„Zavar támadt az erőben?”
2010.12.20. 05:46

Két hónappal a választások után érdemes áttekinteni: mire jutott eddig az új polgármester, mit végzett az új önkormányzat. Az alakuló ülésen a fideszes-többség mindenki megdöbbenésére leszavazta a harmadik, külsõs alpolgármestert, Kovács Balázst.
Oszsza meg másokkal is
A renitens fideszes képviselõkkel aztán „elbeszélgettek” a Parlamentben, õk értettek a szóból, s a következõ héten már megszavazták az általános helyettest, aki a kerület beruházásaiért lesz felelõs. Sajátos módon váltották le a vagyonkezelõ vezérigazgatóját, Bokor Istvánt is. Konkrét indok nem hangzott el, s rögtön létrehoztak neki egy új, eddig nem létezõ igazgatói posztot.
Az LMP felvetésére, hogy miért nem írunk ki pályázatot a vezérigazgatói posztra, a polgármester válasza az volt, hogy ez bizalmi állás. A bizalom megvan, hisz az új igazgató testvére, dr. Mazsu Orsolya a Papcsák ügyvédi irodában dolgozik. S hogy miért kaphatta a debreceni Mazsu Gergely, a Hajdú Megyei Vállalkozás Fejlesztõ Alapítvány volt ügyvezetõje a vezérigazgatói állást?
Ott kuratóriumi elnök dr. Papcsák Ferenc. Az új, harmadik alpolgármester fizetésével (eddig kettõvel mûködött a kerület) és a vagyonkezelõ igazgatói posztjainak megduplázásával az önkormányzat el is költi mindazt a pénzt, amit a képviselõk létszámának csökkentésével megspórolt. A döntéseket elõkészítõ struktúra is lényegesen változott, az eddigi 11 bizottság helyett 4 lett. Az tényleg sok volt, ez láthatóan kevés az érdemi szakmai munkához.
A Humán Közszolgáltatási Bizottságnak lenne például feladata a szociális, az egészségügyi, az oktatási, a sport- és a civil ügyek vitele egyaránt. Az LMP számára elfogadhatatlan, hogy míg a kampányban mindenki zöld Zuglóról beszélt, addig a polgármester (vagy a Fidesz?) pont a környezetvédelmi bizottságot szünteti meg. A választás után a fõváros tucatnyi kerületében hoztak létre ilyen bizottságot vagy tanácsnoki posztot, s pont Zuglóban – ahol még lenne mit védeni – csökkent a környezetvédelem súlya.
A hatáskörök elosztása erõs hatalomkoncentrációt mutat: a polgármester a bizottságoktól sok funkciót elvett, magához vonta a költségvetés átcsoportosításának korlátlan lehetõségét, és a közbeszerzések évi milliárdos tétele fölött is egy személyben dönthet ezentúl. Veszélyes dolog ez. Az új hatásköri rendelet kapcsán láthatóan „zavar támadt az erõben”, hisz az elõterjesztéseket a fideszes képviselõk elõször sorra levetették a napirendrõl, majd a bizottságokat szabálytalanul összehívva a testületi ülés elõtti reggelen szavazták meg.
A polgármester a testületi üléseken a hozzászólás lehetõségét egyetlen percre korlátozta, s ezzel lehetetlenné tette az érdemi munkát. Így például az önkormányzati bolthelyiségek bérleti díjáról vagy a kötelezõ parkolóhely-megváltás részleteirõl sem alakulhatott ki érdemi vita, az ellenzék kérdéseire, hozzászólásaira válasz nem érkezett.
A szavazógép viszont olajozottan mûködik: a novemberi testületi ülésen 40 napirendi pontról „döntöttünk” rekordidõ, két és fél óra alatt, a testület munkája formálissá vált. Az LMP próbál konstruktív lenni, így a decemberi testületi ülésre önálló képviselõi indítványként elõterjeszti a Helyi Értékvédelmi Rendeletet. Ennek megalkotása régi adósság, alkalmas lehet arra, hogy megvédje a lebontástól azokat az épületeket, melyek bár gyönyörûek, de nem mûemlékek, nincs országos vagy fõvárosi védettségük.
Reméljük, a fideszes többség támogatni fogja a javaslatot, hisz képviselõik korábban, amikor még nem voltak hatalmon, ezt tették.
Várnai László
önkormányzati képviselõ
LMP
forrás : zugloilapok
|