Oszsza meg másokkal is

Budapest egy koronaékszer, melyet az aktuális államhatalom eddig nem igazán próbálhatott a fejére. A két évtizedes Demszky-korszakban még a liberális főpolgármesterhez legközelebb álló kormányokkal is sok volt a vita. Ez egy főváros-centrikus ország, ahol néhány biztató kivételtől eltekintve Budapest a tanulástól és karrierépítéstől a gazdasági vállalkozásokon és közéleti szerepvállaláson át egészen a közlekedésig megkerülhetetlen állomás. Olyan gazdasági-politikai és kulturális erőkoncentráció, mely nélkül Magyarország sem értelmezhető. Tetszik vagy sem, ez egy adottság, ezzel kell kezdeni valamit.

A Fidesz 2010-ig nem sokat tudott. Egyre gyorsuló ütemben távolodott a rendszerváltás idején képviselt liberalizmusától és a fővárostól is, közhely már az 1998-2002 között képviselt „bűnös város” politika felemlegetése. Sem a plebejusozó, sem a kisgazda parasztromantikát lenyúló Fidesz nem volt alkalmas arra, hogy bevegye a fővárost. Itt őrizte utolsó bástyáit a liberális párt (melyeket többé-kevésbé az LMP húzott be tavaly), általában itt tört meg a narancshullám. A választások éjszakáján mindig akkor moccant a mutató másik irányba, amikor elkezdtek beérkezni a fővárosi adatok.

És ebben a fővárosban polgármesterkedett Óbuda-Békásmegyer élén a szintén SZDSZ-esként indult Tarlós is. Zsinórban négy ciklus egy változó összetételű képviselőtestülettel a háta mögött, megkérdőjelezhetetlen kerületi vezetőként: ezt hívják sikersztorinak. A hózentrágeres polgármester, a helyi kamarillapolitika mestere okkal-joggal őrizte a pozícióját – még azzal együtt is, hogy a III. kerületben élők a városvezetői zseni mítoszát sokkal kevésbé osztották, mint a kívülről szemlélődők. Ebből a kényelmes, más esetben nyugdíjas állásból vitték bele Tarlóst a 2006-os bukásba, és vele a pártpolitikába. A „független” fideszes jelölt közgyűlési frakcióvezető lett, és ezzel átcsúszott a fekete pályára, amire nem volt felkészülve. A 2006-2010 közötti időszakban egyetlen látható mozdulata volt – a „független, civil” Polgári Szociális Bázis nevű gittegylet élén segítette a vizitdíj-ellenes népszavazás sikerét (a fideszes vetésforgóról ugyanebből az időszakból lásd még: Szájer József hazajön kordont bontani). Akinek ideje van ilyesmire, keressen rá e nagy múltú, hiperaktív szervezetre az interneten!

2010-ben azonban Demszky tényleg visszavonult, a Fidesz támogatottsága az egekben szárnyalt, nem akadt igazán komolyan vehető ellenfél – bárkit, még akár a 2002-ben csúfosan elbukó Schmitt Pált is megválasztották volna.

Ha már az ellenfelek szóba kerültek, róluk is pár mondatot. A szocialisták esetében minden eredmény elé oda kell tenni, hogy „ahhoz képest”. A modern Magyarország legjobban reklámozott korrupciós botránya kétségkívül a Hagyó-ügy volt; a párizsis-nokiadobozos sztori egy nekifutásból végrehajtott tökön rúgással ért fel a fővárosi szocialisták számára. Nem, ne sajnáljuk őket ezért egy pillanatig sem – kell az ilyen lecke ahhoz, hogy a jövőben megválogassák, kiket emelnek pajzsra. De ettől még tény, hogy esetükben jelenleg bármi „ahhoz képest” értelmezendő, hogy milyen ballaszttal (maguknak csinálták) vágtak bele a 2010-es önkormányzati választásokba. Ahhoz képest elmegy, egyébként meg persze egy nagy nulla.

Az előző év tavaszán még Budapesten brillírozó ökoszociálisok lufija is leeresztett őszre. A főpolgármester-jelölt ajánlószelvényei eleve úgy jöttek össze, mint amikor az akciófilmekben 00:01-nél vágják el az időzített bomba zsinórját – életszerű. De igazán az mutatta meg, hogy mennyire nem volt kraft a sztoriban, hogy az a Jávor Benedek, aki előtte hónapokig bizonygatta, hogy életét és vérét a fővárosért, rögtön a választás után közölte, hogy köszöni, de be sem ül a Fővárosi Közgyűlésbe képviselőnek, inkább marad az Országgyűlésben bizottsági elnök, mert úgy „többet tud tenni”. Ebben egyetértünk, de akkor mi volt előtte?!

A budapesti széljobb ügye a legegyszerűbb: a MIÉP hagyományos budai bázisait a Jobbik nem tudta behúzni, továbbra is csak Molotov-koktéllal tudnák meghódítani a fővárost, és jól is van ez így.

* Egy éve tehát Tarlós István Budapest főpolgármestere lett, és kapott mindehhez egy, a döntéseit elméletileg megtámogató közgyűlési többséget és vele egyszínű, kétharmados parlamenti többséget hátországnak. Mondom: elméletileg.

Egy éve azt írtam: „Ha van esélye a budapestieknek, az az, hogy Orbán Viktor nem ér rá velük szórakozni, és odahagyja a feladatot a városüzemeltetési feladatokkal prognosztizálhatóan elbíró, műszaki értelmiségi Tarlósnak, valamint olyan régi, kipróbált SZDSZ-es szakembereknek, mint a hírek szerint már felkért Atkári János és Bojár Iván András.”

Mostanra az is kiderült, hogy a főpolgármesterből mennyi a pozíció, és mennyi az ember. Demszky „izgágaságát”, konfliktusait korábban Tarlós is gyakran bírálta – mára világos, hogy ez a szerep együtt jár a pozícióval. Korábban nem volt kihez viszonyítani, Demszkynek saját maga volt az „elődje”, az 1990-1994 közötti első, saját ciklushoz képest minősült később. Ahhoz képest bírálták 2003-ban is, amikor takkra ugyanazokat a konfliktusokat élte meg, mint amit ma Tarlós, ugyanúgy küzdött a város pénzéért és függetlenségéért. Az első Orbán-kormány által meghonosított, és Medgyessy által 2003-ban is változatlanul vitt (azt kapta a főváros „jutalmul”, amit előtte büntetésül) gyakorlat szerint Budapestet rövid pórázra igyekszik fogni a kormány, például a BKV vagy a kórházak finanszírozása kapcsán. Az aktuális főpolgármesternek mindig is küzdenie kell, hogy ne az egyébként önmagában működőképes fővárosi költségvetés dőljön be azért, mert a kormány onnan finanszírozna állami alrendszereket; küzdeni kell azért, hogy az itt befizetett, jelentékeny adóból ne csak morzsák jussanak vissza a budapestiekhez.

Szó se róla, Tarlós is villant már e téren: tavaly decemberben Matolcsy minisztériumában vélt „képességbeli problémákat” felfedezni, mert még mindig nem érkezett meg a BKV pénze. Azt se vitassuk el tőle, hogy az időben leigazolt ex-SZDSZ-es szakemberekkel (esküszöm, egyszer össze fogom szedni, ki mindenki indult a liberális pártból) megpróbálja menedzselni a szűkülő forrásokból is a főváros működtetését. A problémát kétségkívül látja – de ha valakinek nincs valódi politikai súlya, és nincs koherens víziója a főváros jövőjéről, az nem fog elbírni a feladattal. Mondok is pár példát.

Hónapok óta megy a birkózás, hogy mi történjen a fővárosi kórházakkal, és a jelek szerint épp a főpolgármester a leggyengébb az ügyben. Az egészségügyi intézményeket első körben beszippanthatja az állam, hogy aztán (a vidéken már jó ideje pörgő) összevonásokat és kórházbezárásokat tegyen. Az óbudai hős a hírek szerint a (lakhelyéhez legközelebb eső) Szent Margit Kórházat meg tudja menteni. Nincs ereje a fonódó villamost sem megfonni, holott itt nem is en bloc a Fidesz-kormány a gát, hanem csak az egy szem, szintúgy fideszes Láng Zsolt. A legutóbbi megállapodás szerint azt lehet megcsinálni, amit a II. kerületi polgármester megenged, a többit meg majd meglátjuk. Nincs és láthatóan nem is lesz szava ahhoz sem, hogy mi történjen a fővárosban működő oktatási intézményekkel: a Janikovszky bezárási terve ugyanúgy nem késztette cselekvésre, mint például a Corvinus körüli csaták; de a Zöld Pardon vagy a Tűzraktér sorsa sem Tarlóson fordul meg, bár azt is tegyük hozzá, a Zöld Pardon esetében is felemelte a szavát a kerületi KDNP-s vezetés hibbant terve ellen.

Mindeközben pedig lopják a tutajt a talpa alól. A főpolgármesternek nincs túl erős ellenzéke, de szüksége sincs rá, hiszen lényegében a megválasztása óta látványosan fúrják saját pártjának mindenféle ellenlobbijai. Nem lehet nem észrevenni a belvárosi polgármester Rogán Antal nyomulását, aki időről-időre a kerületek függetlenségéért, a főváros-koncepció szétbontásáért indít harcot. A főpolgármester is érzi ezt: a Magyar Nemzetnek adott interjújában a főváros és vele a főpolgármester jogköreit korlátozni igyekvő tervekre úgy reagált: "Ha a jogszabályban nem nullázzák le mozgásteremet, akkor szívesen csinálom, viszont "kinevezett főpolgármester" nem leszek".

* De hát már az, eleve az, drága egyetlen főpolgármester úr! Hogyan kéne azt értékelni, hogy amikor a főpolgármester úgy dönt, hogy jöjjön létre a Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI, haha) vagyonbiztonsági feladatok ellátására, odarakja az élére a bizalmi emberét, Pető Györgyöt, akkor a fővárosi Fidesz-frakció Tarlós távollétében összeül, és úgy dönt, hogy az FBI feladatai közül kiveszi pont a vagyonbiztonságot – azaz lényegében kiheréli a szervezetet?! Pont így néz ki, amikor „kinevezett” (vagyis dísz-, pszeudo-, papírmasé-) főpolgármestere van Budapestnek. Most a menedzser-mítoszt meg hagyjuk is, lásd a buszsáv-mizériatól a közterületről "sikeresen" kiebrudalt hajléktalanokon át, =akik ma is ott ugyanott kempelnek) a joggal durcás VEKE-közleményekig millió előjele van annak, hogy kábé 2014-ben a Tarlós-Vitézy duó kénytelen lesz beismerni, h(gy ez mégiscsak nehezebb feladat volt, mint gondolták.

A kinevezett főpolgármesternek meg maradnak a szimbolikus motoszkálások: nem volt elég az elmúlt hónapok átnevezési hulláma, pár napja nyilatkozta, hogy ősszel „jön az újabb menet”. Elszórakozik a fővárosi kultúrát is piszkálgatva – remélem, valaki azért látta belülről is azokat a színházakat, amelyeket most gyökerestül forgat fel a városvezetés. Meg persze a jó kis bizantinizmus: ha már nem bír el a fölötte levőkkel, legalább lefelé tapos nagyokat. Már önmagában Hikáde Beáta Hírszerzőn megjelent levele elég lenne ahhoz, hogy kimondjuk: Tarlós Istvánt sose kellett volna Budapest élére rakni.

Hanem? Az Ismeretlen Ideális Főpolgármester-jelölt ma még nem is látszik, de 2014-ben át kéne vennie a stafétát. Olyan arc kéne, akinek van egy koherens elképzelése Budapest profiljáról, jövőjéről, nem utasítható és nem kussoltathatja el senki. Pontosan tudja, hogy minden az ő dolga és felelőssége, ami a Budapest-tábla után található, és elő nem fordulhat, hogy „pont másfelé néz”, mikor elveszik a budapestiek iskoláit, kórházait, szórakozóhelyeit és kulturális központjait. Odacsap az asztalra, ha pénz kell, határozottan kiáll, ha csorbítanák a főváros érdekeit. Nem, az nem egy határozott kiállás, hogy „ha elveszik a jogköreimet, akkor nyugdíjba megyek”. Az beletörődés, az a kinevezett főpolgármesterek stratégiája.

Tarlós István egyik választási szlogenje így hangzott: „Igazi polgármestert Budapestnek!”. Egy év után ez az óhaj aktuálisabb, mint előtte húsz év alatt bármikor.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Ceglédi Zoltán


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.