Oszsza meg másokkal is

Csak azért nem vezetek egy füzetet „Az életemből hülyeségekkel ellopott idő” címmel, mert akkor oda mindig be kéne írnom azt is, hogy „füzet vezetése az ellopott időről”. De ha lenne ilyen füzetem, akkor most kétszer aláhúzva kerülne bele, hogy „elolvastam az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat című kiadványt”. Mert, ugye, eleve, az ifjúságpolitika, mint olyan, az nincs is. Az ifjúságpolitika, az csak egy gejl, enyhén büdös, sűrű máz, amivel leöntik a totojázást, a hülyeséget, a bornírt vaskalaposságot, a leereszkedő barackot ifjonti buksikra, a korhatárkarika-mentes matinét. Nincs olyan, hogy ifjúságpolitika, drága, egyetlen, huszonegy éve pózoló tupír-dauer nénik és öltönyös bácsik, tessenek végre kiköpni a gittet. Aki nem tudja elképzelni, hogy mire gondolok, az tekintse meg Semjén bácsi szavait a fiatalokhoz.

Nincs olyan, hogy ifjúságpolitika. Jó oktatáspolitika, foglalkoztatáspolitika, sőt, gazdaságpolitika, kultúrpolitika, az még lehet. Jelenleg az sincs, kéne is nagyon. De az ifjúságpolitika, az valami nagyon VOR-zakós, Világifjúsági Találkozón matyómintában csárdásozós dolog, tetszenek érteni, az nem a fiatalok ügye, az csak „fiatalos”. Fiatalos, természetjáró, magányos ötvenes úr keresi házias, nyugodt természetű, örökzöld slágereket kedvelő párját komoly céllal. Fiatalos, a fene egye meg, mint az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat című kiadvány . Elolvastam.

Tartalom előtt a forma: jó ideje tapasztalható az a disszonancia, amivel Pártunk és Kormányunk a jelen időhöz viszonyul. Itt most épp a Navracsics Tibor körül csoportosuló, valóban fiatal fideszesek modern keretalkotása győzött. Tetszetős füzetke lett az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat, becsületére válna bármelyik piaci megrendelőnek is (ha figyelünk, nyilván fel is fogjuk fedezni a grafikai megvalósítás egy-egy továbbgondolt, újra felhasznált elemét némely állami cégnél, esetleg állami jóindulatot kereső vállalkozásnál). Ügyesen válogatott celebsor támogatja a vitairatot Harcsa Veronikától Sub Bass Monsterig – igaz, bármennyire kerestem, nyomát nem találtam a szövegben Sub Bass Szabi droglegalizációs törekvéseinek… Gyújt, szív, lent tart, kipufog.

Szóval szép, modern cucc ez az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat című kiadvány, de mégis nagy kár volt két forintnál többet költeni az egész ügyre („vettek volna belőle inkább kiflit” – mindig ezt mondta a nagynéném az ilyenre, és igaza is volt). Kár volt először is azért, mert ez csak cincogás a fiatalokra mennydörgő kormány mainstream álláspontjához képest. Hoffmann Rózsa, mondjak-e többet?

Nyilván nem véletlen, hogy nem is mertek „oktatás” nevű fejezetet írni a kiadványba, ehelyett a jóval elkenősebb „Tehetséggondozás” karika alatt találunk értekezéseket az oktatás lehetséges irányairól is. Már a nyitás is erős: a kiadvány idéz egy fiatalt,- „Virág, 17 éves, Bocfölde” - aki azt panaszolja: „A diákokkal szemben csak nőnek az elvárások, a követelmény évről-évre nagyobb. A felsőoktatási intézményekbe való bejutás egyre nehezebb. Teljesen felesleges tantárgyakra vesztegetjük el az időnket. Az elvárásoknak nehezen tudunk megfelelni, mert egyre kevesebb a jó tanár, aki igazán tanít.” Hát, kedves bocföldei Virág, az a rossz hírem van, hogy hiába panaszkodsz, ugyanis ebben a csapatban a már említett Hofmann néni az oktatáspolitikai főasszony, aki pedig még több tantárgyat akar taníttatni neked (angol helyett pedig neolatin nyelveket), és még jobban meg fogja nehezíteni, hogy egyetemre mehess, keményebb érettségivel és drasztikusan csökkentett állami férőhelyekkel.

A legviccesebb persze a fejezet „Szerintünk” alpontja, itt olvasható a következő szakmai vélemény: „A tehetséggondozásban az alsó és középfokú oktatás szintjein különösen fontos szerep hárul a települési önkormányzatokra, mint fenntartókra. Kiemelkedő fontosságú benne a megyei jogú városok szerepe, hiszen azon túl, hogy ők tartják fent a legtöbb oktatási intézményt, a középiskolák túlnyomó többsége is itt koncentrálódik.”

Írják ezt úgy, hogy egyfelől az egyház veszi át sorban az iskolákat, másfelől pedig az állam húzza be magához a pedagógusokat, harmadrészt pedig épp most dolgoznak a közigazgatási rendszer teljes átrajzolásán, a megyerendszer kiherélésén. Ebben a két mondatban már a pdf megszerkesztése napján nem volt egy releváns állítás sem!

* De az oktatás csak a második fejezet volt, amit elolvastam az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat című kiadványból – elsőre a Vidék című fejezethez lapoztam, mert általában az e témában festett lila baromságok tudnak a legjobban felbosszantatni.

Itt Chladek Tibor, a Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinetjének vezetője közli a vitairat főbb megállapításait. A fiatalember egyébként a Fidesz Tanyaügyi Munkacsoportjában ügyködik, az MTK gombfoci szakosztályának helyettes szakosztályvezetője és igazolt sportolója, a Havanna lakótelepen élő politikus tagja a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének, a Kisgazda Polgári Egyesületnek, és támogatója a Budapesti Zsidó Hitközség Kispest – Lőrinc körzetének. Esküszöm, ezt nem én találtam ki!

Ami azonban a legnagyobb baj, hogy Chladek Tibor világa tényleg csak a két ellenpólust ismeri: a Havannáról a tanyavilágba utazó fiatal politikus valahogy megint kifelejtette a köztes állomásokat, a fent már linkelt, korábbi cikkemben is megénekelt módon beszél „a” vidékről. Nála is rokon értelmű szavak a „vidéki” illetve „gazdálkodó” jelzők! A fene egye már meg a tanyaügyi mindenséget, hát tényleg csak ennyi jut a vidéki fiataloknak? „Nemzeti kultúránk és örökségünk egyik legfőbb megtestesítője a hagyományos paraszti életmód”, írja Chladek, és igen, a köztársasági elnök meg szeret tárogatózni, de tényleg nem volt a közelben egyetlen olyan fiatal sem, aki odaszóljon, hogy például „Tibor, én zalaegerszegi vagyok, és látod, itt ülök melletted az öltönyömben, nem a fonóban nótázok a lyányokkal”?!

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat című kiadvány egyik legnagyobb kudarca, legbüdösebb, legundorítóbb foltja az, hogy a Budapesten kívül élő fiataloknak a nájlonparaszt belengette a kapát, mint karriercélt. És ha orvos akar lenni az a szerencsétlen, vagy műszaki informatikus? Ha ő is szeretne berlini ösztöndíjat kapni, pipettát és DNS-rekombinánst abajgatni, ha popzenét csinálna, vagy lólengést a londoni olimpián? Huhh.

Hosszan lehetne még sorolni a talajmenti példákat a vitairatból, személyes kedvencem a KDNP-s Stágel Bence családpolitikai javaslata, miszerint a médiában „a pártok egyenlő szerepeltetéséhez hasonlóan a gyermekes családok arányuknak megfelelő szerepelhessenek”. Szép gyöngyszem az alábbi idézet is, amit „Endre, 19 éves” fogalmaz meg Baracsról: „Sajnálatos módon a mai fiatalokra nincs hatással a művészeti világ, és ezáltal értékelni sem tudják a művészeteket, a művészeket.” Maradjunk annyiban, hogy nincs szánalmasabb, mint egy mai fiatal, aki „a mai fiatalokat” kárhoztatja ilyen öregembertempóban. Esetleg még zavarja el őket borbélyhoz is, hát hiszen a szemükbe lóg a hajuk!

* A lényeg azonban az, hogy az Új Nemzedék Jövőjéért Program Ifjúságpolitikai Stratégiai Vitairat nevének legfontosabb eleme úgyis az utolsó. Az, hogy „vitairat”. Ebben jó a politika, ebben erős, évtizedek óta készülnek vitairatok, elég csak az egészségügyi reformra, majd az egészségügy „megmentésére” gondolni, de ugyanez a helyzet az oktatással és még egy csomó szakpolitikával és fontos üggyel. Vitairatok készülnek, mi mondunk róla valamit, aztán a végeredmény úgyis az lesz, amit a kormány és/vagy a parlament dönt. Volt itt már Salamon-féle alkotmánykoncepció is, szempillantás alatt nyomták meg a delete gombot, és nyitottak új dokumentumot Szájer iPadjén… de a közoktatási, illetve felsőoktatási törvény húzott-nyúzott aktuális állapotára se ismerne rá egyetlen kereszténydemokrata professzor se, aki a tavaly nyári-őszi szeánszokon az eredetit gondozta. Túró se lesz ebből se.

Ami azért nem baj, mert, ahogy kezdtem, így és velük ne is legyen. Az ifjúságpolitika ugyanis nem több mint a korosztályukkal alig-alig kontaktáló, koravén öltönyös fiatalok önmenedzselése, kapaszkodása a bácsik felé. Ha csak azt nézem, kiket emelt fel az elmúlt pár év politikai rekrutációja a fiatalok közül a politika élvonalába, hát… a szüleik biztos szeretik őket, de hogy bármelyik „civil” fiatal példaképül választaná őket, vagy azt érezné, hogy a nevében jár/járt el.

Most komolyan, melyikőtök szeretne olyan lenni, mint Szijjártó Péter? Vagy Zuschlag János? Vagy Stágel Bence? Hát nem pont ezek az arcok voltak a legbénább, legfrusztráltabb osztálytársaink, nem ezeknek verték le mindig a szemüvegét, nem ezek szaladtak mindig az osztályfőnökhöz, hogy a fiúk sört hoztak az osztálykirándulásra? Nem pont ezek azok az arcok, akik a stallum, a pártlogó nélkül csak amolyan kötött pulóveres maradékok lennének? Idegesítő, koravén buzgár eminensek, akiknek a világon semmi köze nincs ahhoz a korosztályhoz, amit képviselni gondoltak.

Ön szerint is fárasztó ez a jól dizájnolt, tartalmatlan álfiatalkodás? Vagy mást gondol? Írjon: olvaso@hirszerzo.hu

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Ceglédi Zoltán


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.