közérdekű ! ? : Tőlük "tanult" a Fidesz? - Egyszer már volt alkotmányozás Magyarországon |
Tőlük "tanult" a Fidesz? - Egyszer már volt alkotmányozás Magyarországon
2010.11.19. 05:03
A Horn Gyula vezette kabinet is nekifutott 1994-98 között az alkotmányozásnak. A végül kudarcba fulladt folyamat végeredményét a Fidesz mindenképpen szeretné elkerülni, de az MSZP-SZDSZ-koalíció önkorlátozó, egyetértésre törekvő alaptörvény-írási hozzáállásából van mit tanulnia.
Oszsza meg másokkal is
"A koalíciós többségnek önkorlátozás alapján kellett arra a megállapodásra jutnia, hogy az ellenzék egyenjogú az alkotmányozás szempontjából. Ez a megállapodás a parlamenti matematika alapján nem vezethető le. A kormánypártok belátták, hogy két párt nem alkotmányozhat, hiszen többpártrendszer van."
A választó gyorsan felejt, tartja a szólás, de gyakran a politikusok memóriája is szelektívnek bizonyul. Valószínűleg Balsai István, az MDF egykori igazságügyi minisztere , jelenleg az országgyűlési alkotmány-előkészítő eseti bizottság fideszes alelnöke sem gyakran idézi emlékezetébe a fenti nyilatkozatot, amelyeket az MSZP-SZDSZ-kormány alkotmányozásával kapcsolatban, még fórumosként 1996-ban a Magyar Narancsnak tett.
Tőlük "tanult" a Fidesz?
A Horn-ciklus hasonló tevékenysége egyszerre nyújthat előképet és negatív példát az idén alkotmányozásba fogó Fidesz-KDNP-nek, Az 1994 és 1998 közötti időszak gyümölcsöt végül nem hozó, alkotmány-előkészítő folyamata volt ugyanis mindeddig az első és az egyetlen, új alaptörvény megírására irányuló kormányzati próbálkozás a III. Köztársaság történetében, amelynek bukását a kor politikai jellemzői okozták.
Az 1994-es országgyűlési választások után kormányt alapító két pártnak már választási programjában is szerepelt az új alkotmányszöveg kidolgozásának ígérete, ugyanakkor mindkét formáció kifejezetten a rendszerváltással létrejött alkotmányos rend kialakult értékeinek megőrzését óhajtotta. Az alkotmányozási igényt ebben az értelemben a hatályos alaptörvény szerkezeti szépséghibái, valamint a "láthatatlan alkotmány" kiépítésére tett alkotmánybírósági kísérletek iránti bizalmatlanság indokolta. Az alkotmányozási folyamat meginduláskor egyébként a mérvadó állami, szakmai szereplők közül egyedül Sólyom László, az Ab akkori elnöke nevezte szükségtelennek az eljárást, amelyet a két kormánypárt összesen az országgyűlési képviselői helyek több mint kétharmados mandátumi aránya tett lehetővé.
Aknák, egyezségek
Három egyezmény szolgált az alkotmányozás alapjául. Az 1994 júniusában aláírt koalíciós szerződés az MSZP és az SZDSZ között a kormánypártok együttműködésének megalapozására szolgált, noha a benne foglalt részletek - az igazságügyi miniszter keze alatt, néhány civil szakértővel, kormánypárti többséggel működő alkotmány-előkészítő bizottság terve - ebben a formában nem valósultak meg, ezzel több aknát elrejtve az egyeztetési folyamatokban.
Ilyen akna volt az igazságügyi miniszter szerepéről, és ezzel a Horn-kabinet közvetlen jelenlétéről történő lemondás. A bizottság '94 folyamán nem állt fel, az eredeti határidő ('95 nyara) tartásához az Igazságügyi Minisztérium 1995 márciusára ugyan elkészített egy, a sajtóban általában "szociáldemokrataként" jellemzett alkotmánytervezetet, de ezt hiába tette közzé a Magyar Hírlap, egy kormányhatározat dacára sem tárgyalta az MSZP- és az SZDSZ-frakció.
|
A kormánypártok
|
|
Magyar Szocialista Párt (MSZP): a választásokon a parlamenti mandátumok 52 százalékát szerezte meg. Az ország előtt álló nehéz időszakra tekintettel, a demokratikus berendezkedés stabilitásának megteremtése érdekében törekedtek alkotmányozásra. Kormányfőjükről, Horn Gyuláról az események során kiderült, az MSZP elképzeléseit (szociális jogok, érdekegyeztetés) mellőző alkotmánytervezetet Vastagh Pál szakminiszterrel egyetemben nem támogatja. Az MSZP parlamenti frakciójának a kormánytól némiképp eltérő szempontrendszere Bihari Mihály képviselő, alkotmányjogász nevével fonódott össze. A szocialisták megosztottságát Kónya Imre MDNP-elnök a következőképpen jellemezte: "meghatározó szocialista személyiségek nem akarják végigvinni az alkotmányozást, de az MSZP többsége mégiscsak akarja, és szerintem ez a döntő".
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ): a képviselők 18 százalékát delegálta az Országgyűlésbe, a korábban harcos antikommunista párt némi meglepetésre lépett koalícióra a szocialistákkal. Véleményük: újraszövegezett vagy teljesen új, alapelveiben a jelenlegivel megegyező, de egységes szerkezetű és kellőképpen kidolgozott alkotmányt kell elfogadni. Reményeik szerint az 1995-ös köztársaságielnök-választásra már elkészült volna az új alkotmány. Pártelnökük, Pető Iván (mielőtt '97-ben, a Tocsik-ügy következményeképpen lemondott volna) a kurzus félidejénél azt mondta, lehet, hogy "hagyni kéne az egészet", a párt viszont végig támogatta a folyamatot.
|
Ötpárti egyezmény
Ebben a helyzetben köttetett a második egyezség: a kormánypártok 1995 májusában, kvázi önkéntesen politikai megállapodásra léptek az ellenzéki pártokkal. Eszerint a szövegezésben szabad kezet kapó alkotmány-előkészítő bizottság csak olyan javaslatokat emelhet be a készülő törvénybe, amelyekre legalább öt párt rábólint. Az Országgyűlésben 52 százalékos súllyal bíró MSZP mindössze vétójogot tartott fenn magának.
A megegyezés alapján az alkotmánymódosításhoz az alaptörvény által előírt kétharmados többség helyett a képviselők 80 százalékának szavazata kellett, ám ezt az arányt a harmadik megállapodás, a pártközi egyezmény, immár jogszabállyá alakított formájában már mindössze az új alkotmány elfogadásához kötötte ki.
|
Az opponáló ellenzék
|
|
Magyar Demokrata Fórum (MDF): a korábbi kormánypárt mindössze 10 százaléknyi mandátummal lett az ellenzék legnagyobb pártja. Mérsékelt, népi-konzervatív álláspontot követtek, az ő tartózkodó szavazataik azonban többször hozzájárultak az alkotmányozási forgatókönyv hátráltatásához. Volt igazságügy-miniszterük, Balsai István többször hangoztatta, az MDF érdekelt egy konszenzusos alkotmány megalkotásában. Exkormányfőjük, Boross Péter azonban többször a radikális kisgazdákkal egy platformra kerülve sürgette péládul a Szent Korona hivatalos jelképként történő elismerését is. A ciklus közben bekövetkezett pártszakadás 5 százalékra redukálta arányukat.
Független Kisgazdapárt (FKGP): 6,7 százaléknyi képviselőjük a folyamat legfőbb kerékkötője volt. Féllojálisan viszonyultak a parlamenti bizottság munkájához - az így ötpártivá váló egyezményt nem írták alá, a bizottsági kinevezésket azonban elfogadták, ahogy az érte járó havi 35 ezer forint fejenkénti tiszteletdíjat is - noha az ülésekre alig jártak be. A sorsfordító szavazásokon rendszerint az alkotmánytervezetek ellen voksolva állandó követelésük volt a közvetlen köztáraságielnök-választás, illetve a keresztény államiság és a korona preambulumba emelése. Képviselőjük, az akkor harminchat éves G. Nagyné Maczó Ágnes 1995 áprilisában - az alkotmányozó folyamat kellős közepén - benyújtotta költő férjével közösen kidolgozott tervezetét (erről végül nem kellett szavazniuk a képviselőknek). A Torgyán József pártelnök tanácsadójaként dolgozó alkotmányjogász, Pokol Béla saját tervezete pedig kétkamarás parlamentet állított volna fel. Képviselőjük, K. Csontos Miklós pedig 1996 telén vetette fel, hogy népszavazással kéne dönteni az ország államformájáról, amely lehetne éppen fejedelemség is.
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP): a választáson ekkor még önállóan induló párt 5,7 százalékkal éppen csak bejutott a paramentbe. Nagyjából az MDF-típusú népi vonalhoz igazodtak, sajátos elhajlásokkal (a szociális állam alkotmányos deklarációjában az MSZP-t, a közvetlen államfőválasztás ügyében a kisgazdákat támogatták). Belső pártharcok miatt a KDNP frakciója 1997-ben szétesett.
|
Az előzékeny kormánypárti lépésben könnyű az alkotmányozás végső bukását megelőlegező naivitást látni, ám a helyzet korántsem ilyen egyértelmű. Eleve figyelemre méltó az a tény, hogy - mivel a megállapodást a kisgazdák eleve nem írták alá (bár a bizottságba később azért beszálltak), az MDF-ből nemsokára kiszakadt MDNP pedig az "anyapárt" obstrukciójának köszönhetően nem jutott szóhoz a bizottságban - hét, az alkotmányozás kérdéseihez, az abban való részvételhez messzemenően eltérő elképzelésekkel bíró párt a ciklus végéig nem mondott le teljesen a konszenzusos alkotmányírás szándékáról.
Az alkotmányozás célhatáridejére újabb - már a negyedik - forgatókönyv készült, mire a parlamenti bizottság felállt. Az időpontokat ezúttal nagyjából tartó munka a korabeli megállapítások szerint többé-kevésbé a hatályos alaptörvény "javított" verzióját eredményezte, amit ezúttal öt országos napilap is bemutatott. Az MSZP közjogi tervei közül a szövegbe kerültek a népszavazás, valamint a köztársasági elnök intézményét gyengítő pontok, de kimaradt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megteremtése, valamint Magyarország szociális államként való megnevezése. A szocialisták feltűnő önmérséklete mellett az ellenzék sem tiltakozott, mondjuk az FKGP kedvenc vesszőparipája, a Szent Korona lehagyása miatt, ezért az 1996 nyarán egy konszenzusosnak mondható, az Országgyűlés elé terjesztett módosító csomag joggal számíthatott a szükséges kétharmadnyi szavazatra.
Krach
A szavazási eredmény krachként ütött be: öt szavazat híja volt a kétharmadnak, leginkább a szocialista párt elnökségének köszönhetően. Itt robbant az első akna: Horn Gyula kormányfő és Vastagh Pál igazságügyi miniszter ugyanis a szavazást megelőző kormányülésen az alkotmányváltozat kategorikus elutasítása mellett érvelt, majd az MSZP-elnökség elfogadhatatlannak nyilvánította a koncepciót. Ezzel a kettes számú normaszöveg is a kukába került.
Többszörösen paradox helyzet állt elő: a kormánypárt hiúsította meg saját alkotmányozását, a pártelnökség pedig a csomagot egyébként 63 százalékos arányban támogató MSZP-frakcióval szemben szavazott, méghozzá azért, mert a szociális jogok nem kerültek elég "mélyre" a szövegben. Emlékezzünk: ez ugyanaz a kormány, amelyik a Bokros-csomaggal ajándékozta meg az országot.
Ezt a fiaskót elsősorban a kormány és a frakció közti ellentétre lehet visszavezetni . Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a parlament elé kerülő szövegbe gyengébb formában bekerült egy-két olyan szocialista óhaj is, amit a jobboldali ellenzék nem érzett a konszenzus eredményének: a KDNP és az MDF (és természetesen az FKGP) ezért még a szocialistáknál is kisebb arányban szavazott a javaslatcsomag mellett. Ez jól mutatja, hogy a szükséges támogatásnak ebben a politikai erőtérben a konszenzus és a szocialista vezetésnek tett gesztusok egyaránt elengedhetetlen feltételei, ugyanakkor egymást kizáró tényezők is voltak.
Horn Gyula és Sólyom László a Parlamentben.
Fotó: MTI/Soós Lajos
A szövegformálásnak újból nekilátó bizottság ezúttal a konszenzusos minimummal szemben a legkisebb közös többszörös elvét követte: az MSZP és a KDNP nyomására Magyarország definíciójába bekerült a "szociális állam" kitétel, a szocialisták további elégedettségére az érdekegyeztetés korporativista intézménye - igen felvizezett formában - szintén ötpárti támogatást kapott. A jobboldal ugyanakkor az "ezeréves államiság" és a korona preambulumba kerülése, valamint a határon túli magyaroknak tett gesztusok miatt örvendhetett. A magyar nyelv és a sport is a tervezetbe került.
Halmai Gábor alkotmányjogász a Magyar Narancsban eképp jellemezte az alakuló alaptörvényt: "az alkotmány-előkészítő bizottság úgy felhígította a jogtechnikailag koherens és a jogrendszer szerkezetébe illeszkedő tervezetet, hogy a mai koncepció inkább hasonlatos politikai nyilatkozathoz, mint alaptörvényhez. Jelenleg a képviselők az általános vitában beszélik és írják szét az alkotmányozást".
Az újabb verzió ezúttal a jobboldal ellenállásán bukott meg 1996 decemberében: a kisgazdák és a kereszténydemokraták testületileg nemet mondtak, az MDF tartózkodott - a parlamenti szavazáson. Mindezt azután, hogy a javaslattervezet az alkotmány-előkészítő bizottságban a fórum és a KDNP támogatását még bírta.
|
A támogató ellenzék
|
|
Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz): a ciklus közben Fidesz MPP-re (Magyar Polgári Párt) nevet módosító párt éppenhogy bejutott a törvényhozásba. A sokat emlegetett jobboldali fordulat nagyját ebben a ciklusban levezénylő alakulat az alkotmányozási folyamatot végig támogatta. Áder János 1996 decemberében a következőképpen indokolta pártja egységes "igen" szavazatát: "a hatpárti politikai megállapodás és a Házszabály módosítása is kötelez bennünket arra, hogy ha egy kétéves tárgyalás után egy kompromisszumos szöveget elfogad a bizottság, akkor ezt a további munka alapjául elfogadva támogassuk".
Magyar Demokrata Néppárt (MDNP): a demokrata fórumból kiülő és külön frakciót alapító 15 fős csoport az antalli mérsékelt-kereszténykonzervatív örökség letéteményesének tartotta magát. Az ötpárti egyezmény hatálya rájuk nem vonatkozott, és az ebbéli szándékuknak keresztbe tevő MDF miatt nem is sikerült megszerezniük a többi ellenzéki párt birtokolta jogokat. Kónya Imre pártelnök ugyanakkor bekerült az alkotmány-előkészítő bizottságba. Kutrucz Katalin a következőképpen foglalta össze az alkotmányozást támogató párt álláspontját: "történnek szószegések kormánypárti oldalról, de ez nem mentesít senkit az alól, hogy a saját szavát és a saját aláírását betartsa. Mi a megállapodásunkat magunkra nézve most is, és a jövőre nézve is kötelezőnek tartjuk még akkor is, hogyha a végeredmény kialakításában nem tudtunk részt venni, de magukat a szabályokat annak idején elfogadtuk és helyesnek tartottuk".
|
A pártközi együttműködést ezzel bevégzettnek tekintő Horn-kabinet ezután tovább fokozta a kedélyeket, mert alapvető közjogi ígéreteik teljesítése végett felrúgták a megegyezés jogszabályi verziójából kimaradt önkéntes alkotmánymódosítási moratóriumot, és 1997 nyarán átverték az Országgyűlésen az igazságszolgáltatási reformot, a népszavazási nehezítéseket és a miniszterek, államtitkárok jogállását rendező módosításokat.
A forrongó parlamenti hangulatban (az alkotmányozásban mindaddig együttműködő ellenzéki szerepet betöltő Fidesz frakcióvezetője, Szájer József is szószegéssel vádolta a kormányt) az alkotmányozó bizottság még egyszer nekifutott a szövegalkotásnak. A végeredmény ismét sajátos megoldás volt: az összes eddigi verzióhoz hasonlóan a képviselők a saját (a parlament és a kormány) hatáskörét növelték volna az államfő és az állampolgári kezdeményezések rovására, a világnézeti különbözőségek pedig "alternatív javaslatokként" jelentek meg a szövegben, amelyet a bizottság 1998 márciusában még elfogadott, a kormányváltás okán azonban soha nem került a parlament elé.
Kegyelmi időszak?
Bő tíz év távlatából sem lehet egyértelműen értelmezni a Horn-féle alkotmányozás történetét. Az elvetélt kísérlet nyilvánvalóan részt vett a "kegyelmi időszak" minél gyorsabb kihasználására törekvő mostani fideszes taktika formálásában: a kormánypárt nem tétovázik, nem tesz nagyvonalú gesztusokat, és láthatóan soha nem hallott gentlemen's agreement-ről a politikában. Persze az eddigi egyetlen, elvetélt kísérlet után azt is mondhatja valaki, elképzelhető, hogy máshogy nem is lehet új alkotmányt írni Magyarországon.
Megfontolásra talán alkalmas azonban, hogy az a hét párt, amely anno négy éven keresztül próbált az alaptörvény kérdésében közös nevezőre jutni egymással, mindig meghagyta a lehetőséget arra, hogy az állampolgárok végül népszavazással döntsenek az új szöveg hatálybalépéséről. Könnyen lehet, hogy a rendszerváltáskor formát öltött alkotmány határolta politikai játéktér szereplőinek kiegyezésre való képtelensége nem Hornék tehetetlenségét, hanem valós viszonyokat tükrözött: egy roppant sokszínű Magyarországot, ahol akkor még senki nem akarta rákényszeríteni a többi szereplőre a saját akaratát.
forrás és szerző : hirszerzo.hu
Az eredeti írás itt olvasható
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
