Oszsza meg másokkal is

A várakozásoknak mindenben megfelelő színvonalú kormánypárti beszédek és nyilatkozatok hangzottak el augusztus 20-án. Ha eddig nem tudtuk volna, most világossá vált: a Szent István-i örökség természetesen a jobboldal, jelesül a Fidesz kezébe került, és kétség sem férhet hozzá – hiszen a szónoklatok kivétel nélkül erre a srófra jártak –, hogy a történelmi kötelezettséggel való sáfárkodás ezúttal nem kevesebbet jelent, mint az ország újjáépítését. Ez a „központi gondolat” persze más és más hangszerelésben szólalt meg; a rétorok vérmérséklete és intellektusa erősen rányomta bélyegét a szövegekre. Mindenesetre a magyarság Kárpát-medencei elhivatottságát és a keresztény szellem máig ható kisugárzását majd mindegyik textus sűrűn emlegette – noha egyik sem vállalkozott e vissza-visszatérő frazeológia tartalmi kibontására, még kevésbé arra, hogy mai érvényességét meghatározza. A nemzeti egységről és a szebb jövőről persze könnyebb patetikusan locsogni, mint érdemben mondani valamit. Csak hát mégis kínos, hogy amikor annyira „helyzet van” a világban – Magyarországon nemkülönben –, mint éppen most, akkor az államiság ünnepén a kormányzó erő képviselőitől nem telik többre üres puffogásnál.

Nem az esedékes országmegváltó programot kérjük számon rajtuk ebből az alkalomból, de még azt sem, hogy a politikai megvilágosodás állapotába kerülve, legalább ezúttal némi toleranciát tanúsíthattak volna a másként gondolkodók iránt. Elegendő lett volna, ha nem beszélnek orbitális hülyeségeket. Ha nem a kormányzat kommunikációs badarságait próbálják emelkedettnek vélt, „ezeréves” parancsolatokká konvertálni. Ha nem hirdetnek továbbra is szabadságharcot Brüsszel és a pénztőke, a nemzetközi szervezetek és a globális függőség ellen – s mindezt Szent István nevében. Bár, az igazat megvallva, jó néhány miniszteri, államtitkári, avagy polgármesteri beszéd nívótlansága legfeljebb bosszantó volt, némelyik egyenesen nevetséges, de nem sütött belőlük az a zsigeri, közveszélyes gyűlölködés, amire épp az Országgyűlés elnöke ragadtatta magát.
 

Mandiner
 

Kövér László a „tatárjárás utáni újjáépítés” feladatáról értekezett, merthogy a szocialista–liberális politika szétdúlta az országot; a „vad, úri tatárok” pusztítását kell kihevernünk. Persze, világos, hogy miután a Matolcsy György fémjelezte gazdaságpolitika becsődölt, a felelősség visszafelé hárítása egyre agresszívebb kormányzati retorikát kíván. De amit Kövér művel, az túlmegy a „kötelező” gyakorlatokon; ez már nem a Kovács Zoltán-féle, de még csak nem is a szokott szijjártói kommunikáció féktelensége. A házelnök úr uszít. Mert ha a korábbi kurzusok valóban a tatárjáráshoz mérhető rombolást végeztek az országban, akkor velük szemben csakugyan minden megengedhető. És ennek az eszement beszédnek visszhangja támadhat az eszementek körében. Kövér előre igazolást ad bármiféle „megtorlásra”; elvégre a gaz „tatárok” nem érdemelnek kíméletet. Vajon meggondolja-e ez az ember, hogy miket beszél?

Tartunk tőle, hogy igen. Meggondolja. Azt gondolja, hogy politikai céljai szentesítik borzasztó kijelentéseit. Ha Orbán Viktor mint miniszterelnök mégsem használhat olyan kifejezéseket, amelyek igazán megfelelnek a radikálisoknak, akkor majd ő a parlament első embereként vállalja érzelmi karbantartásukat. A lehetséges következményekért persze nem fog felelősséget vállalni – a jobboldal politikai gyűlöletkeltőinek soha nem ér a nevük, ha szélsőséges akciók szellemi inspirátorai kerestetnek.

És látni való, hogy ezt a gátlástalanságot a jobboldal egész prominenciája eltűri, hallgatólagosan támogatja. Mi mást is tehetne, amikor „szeriőzebb” módon ugyan, de hasonlóképp nyilvánvaló rágalmakra, hazugságokra, csúsztatásokra építi a kommunikációját. Ez a mentalitás lényegében gyávaságból és félelemből fakad: nem merik beismerni, hogy gazdasági koncepciójukat (már amennyiben egyáltalán helyénvaló ez a kifejezés) elhibázták, számításaik befuccsoltak. És azért nem merik, mert a rendszer – a politikai – képtelen a korrekcióra. A tévedhetetlenség mítosza mindenáron fenntartandó. Orbán Viktor hitelessége a Fidesz hitelessége. És fordítva. Ha Matolcsy bukna, magával rántaná a rövidre zárt mechanizmust, hiszen tudvalevő, hogy itt egyetlen sarzsi, a miniszterelnök akaratából fakad minden. Ő pedig alkalmatlan emberbe nem helyezhette a bizalmát, mert az ítélőképessége is csalhatatlan.

Ezért amikor a friss adatokból napnál világosabban látható, hogy a gazdasági növekedés leállt, és a kormány eddigi intézkedései egyetlen más vonatkozásban sem hozták meg a remélt eredményt, akkor Orbán kiáll ugyan a nyilvánosság elé, de nem azért, hogy vállalja a kudarc felelősségét, és levonja a szükséges konzekvenciákat. Mellébeszél és eufemizál: „Még a veszélyzónában vagyunk, de már eltávolodtunk a magjától” – jelenti, majd e jó hír ellenére gyorsan kilátásba helyez egy százmilliárdos (?) őszi megszorítást, amelyet persze legfeljebb költségvetési átcsoportosításnak szabad nevezni. És vajon ki tehet arról, hogy ide jutottunk?

Bár Orbán nem mondja, de biztosan a tatárok.

forrás és szerző : 168ora.hu


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.