közérdekű ! ? : "Nem a bőröd színén múlik..." - közösség, állam- és tűréshatáron |
"Nem a bőröd színén múlik..." - közösség, állam- és tűréshatáron
2009.05.21. 05:35

Uszka - a templomtoronyból nézve
Fotó: STOP/NPZ
Lehet egy-két órát itt eltöltve tudósítani Uszka község sokszor megénekelt "erényességéről", a válság által "kikezdhetetlen értékekről", meg a példa-település "mintaközségi" szerepéről. Vannak erre közhelyek. Hosszabb idő kell hogy rájöjjünk: se titok, se szenteskedő hagymázas teória, se köldöknéző "pszicho-fíling" nem írja le e hely valódi szellemiségét.
A megállított cigánykaraván
"Nem klub! Otthon. Nyugdíjas otthon", mondja berzenkedve a tagbaszakadt, vörös képű férfi, aki a buszmegálló fabódéjában ül, mit ül trónol, kezében bontott sörösüveggel. Nem utazik sehová. Hozzá, mint egy égrenéző hivatal urához járulnak a helyközi járatokról leszálló utasok. Egy óra fehérgyarmati várakozás, másfél falujáró Volán-kirándulás után Uszkára megérkezve ez mégis csak meghökkentő újdonság.
Igazuk volt. Ez nem önkormányzati ingatlan-maradékból bindzsizett koszlott "öregek klubja". Ötven méterre a magyar-ukrán határtól egy szerényebb angol kúria benyomását keltő udvarház. Az előkerti padon, színes napernyő alól öregúr fürkészi a vendéget. "A lányom itt a vezető, de most a városba ment, a Marika van itt", azzal bekiált a házba. Bent a tiszta fehér falakon keretezett fekete-fehér fotográfiák, aláírásuk: "Szerző: Demszky Gábor". Még bőven a rendszerváltás előtt, egyetemista falujárók társaságában érkezett Uszkába a későbbi főpolgármester. A határőrök letartóztatták azon nyomban, akkor ez volt a hatósági módi az "illetéktelenekkel" szemben. Teherautóra cibálták, egy helybeli cigányasszony, - a nyugdíjas otthon előtt üldögélő Orgován bácsi felesége húga - sírva kérlelte a katonákat, hogy engedjék vissza, nem bánt az a gyerek senkit sem. Két nap múlva engedték el és ez után a fiatal jogászhallgató gyakori vendége lett a falunak. Azonban Uszka nem ettől vált nevezetes, mintaként emlegetett és időről-időre megélénkülő médiaérdeklődésre számottartó helységgé.

Jó irányban
Fotó: STOP/NPZ
"Kopasz Jenő bácsi keresztény lelkipásztor a hetvenes évek elején jött el ide a cigány emberek közé és szólította meg őket, aztán alakított megtért hívekből egyre bővülő közösséget", kezdi Kovács Edgár, Uszka mai szabadkeresztény lelkésze, miután bemutatta családját. Három gyermeke telepedik közelébe a szobányi konyha kanapéjára, felesége megterít, ételt hoz a tűzhelyről. Ez a szokás ha vendég érkezik. "Én huszonhárom évesen, katonakoromban tértem meg, amikor egy lánynak, most nejemnek udvaroltam. Ő a keresztény közösségbe járt, mentem utána. Nagyon megfogott, hogy ott mennyire összetartanak az emberek, mennyire szeretik és tisztelik egymást. Nem Isten, hanem a szerelem után mentem de nem tudtam nem észrevenni azt az őszinte, érdekektől mentes szeretetet, ami köztük volt. Én meg éppen erre vágytam. Így ismertem meg, ahogy beszéltek róla, így döntöttem Jézus Krisztus mellett". Gyermekkorában Uszka lakói, ahogy a lelkész fogalmaz, egy megállított cigánykaraván lelkületével éltek. Ha ordítozás támadt az árokparton tanyázó pálinkázó, borozó csoportok tájékán az biztosan verekedés, késelés előzménye és kísérője volt. Akkoriban kevesen dolgoztak a faluban, viszont gyakran mulatoztak kocsmában, háznál, úton és útfélen. Kivéve a keresztény közösség tagjait. Ők, a Biblia tanításának megfelelően, megtérésük, hitre lépésük eredményeként lelki, jellembeli, viselkedési változáson mentek át. Spirituális, majd a felnőtt keresztséget szentesítő egész testes víz alá merítés során szertartásosan is újjászülettek.
"Naponta, szinte tömegesen ismerték fel az emberek, a házaspárok, hogy van egy másik, egy jobb élet és a többiek ezt elfogadták, nem volt konfliktus hívők és a régi életvitelüket gyakorló megtéretlenek között", magyarázza Kovács Edgár hozzátéve, mára csak néhányan maradtak, akik még nem döntöttek. Megtérésük után Uszkán nem lett több jövedelem, nagyobb jólét. Ők maguk váltak többé, emelkedtek felül addigi létük fizetésnapokon "cifra", amúgy a fotónál is fekete-fehérebb nyomorúságán.
"Nem a haláltól félek, hanem, hogy addig értelme legyen a dolgaimnak"
Akiknek jutott uborkaföld

Falu a határszélen
Fotó: STOP/NPZ
itt a galéria
A buszmegálló takaros bódéjában ugyanazt a sörös üveget markolja a vörös ábrázatú, újfent előre köszönő úr, mint egy órája. Szemben kinyitott a kocsma. Jazz, majd mainstream keresztény dicsőítő zene hallatszik ki az utcára. Kovács Edgár gyülekezeti zenekarának lemezét hallgatja a kocsmáros. Orgován Jenő kamaszkorától a fővárosban dolgozott szüleivel. Udvaros segédmunkások, majd kubikusok voltak, illetve Jenő később darukezelői képesítést szerzett egy gyárban. Szegények voltak, autószerelői taníttatásra nem tellett a családnak. A férfi bátyja révén ismerkedett meg a keresztény hittel.
"Egy ízben, amikor Pesten szolgáltak egy gyülekezetben", meséli Jenő, "akkor hallottam a bátyámat olyan szépen meg okosan szólni, ami engem megérintett és nagyon büszke lettem rá".
Megtérése után nem sokkal munkanélkülivé vált, vissza költözött Uszkába. Kovács Edgárral közösen, a szomszéd falvak példáját követve fogtak bele az uborkatermesztésbe. Bár a két szezon között, a télvégi hónapokban már szűkössé vált a családi kassza, mégis azt tapasztalták, hogy befektetésük stabil megélhetést eredményez. Mára számos család él tisztes jövedelemből az uborkatermesztés révén. Nem hajszolják az "extraprofitot", megelégedettségük záloga nem a busás haszon, hanem a szeretetteljes, békés élet. Persze ők hívők, nem szentek, szóval a koncepciózus híradásokkal ellentétben az uszkai kocsmában nem csak szörpöt mérnek. Mértéktelen lumpolásnak azonban itt nincs helye. Vitától, indulatos szótól sem mentes a falu, de Jézus Krisztus követői nem tartanak haragot és kerülik a veszekedést. Nem mintha ez ellenőrzött fátum lenne. Ők ilyen emberek, pontosabban hitük szerint Isten ilyenné alakította őket megtérésük folyamán.

A kocsmáros is babázik
Fotó: STOP/NPZ
Négy férfi érkezik, rendelnek, magyar kártyát kérnek és a közelgő uborka-szezonról váltanak szót a kocsmárossal. Orgován Jenő idén, negyvenhárom évesen érettségizett. Nem sokan képesek az országban, ebben az életkorban, egy távoli faluból esti iskolába járva három éven át folyamatosan készülni, vizsgázni, majd sikeresen érettségizni. Uszkán mindjárt ketten is, mivel még Borbélyné Gizike, a középfokú képesítés okán nyugdíjas otthon vezetői alkalmazást nyert asszony volt Jenő pad- és sorstársa. Ő rokona sok éve zárva tartás után újra megnyitott kocsmájában dolgozhat. Meg kell fogni minden lehetőséget, mondja a férfi aki egyúttal önkormányzati képviselő, mivel a gazdasági válság Uszkát sem kíméli. A vidék egyébként sem bővelkedik munkalehetőségekben, a kevesebb mint 500 lelkes falu önkormányzatán, kis boltjain kívül csak egy sóderbányát tudhat a munkaadók sorában. Utóbbi is csak pár embert foglalkoztat. Orgován Jenőék most nyolcadik osztályos lánya vak. Jó tanuló, stabilnak mondható pályája lehetne egy budapesti gimnáziumban, a Vakok Intézetében majd egyetemen, főiskolán. De hát ki az a szülő, aki tanévekre el meri engedni nem látó, 14 éves kislányát három megyével távolabb, a fővárosba?! Ha viszont itt marad, a segélyeken kívül nincs alternatívája felnőtt életének. Kegyetlen dilemma.
Európai Uszka direktívái
A háziorvos-polgármester se nem roma, se nem hívő, se nem törzsgyökeres uszkai, mégis harmadik ciklusát tölti a községben, mely annak idején, hazánk első kistérségi társulását hegyezte. A végtelenül szelíd, kedves és mosolygós doktorról nehéz elképzelni, hogy az USA-ban és Angliában ismert vendég-kutató orvos, aki egyik főszereplője volt a korszerű újraélesztési protokoll meghonosításának.
Továbbá nem mellesleg évek óta vezetője egy stratégiai fontosságú, Európai Uniós külügyi bizottságnak. "Alapelvein, a másság maximális elfogadása, a pozitív diszkrimináció kissé elavilt kifejezésével körülírható akciók és a zéró tolerancia mindenfajta antiszociális viselkedésformával szemben", magyarázza alpolgármestere konyhaasztalánál Sértő doktor. Nagyon megörül a kérdésnek és hosszasan fejtegeti, hogy az uszkai emberek hittel, szeretettel, türelemmel gyakorolt etnikai, hitelvi s helyhatósági uniója miként jelenik meg a sokat emlegetett európai államközösség érájában.
Borbélyné Gizike alpolgármester és otthonvezető vegyes-házasságban él magyar férjurával csakúgy, mint számos uszkai család. Az ő édesanyja "imádkozta vissza" a határőrség fogdájából az ifjú Demszkyt. A világháború után szovjet munkaszolgálatra, "málenkij robotra" elhurcolt emberekről írt tanulmányát. Az áldozatoknak Uszkán fakupolás, embermagas kopjafára boruló, mezítlábas, fejkendős asszonyt ábrázoló szobor emlékeztet. Persze, embert és elvet próbára tevő helyzetért nem kell messzire visszamenni az időben.
"A saját rokonaim kiabálták rám és a polgármester úrra, hogy menjünk el a faluból, amikor megüzentük a Rádió utcai romáknak, hogy befogadjuk őket", emlékezik Gizike falujuk és élete legkritikusabb pillanatára. A 90-es évek talán legkritikusabb, a cigányságot érintő társadalmi válság-szituációja volt a székesfehérvári roma lakónegyed, a Rádió utca lerobbant házainak lebontása, lakóinak elhelyezése. Amikor a roma asszony és a magyar polgármester, dr. Sértő-Radics István bejelentették Uszka befogadó szándékát a helybeliek megijedtek s választott elöljáróik kitiltásával fenyegetőztek. Gizike ekkor mesélte el nekik tíz évvel korábbi kálváriáját Székesfehérváron. "Albérletet kerestünk a húgommal de amikor megláttak minket, mindjárt elkeltek a hirdetett szobák". Estefelé betértek egy pizzériába ahol éppen az nem volt a konyhán, amit kértek voltak. Egy másik, majd harmadik, negyedik helyen ugyanígy jártak. Sőt, a végén egy hotdogos öles konyhakéssel mutatott nekik ajtót.
"Amikor ezt elmeséltem itt a földijeimnek, megenyhültek, volt aki sírt...aztán befogadtunk egy fehérvári asszonykát, de nem maradt meg köztünk", magyarázza Gizikei immár az imaház felé ballagva.
"Zörgessetek és megnyittatik nektek...mert aki kér az kap" hirdeti az evangéliumból Kovács Edgár. Átszellemült és szomorú arcok, csillogó és álmodozó tekintetek a csütörtök esti alkalmon. "Nem a bőröd színén múlik a kegyelem", prédikálja a lelkész aztán egy rákos beteg emberér imádkoznak. Megrázó az a nyugalom ahogy a férfi kijelenti: "Nem a haláltól félek, hanem, hogy addig értelme legyen a dolgaimnak".
forrás : STOP
|