Oszsza meg másokkal is

Mementó-sorozatunk 56-os részei közül legutoljára a Petőfi Kör 55 évvel ezelőtti rendezvényeiről írtunk, többek között arról, hogy jóval a forradalom előtt, júniusban egy pillanatra úgy tűnt, mintha a magyar sztálinista pártvezetés engedne a demokratikus törekvéseknek. A hivatalos pártlap, a Szabad Föld feltűnően dicsérte a fiatal kommunista értelmiségiek által látogatott Petőfi Kör rendezvényeit, ahol viszont erősen kritizálták az ötvenes évek első felének személyi kultuszát, gazdasági problémáit, történelmi szemléletét. Mindezt a szovjet kommunista párt XX. – sztálinizmussal félig-meddig leszámolni próbáló - kongresszusára hivatkozva tették a baloldali fiatalok a Petőfi Körben.

Déry Tibor
 

1956 júniusában azonban az éppen csak demokratizálódó magyar közéletet rögtön sokkok érték, bár ezek a sokkok még eltörpültek a későbbi, az októberi-novemberi szovjet vérfürdőhöz képest. Míg ugyanis június 24-én a Szabad Nép még dicsérte a Petőfi Kört, pár nap múlva fordult a kocka. Június 27-én rendezték ugyanis a Petőfi Kör sajtóvitáját, ahol felszólalt Déry Tibor író és Losonczy Géza, a formálódó pártellenzék egyik központi alakja, aki Nagy Imre (akit 1955-ben leváltottak miniszterelnöki posztjáról) bizalmasa is volt ekkoriban.

„Bajaink kútforrása a szabadság hiánya”

Az In memoriam Nagy Imre című, Tóbiás Áron által szerkesztett kötet szerint e legendássá vált fórumon jelentette ki Déry, hogy „bajaink kútforrása a szabadság hiánya”. Bár az író később igyekezett néhány korlátozó jelzővel ellátni kijelentését, és a „szocialista társadalom kötelességei által korlátozott szabadság”-ról kezdett beszélni, de a több ezres (!) hallgatóság így is megértette, mit akart mondani.

Aztán kicsit konkrétabb is lett Déry: „Optimista vagyok abban is, hogy azért azok, akik ma gondolkodásunknak és politikai cselekvésünknek, egyszóval a szocialista demokráciának a fő kerékkötői, igen rövid időn belül, el fognak távozni a színpadról.” Aztán rögtön hozzátette: „De nem vagyok optimista abban, hogy a (…) soron következő kisebb kerékkötőktől megszabadulunk-e belátható időn belül.” Déry ezek után a magyar irodalom- és sajtópolitika vezetőit, köztük Révai Józsefet – a rákosista-sztálinista legfelsőbb pártvezetés, az úgynevezett „négyesfogat” ideológiáért felelős tagját - támadta. Ám szerinte a sztálinista politikusok különböző, egymással ellentétes személyes hibái az egész rendszer hibáit igazolták. Vagyis Déry minden eddigi kritikánál továbbment: „Meg kell keresni szocialista rendszerünkben azokat a hibákat, amelyeknek következményeképp nemcsak a vezetés él rosszul a hatalmával, hanem mi magunk sem tudunk egymással bánni, azzal az emberséggel, amelyet egymástól megérdemlünk. Szerkezetbeli hibákról van itt szó, amelyek szükségtelenül megnyirbálják az egyén jogait és feleslegesen növelik terheit.”
 

Nagy Imre távolról figyelte a Petőfi Kör tevékenységét
 

Tardos Tibor író nyugati emigrációjában visszaemlékezett arra, hogy a börtönből szabadult Losonczy Géza ezután nyíltan megmondta a sajtóvitában: „addig béke nem lesz a magyar pártban, a magyar közvéleményben, amíg Nagy Imre elvtársat – igen! A pártból igazságtalanul kizárt Nagy Imrét – vissza nem veszik a vezetésbe.” Tardos egyébként maga is felszólalt a híres sajtóvitában, Déry után ő Betlen Oszkárt, a Szabad Nép, a pártlap szerkesztőjét bírálta.

A hallgatóság létszámát ekkor Tánczos Gábor, a DISZ – az akkori kommunista ifjúsági szervezet - Petőfi Körének szervezője hatezresre becsülte. A tömeg a Néphadsereg Tiszti Házában gyűlt össze, majd hamarosan az egész városban elterjesztette az itt történtek hírét.

A poznani felkelés hatása

Ezután azonban rögtön lecsapott a kommunista rendszer: Déryt és Tardost kizárták a pártból, amelyet akkor MDP-nek, Magyar Dolgozók Pártjának neveztek. Ezt egyrészt Moszkva álláspontjának keményedése váltotta ki, másrészt a poznani munkásfelkelés, amely a Petőfi Kör vitájával szinte egy időben, június végén tört ki Lengyelországban. Rainer M. János történész így ír erről: „Nem lehet tudni, mitől ijedt meg inkább a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése 1956 nyarán. A Petőfi Kör június 27-ei sajtóvitáján hajnalig kitartó ezrektől, akik Nagy Imre nevének hallatán percekre félbeszakították Losonczy Géza szónoklatát ütemes kiáltásaikkal („Vissza a pártba!”) Vagy a másnap kitört poznani munkásfelkelés baljós hírétől?”

1956. június 30-án, szombaton ugyanis ez a hír jelent meg a Szabad Népben, két nappal a lengyel események után: „Csütörtökön súlyos rendzavarások történtek Poznan városában. Ellenséges ügynököknek sikerült utcai zavargásokat provokálniok, egyes középületeket megtámadtak. A provokációnak 38 halálos és 270 sebesült áldozata van. Az elesettek között vannak a lengyel hadsereg katonái és a közbiztonsági szervek funkcionáriusai, akik akkor vesztették életüket, amikor a diverziós bandák támadásával szemben védelmezték a középületeket.”

A Szabad Nép kommentárja

A hírt kommentárral is ellátta a Szabad Nép: a lap szerint „reakciós provokátorok” kompromittálni akarták a lengyel kommunista párt és a kormány munkáját. „Pártellenes demagógiájuk, népidemokrácia-ellenes áskálódásuk Poznanban súlyos következményekhez vezetett. De egyúttal felnyitotta azoknak a szemét, akik eddig nem ismerték fel a demagóg uszítókban a párt, a nép, a szocializmus ellenségeit. S felhívta a figyelmet: a szabadság, a demokratizmus fejlődése elképzelhetetlen a reakciós, pártellenes elemek elleni kíméletlen harc nélkül.”

Hruscsov szovjet első titkár kétértelmű eligazítása Rákosiéknak

A Petőfi Körben még el sem hangzott el Déry Tibor beszéde, és Poznanban sem lázongtak a munkások, amikor Moszkvában már kezdett lehűlni a reformhangulat. Rainer M. János történész Nagy Imre-életrajzában ezt írja: „1956. június 22-23-án a szovjet vezetés a KGST kormányfői találkozójával párhuzamosan Moszkvába kérette a csatlós országok pártvezetőit.” Az a Hruscsov, aki 1956 februárjában a XX. szovjet pártkongresszuson még titkos beszédében igyekezett leszámolni a sztálinizmussal, kétértelműen ilyen instrukciókat adott a magyar pártvezetőknek, Rákosi Mátyásnak és Gerő Ernőnek júniusban: „Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenséggel szemben élni kell a hatalommal. A hatalommal nem szabad visszaélni, mint Sztálin tette, de élni kell vele. Az ellenséges törekvésekkel szemben fel kell használni az államvédelmet, a bíróságot, az elnyomás szerveit. Ha ezt nem tennénk meg, liberális fecsegőkké válnánk, és elpusztulnánk.”

A keményvonalasok aktuális megerősödését jelezte a Szabad Nép július elsején megjelent, címoldalas cikke, amelyben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozatát közölték. A KV szerint az ország „egészséges fejlődését” a „párt és a népi demokrácia ellen irányuló demagóg fellépések" veszélyeztették.

„A pártellenes elemek a párt, a kommunisták türelmén felbátorodva, egyre erősödő támadást indítottak pártunk politikája és vezetése, s népi demokratikus rendünk ellen. E támadások gócpontjává vált a DISZ Petőfi Köre. Ennek vitaestjei kezdetben egészséges irányúak voltak, ezeket azonban az utóbbi időben egyes, pártunk politikájával szembehelyezkedő elemek egyre erősödő mértékben igyekeztek felhasználni pártellenes nézeteik terjesztésére (...)”

Déry Tibort bírálta a párthatározat

A párthatározat külön megemlékezett a sajtóvitán felszólaló két íróról: „A legutóbbi Petőfi-köri vita egyes felszólalói (Déry, Tardos) már odáig mentek, hogy tagadták a párt s a munkásosztály vezető szerepét és burzsoá, ellenforradalmi nézeteket hirdettek. Néhány más felszólalóval együtt a párt és a népi demokrácia fejlődése során elkövetett hibákat demagóg módon, egyoldalúan kiélezték, teljesen elhallgatták, sőt tagadták pártunk és dolgozó népünk forradalmi vívmányait. Rágalmazták a párt- és állami funkcionáriusokat, akiknek munkája összeforrott a magyar népi demokrácia nagy sikereivel. Ezek a felszólalók, számolva a XX. kongresszus, a lenini eszmék rendkívüli népszerűségével, úgy léptek fel, mintha a XX. kongresszus, a marxizmus-leninizmus talaján állnának, hogy így is leplezzék párt- és népi demokrácia-ellenes nézeteiket. Ezzel becsületes dolgozókat, köztük párttagokat is megtévesztettek, akik nem ismerték fel azonnal, hogy rosszindulatú, pártellenes megmozdulással állnak szemben.”

A párthatározat kitért arra a leváltott miniszterelnökre, aki az 56-os forradalomban pár napra visszatérhet majd a hatalomba, de aztán a forradalom után kivégzik: „A párt és a népi demokrácia elleni fellépéseket főként egy bizonyos csoport szervezi, amely Nagy Imre körül alakult ki.”

Vásárhelyi Miklós, a később a Nagy Imre-perben elítélt politikus utóbb azonban így emlékezett vissza a Petőfi Körre: „Meg kell mondanom, hogy eltorzítanám a valóságot, ha azt mondanám, hogy mi irányítottuk a Petőfi Kört. Nem mi irányítottuk a Petőfi Kört, hanem Tánczos és barátai. Nem felelne meg a valóságnak, ha azt mondanám, hogy a Nagy Imre-csoport irányította volna a Petőfi Körnek a munkáját.”

A Szabad Népre, a kommunista pártlap egy héttel a június 24-ei, Petőfi Kört dicsérő cikke után kénytelen volt cikkében saját magát is bírálni a Petőfi Körről szóló MDP KV-határozat közlésekor: „A sajtó nem lépett fel a pártellenes nézetekkel szemben, egyes újságok és folyóiratok pedig megtévesztő, elvtelenül dicsérő tudósításokat közöltek, sőt esetenként provokációs tartalmú cikkeknek is helyet adtak. A párttagság körében többhelyütt zavart keltett a Szabad Nép június 24-i számának hibás cikke, amely nem szállt szembe az ellenséges demagóg nézetekkel, eltúlozta a Petőfi-köri vita egészséges vonásait.”

Betiltották a Petőfi Kört

Mindezek után nem meglepő a konklúzió: „Az MDP Központi Vezetősége határozottan elítéli a Petőfi Körben lezajlott pártellenes megnyilvánulásokat. Pártunk és egész dolgozó népünk elvárja, hogy véget vessünk a párt- és népi demokrácia-ellenes jelenségeknek.” Még a párthatározat napján, 1956. június 30-án betiltotta egyébként a Belügyminiszter a Petőfi Kör működését.

Rákosi júliusi bukása előtt júniusban még odacsapott a Petőfi Körnek
Fotó: Túry Gergely
 

A párthatározat maga is kitért Poznanra: „A Központi Vezetőség a forradalmi éberség fokozására hívja fel pártunk tagjait és a pártonkívüli dolgozókat, mert a pártellenes, demagóg nézetek hatására megnövekedett az ellenséges zavarkeltés veszélye. A poznani provokáció arra figyelmeztet minden magyar dolgozót, minden becsületes hazafit, hogy határozottan szálljon szembe a zavarkeltő kísérletekkel és segítse azoknak az erőknek szabad kibontakozását, melyek a marxizmus-leninizmus alapján, a XX. kongresszus szellemében új sikerekhez vezetik népi demokráciánkat.”

A keményvonalasok átmeneti erősödése természetesen olaj volt a tűzre: a demokratikus átalakulást követelő ifjúságot nem lehetett már egyszerű párthatározatokkal megállítani, a rendőrséget azonban a kommunista párt ekkor nem merte bevetni ellenük. Így a tétovázó sztálinisták a következő hónapokban hibát hibára halmozva folytatták a „húzd meg-ereszd meg” politikát, ami végül az 56-os forradalomba torkollott.

forrás és szerző : hvg.hu / Szegő Iván Miklós


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.