell a szöveg fölé görnyedni. De senki ne képzelje, hogy Udvaros Dorottya fák és virágok között, az árnyas teraszon fel-alá sétálgat papírlapokkal a kezében, és a szerepet tanulja. "Éjjel a konyhában egy háromlábú hokedlin órákon át tudok gunnyadni. A kényelmetlenség arra ösztönöz, hogy koncentráljak, hogy amit aznapra kiszabtam, meglegyen." Szerinte szöveget tanulni puritán helyen kell, ahol az ember figyelme nem kalandozik el.

"Ha már van arra idő, hogy a kertben tartózkodjak, vagy olvasok, vagy üldögélek, és nézem a hegyoldalt, vagy a virágaimat tutujgatom" - mondja. Udvaros Dorottya a virágok közül négyfélét is fel tud sorolni, van itt napvirág, pistike, büdöske, hibiszkusz. "Kertészetbe nagyon szeretek járni, ha van időm, elmegyek, s ami megtetszik, megveszem." Persze gondokkal is jár egy családi ház. "Például ha jön egy csőtörés, amit az ember hónapokon át nem vesz észre, mint én tavaly ősszel, és kijön egy ijesztő vízszámla, akkor hónapokon át nem járok kertészetbe és más boltba sem." De normális esetben a Kolosy téri és a Flórián téri kofák is sűrűn találkoznak a Nemzeti Színház művésznőjével. Udvaros Dorottya ugyanis nem szeret bevásárlóközpontokban zöldséget és gyümölcsöt venni. "Azt nem adnám a családomnak."

A piacon a jó áru mellett meghitt közösség is van. Társasági életet lehet élni, a kofákkal beszélgetni. A hegyoldalban lévő kisközértet is jobban szereti a hipermarketeknél. S ugyanez vonatkozik az épületekre is: sajnálja, hogy az utcájukban elbontották az ideköltözésekor még meglévő két falusi házat. "A Szentlélek teret nagyon szeretem, de a volt Goldberger gyár környékén is föl lehet még lelni néhány jellegzetes óbudai házat." A színésznő nem ért egyet azzal, hogy ezeket sorra elbontják, szerinte - bár nem lehet bennük fényűző irodákat berendezni - meg kéne tartani őket. "Sétálok Bécsben, Grinzingben, s ott megőrzik a régi házakat. Óbuda is megérdemelne ilyen gondoskodást."

Bár sokfelé élt, Udvaros Dorottya ma igazi óbudai lokálpatriótának vallja magát. Épp ezért nagyon büszke rá, hogy az önkormányzat nemrég felkérte: vállaljon szerepet Óbuda most induló egészségmegőrző kampányában. S ez testhezálló feladat Elmirának és Iokaszténak: maga is annak a híve, hogy az ember sokat tehet saját testi és lelki egészségéért. Ezért szívesen népszerűsíti az egészséges életmódot, hogy az óbudaiak minél többet sportoljanak. Arra készül, hogy ott lesz a programmal kapcsolatos különböző rendezvényeken, ha kell, fut, evez, versenyen vesz részt vagy akár díjat ad át. "Ha már ilyen csodálatos környezetben lakunk, használjuk ki a lehetőségeket" - tanácsolja már most az óbudaiaknak.

S amikor szinte maga után húzva bennünket, felvisz minket a Remete-hegy tetejére, már szavak sem kellenek ahhoz, hogy megértsük lakóhelyéhez való kötődését.

forrás : hetivalasz.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.