Oszsza meg másokkal is

Eljött az idő, hogy tomboló hülyeség forgatagában, az elsöprő idiotizmus hullámokban érkező rohamainak hatására a lakosság azon része, amelyik tud olvasni, és megérti, amit a hírekben hall, leüljön és pihenjen egy kicsit. Nem szükséges kapitulálni, de cselekedni is tökéletesen felesleges. Emlékeznek Bruce Lee jelenetére: minden oldalról lecsapódtak a súlyos kőkapuk, ő pedig hóna alá vette a nuncsakut és kényelembe helyezte magát, spórolt az energiával.

Magasabb szempontból nézve persze mindez nevetséges és kicsinyes közjáték, hiszen mi ugyan életünk végéig emlékezni fogunk ezekre a furcsa évekre, azonban száz év múlva mindannyian halottak leszünk, az akkori publicisták és politikusok pedig vagy beszélnek majd róla, vagy nem, Nem gondolnám, hogy különösen érdekes lenne a XXI. század eleje a jövőben, legfeljebb néhány külön utakat járó, magának való bölcsész fogja dacból ezt az időszakot választani, mert elege van a tényleg fontos és elcsépelt témákból, ezzel is jelezve egyéniségét, fejlett egóját, valamint ellenszenvét az akkor fennálló rendszerrel szemben.

Súlytalan időket élünk, semminek sincs éppen kezdete, semminek sincs vége, hazudjanak bármit az aktuális politikusok: most éppen semmi sincs, és remélhetőleg egy darabig így is marad, mert nem szeretem a mozgalmas történelmi időszakokat.

Nagyon fontos, hogy amennyiben esetleg a cikk vége felé azt állítom majd magamról, hogy jövőből jöttem, és üzenetet hoztam Magyarország lakosságának, az nem lesz igaz, hanem csak egy rossz vicc, és itt rögtön bekerül a humor a történetbe, mert létezik egy ilyen irányzat a világban: emberek írnak, mondanak, festenek valamit, ami nem igaz, de kezüket (szájukat) nem az vezérli, hogy hazudjanak, hanem hogy egy lehetetlen vagy ironikus állítással felhívják a figyelmet valamire, ami viszont nagyon is létezik.

Szerte a világban létezik humor, és léteznek humorérzék nélküli emberek, ők azok, akik nem nevetnek a vicceken, vagy amennyiben mégis, akkor csak azért, hogy mutassák: igenis értik, főleg, ha a főnök a közelben van, esetleg éppen ő meséli a viccet.

Volt egy rettenetes élményem egyszer egy belvárosi kerületben, amelyet most kegyeleti okokból nem neveznék nevén, ahol a Hócipő szervezésében színpadra kellett állnom, hogy szórakoztassam a szabadtéren összegyűlt helyi lakosokat. Nem voltak illúzióim, az összegyűlt emberek Maksához, Nagy Bandóhoz és Kató nénihez szoktak, én pedig nem vagyok alapjában egy vicces ember, sokkal inkább depressziós vagyok, mint vicces (bár a két dolog nem zárja ki egymást), tehát egyáltalán nem tudok megnevettetni fáradt, de jól szituált nyugdíjasokat, amit ők is elég hamar észrevettek, mondjuk öt perc alatt.

Beszéltem valamiről, azt hiszem, magamról, ahogy szoktam, és döbbent csendben hallgatták, csak néha rezdült meg világoskékre fehérített kontyuk, hogy partnerükre nézzenek, aki szintén nem értett az egészből semmit, nekik a Hócipő neve garancia volt arra, hogy itt valami nagyon vicces dolog fog történni, és nem történt semmi, még egy Orbán Viktoros tréfát sem sütöttem el.

Nem voltam egyébként boldogtalan, mert pontosan erre számítottam, de az egyik sarokban egy asztalnál ott ült maga a kerület polgármestere a sleppjével, és egyszer csak elkezdett röhögni, mert megértette, amit mondtam, és ez engem végtelen elégedettséggel töltött el, mondhatnám: megtaláltam a célközönségemet, akadt egy ember, aki megfejtette nem túl bonyolult fejtegetésemet, ami egy előadónak nagy boldogságot okoz.

A figyelemreméltó azonban az asztal reakciója volt.

A munkatársak azonnal a polgármesterrel együtt kezdtek nevetni, bár volt egy néhány másodperces csúszás, ijesztő és leleplező hézag az ő és a többiek kacaja között.

* Az Egei-Horváth páros publicisztika-interjújára érkező reakciók végleg átbillentettek: nem vagyok többé demokrata, mármint amennyiben demokrácia alatt azt értjük, hogy mindenki szavazhat olyan alapvető kérdésekben, hogy melyik párt vezesse az országot, ki legyen a főpolgármester és fizessünk-e vizitdíjat vagy sem.

Ha egy országban ilyen arányban vannak szövegértési problémákkal küzdő és humorérzék nélküli emberek, akkor tényleg tökéletesen felesleges leírni bármit is, úgyis csak egymásnak írjuk, mi meg simán elférnénk egy nagyobb kocsmában, bűnös dolog erre pazarolni az internetet, még a végén nem marad hely a pornóképeknek és a tréfás fotóknak.

A reakciók alapján a magyar lakosság fele azt hiszi, hogy egy választásokra készülődő és nyerésre álló párt vezetője elmondja egy újságírónak, mit tervez a választások után, a másik fele pedig úgy véli, hogy a Hírszerző interjút hamisít Orbán Viktorral az MSZP megbízásából, hogy aztán boldogan lekaszálja a hirdetési pénzeket az - előreláthatólag - harminc év múlva újra kormányra kerülő komancsokról.

Mindkét vélekedés olyan fokú távolságtartást tételez fel a valóságtól, hogy sírni tudnék tőle, nem véletlen Jókai népszerűsége, aki ugyan nem volt éppen egy korszakalkotó író, és akit ugyanúgy nem olvas senki, mint Esterházy Pétert, de az általános iskolai tanulmányokból inkább rémlik a neve, mint utóbbinak, viszont olyan mondatokat írt, amit többségében megértenek a lakosok, és nem volt semmi humorérzéke.

Kedves magyarjaim, kérlek, fogadjátok meg Orbán Viktor tanácsát, amit a választási győzelem után mondott, és mielőtt az országban akarnátok, kezdjetek önmagatokban rendet csinálni, különben semmi sem fog itt történni az elkövetkező háromszáz évben! Tudom én, hogy ebben az esetben a következő országgyűlési választásokon 3 százalékos lesz a részvétel, de ennyit meg, higgyétek el. Önmérséklet, önkritika és önirónia, fegyelmezett leválás a közügyekről, családra koncentrálás, sok munka és semmi kommentelés!

Én egyébként a nem túl távoli jövőből jöttem, amikor az emberek már csak otthon beszélnek magyarul, mert Európának közös nyelve van (nem árulom el, hogy melyik, mert még megsértődnének a szomszédaink), és mindenki kínosan kerüli a 2010-es év témáját, kifejezetten illetlenség társaságban szóba hozni, ha pedig muszáj, akkor csak úgy utalnak rá, mint valami távoli, hibbant rokonra, aki ugyan a családhoz tartozik, de a kapcsolat vele már réges-rég megszakadt.

* A humorérzék sajnálatosan olyan, mint az ökölvívásban az ütőerő: fejleszthető ugyan, de nem lehet kitörni a genetikai adottságok szorításából, ezért vannak úgynevezett technikás bokszolók, akik kevés kiütéssel nyertnek sok meccset, de legalább nyernek, és nem akarnak olyan szabályt hozni, hogy tiltsuk be a nagy pofont, mert olyat mi nem tudunk adni.

Végezetül hadd zárjam soraimat egy ősi buddhista bölcsességgel, miszerint "Jobb tehetségesnek, fiatalnak és egészségesnek lenni, mint tehetségtelennek, öregnek és betegnek" - de ez már tényleg túlmegy minden határon.

forrás és szerző : hirszerzo.hu / Para-Kovács Imre


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.