Oszsza meg másokkal is

Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi az első, olyan kormányon lévő pártunk, amely – valószínűleg a múlt hibái miatt is – saját kommunikációját már valóban tudományosan megalapozott, pszichológiai elvek és módszerek alapján határozta meg, és ehhez a megálmodott irányhoz pedig vasakarattal próbálja magát tartani. Tegyük hozzá, hogy ezeket a módszereket a nagy kereskedelmi márkák már régóta használják. Természetesen minden ilyen esetben kérdéses, hogy a lehengerlően hatékony kommunikáció mögötti szándékok és cselekvések vajon mennyire lesznek hasznosak a társadalom egésze számára. Ugyanis ez a két dolog a legkisebb mértékben sincs ok-okozati kapcsolatban, mert két teljesen független rendszerről beszélünk.

Magyarországon az emberek úgy szocializálódtak, hogy a vezetőktől elvárják a végsőkig tartó küzdelmet, és teljes mértékben elfogadják, hogy a saját politikai oldalukon az igazságot tetszés szerint átszínezhetik. A szembenállást tartják a legkifizetődőbb politikai hozzáállásnak, ugyanis alternatívaként csak a behódolást ismerik ezen kívül. Abban, hogy az együttműködés és a közös gondolkodás az országban nem igazán tekinthető elfogadott dolognak, és hogy a különböző politikai beállítottságú pártokból álló nagykoalíció tabunak számítana, minden bizonnyal a történelmi múltunk is ludas. Emellett az is jellemző ránk, hogy mi magyarok, sokszor képtelenek vagyunk felfedezni a legalapvetőbb, legszánalmasabb papírmasé díszletek mögé bújtatott politikai hazugságokat, ha azok éppen a saját politikai oldalunkon jelennek meg.

No de térjünk vissza egy kicsit az alapokhoz, hogy vajon miért is olyan könnyű befolyásolni a magyar szavazót, még akkor is, ha egy független szemlélő számára teljesen koordinálatlannak és hibák tömkelegétől nyüzsgőnek is tűnik a jelenlegi magyar kormánypárt kommunikációja. A válasz: az alapok miatt. Ugyanis a politikai tömegkommunikációban mindig az a lényeg, hogy az alapok rendben legyenek, jó sok érzelmi többletet pakoljunk bele, és minél többször szajkózzuk azokat. Az pedig, ha mindezek mellett a kormány folyamatosan felsül egy-két, vagy esetleg száz kommunikációs bakija miatt, alapvetően nem borítja a bizalmi alapot. Miért is? Mert az érzelmileg elkötelezett ember már nem tud ésszerűen szelektálni.

* Sokan tudják, hogy mit takar a PR (Public relations) elnevezés, és különösképpen nem tartják veszélyes eszköznek, hiszen mindenki használja: a mosóporgyártóktól kezdve a gázszolgáltatón keresztül az üdítőitalos cégekig. Túl nagy baj akkor nem is lehet vele, gondolhatják. Valószínűleg kevesen ismerik azonban a kifejezés megalkotóját, Edward Bernays-t, aki a Public Relations szó mellett meglehetősen sok társadalomirányítási (jól olvassák!) stratégiával ajándékozta meg az emberiséget.

Bernays szavait idézve: „Ha létrehozunk egy hiteles figurát, aki állandóan ugyanazt az üzenetet ismétli, azzal hatni lehet a tömegek tudatalatti vágyaira. Az egyszerű néptömegek öntudatlanul követni fogják a vezért, és elfogadnak tőle minden üzenetet.” Az elmélet első hallásra hihetetlen, hiszen azt gondolnánk, hogy a huszonegyedik században az emberek nagy része olyan sok információval rendelkezik a saját világáról, ami ezt a fajta – anakronisztikusnak tűnő – elméletet a múlt ködös homályába küldené. Valóban így van, és védettek lennénk? Ha belegondolunk, hogy a „Propaganda” (1928) című könyv szerzője egyike a PR valaha élt legjelentősebb személyeinek, már kicsit baljósabbá válik a kép. Az átlagember – érthető módon – történelmi tapasztalatai alapján elítéli a politikai jellegű személyi kultuszokat. Ezzel ellentétben egy-egy új, karizmatikus ember megjelenésével képes újra és újra lelkesedni. Mi az, amit nem tud az átlagember önmagáról, viszont egy jól képzett hatalom tud róla? A mesterséges társadalomirányítás.

Ha teljesen szkeptikusak vagyunk az ilyen elméletekkel kapcsolatban, akkor is tény, hogy mind Obama, mind a jelenlegi magyar miniszterelnök kampányában ezerszámra használtak fel, egyes unalomig ismert jelmondatokat: „Yes We Can!” – „Hajrá Magyarország!”, és azt se felejtsük el, hogy mindkét esetben tudatosan építettek fel egy-egy személyi kultuszt a központi figura köré. Tehát itt is, ott is megtalálhatjuk az Edward Bernays által leírt leveshez szükséges két legfontosabb hozzávalót. Ez első olvasatban talán nevetségesnek tűnik, de hamar rájöhetünk, hogy olyan ez, mint a gravitáció: mindenkire hat, és attól, hogy szinte mindent tudunk a gravitációról, még nem mentesülünk a hatása alól. A jelenlegi kormánypárt sikerének a legfőbb titka az, hogy ők merték először meglépni azt, amelyet egyébként minden pártnak már régen meg kellett volna. Ők alkalmaztak először egy profi márkaépítőt Habony Árpád személyében, ahelyett, hogy a marketinghez nem értő politikusok szavazgassanak az éppen aktuális pártkommunikációs kérdésekről. A márka jelen esetben maga a miniszterelnök, és nem a Pöttyös Túró Rudi, vagy esetleg a Coca-Cola. Így alakult ki szép lassan az Orbán-márka.

Habony Árpád – akit sokan a kormánypárt kommunikációs sámánjaként tartanak számon - nem azért értékes ember, mert zseniális ötletekkel rendelkezik. Hanem azért, mert alapjában véve jó meglátásai vannak, és ha téved (lásd: 2006-os választások), képes elfogadni az okosabbak tanácsait is. Az okosabbakon itt a külföldi márkaépítőket kell érteni. Habony Árpád ugyanis igen jó kapcsolatokat ápol a vezető francia és amerikai kampánystratégákkal is, a korábban megemlített „Obama-Orbán” párhuzam már csak ezért sem lehet a véletlen műve.

A jelenlegi PR kampányban Orbán Viktor játssza el a jóságos vezér figuráját, és egyáltalán nem véletlen, hogy a negatív kormányzati döntéseket mások kommunikálják a szavazók felé. Ugyanis nem akarják összekapcsolni a miniszterelnök személyét a negatív intézkedésekkel. Mint ahogy az sem a véletlen események meglepő összjátéka, hogy a legtöbb választási plakáton Orbán szerepelt, és csak kis részben kaptak nyilvánosságot a választókerületi jelöltek. A magyar átlagember szeretne érzelmileg túlfűtött, erős retorikájú, harcos csapatokhoz tartozni, mert ezeket a tulajdonságokat tudja történelmileg az igazsághoz kapcsolni. No, de mi van akkor, ha ezek csupán egy színpadi játék részei, mert míg a szavazó képtelen tudatosan átlátni mindezeket a folyamatokat, addig a kormányzat kommunikációs szakértői igen?

Ahogyan a kormányzat próbálja Orbánt távol tartani a negatív döntések bejelentésétől, éppen annyira mesterkéltnek tűnik az is, hogy a miniszterelnök már egy jó ideje félsebességgel, és háromszoros szüneteket tartva beszél, amely különös ellentétet alkot a régi hadarós Orbán beszédstílusával. Hogy miért beszél így? Egyszerűen azért, mert – bármilyen közvélemény kutatást is nézünk – az emberek ezt szeretik hallani. Ebből a szerepéből csak kivételes alkalmakkor esik ki, például az Európai Parlamentben zajló sajtótörvény-vita után, amikor is a HírTV kérdésére válaszolt a sajtótájékoztatón. Akadnak persze egyéb hibák is a Fidesz PR gépezetében. A harcos énjét például – amelyet szintén szeretnek a hazai szavazók – néha irreálisan túljátssza, ahogyan azt az EU parlamentjében is láthattuk már több alkalommal.

* Összefoglalva a dolog lényegét, azt mondhatjuk, hogy amennyiben Orbán – mint márka – népszerű és kedvelt a szavazók körében, akkor a kormány bármit is csinál (pontosabban: majdnem bármit), Orbán népszerű marad a továbbiakban is, ugyanis érzelmileg kötődnek hozzá. Magyarul, hiába követ el egy párt banálisabbnál banálisabb kommunikációs bakikat, nem tud megbukni. Esetleg a bizonytalan szavazók száma nő meg időlegesen.

Az ilyen, már-már burleszkbe hajló kommunikációs melléfogásokhoz tartozik, amikor Pokorni a bálnatenyésztés oktatása ellen kampányol, a gyógyvizekkel kapcsolatos tudománnyal összekeverve azt, vagy amikor március 15-én Petőfi Sándor verséből „időhiány” miatt öt sort kihagytak a kormány egyébként hivatalos ünnepségén. Egészen véletlenül a „szabad sajtó”, és a „tehetetlen országgyűlés”-el kapcsolatos versszakok maradtak ki. Ezek csupán sima, egyszerű öngólok, a mérkőzés kimenetelét igen, a bajnokságét viszont még nem befolyásolják. Úgy gondolom, számtalan hasonló eset lesz még, amíg Orbán Viktort a kormány nem tudja valahogy klónozni. Kétezer darabig meg sem érdemes állni, azon túl pedig majd Orbán fog minden vezető helyett nyilatkozni. Arra pedig, hogy mikor is fog megjelenni Orbán Viktor arcképe minden állami intézményben, bekeretezve, búzakalászt morzsolgatva, nagyon kíváncsi vagyok.

Tudomásul kell vennünk, hogy ma már egy teljesen új szintre emelkedett a politikai kommunikáció, ha úgy tetszik, a kőkorszakból eljutottunk a bronzba, még ha ez nem is tűnik fel minden egyes parlamenti beszéden, mert a lényeg soha nem a felszínen, és a szavakon van, hanem a mélyben, és a szavak között. Mindenesetre az egyik térfélen már profik is játszanak a kommunikációs csapatban a rengeteg tapasztalatlan között. Az persze változatlanul kérdés, hogy mennyire pozitív vagy negatív célokért küzdenek, ugyanis a hatékony kommunikáció egyáltalán nem garantálja a jelentős, közgazdasági értelemben vett társadalmi hasznosságot. Ennek illusztrálásához elég megnéznünk a dohányipari cégeket, ahol egyébként szintén jó minőségű kommunikációs és márkaépítő szakemberek is dolgoznak.

A szavazóknak fel kell készülniük egy fontos kérdés megválaszolására. Nevezetesen: hogyan döntsenek egy olyan politikai világban, ahol a pártkommunikáció egyre inkább függetleníti magát a tettektől, vagy akár az addigi ígéretektől is. Ahol pl. a „megvédeni a magánnyugdíjpénztárakat” szlogen a pénztárak lerablását jelenti, a „sajtótörvény” pedig a cenzúrát. Erre a célra egy konkrét könyvet is tudok ajánlani, a szerzője Orwell, a címét a pedig a katalógus legelején keressék. Különösen ajánlott a „kettősbeszél”-el és a „duplagondol”-al kapcsolatos részek ismételt elolvasása.

A szerző újságíró, marketing és PR szakértő

Véleménye van?Ide írjon: olvaso@hirszerzo.hu

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Csörgő László


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.