Oszsza meg másokkal is

„Új országot építünk, de a múltra emlékeznünk kell”, nyitotta meg a konferenciát Papcsák Ferenc. Zugló polgármestere leszögezte: Trianonról beszélni kell az iskolákban, a televízióban, a rádióban, illetve otthon a hétköznapokban, hiszen a múltban elkövetett bűnök elől nem szabad menekülni.

„A történelmet meg kell érteni, mert csak akkor szabadulhatunk meg az árnyéktól”, mondta. Papcsák Ferenc emlékeztette a megjelenteket, hogy Magyarország talpra tudott állni a trianoni békediktátum sokkja után, miután megerősödött a fizetőeszköz, beindult az oktatási és kulturális reform, a rászorultakat célzó közmunkaprogram, a családi pótlék és a társadalombiztosítás rendszere, illetve megkezdődött a gazdaság rendbetétele. „Emellett pedig az emberek is hittek a talpraállásban. Higgyük el: ma sokkal könnyebb dolgunk van, mint nekik akkor”, fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, hogy a ’20-as években Magyarországot elemeiből kellett ismét összerakni, miközben folyamatosan fizetnünk kellett a jóvátételt, a nemzetközi közösség pedig elfordult tőlünk.

Zugló polgármestere felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy térben és időben egyaránt szolidaritással emlékezzenek mindazokra, akik a trianoni határokon kívül rekedtek, a szolidaritás jogát ugyanis senki sem vitathatja el tőlünk. Emellett kiemelte: a magyarság lelki újraegyesítésének útján megtett első lépés az volt, amikor tavaly a hivatalba lépett új kabinet nemzeti emléknappá nyilvánította június 4-ét.
 

A konferencián az eredeti tervek szerint felszólalt volna Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke is, ő azonban végül nem tudott eljönni. Üdvözlő levelét Raffay Ernő ismertette a megjelentekkel. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke köszönetet mondott az Országgyűlésnek és a magyar választóknak a tavaly bekövetkezett nemzetpolitikai fordulatért, és szintén őszinte szembenézést sürgetett a történelmi múlttal. Tőkés László levelében azt írta: végre elkezdődhetett Trianon gyógyítása, hiszen a magyar állampolgárság megadása, illetve az európai csatlakozások révén megnyílt az önfeladás nélküli integráció, a határok feletti nemzetegyesítés, az Unión belüli magyar egység lehetősége.

Raffay Ernő előadásában négy kérdésre kereste a választ. Az első ezek közül az volt, mit tud a világ Trianonról. A történész külföldi újságírókkal a tavalyi 90 éves évforduló kapcsán folytatott korábbi beszélgetései alapján azt mondta: a nyugat-európai közvélemény gyakorlatilag semmit. „Meg kell tehát ismertetni velük Trianont, de nem radikális módszerekkel”, fogalmazott Raffay Ernő, aki második kérdésként a veszteség nagyságát szemléltette, méghozzá egy 1986-os demográfiai számítás alapján. Ez akkor a számításba vett összes népszámlálási és magyarosodási adat alapján azt mutatta: a trianoni döntés nélkül ’86-ra mintegy 36 millióan éltek volna Magyarország területén, ebből 30,5 millió magyar.
 

„Ma ezzel szemben tíz országban szétszóródva élünk, és azt sem tudjuk pontosan, hányan”, tette hozzá a történész. Harmadik sarokpontként a legfontosabb következményeket vette számba, így a szétszóródást, illetve a nemzetek között hosszú távra tönkretett kapcsolatokat a közép- és délkelet-európai régióban. Előadásában röviden érintette a döntés utáni magyar kormányok politikáját a kérdésben. „Az anyaország az utóbbi nyolc-tíz hónapban szerencsére végre ismét kezd anyaországként viselkedni”, jelentette ki Raffay Ernő, s nemzetépítő törvénynek nevezte a magyar állampolgárság felvételét a határon túliak számára lehetővé tevő jogszabályt.

Kovács Vilmos a trianoni békediktátum katonai vonatkozásairól és annak a magyar haderőre gyakorolt hatásairól tartott előadást. Mint elmondta, az első világháború győztes hatalmainak célja egyértelmű volt: alkalmatlanná tenni a hadsereget Magyarország védelmére, illetve kiszolgáltatott helyzetbe hozni hazánkat a kisantanttal szemben. Ennek jegyében a haderő kizárólag magyarországi rendfenntartási, illetve határrendőri feladatokat végezhetett, megszüntették az általános hadkötelezettséget és kizárták a vezérkar létét. A honvédség összlétszámát 35 ezer főben maximálták: ebből 1750 lehetett a tisztek száma, 2334 az altiszteké és 30.916 a legénységi állományé. Utóbbiba a ludovikások is beletartoztak. Az önkéntes alapú hadseregben letöltendő kötelező szolgálati időtartamokat a legénységi állomány esetében tizenkét, a tiszteknél húsz évben határozták meg, ami a fluktuáció csökkenése irányában hatott. Tartalékos kiképzésre nem volt lehetőség.
 

A fegyverek, lőszerek, hadieszközök mennyiséget szintén korlátozták: mindössze egyetlen hadiipari üzem működhetett az országban, az ennek részére meghatározott kvóták pedig nevetségesen alacsonyak voltak. A lehetővé tett éves és havi gyártási mennyiségek gyakran heti, napi mennyiségeknek feleltek volna meg 1917-ben, a magyar hadiipar csúcsra járásának évében. Kovács Vilmos hozzátette: sokan nem tudják, de hadiiparunk a dualizmus korszakában világszínvonalú volt, minden rendszeresített hadicikkünket elő tudtuk állítani. A kiemelkedő magyar műszaki tudás példájaként említette a Szent István csatahajót, illetve azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia huszonhét tengeralattjárójából tizenhármat magyar üzemben állítottak össze.

A HM HIM parancsnoka elmondta: Magyarország az első pillanattól fogva ott igyekezett megkerülni a tiltásokat és korlátozásokat, ahol csak lehetett. Nehezítette a dolgot, hogy a Katonai Szövetségközi Ellenőrzési Bizottság heti szinten ellenőrizte, betartja-e hazánk az előírt korlátozásokat, de hamar kialakult a kettős nyilvántartások, illetve a különböző fedőszervek, valamint „zárójeles tevékenységek” rendszere. Ezek révén tudott később újjászerveződni a magyar haderő.

A konferencián később előadást tartott még Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke és országgyűlési képviselője, illetve Németh Linda történész is.

forrás és szerző : honvedelem.hu / Draveczki-Ury Ádám / Fotók: Galovtsik Gábor


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.