Oszsza meg másokkal is

Azzal, hogy őket elmozdították – persze, amúgy indoklás nélkül, ahogyan újabban, a „forradalmi” időkben szokás –, egy csapásra kockára tették a valóban nemzeti értékeket magukban foglaló területek épségét, védelmét, rendeltetésszerű működését. Irányításukat, ha minden igaz, központosítani akarják – ami eleve értelmetlen és kontraproduktív –, mégpedig feltehetőleg azért, mert a hatósági jogkörrel is felruházott parkok túlságosan önállóak voltak, nehezen lehettek volna besorolhatók a helyi politikai kiskirályságok alárendeltségébe. Másként fogalmazva: ezek a kiemelt státusú intézmények az új hatalom szemében bosszantó függetlenséget élveztek, ráadásul – kivált a környezetükben élők számára – azt sugallták, hogy a nemzeti javakkal nem feltétlenül muszáj aktuálpolitikai elvárások szerint sáfárkodni. Hogy az élővilág védelmének és az ökológiai gondolkodásmódnak, vagyis az adott viszonyok között érvényes szak- és ésszerűségnek mindenfajta akarnoksággal szemben elsőbbsége van.

Az ilyesfajta autoritást természetesen épp a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem tűrhette. Látható, hogy a mind jobban kibontakozó Orbán-éra egyik legsajátabb jellemzője a hozzáértés önértékének tagadása. Egyelőre anélkül folytatódik a közhivatalok és -intézmények lefejezése, hogy megfelelő szakembereket tudnának állítani a leváltottak helyébe. Akad olyan friss kinevezett, aki máris feladta a pozícióját, mert belátta, hogy nem alkalmas rá (ez a valószerűtlenül dicséretes döntés a szabályt erősítő kivétel), mások, noha meglepve értesülnek, hová állítanák őket – hiszen maguk ismerik legjobban a korlátaikat –, azért persze engedelmeskednek.

A nyilvánvaló kontraszelekció egyetlen, meghatározó célja, hogy mindenkit eltávolítsanak a helyéről, aki nem tartozik a Fidesz-nómenklatúrához, vagy nem csatlakozik hozzá. És ez az invázió egyáltalán nem áll meg a kormányzati felső vezetés posztjainál – vagyis a kurzusváltás esetén indokolható szinteken –, hanem bekebelez minden olyan területet és beosztást, amely az állam hatáskörébe tartozik, vagy amelyekre az állam akár közvetve befolyást gyakorolhat. Értsd: olykor már magáncégek is gyanítják, kiktől volna ajánlatos megválniuk, illetve kiket hasznos alkalmazniuk, ha továbbra is kielégítő kapcsolatra vágynak az új hatalommal.

Az eddigi gyakorlat fényében borítékolható, hogy az önkormányzati választás után újabb ezreket fognak elbocsátani, csak azért, mert az utóbbi nyolc év során kerültek mai helyükre. Nyilvánvaló tehát, hogy a legkevésbé sem az ország újraegyesítése, valamiféle társadalmi konszolidáció a Fidesz-kamarilla eszményképe, hanem annak épp az ellenkezője: még középszinten is csak olyan embereket akarnak látni, akik tőlük nyerték a stallumot. Hűbéri piramis épül, majdhogynem a talapzatig új téglákból. De legalább olyanokból, akik a pedigréjüket 2002 előtt szerezték; és persze szóba jöhetnek még a rendszerváltás előtti káderek is, ha utána elég gyorsan átálltak a „nemzeti táborba”.

Csak egy döntő kritérium van: aki az elmúlt nyolc évben „szocializálódott”, az egzisztenciális értelemben nem létezik többé. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy az alkotmányos jogállam garanciáit már meggyengítették, a választási rendszert a maguk javára szabták, a kormányzati struktúra pedig ugyancsak a Fidesz legszűkebb felső körének hatalma alá rendeli az országot, akkor megvalósult a tökéletes állampárti modell.

Nem kell mondani, milyen tisztességtelen, egyben kártékony stigmája ez a kétharmados többség totális honfoglalásának. De felettébb ostoba is. Mert miközben a nemzet egységéről demagogizálnak, most végképp kettéosztják az országot, és lassan, de biztosan újrateremtik az egyelőre szétforgácsolt ellenzék társadalmi bázisát. A méltánytalanul elbocsátottak és kisemmizettek, akiknek további szakmai életútját eltorlaszolják, nemcsak családtagjaikkal, de szűkebb pátriájuk józan szemtanúival együtt is teljes valóságában megértik, mit jelent a politika kiszolgáltatottjává válni.

Megértik, hogy a nemzeti együttműködés hamis szólama igazában egy autokrata hatalmi mechanizmus leplezésére szolgál. És a személyes tapasztalás mindennél nagyobb erő. Ebből fog létrejönni, szó szerint mintegy kibontakozni egyfajta nemzeti ellenállás. Orbánék hiába remélték, hogy a demokratikus tradíció hiánya meg a magyar néplélek hagyományos konformizmusa, a beletörődés és az alkalmazkodókészség régi kultúrája hosszú uralmuk záloga lesz. Egyszer csak kényszerűen rádöbbennek majd, hogy a parlamenti kétharmad mégsem örökbérlet.

Hogy Magyarországot mégoly agresszív erőfölényük birtokában sem igázhatják le.

forrás : 168öra.hu / Mészáros Tamás írása

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.