Hűbéri rend épül a közszférában
2010.06.27. 07:32

Fideszes tisztogatás: sokan félreértették Orbán Viktort
Úgy tűnik, a Fidesz-kormány számára a legfontosabb feladat az, hogy minél gyorsabban a saját képére formálja az intézményrendszert és azt a saját megbízható kádereivel töltse fel. Ennek jegyében rohamtempóban folynak a személycserék a közszférában, az általános bizonytalanság szinte megbénítja az állami szervek és vállalatok működését.
Oszsza meg másokkal is
A választási kampányban a Fidesz minden területen azonnali intézkedéseket ígért a szerinte a tönk szélére juttatott ország megmentésére. Mint a párt vezetői mondták, kész terveik vannak a dolgok rendbe tételére a pénzügyektől kezdve az egészségügyön és a közigazgatáson át a gazdaság egészéig. Ehhez képest eddig egyetlen olyan kidolgozott programmal sem álltak elő, amely bármely ágazat lényegi gondjainak a megoldását szolgálná, konkrét elképzeléseket csak a sebtiben összeszedett 29 pont tartalmaz, azok is gyökeresen szembenállnak a korábbi ígéretekkel.
Félreértés ne essék, természetes dolog, hogy egy új kormány a megalakulását követő néhány hétben még nem áll elő nagyszabású reformokkal és kiérlelt intézkedés-csomagokkal. Az óvatosság és megfontoltság jogos elvárás ilyenkor, nem véletlenül adnak a demokráciákban száz nap türelmi időt az új hatalomnak. Nálunk azonban most más a helyzet. Valószínűleg sokan félreértették Orbán Viktort, amikor kijelentette, nekik nem kell száz nap arra, hogy megtegyék a legfontosabb lépéseket. A választók ugyanis ebből arra gondolhattak, hogy néhány héten belül megvalósul az egyszeri és nagyarányú adócsökkentés, elindulnak a munkahelyteremtő programok, pénzhez jut az egészségügy, gőzerővel elkezdődik a nagy veszteséggel működő állami cégek rendbe tétele stb.
A jelek szerint azonban a Fidesz elnöke másra gondolt, pártjának prioritásai nem ezek voltak. A valóban égető problémák gyors vizsgálata és a szükséges változások előkészítése helyett egyelőre minden energia a teljhatalmi pozíciók kiépítésére fordítódik az élet minden területén. Az államirányítás és közigazgatás átszervezése önmagában is működési zavarokat okoz, pláne akkor, ha mindez tömeges személycserékkel párosul. A kormánypárt nem titkolja, hogy minden fontosabb pozícióban a saját embereit akarja látni, és elvárja, hogy ebből mindenki levonja a kellő következtetést és önként távozzon. Arra is van jó megoldás, ha nem teszi: a most elfogadott törvénymódosítás szerint bármely köztisztviselő indoklás nélkül, kéthavi végkielégítéssel elbocsátható. Ez a szakszervezetek szerint 65 ezer közszolgát fenyegethet, közülük legalábbis azokat, akiket a hatalom birtokosai nem megbízhatónak minősítenek.
A legfelső vezetőknek mindenképpen távozniuk kell, a minisztériumokban a helyettes államtitkárokig bezárólag már mindenki ment, több tucatnyi vezetőből csupán kettő maradhatott a helyén. Helyettük – a korábbi ígéretekkel szemben – többnyire nem szakemberek, hanem politikusok jöttek, még a szakmainak nevezett posztokra is. A további tisztogatás még folyik, osztályvezetői szintig Navracsics Tibor személyesen dönthet a cseréről. Ami a beosztott apparátust illeti, kiszivárgott hírek szerint a szelektálást sajátosan végzik. A főosztályokat úgy tesztelik, hogy különböző feladatokat adnak nekik, úgymond döntéselőkészítő anyagokat kell kidolgozniuk. Ha az eredmény egybeesik a kormánypárt elvárásaival, az érintettek maradhatnak, ha nem, megbízhatatlannak minősülnek. Nem titkoltan a politikai lojalitás a meghatározó szempont, aki nem túl fontos poszton van és alkalmazkodik, megőrizheti az állását. Egy fideszes képviselő szerint arra számítanak, hogy az apparátus 70-80 százaléka meg fog felelni, a többieket elküldik és csak részben pótolják. Ezzel a költségcsökkentési célok egy részét is teljesíteni tudják.
Ha ez valóban így történik, aligha várható el, hogy belátható időn belül érdemi szakmai munka folyjon az állami intézményekben. Még ennél is nagyobb baj, hogy az alkalmazkodási kényszer megöli a kritikát és a józan gondolkodást. Milyen színvonalú döntéselőkészítés várható olyan stáboktól, ahol a pillanatnyi kurzusnak való megfelelés a fő szempont? Ez nagy hibák és rossz intézkedések sorozatával fenyeget, és azok fejére is visszahullik, akik a rendszer haszonélvezőinek tartják magukat. Ez legyen az ő bajuk, sokkal nagyobb gond, hogy végső soron mindennek az ország fizeti meg az árát.
A közszolgák elrémítésének a része az a mód is, ahogy a személycseréket végrehajtják. Ha valaki nem távozik önként, mert úgy gondolja, jó munkát végez, a helyére viszont más jelölt van, könnyen pórul járhat. Feljelenthetik egy mondvacsinált ügyben, mint az APEH elnökét, eltávolíthatják titokban, a közvélemény utólagos tájékoztatásával, mint az államkincstár vezetőjét, vagy bejelentés nélkül megjelennek nála és közlik vele, hogy ki van rúgva, mint azt az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főnökével tették, esetleg táviratilag értesítik, hogy megbízása július elsejével megszűnik, ahogy az tucatnyi külföldi képviseletünk vezetőjével történt. Az alacsonyabb rangú beosztottaknál az a gyakorlat, hogy kényszerszabadságra küldik őket, de előtte már össze is pakolhatnak. Erre mondja a francia: "Le style, c'est l'homme!", azaz a stílus maga az ember.
A sorból az állami tulajdonú vállalatok sem maradnak ki. Gyakorlatilag minden vezetőt eltávolítanak és megbízható kádereket tesznek a helyükre. A kulcsszó a bizalomvesztés, ennél részletesebb indoklás nem jellemző. Ez az eljárás még az indokolt személycseréket is lejáratja, és még akkor is kételyeket támaszt, ha az új emberek szakmailag alkalmasak a pozícióra. Arról nem is beszélve, hogy mozgásterük ilyen feltételek mellett roppant szűk lesz, ami nehezíteni fogja a sok esetben valóban elkerülhetetlen gyökeres cégátalakítást. A MÁV, a Malév, a BKV, hogy csak a legismertebbeket említsük, nem tehető rendbe kemény konfliktusok nélkül, amelyek túlnőnek a szakmai szinten, pláne akkor, ha a politika kéziirányítással vezérli.
Az előttünk, de kizárásunkkal zajló fejleményeket látva olybá tűnik, hogy a közszférában egy XXI. századi hűbéri rendszer kialakításának vagyunk szemtanúi. A hatalmi piramis csúcsán ülők igényt tartanak az általuk irányítottak teljes politikai lojalitására, minden fontosabb pozícióba a saját embereiket ültetik, és azok pedig folytatják lefelé a klientúra építést. Aki benne van ebben a struktúrában és alkalmazkodik, minden bizonnyal jól jár, aki nem, vessen magára. A nagy kérdés az, hogyan jár az a sok millió ember, aki az adójával fenntartja ezt az egész rendszert.
forrás : 168ora.hu
|