Budapest 1972 végére lett patkánymentes, és ezt az állapotot lényegében a mai napig sikerült fenntartani. Ismerkedjünk meg egy igazi magyar sikersztorival.
Oszsza meg másokkal is
Ma már természetes, hogy Budapesten viszonylag ritkán látunk patkányt. Nem volt ez mindig így. A hetvenes évek elejéig köztünk éltek, Budapesten 2,5-3 millió példány volt, a belső kerületekben különösen elszaporodtak.
A patkányok hatalmas pusztítást végeztek, egy-egy állat évente 12 kilogramm élelmiszert zabált föl (az egész populáció egy év alatt 2500 tonnát), óriási károkat okoztak az épületekben, a közművekben, a közgyűjteményekben. Ezt a kárt több százmillió forintra becsülték évente; az 1971-72-es mentesítés 182 millió forintba került, ami akkoriban horribilis összegnek számított. Fel is tette a kérdést a mentesítés megkezdése előtti hetekben a Budapest című folyóirat hasábjain Gács Ferenc, a Fővárosi Köjál igazgató főorvosa:
Rattus norvegicus
Az ivadékok 15 nap után nyitják ki a szemüket, még egy hétig szopnak. Születésük után három hónappal érik el az ivarérett kort. Egy nőstény háromszor ellik. Átlagosan másfél évig élnek.
A patkányok elterjedésének az volt az oka, hogy nem létezett központi irtás, azt az egyes ingatlanok tulajdonosai, bérlői végezték, nem túl nagy lelkesedéssel. 1954-től tavasszal és ősszel a Köjál folytatott kis hatékonyságú kampányokat, de a patkányok száma nem akart csökkenni, muszáj volt egységes rendszert kitalálni.
A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága 1970-ben pályázatot írt ki a főváros teljes patkánymentesítésére, amit a Bábolnai Állami Gazdaság nyert meg. (A mentesség fenntartását azóta is ez a cég, illetve a jogutód Bábolna Környezetbiológiai Kft. végzi.) 1971-ben a budai oldal és a Duna-szigetek, 1972-ben a pesti oldal volt soron.
A patkányirtást 112 ember végezte 20 autóval. Gyakorlatilag házról házra, csatornáról csatornára jártak, tették ki a patkányirtószert, szedték össze a tetemeket.
A munka sikerrel zárult. 1972 végére a lapok büszkén jelentették, hogy Budapest patkánymentes, és ezt plakátok is hirdették fővárosszerte. Ez azt jelentette, hogy ezer budapesti objektumban átlagosan egy patkány élt, azaz egész Budapesten 140 patkány volt. A helyzet azóta sem romlott, a legrosszabb évek egyikében, 2004-ben a becslések szerint csak 189 patkány élt a fővárosban.
Mindez nem jelenti azt, hogy az ország más részein ne okoztak volna gondot a patkányok. Salgótarjánban például 1990-ben valóságos invázió indult meg a nyugati városrészben, miután a Tarján patak lefedésével a bűzös mederből a lakótelepre menekültek a rágcsálók. 1998-ben Dobozon volt patkányjárás, mivel nem végezték el a kötelező megelőző irtást.
Ezek azonban elszigetelt esetek, a nemzetközi példák között tallózva akár büszkék is lehetünk: Prágában például 1997-ben azután kezdtek nagy patkányirtásba, hogy a populáció száma elérte a 7 milliót. Genovában a 2001-es G8-csúcstalálkozó előtt fogtak pánikszerűen irtásba, miután vándorpatkányok lepték el a Palazzo Ducale környékét.
A hetvenes évek eleji patkányirtás igazi magyar sikertörténet. Nem véletlen, hogy 1973. április 9. és 11. között Budapesten rendezték a nemzetközi deratizációs szimpóziumot, azaz a patkánymentesítési kongresszust.
Végül nézzünk meg egy kevésbé sikeres patkányirtási módszert. 1943-ban menyétekkel próbálkoztak, íme:
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
