Oszsza meg másokkal is

Sok cikk megjelent már az elmúlt évtizedben az óbudai Hajógyári-sziget sorsát illetően. Megvoltak a mozaikkockák, és szépen lassan körvonalazódni látszódott egy példa nélkül álló politikai összjáték, melynek során az állam önszántából több ízben is kárt szenvedett, és – ismeretlen okokból – támogatott egy olyan beruházást, mely nagyon sok szempontból erősen vitatható.
 

Megvannak tehát a darabok, és végül mégsem rakta össze senki. Még most sem, amikor pedig a számos tekintetben kísértetiesen hasonló sukorói eset miatt hurcolják meg az előző kormányt. Az LMP és Jobbik a nagy kampányozás hevében tett egy kis kitérőt Óbudára. Az LMP elsősorban a szigeti környezetre való káros hatások miatt, míg a Jobbik az izraeli tőke benyomulása ellen tiltakozott röviden. És ennyi. Néma csönd előtte, néma csönd utána.

A HírExtra vállalkozott arra, hogy megkóstolgassa az ügyet. Nézzük, miről is van itt szó.

mb>Romhalmaztól a profitig – hiába

Egészen az Antall-kormányig kell visszamennünk a privatizációs nagylisták összeállításáig. A sziget déli harmada, ez a 32 hektáros rész, mely egykor a hajózás fellegvára volt, a kilencvenes évek elején egy hatalmas szemét- és gazborította terület volt, melyen nyolcvan használhatatlan, illetve öt elfogadható állapotú építmény állt. Az állapot reménytelennek tűnt, és valószínűleg úgy tűnt, csak a privatizáció segíthet rajta. Nem így lett, és mégis.

A privatizációs tendert nem rögtön írták ki, így a sziget magánosításának bekövetkezéséig az érintett terület kezelésére létrehozták a Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft.-t (HSZV). Feladatuk elsősorban abból állt, hogy felmérjék, mit hagyott hátra a hajógyár, és találják ki, hogyan, milyen ütemben, milyen célra lehet rendbetenni és használni.

„Ez a munka nagyon szépen megindult, és sikeres volt. 2000-re már olyan állapotba került a terület, hogy egyszerűen nem lett volna értelme privatizálni.” – mondta Kacskovics Fruzsina, aki eleinte mint műszaki igazgató, majd később mint ügyvezető igazgató dolgozott a HSZV-nél. A vállalkozás tíz éves működése alatt odáig jutott, hogy a terület egésze – elsősorban bérbeadással – hasznosítva volt. A Kft. ráadásul egyszer sem vett fel hitelt, és nem volt határidőre ki nem fizetett tartozása.

„Világossá vált, hogy ez hosszú távon – ha állami többségi tulajdonú cég marad – sokkal többet hoz majd, mint az az egyszeri bevétel, mely az eladásból származik. Ugyanis három értékcsökkentő tényező volt itt: régészeti, ártéri és közlekedési. Éppen ezért nem lehetett a valós értékét megkapni érte” – mondta Kacskovics.
 

Mindenáron privatizáció

„Én többször kifejtettem az ÁPV Rt. akkori vezetésének, hogy az államnak nem lehet érdeke a HSZV privatizációja. Annyit tudtam elérni, hogy – bár a listáról nem szedték le – jegelték a magánosítást, és nem hirdették meg a területet eladásra.” – folytatta Kacskovics.

Az ÁPV Rt. vezérigazgatója ekkor, az első Orbán-kormány idején Faragó Csaba volt, aki pár hónapja a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél tölti be a vezetői posztot. Faragó a Fideszhez nagyon közel álló ember. Kulcsfigurája volt a sokat vitatott Dunaferr-botránynak, mely során a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző bányájából dolomitot szállítottak a nyersvasat és acélt előállító vállalatnak. Korábbi újságértesülések szerint Faragó a nyolcvanas években az Egyesült Államokban a Lockheed repülőgyárban teljesített szolgálatot népköztársasági megbízásból.

„2001 végén aztán mégiscsak megjelent egy értékbecslő cég Egerből, a Mátraholding, és elvégezték a privatizációs tender kiírásához szükséges felmérést. Akkor tízmilliárd forintra becsülték” – folytatta Kacskovics.

Már ez az összeg is bőven áron alul volt, hiszen ha az akkori óbudai négyzetméterárakkal számolunk, legalább hatvanmilliárd jön ki. Az ÁPV Rt. azonban nem mint ingatlant, hanem mint üzletrészt bocsátotta piacra a területet.

„Ekkor én csináltam egy szakvéleményt arról, hogy mi történne akkor, ha nem adnák el a céget, hanem osztalék ágon a nyereségből éveken keresztül mindig részesedne a magyar állam, és esetleg telkekre osztva csak egy-egy telket adunk el.” – mondta Kacskovics. „Ezt megmutattam Faragó úrnak, és innentől kezdve indult meg ellenem a támadás. Elrendeltek egy vizsgálatot 2001 végén, mely során nem találtak semmit, így márciusban le is zárták.”

„Az ügyvezető igazgatói megbízatásom mindig taggyűléstől taggyűlésig tartott. 2002. április 22-én az azévi megbeszélésen ismét pozitívnak értékelték az elmúlt éveket és addigi tevékenységemet, de nem hosszabbították meg ügyvezető igazgatói kinevezésemet. Felbontották munkaviszonyomat, és egy napot kaptam arra, hogy eltűnjek a szigetről” – mondta Kacskovics keserűen.

„Azon a taggyűlésen megjelent egy Borsa Gyula nevezetű ember, aki tudomásom szerint akkor járt életében először a szigeten. Őt választották utánam ügyvezető igazgatónak. Úgy mondják, ő volt az "aláíró" ember.”

Áron alul

Ide-oda tologatott pártkedvencek

Az MSZP 2002-es választási győzelmét követően elküldte Faragó Csabát az ÁPV Rt. vezetői székéből, és helyette Kamarás Miklóst nevezte ki, így végül ő fejezte be a Fidesz által megkezdett privatizációt. 2004-ben, posztjáról távozva a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter előterjesztésére. Mindezt privatizációs tranzakcióinak átláthatóságáért és sikereiért. Az kérdéses, hogy az állam milyen sikert látott például a HSZV privatizációjában.

Kamarásról tudni kell, hogy számos állami vállalatban töltött be igazgatói tisztséget az MSZP-kormányok idején. Az ÁPV Rt. mellett többek között volt ő a MÁV és a MOL vezérigazgatója is, majd 2009-ben kinevezték az ÁPV Rt. jogutódjának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fejének is. A dolog pikantériája, hogy a Hajógyári sziget privatizációját lefolytató Kamarás volt az, aki tavaly beadta a Sukoró-ügyben a bírósági keresetet. Az Álomsziget ellen azonban láthatóan nem ágált.

Az MNV élén azóta már a Fidesz embere, Molnár Zoltán van. Kamarás a posztról való távozása előtt néhány nappal még térítésmentesen átpasszolt egy félmilliárd forint értékű XII. kerületi ingatlant a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány részére. Az ügyben vizsgálat folyik.

Két nappal Kacskovics Fruzsina elbocsátása után az ÁPV Rt. már meg is hirdette üzletrészét. Azonban a pályázatra, melyre a Reorg Rt. immáron csupán 6,6 milliárd forintos limitárat írt ki, nem érkezett jelentkező.

Így aztán 2002 júliusában ismét meghirdették a HSZV-t. Ekkor a Pricewaterhouse-Coopers Ingatlantanácsadó Kft.-t kérték fel az ingatlanbecslés elvégzésére. ÁFA nélkül – 4,4 milliárd forintos árat állapítottak meg. A pályázat végül októberben az Ercorner Kft. ajánlatát nyilvánította eredményesnek.

A budapesti székhelyű Erconer Kft. az izraeli Plaza Centers tulajdonában volt. Az izraeli cég a HSZV egyik kistulajdonosának partnereként tett szert a meghirdetett üzletrészre. A tulajdonosoknak ugyanis elővásárlási joguk volt. A Hajógyári sziget így tulajdonképp – bár áttételesen – a Plaza Centers többségi tulajdonába került. (A Plaza Centersről a cikksorozat következő részében többet is megtudhat.)

Törvényt kijátszva

Az ÁPV Rt. a HSZV privatizációja során figyelmen kívül hagyta a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, és magánkézbe bocsátotta a Hadrianus palotát, a római kori romingatlant. A törvény szerint a védett műemléket térítésmentesen át kellett volna adnia a Kincstári Vagyon Igazgatóságának, az ÁPV Rt. azonban a tulajdonosi jogviszonyokra hivatkozva ezt "elmulasztotta".

A privatizáció eredményének kihirdetése előtt mind Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség akkori minisztere, mind Óbuda alpolgármestere, Szabó Magdolna felhívta az ÁPV Rt. akkori ügyvezető igazgatójának, Kamarás Miklósnak a figyelmét az esetlegesen fellépő jogszerűtlenségre. Az ÁPV Rt. azonban arra hivatkozva, hogy a HSZV-ben nincs 100 százalékos tulajdonjoga, nem tett eleget a felülvizsgálati követeléseknek.

Hiába kereste fel kérelmével Kaiser Anna építészmérnök asszony, a kulturális örökségvédelem köztiszteletben álló alakja a Medgyessy-kabinetet, hasonló indoklással leszerelték őt is.

Vitatható opció

Az ÁPV Rt. ehelyett egy meglehetősen vitatható opciós szerződésben megállapodott arról a magyar állammal, hogy még öt évig (tehát 2008 szeptemberéig) visszavásárlási jogot biztosít a Kincstári Vagyoni Igazgatóság számára. Mindezt közel 1,1 milliárd forintos áron.

Ehhez tudni kell, hogy a Hadrianus palota telke 7,5 hektárt tesz ki a 32 hektáros összterületből. Ha az ÁFÁ-val együtt 4,6 milliárdos összvételárhoz viszonyítjuk az 1,1 milliárdos árat a négyzetméterek függvényében, valamint figyelembe vesszük azt is, hogy egy olyan 7,5 hektárról van szó, melyre nincs építési engedély, így gyakorlatilag az új tulajdonos számára használhatatlan terület, látható, hogy a műemlék áraránya indokolatlanul magas. Ha pedig valóban ez lenne a reális értéke a Hadrianus palotának, úgy a többi ingatlanrész lett alulértékelve a romhoz képest.
 

Az ÁSZ leszerelve

Az Állami Számvevőszék mint Magyarország elsőszámú gazdasági ellenőrző szerve 2004-es jelentésében több ponton is megállapította, hogy a HSZV privatizációja vitatható. Az ÁSZ akkor megkérte a pénzügyminisztert, Draskovics Tibort, hogy vizsgálja felül az opciós szerződésben rögzített visszavásárlási árat. Az ÁSZ elnöke, Kovács Árpád levelére adott válaszában Draskovics – szintén a tulajdoni körülményekre hivatkozva – elutasította kérelmet.

Kérdéses, hogy miért ragaszkodott az állam ennyire a felülvizsgálat helyett ehhez a vitatható opciós szerződéshez, mellyel nyilván nem járt jól. Erre a következő részekben próbálunk választ találni.

forrás : hirextra.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.