Oszsza meg másokkal is

Nem szükséges részletezni az elmúlt nyár és az ősz változásait, mindenki ismeri őket. Nem lehet vitás: többről van immár szó, mint az elmúlt kormányzat nyomainak eltakarításáról, a meggyengült ellenzék lehetetlenné tételéről - ami egy demokratikus rendszerben ilyen sommás módon önmagában is elegendő lenne a bírálatra. Elég egy figyelmeztetés, hogy valamit pontosabban kellene megfogalmazni, egy halvány megjegyzés arról, hogy valamit alaposabban kellene kiszámolni, egy akár jóindulatúnak is mondható kritika, például a körülmények figyelembe vételének fontosságáról, vagy akár csak arról, hogy valamit elegánsabban is meg lehetne tenni! És órák alatt nem csak az ellenfeleket, de a hazai politikai küzdelmekben mindeddig voltaképp semleges szakértőket, eredetileg irántuk pozitív várakozásokkal teli megfigyelőket, sőt, egykori szimpatizánsokat, közeli és távoli szövetségeseket is laza mozdulattal söpör félre a koncentrált hatalmi akarat. Forradalomról persze szó sincs, de ami folyik, az rendszerváltás a javából! Persze nincs mit csodálkozni: valójában ezt ígérték.

Ilyen helyzetben indokolt minden felhívás az intézmények és a demokrácia védelmére. Nem vitás, hogy koncentrálni kell minden erőt, amely még képes és hajlandó szembeszegülni a hatalmi bástyáit gyors ütemben kiépítő új állampárttal. Az is nyilvánvaló, hogy ebben a küzdelemben különös felelősség hárul az MSZP-re, amely még jelenlegi megroppant állapotában is a legnagyobb ellenzéki erő az országban. Nem térhet ki az elől a felelősség elől, hogy összefogja a szembeszegülés, hovatovább az ellenállás megmaradt, és ma még szétforgácsolt erőit.

Ha követni is kell, az összefogás stratégiáját, az MSZP számára nem lehet elegendő a demokratikus berendezkedés, a meggyengült, de még működő intézmények védelme. Ennek sikere is eleve kétes, ha nem törekszik szellemileg, politikailag a továbblépésre; mert nem egyszerűen az április előtti helyzetet kell rekonstruálni. A Fidesz-KDNP (róluk se feledkezzünk meg, hiszen ők a "szoftver") diktatúra kiépülésének megakadályozása mellett az elmúlt húsz év gondolati rendszerén, politikáján is tovább kell lépnünk. Ahogy ezt a Fidesz is már rég megtette - csak éppen nekünk más irányba, éppen hogy a demokrácia további építése, egy újonnan megfogalmazott baloldali politika, egy kiegyensúlyozottabb társadalom irányába.

Az így kialakított, markánsan megfogalmazott baloldali szellemi-politikai alapokon állva kereshetünk hitelesen szövetségeseket mindazok körében, akik szemben állnak a tekintélyuralmi törekvésekkel; liberálisokkal, konzervatívokkal, a rendszerkritikai baloldallal. Összeolvadás, a különbségek elmosása helyett azokat mind szellemi, mind politikai szempontból tisztázva lehet csak megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek mögé a társadalom erői fölsorakoztathatók. Még ha csupán praktikusan is nézzük a dolgokat: csak így, a pozíciók világos felrajzolásával érhető el, hogy a szembeszegülésre kész különféle társadalmi erők ne gyanakvással tekintsenek egymásra, még inkább egymás politikai képviseletére, és ez akadályozza meg együttműködésüket mindabban, amiben lehetséges, és amiben múlhatatlanul szükséges.

Erre annál is inkább szükség van, mert a kihívás nemcsak az, hogyan lépünk tovább az elmúlt két évtized gondolati rendszerén. A lecke még ennél is bonyolultabb! Mit kezdünk majd azzal a társadalommal, amelyik belekényszerült a Fidesz-KDNP kalodába? Mit kezdünk az általuk tavasszal elfogadandó alkotmány, a kétharmados törvények által leépített demokrácia, a 9-12 évre kinevezett elmozdíthatatlan vezetők sorával? Hogyan oldjuk fel azokat a görcsöket, amelyek így kialakultak? Lesz hozzá kétharmadunk? És ha lesz, azt ugyanúgy használjuk, mint ahogy ezt a Fidesz most használja? Vagy tartjuk magunkat és nem térünk ugyanarra az útra, és együtt élünk azzal az alkotmányos rendszerrel és személyekkel, amiket, és akiket ma oktrojálnak ránk? Mert eljön az a választás (ebből a szempontból mindegy, hogy 2014-ben vagy később), bármilyenek is legyenek ma a politikai erőviszonyok, amikor véget ér a Fidesz-KDNP kormányzás. Hogy ezekre a kérdésekre jó választ adjunk, igen ezért kell a közelmúltat elemezni, tapasztalataiból tanulni.

A Fidesz nem azért arathatott olyan földindulásszerű győzelmet az idei két választáson, mert annyival szebbek, okosabbak, jobbak voltak nálunk. Ezt - ugyan persze hirdetik magukról - valójában még ők sem hiszik, sőt! Egyre több a hír, a történet a hivatalos álláspont gépies ismételgetése közben a papírjából föl se tekintő, szemmel láthatóan szégyenkező tisztségviselőkről, új kormányzati emberekről. Nem jobbak, legfeljebb ügyesebbek, nem határozottabbak, legfeljebb kíméletlenebbek nem tudatosabbak, hanem gátlástalanabbak. Ki merem jelenteni, hogy még korrupciós ügy sem volt kevesebb az ő házuk táján, de hatékonyabb kommunikációval, sikeresebb propagandával, szervezettebben működő médiával nagyobb hangsúlyt tudtak adni a nálunk fellelhető visszásságoknak (elérve, hogy még azok is ránk ütöttek vissza, amiket mi derítettünk fel, ebben én kemény tapasztalatot szereztem a kampány idején, mint honvédelmi miniszter).

Sokat és sokan írtak már arról, hogy az új évezred első évtizedének végére miként veszítette el bizalmát a magyar társadalom többsége az 1990-et követő évek politikai és társadalmi berendezkedésében. Az egykori Magyarországra ma már rá se lehet ismerni. De az átalakulás minden bízvást történelminek nevezhető sikere ellenére olyan csalódások, alkalmazkodási nehézségek és sikertelenségek, hovatovább elviselhetetlenné váló feszültségek alakultak ki, amelyeket mi gyakran nem, vagy csak türelmetlenül és ügyetlenül voltunk képesek kezelni, sokszor pedig talán elegendő figyelmet sem fordítottunk rá. Ezeket még a változások nyertesei is érezték, nemhogy azok, akik az elmúlt évtizedek veszteseinek érezték magukat. Sok egyéb, kevésbé fontos tényező mellett elsősorban ezek a feszültségek, a változás iránti elemi erejű igény repítette a Fideszt olyan elsöprő erővel a kormányrúdhoz.

A sokat emlegetett szembenézés a múlttal nem öncél. Nem arra való, hogy hamut hintsünk a fejünkre. A jövő megfogalmazásához szükséges. Minden ellenkező híresztelés ellenére nem valamiféle bocsánatkérést vár el tőlünk a társadalom, sem azok, akik kitartottak mellettünk, sem azok, akik remélhetőleg csak átmenetileg, elfordultak tőlünk - ugyanis nincs miért. De látnunk kell, mik voltak a hibák, hol voltak a mulasztásaink, hogy tanuljunk belőlük, és tudatában kell lennünk annak is, miben voltak az erényeink, hogy jobban kihasználhassuk őket, és miben voltunk sikeresek, hogy a továbblépés lehetőségeit meghatározzuk. Ehhez nem kibeszélés, nem a belső küzdelmek kiélesítése, de nyílt vita kell. Olyan nyílt vita, amelyben társadalomképek, politikai elvek és koncepciók ütköznek - részben a társadalom színe előtt, nyilvánosan, részben pedig a párt különféle fórumain. Csak úgy fogalmazhatjuk újra jövőképünket, hogy ismét föltesszük azt a kérdést: milyen Magyarországot és ehhez milyen pártot akarunk. Épp úgy, ahogy föltettük ezt a kérdést 1989-90-ben is, és akkor sikeresen meg is válaszoltuk.

Szinte közhely, hogy kormánypártként olyan feladatokkal kerültünk szembe 1994-ben és 2002-ben, amelyek távol állnak a szociáldemokrácia, a baloldal világától. Privatizáció, beilleszkedés a globalizált piacgazdaságba, a jóléti állam, az állami szolgáltatások szűkítése, sokszor leépítése. Nem volt mit tenni, ezt a kényelmetlen feladatot kaptuk a történelemtől. Sok esetben a koalíciós kényszernek engedve kellett kompromisszumokat kötnünk, hiszen nem egyedül kormányoztunk. Utólag megállapíthatjuk, hogy - bár gyakran vitáinktól volt hangos a sajtó - nem tettük világossá: tisztában vagyunk azzal, és vállaljuk, hogy elveink ellenére cselekszünk, mert történelmi és/vagy politikai kényszerek előtt kell meghajolnunk, és az aktuális feladatok megoldása után vár még ránk az ilyen lépések miatt - szerintünk - megbomlott egyensúly helyreállítása (Új módszerekkel és eszközökkel, ha lehetséges).

És be kell látnunk azt is, hogy nekünk magunknak is voltak illúzióink a szabadpiacról, a verseny mindent kiegyensúlyozó erejéről, a globális gazdaságba való amúgy tényleg elkerülhetetlen beilleszkedés gyors és harmonikus lehetőségeiről. Mindez sokféle következménnyel járt az egyes szakpolitikákra, kormányzati lépésekre, a társadalom egészének fejlődésére. Az így szerzett tapasztalatokat külön-külön és összefüggéseiben tekintve egyaránt értékelnünk kell.

Amit a tanulságok levonása után most fel kell rajzolnunk, önmagunknak is, és a társadalomnak is, az nem 1990 világának újrateremtése, hanem annak a meghaladása - de persze semmiképpen sem abban az irányban, amerre a Fidesz most elindította az országot. Csak akkor szállhatunk hatékonyan szembe velük, ha tudjuk, mit akarunk!

forrás és szerző : Szekeres Imre, az MSZP alelnöke


Az eredeti írás itt olvasható

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.