Oszsza meg másokkal is

<„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Ámen.”

Noha a Horthy-korszak identikus revizionista pársorosát egyelőre csak a Jobbik kívánta kifüggeszteni az iskolákban, a diákok mégsem mentesülnek a nemzeti összetartozásról szóló törvény bizonyos tanulságainak megismerésétől. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából készült és a kormány honlapján szerdán közzétett “ pedagógiai háttéranyag” a “nemzeti összetartozás napja” iskolai megemlékezését 131 oldalnyi történelmi eligazítással, óra- és műsortervvel segíti a helyesnek vélt irányba. Az iskolai megemlékezés a dokumentum szerinti célja, hogy az “hozzájárulhat Trianon traumájának megértéséhez, esetleg feldolgozásához”.

A dokumentum a Hírszerző szerint több helyen ellentmond más történelmi munkákban megállapítani vélt tényeknek, bizonyos szövegi elemei pedig letűnt történelmi korok hangulatára látszanak rezonálni. Ezekből a sajátosságokból szemezgetünk most.

Az irat felvázol egy megemlékezési óravázlatot. Ennek “nevelési, ugyanakkor didaktikai célja: a tanulókban mind értelmi, mind érzelmi téren egyaránt tudatosítani, hogy a Trianonra, mint a legújabb kori magyar történelem legnagyobb tragédiájára ne csak emlékezzünk, (...) segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását, (...) bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság a történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”

Tévedések?

A Károlyi-kormány ténykedése kapcsán az óravázlat azt állítja, “az ellenség feltartóztatására a magyar kormány érdemi intézkedéseket nem tett, a frontról hazatérő katonákat nem szervezeték meg a védelemre, a hadsereg lényegében szétesett”. Ez a tétel nem különbözik az 1919 utáni korszak “publicisztikájában és kortörténeti irodalmában” is favorizált német eredetű Dolchstoss (tőrdöfés) - legenda magyar változatától, amely Fülöp-Sipos: Magyarország külpolitikája a a XX. században c. könyv szerint a következő: “a Károlyi kormány úgymond szétzüllesztette a frontról rendezetten és harcra készen visszaérkezett csapataokat, ahelyett, hogy bevetette volna a határok védelmére.

Valójában azonban a hadsereg már a Monarchia végnapjaiban felbomlott és otthagyta állásait. (...) a hazatérők legfeljebb a kézifegyvereiket hozták magukkal. Egyetlen hadra fogható csapattest sem érkezett vissza. (..) A kormány többszöri kísérletezés után a le nem szerelt 18-22 éves korosztályból 1918. december végéig mintegy 50 ezer főnyi hadsereget megszervezett ugyan, de ez nem volt katonai akcióra alkalmas fegyveres erő.(...) 1919 elején a hadügyi kormányzat megpróbálkozott zsoldos haderő megszervezésével, de márciusig csak 5 ezer fő jelentkezett”.

Az óravázlat másik szövegrésze szerint a “a magyar proletárdiktatúra létrejötte meglepte a Párizsban január óta ülésező békekonferencia tagjait, s a környező országokat is. Félő volt a bolsevik rendszer továbbgyűrűzése, ezért a békekonferencia jóváhagyásával átfogó katonai támadás indult a magyar területek ellen a csehek, románok, szerbek s a Balkánon állomásozó francia haderő részéről.”

Fülöp-Sipos szerint azonban a francia intervenciós tervek ellenére a békekonferencia először a tárgyalás mellett döntött, miután Kun Béláék meghívták az antant misszióját Budapestre. A tanácsköztársaság vezetőinek gyors és elhibázott követelései miatt indult román és csehszlovák támadás Magyarország ellen, szerb és francia támadásról viszont a forrás nem tud. A katonai akciókat ráadásul a békekonferencia nem támogatta. A “bolsevik veszély” emlegetése minimiálisan helytálló: a krízishelyzet előálltát megelelőző Vix-jegyzék követelései Franciaország végül meg nem valósult szovjetellenes offenzívájában adtak volna hátországot a francia-román csapatoknak. A tanácsköztársaság elleni támadást tehát nem indokolta annak ideológiai milyensége.
 

Tiszalúc, Trianon emlékmű: érdekes szemléletben emlékezhetnek meg az iskolák
Fotó: Túry Gergely
 

“A delegációval nem folytattak érdemi tárgyalásokat (...) A magyar küldöttség franciaországi kálváriáját és a diktátum elleni kilátástalan fellépését pontosan tükrözik Apponyi Albert visszaemlékezései és 1920. január 16-án elmondott beszéde .” - írja az óravázlat.

Az órai feldolgozásra javasolt, csatolt Apponyi-beszédrészletből nagyjából egy bekezdés maradt ki, így hiányzik, hogy :”az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövõre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak”.

Gereben István 2003-as Beszélő-cikkében így ír az Apponyi-beszédről: “A beszédet számos pozitív értelmezés mellett sokan erős kritikával illették, kiemelve azt, hogy Apponyi beszéde minden ízében korszerűtlen volt, alkalmatlan az antant rokonszenvének megnyerésére(...) Margaret MacMillan a 2002-ben megjelent Paris 1919 című könyvében (...) megállapítja, hogy a békeszerződés számos feltételének kifogásolásában (...) igazságos és reális volt, de megjegyzi: „A gróf ügyének képviseletét gyengítette az a nem éppen bölcs kifogása, hogy magyarokat arra kárhoztatnak, hogy náluk alacsonyabb rendű civilizáció uralma alatt éljenek”. A háttéranyagból tehát éppen a kanadai történésznő által kifogásolt részlet maradt ki.

Apponyival kapcsolatban korábban is érdekes kijelentést fogalmaz meg az óravázlat. A trianoni szerződés okai között megemlíti a nemzetiségi önállósodási törekvéseket, majd ezt írja: “A magyar kormány ugyanakkor, jóllehet az 1868-as nemzetiségi törvényben minden állampolgárának egyenlő jogokat biztosított, sőt, egyházi, iskolai téren a kulturális autonómia számos elemét megadta, politikai nemzetként nem ismerte el a nemzetiségeit.”

Szarka László történész azonban ezt írja a lex Apponyinak is nevezett, hivatkozott törvényről: “Apponyi tudatosan kényszerhelyzetbe kívánta hozni azokat a nem magyar tannyelvű felekezeti iskolákat, amelyek szerb, román egyházi fenntartói nem voltak képesek megfelelni a magasabb bérezési követelményeknek. Az állami támogatásért cserébe elvárt magyar szellemű hazafias nevelés, valamint a fokozott magyar nyelvtanítás kívánalmát, a tankönyv- és a tannyelvválasztás szabadságának korlátozását elvben ugyan kiegyenlítette a növekvő állami támogatás, valójában azonban a koalíciós kormány célja az volt, hogy a magyar állam fokozatosan felszámolja a nemzeti egyházak oktatási és kulturális autonómiáját”.

Sok még a kibeszéletlen trauma
Fotó: Túry Gergely
 

A feldolgozásra javasolt irodalmi művek között feltűnnek Sajó Sándor és Wass Albert szerzők költeményei, előbbi a két háború közötti irredentizmus, utóbbi a mai szélsőjobb ikonikus irodalmi alakja.

Az iskolai megemlékezés javasolt díszletei között feltétlenül szükséges a “falitérképek (a béketárgyalások előtti és utáni Európát, illetve a történelmi Magyarország feldarabolását bemutató térkép) állandó jelenléte”.

Néha, furcsa hangulatban

A narrátori szövegben többször sajátos értelmezésben tűnnek fel a történelmi tények: “Az elesettek száma mellett a világháborút követő forradalmak, a Monarchia összeomlása, az állandóan cserélődő kormányok a nemzeti érdekérvényesítésre olyan erős csapást mértek,hogy a háborút követő békeszerződés kialakításában az önállóvá váló Magyarország csak elszenvedő alany lehetett. Ezért is szokás békediktátumról és nem szerződésről beszélni”.

Ez az érvelés - amely fel sem veti a végül Horthy kormányzásakor megkötött szerződést aláíró erők felelősségét - éppen ennek a rendszernek az értelmezésére emlékeztet, amely szerint a rezsim “a felelősséget nem volt hajlandó magára vállalni. Sőt, még csak nem is az 1918 előtti rendszert okolta, amelyet számos lényeges vonásában restaurált. A bűnbakot Trianonért a forradalmak szereplőiben (...) vélte megtalálni” - olvasható a Fülöp-Sipos könyvben.

Egyébként az, hogy miért “szokás” diktátumnak nevezni a szerződést, az óravázlatban is előkerül.

Különös a narrátori szövegben található hivatkozás arra, hogy a “Versailles-i döntés” a Kárpát-medence “természet adta gazdasági, geopolitikai egységét” szabdalta volna szét.

Sajátos alcímválasztás a pedagógiai háttéranyagban “az elcsatolt területek, mint nemzettestünk részei”, a nemzettest kifejezés ugyanis gyakran előfordul a fajelméleti vagy antiszemita diskurzusban. A jelenlegi kormányzati ciklusban ez a szó egyébként tizenegyszer hangzott el a parlamentben, az összes alkalommal jobbikos képviselő szájából, de a fideszes Mikola István is használta már egy interjúban.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.