KÖZEL HÚSZEZREN PUSZTULTAK EL A HATVANÖT ÉVE TÖRTÉNT KITÖRÉS SORÁN
Hatvanöt éve, 1945. február 11-én kezdődött a második világháború legtragikusabb katonai akcióinak egyike, az ostromlott Budapest német-magyar védőseregének kitörése. Negyvenezer katona próbált meg a Széll Kálmán (ma Moszkva) tér és a Széna tér felől áttörni a szovjet ostromgyűrűn. Az átjutás mindössze hétszáz embernek sikerült, a többség már a kitörés első óráiban elpusztult. Buda utcáin hegyekben álltak a halottak, többségük máig ismeretlen tömegsírokban nyugszik.
Oszsza meg másokkal is
Nemcsak a kitörés, de mintha Budapest ostroma is hiányozna a köztudatból, hiába látszanak nyomai a mai napig szinte az egész városban. Pedig a fővárosért folytatott ötvenkét napos küzdelem a II. világháború legsúlyosabb ostromainak egyike, hosszúsága és pusztítása a sztálingrádi, varsói harcokhoz mérhető.
Budapest feláldozása egyedül Hitlernek volt ideája, amit a vonakodó katonai vezetés és Szálasi Ferenc "nemzetvezető" is elfogadott. Katonai előkészületek történtek egy esetleges ostromra, de az 1944 karácsonyán körbezárt város, különösen a lakosság nem volt felkészítve a harcra.
Háztól házig
A háztól házig folyó küzdelem mai szemmel felfoghatatlan mértékű pusztulást és harmincötezer lakos halálát okozta. A harcokat átvészelő értékek a szovjet fosztogatások és szervezett zsákmányolás prédájává váltak. Míg a "felszabadult" területeken a szovjet katonák garázdálkodtak, a német-magyar kézen lévőkön a nyilasok: féktelen terrorjuk a gettóba kényszerített zsidóság tömeges kivégzésén túl lényegében mindenki mást, még a harcoló katonákat is sújtotta.
A körbezárt védősereg vereségre volt ítélve. A város és a védők feláldozásának egyetlen "stratégiai" célja a szovjetek hátráltatása volt. A védelem - akárcsak a lakosság - éhségtől és más ellátási hiányoktól szenvedett. A magyar alakulatok jelentős része kivonta magát a harcból, sokan átálltak. Hitler minden kitörési elképzelést elutasított. Karl Pfeffer-Wildenbruch, a védelem parancsnoka pedig képtelen volt ellentmondani a Führernek. Mikor mégis elszánta magát, már csak a Várnegyed és környéke volt az utolsó tartalékaikat is elhasználó, leamortizált védők kezén.
Apokalipszis, akkor
A február 11-én este nyolc órakor induló kitörés tervszerű hadműveletből azonnal mészárlássá változott. Az oroszok számítottak a támadásra, így a várhegy északi lejtőjéről kirajzó katonákat a roham kezdetén elárasztotta a szovjet kézifegyverek, tankok és tüzérség golyózápora. "A Széna tér és a mai Moszkva tér majdnem teljesen világos volt a sok nyomjelző lövedéktől, világítórakétától, fényszóróktól" - írta egy túlélő magyar katona.
A Margit körút a kitörés után: elhagyott járművek, roncsok, SS-katona kifosztott hullája.
(Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)
A kitörés innentől kezdve több tízezer ember kontrollálatlan, saját életéért való kétségbeesett rohanásává vált, keresztül a Széna és a Széll Kálmán téren, a környező utcákon, a fasoron és a Városmajoron, fel a Rózsadombra, hogy a Hűvösvölgy, a Svábhegy, vagy a Hármashatár-hegy környékén kijussanak a városból és elérjék a német vonalakat. A magyar és német katonák, nyilas fegyveresek mellett batyus-babakocsis civilek is próbáltak kijutni.
A Széll Kálmán tér, a Széna tér, az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor, a Városmajor maga volt az apokalipszis a szemtanúk szerint. Sok helyen csak halottakon taposva lehetett haladni, a tülekedők egymást gázolták le vagy túrták ki a fedezék mögül, mindenfelé kezetlen-lábatlan sebesültek könyörögtek kegyelemlövésért. Mások saját magukkal végeztek, mert nem bírták a feszültséget. A Diósárok utca egyik házában huszonhat német SS-katona lett öngyilkos, és több magas rangú német tiszt is golyót repített a fejébe, nem látván értelmét a további harcnak. A német-magyar parancsnokság az Ördögárok csatornarendszerén keresztül próbált menekülni, ám elakadtak, ezért kimásztak és feladták magukat.
Csontvázak felett élünk
Voltak, akik el sem tudtak indulni: a Bécsi kapu téren gyülekező tömeg nagy részét egy váratlan szovjet össztűz pusztította el. Mások el sem indultak, inkább megvárták a fogságba esést, kis részük civil ruhába öltözve próbált meg eltűnni a városban. A Várban lévő szükségkórházakban sok ezernyi sebesültet hagytak magukra a kitörők infernális körülmények között. A fogságba eséstől rettegve közülük is sokan öngyilkosok lettek, az Alagútban és a Hadtörténeti Intézet pincéjében orosz katonák gyújtották fel a sebesülteket.
A városból több ezren kijutottak. Ők a budai hegyeken át, kisebb-nagyobb csoportokba verődve több napig tartó gyaloglással próbálták elérni a Tinnye, Perbál, Zsámbék környéki német állásokat. Az oroszok folyamatos támadásai a legtöbb csoportot felmorzsolták, összesen mintegy hétszáz ember jutott át. A budai erdőkben még hónapokig bujkáltak a fogságba esés elől rejtőzők. A magukat megadó katonákat az oroszok sok esetben lemészárolták.
Cseh Tamás dala a kitörésről, a romba dőlt Budapest fotóival
A kitörés során közel húszezren pusztultak el, nagy részük az akció első óráiban, még Budán. A visszaemlékezők szerint az utcákat harckocsik által széttaposott holttestek, vér és emberi maradványok borították. Nem véletlen, hogy 2007 őszén, a Szilágyi Erzsébet fasoron a Moszkva térnél a villamospálya felújításakor emberi csontokat is találtak.
A Széll Kálmán téren és más helyeken méteres gúlákba hordták a halottakat, majd többségüket tömegsírokba temették. E sírok közül eddig 28-at tártak fel Budapesten, és még továbbiakat a város határain kívül, de Ungváry Krisztián cikkünk alapjául szolgáló Budapest ostroma c. könyve szerint Budán még ma is számos feltáratlan tömegsír található, s a halottak és eltűntek közül mintegy ötezret sikerült csupán azonosítani.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
