Oszsza meg másokkal is

Továbbra sem tehetjük, amit akarunk, pecsenyénket sem sütögethetjük a megszokott módon, de nem tehetünk a közösségért sem, ha ezt mégoly fontosnak tartjuk is. A tekintélyuralmi, centralizáló, alrendszereiben is központilag irányított – és elsősorban az engedelmességre és beletörődésre épülő rendszer – nemcsak azért elfogadhatatlan, mert ellenkezik életeszményeinkkel, hanem azért is, mert megöli az egyének, csoportok, gazdasági, tudományos, kulturális érdekközösségek öntevékeny kreativitását, azokat az ötleteket, innovációkat, kockázatvállalásokat, befektetéseket, stb., amelyek összeadódva előrébb viszik az országot is.

Ma már látható, hogy egy szűk – legfeljebb néhány tucat személyből álló – csapat hatalmi és pénzügyi önérdeke vezérli az országot, s őket az sem izgatja, ha az erőforrások fogynak, hiszen e szűk csapatnak és lojális századaiknak, akkor is marad, amennyi kell. Vajon hallottunk-e bármit is az elmúlt egy évben arról, hogy mitől fognak előremenni dolgaink?

Megfogalmazták-e – akár csak a jelszavak szintjén! – merre törekedjen a vállalkozó, a tudós, a diák, az önkormányzat, a civil szervezet, a tanár, a munkás, a gazdálkodó? A válasz: NEM. Már a lózungok is hiánycikknek számítanak. Pedig lenne értelme reális alternatívákat kínálni, és ehhez gazdaság- és társadalompolitikai kereteket készíteni. De ilyenekről nincs szó. A problémák magánügynek számítanak. Nincs munka? Nincsenek meg a pénzügyi feltételei a vállalkozások növekedésének? Nincs olyan politika, amely támogatná a kutatásokat? A pályakezdők első lépéseit nem támogatják, a közalkalmazottaknak nincsen kiszámítható életpályájuk (megbecsülés, jövedelem)?

És az évtizedek óta magunkkal cipelt problémákra vannak-e válaszok? Romák, szegények helyzete? Szegény sorsú gyermekek? Leszakadó régiók? Szétaprózódott, piacképtelen mezőgazdasági termelők? No meg az új problémák: a devizahitelesek helyzete? És mi lesz végre a válaszokkal?

Pedig nem kell mindent kitalálni, vannak már kipróbált megoldások, csak tartósan (nem egyetlen kormányzati ciklusra számolva) kitartóan, következetesen kell végigvinni azokat. Ilyenek: a vállalkozás-fejlesztés, beleértve a fiatalok oktatását, képzését a vállalkozásra. Szövetkezés az értékesítésre (a dán szövetkezeti modell), komplex kistérség-fejlesztés az OECD helyi gazdaság és foglakoztatás fejlesztési modellje), innováció, új termékek fejlesztéséhez nyújtott támogatások és kormányzati, gazdaság-diplomáciai munka a piacra juttatáshoz. A felsőoktatási rendszer továbbfejlesztése: a szakmai-piaci- és tudományos képzési irányok mainál világosabb – de nem átjárhatatlan – szétválasztása. Hitelesek? Húsz éve nincs az országban bérlakáspiac. Nem kell építeni: átmenetileg lakbértámogatást kell nyújtani azoknak, akik elveszítik lakásaikat, vagy sosem volt otthonuk. Lakás ugyanis van elég, csak jóval kevesebben tudják az építés, vagy a mai bérleti díj árát megfizetni, mint egy valóságos bérlakáspiac árait.

De mindehhez jogbiztonságra volna szükség. Azt nem nevezném kormányzásnak, de szilárd jogállamnak sem, amikor a kormány naponta meglepetésszerűen átrendezi a korábban stabilnak hitt és ekként tervezett viszonyainkat: megváltoztatott munkavállalói jogviszony? Veszélyeztetett megtakarítások? Kérdésessé válik, hogy lehet-e majd továbbtanulni. És választhatunk-e szabadon tanulni való nyelvet? Bármilyen jó szakember vagyok kirúghatnak mert másként látom a világot, mint amit elvárnának? És itt az élet olyan részéhez jutunk, amely a mindennapi demokrácia vagy demokráciahiány területe.

Ma már teljesen érthető, hogy a FIDESZ miért nem a belga konzervatív párttal (vagy bármelyik nyugati konzervatív néppárttal) hanem egyenesen a Kinai Kommunista Párttal kötött szövetséget: ott a minta. Alávetett kiszolgáltatott, szociális hálóval nem biztosított kínai rabszolgamunkások dolgoznak szorgalmasan (nekik már ez is szabadság a korábbihoz képest) napi 2 dollárért, és ha nem fogják be a pofájukat, akkor ténylegesen „meglakolnak". Apróság, hogy ez a minta már csak a méretek miatt sem lehet működőöképes Magyarországon, nem is szólva arról, hogy a Kínában egy főre eső GDP a magyarországinak is csak fele-harmada. Ide menjünk vissza? Magasabb gazdasági szinten már a kínai dolgozó sem lesz olyan engedelmes, mint ma!

A jövőre nézve alternatívákat kell adni, ezek nélkül nem lehetséges, és nem is szabad a hatalomért küzdeni. Megérdemelten vagy sem, a jelenlegi parlamenti pártok hitele elfogyott. A kiábrándult tömegek MOST a civileket követelik. Fából vaskarika: „civil párt"? Civilszervezet kifejezetten politikai feladok ellátására? Szerintem a politikatudományi szakemberek most nézzenek félre: nem szükséges elméleti magyarázatokat adni arra, hogy ez miért nem lehetséges. Ehelyett fel kell kínálni a HITELES embereket, akik vállalják a feladatokat. Ha elfogadják őket, akkor alakíthatnak pártot is. A lényeg az, hogy értelmes, reális célokat kell megfogalmazni. És ezeket betartani, ha felhatalmazást kapnak e célok megvalósítására. Nem lesz kolbászból a kerítés. Elég a felelőtlen ígérgetésből! A civilek hitelét ma még csak az ismeretlenségük adja. Vigyázat, a hatalom csábító! Éppen ezért gondosan kidolgozott , nyilvános kontrollmechanizmusok szükségesek: Civil Kontroll. Ezért „Legyünk(legalább) Egymillióan a demokráciáért"!

forrás és szerző : 168ora.hu / Dávid János / ügyvivő – EMD Egyesület


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.