A valódi befolyással bíró, a döntéshozókhoz közel álló közvetítők már nem szoktak maguktól jelentkezni, őket meg kell környékezni. "Ők olyanok, akik például együtt dolgoztak vagy együtt jártak egyetemre az adott politikussal" - mondta egy korábbi cégvezető, aki szerint ilyenből is sokat lehet találni, "egy politikushoz tíz különböző szálon el lehet jutni". Ingatlanfejlesztő forrásunk szerint a budapesti önkormányzatok esetében például jellemzően ügyvédek és jelentéktelen kerületi politikusok, illetve a politikából hivatalosan kiszállt emberek szoktak közvetíteni korrupciós ügyekben. Forrásunk tapasztalata az, hogy emiatt nagyon is ritkán fordul elő az, hogy a vesztegető cég "találkozik a végponttal", vagyis a politikussal. Ha mégis sort kerítenek egy személyes találkozóra, akkor pedig "nincs nagyon miről beszélgetni, a feltételek már le vannak tárgyalva".

Ez a felállás kényelmes a vesztegetőnek és a korrumpáltnak is. "Ha egy cégvezető találkozik egy politikussal, akkor legfeljebb csak kacsintgatnak egymásra, de nem beszélnek konkrétumokról, és főleg nem adják át egymásnak a pénzt táskában" - magyarázta egy korábbi cégvezető, aki szerint "a politika oldaláról is van két-három lépés, és a szállító felől is van ugyanennyi". A vesztegető cég vezetőjének így nem is feltétlenül kell tudnia, hogy ki kötötte az alkut, vele legfeljebb annyit közölnek, hogy "van egy alvállalkozója, akinek van egy beszállítója, és az el tudja intézni a dolgot".

"Az összeget megutaztatod"

Bár több forrásunk szerint is van még rá példa, hogy készpénzben kell fizetni a kenőpénzt, legtöbbször ennél is a közvetítős módszert alkalmazzák. A háttérbeszélgetések alapján a legelterjedtebb megoldás az, hogy a nyertes cég szerződést köt az ügyben eljáró, politikus által kijelölt vállalkozással, amely valódi tevékenységet nem, vagy csak alig végez, és csupán annyit tesz, hogy felveszi a pénzt. Az ilyen vállalkozások köre meglehetősen nagy, vannak köztük országosan ismert nagy cégek és ismeretlen kis kft-k egyaránt. Jellemzően olyan tevékenységet - például tanácsadást, marketingmunkát vagy tanulmányírást végeznek -, amelynek vagy nincs kézzelfogható eredménye vagy az értékét nehéz megbecsülni, és így lehet vele trükközni. "160 ezres napidíjat fizetsz, mintha a legjobb tanácsadót alkalmaznád, de valójában csak egy gépírónőt kapsz" - példálózott egyik forrásunk.

A pénz eltüntetésére is vannak jól bevált módszerek. "Ha van egy cégcsoportod, akkor azon belül az összeget megutaztatod különféle tranzakciókon át, amelyeket persze rendes szerződések kísérnek, majd a végén valaki tagi kölcsönként kiveszi a pénzt" - magyarázott egy lehetséges megoldást egy tanácsadó cég üzleti visszaélésekkel foglalkozó munkatársa. A háttérbeszélgetéseken többen említették az offshore cégek használatát is, amelyek jellemzője, hogy olyan helyeken - például Kajmán-szigetek, Seychelle-szigetek - vannak bejegyezve, ahol csak nagyon alacsony, rendszerint fix összegű adót kell fizetni, a nyilvános cégadattárban pedig nem szerepelnek a tulajdonosok.

Az átláthatatlanságot használják ki azok, akik piszkos pénzeket akarnak ezeknek a cégeknek a segítségével eltüntetni. Feltűnő lehet azonban, ha egy állami megbízásokat végző vállalat rendszeresen offshore cégektől vásárol például szokatlanul drága tanulmányokat, ezért rendszerint ennél bonyolultabb úton mozog a pénz. "A kenőpénzt kifizeted osztalékként a tulajdonosodnak, és akkor az már szabadon mozgatható pénz. Ha az a tulajdonos történetesen külföldi, akkor ő már nyugodtan köthet tanácsadói szerződést egy offshore céggel, annak a hátterét már senki nem fogja feltárni" - magyarázta egy offshore cégek alapításával foglalkozó szakértő, hozzátéve, hogy az osztalékos megoldásnak persze hátránya, hogy előtte le kell róla adózni, így a piszkos pénzből valamennyi visszafolyik az államhoz. Ha a kenőpénz kiköt végül egy offshore cégnél, akkor annak tulajdonosa már szabadon rendelkezhet vele, akár vissza is hozhatja Magyarországra, például úgy, hogy Kajmán-szigeteki vállalkozása alapít egy kft-t Budapesten.

"Az alkut be kell tartani akkor is, ha szennyes"

A pénz útja tehát nehezen követhető, és természetesen a vesztegetéseknek sincs írásos nyoma, de a szóbeli megállapodásokhoz amúgy is tartja magát mindenki. "Az alkut be kell tartani akkor is, ha szennyes" - fogalmazott egy milliárdos forgalmú cég vezetője, egy másik forrásunk pedig megjegyezte: "tegyük fel, hogy nem fizetek, utána keresztbe fognak nekem tenni." Létezik tehát egy erős bizalmi, részben betyárbecsületre alapuló viszony a vesztegetők és korrumpáltak között, amit egy médiacég vezetője úgy jellemzett, hogy "a korrupció alapja nem az, hogy mennyi pénzt adnak, hanem az, hogy elfogadják-e."

Az egymásrautaltságot erősíti, hogy forrásaink szerint a legtöbb esetben utólag kell fizetni. Ingatlanfejlesztő forrásunk szerint ezért nem is estek ők pánikba, amikor az egyik önkormányzatban nem ment át egy számukra fontos, kenőpénz ígéretével is szorgalmazott döntés. "Mivel utólag fizetsz, ezért be vagy biztosítva. Az elbukott szavazás után aztán megkapod a magyarázatot, hogy az egyik csoport nem beszélt a másikkal, és így nem tudtak róla, hogy ez le van zsírozva" - magyarázta forrásunk, aki szerint ilyen esetben a képviselőtestület újra tárgyal a döntésről, és ha másodszor rábólintanak, akkor már megy is a pénz.

Ez a fajta bizalmi légkör magabiztossá teszi a korrupciós ügyek szereplőinek egy részét. A cikk elején idézett szállodai találkozóról beszámoló forrásunk szerint például abban a konkrét esetben a helyszín egyáltalán nem volt diszkrét, és a politikussal folytatott beszélgetés is normál hangerővel zajlott. "Nem úgy tűnt, mintha óriási félelem uralkodna" - jegyezte meg forrásunk, hozzátéve, hogy az egyik közvetítőjük még azt is fel szokta írni magának egy jegyzetfüzetbe, hogy az egyes ügyletekből hogyan kell kiosztani a részesedéseket. Ha az egyik önkormányzat nevéhez odaírta például azt, hogy 20+5+5, akkor az azt jelentette, hogy ilyen arányban kell részekre bontani a 30 milliós kenőpénzt. "Persze, hiába találná meg bárki ezt a füzetet, nem derülne ki belőle semmi" - tette hozzá forrásunk.

Mások viszont arról számoltak be, hogy mindenki nagyon óvatos és körültekintő. Az egyik meginterjúvolt cégvezető például a beszélgetés közben megjegyezte, egy speciális zacskóba tette a telefonját, hogy megakadályozzon egy esetleges lehallgatást. Egy vállalati felsővezető pedig arról beszélt, hogy az állami megbízásoknál közvetítő cégek irodáiban gyakran előfordul, hogy bekapcsolnak egy zavaró-berendezést, vagy pedig magának a helyiségnek a falai be vannak vonva egy rádióhullámokat blokkoló fémhálóval. "Borzasztó ideges mindenki" - mondta forrásunk, hozzátéve, hogy ha egy tárgyalás közben szóba kerülnek a vesztegetési összegek, akkor azokat csak leírják egy papírra, amelyet aztán később elégetnek.

Az idegességet fokozza, hogy a hatóságok az utóbbi időben több korrupciógyanús ügyet is feltártak, és ezek során titkosszolgálati eszközöket is bevetettek. Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány kirobbanása óta például több budapesti kerületben is megszűntek a vesztegetési lehetőségek - mondta két egymástól független, ingatlanüzletekkel foglalkozó forrásunk. "Be vannak szarva a politikusok a Hunvald-ügy miatt. Ezért nem lehet elintézni semmit" - jegyezte meg egyikük.

"Ha nem csinálod, akkor nem férsz közel a tortához"

A korrupció feltételezett mértékéhez képest azonban csak kevés ügy derül ki, aminek részben az óvatosság és a kifinomult közvetítői, pénzeltüntetős technikák az okai. Minden bizonnyal közrejátszik azonban benne az is, hogy a korrupció nem kötődik egyes politikai erőkhöz, hanem általános jelenség. "A pártfinanszírozás problematikája nem köthető bal- vagy jobboldali pártokhoz, minden fontos politikai tényező része az alkunak" - állapítja meg a Transparency tavalyi tanulmánya, és ezt alátámasztották forrásaink is, akiknek voltak korrupciós tapasztalataik mindegyik meghatározó politikai erő embereivel.

A közpénz ellopásának megszüntetését vagy legalább megfékezését nehezíti azonban ezeken túl az is, hogy még azok a szereplők sem harcolnak ellene igazán, akik azt mondják, hogy elegük van belőle. "Rohadtul élik meg, és mindenki prüszköl. Szakmai fórumokon, baráti összejöveteleken szóba szokott kerülni ez a téma, és mindenkit zavar, hogy ilyenekben kell részt vennie. Márpedig 99 százalékban normális emberek vannak ebben az üzletben" - magyarázta egy informatikai cég korábbi vezetője, egy szintén ebben az ágazatban dolgozó forrásunk szerint pedig többen annyira megundorodtak a visszaélésektől, hogy inkább elmentek más területre dolgozni.

A prüszkölés közben azonban sokan azt is gondolják, hogy nincs más választásuk. "Ha nem csinálod, akkor nem férsz közel a tortához. Mindenkinek van családja, őket el kell tartani" - mondta egyik forrásunk. Egy másik azzal indokolta közreműködését a visszaélésekben, hogy más módon nem tudna érvényesülni: "Ha felelsz egy projektért, és nincsenek sikerélményeid, az rossz érzés. Így viszont legalább vannak."

Akadnak olyanok, akik tisztának érzik magukat, mondván, nem szoktak senkinek kenőpénzt fizetni, bár elismerik, hogy olyan ügyletekben ők is részt vettek már, amikor az állami megbízásnál felső nyomásra vettek be valamilyen alvállalkozó céget. Mások viszont egyszerű beletörődéssel vagy cinizmussal intézik el magukban a dolgot. Egy többmilliárdos forgalmú, sok állami megbízást teljesítő cég vezetője például csak annyit mondott: "Ha valaki ebben az országban él, akkor tudomásul kell vennie, hogy ez így működik. Az ország ilyen. Az egész rendszer így működik."

(A cikk a Transparency International és a Freedom House pártfinanszírozás rendbetételét célzó projektjének keretében készült, aminek során több szerkesztőség fogott össze korrupciós témák feltárására. Ez a riport a Figyelő munkatársának, Brückner Gergelynek a közreműködésével született.)

forrás : origo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.