Oszsza meg másokkal is

Azokban az időkben Boross Péter - ahogyan a napokban egy jobboldali újságíró némi malíciával megjegyezte - a baloldal számára szinte európai konzervatívvá avanzsált, minthogy interjúiban rendre és pontosan kifejtette az "egy a tábor, egy a zászló" orbáni koncepciójának elfogadhatatlanságát. De hát valóban úgy tűnt akkoriban, hogy az exminiszterelnök sokmindent megértett a Fidesz agresszív politikai gyakorlatából, és attól már nemcsak az MDF-et, hanem a demokráciát is félti.

A helyzet azonban, mint tudjuk, igencsak megváltozott. Persze, nem ami a Fidesz korábbi törekvését és stílusát illeti. A "jobboldal vezető erejének" választási eredménye azonban Boross számára is nyilvánvalóvá tette, hogy hatalmi pozícióban csak az orbáni egységes jobboldal létezhet; nincs különutas konzervativizmus, legfeljebb posztnyilas szélsőjobb, amelynek térfoglalását Boross Péter - meg kell adni - sohasem tartotta komilfónak. Ennek a csakugyan centrális politikai erőtérnek a létrejötte minden jel szerint ismét álláspont-változtatásra késztette az MDF régi oszlopát - és nem ő az egyetlen, aki az antalli generációból, a "régi Magyarország" szellemi letéteményeseként egyszercsak újra megengedő lett a Fidesz-uralom iránt. Ezek az urak, az általuk délibábosan visszaidézett polgári vircsaft hagyományőrzői, megintcsak úgy találják, hogy eljött a jobboldal reneszánsza, éspedig abban az értelemben, amit az egykori Egységes Párt évtizedei alatt az úgynevezett nemzeti-keresztény kurzus jelentett.

Boross Péter ennek a nosztalgiának ad hangot, amikor azt mondja, hogy itt és most a Tiszáéhoz és a Bethlenéhez hasonló "nemzetépítő munkát" kell "vezényelni", mert reményei szerint a Fidesz nemcsak megnyerte a választásokat, "hanem tényleg szétzúzta a baloldalt". A mechanikus múltbarévedés találkozik az aktuális vággyal: miként annakidején, a kommün bukása után, ezúttal is eljött az ideje berendezkedni arra a "nemzetmentő" korszakra, amely "rövid átmenet után, egy hosszú, konszolidációs időszak" gyanánt lesz eljövendő. Ez a politikai illúzió abból a kardinális tévedésből táplálkozik, hogy történelmi korszakok egészükben, de legalábbis legfőbb jellemzőiket tekintve átmenthetők egyik évszázadból a másikba. Boross már a múlt század húszas-harmincas éveire is úgy réved vissza, mint a konzervatív Magyarország aranykorára, holott az a világ - igen, Bethlennel egyetemben - lényegileg a radikális jobboldalé volt, majd Gömbös és a többi "fajvédő" révén törvényszerűen szédült bele a szélsőjobb nemzetiszocializmusába. Számottevő konzervatív politikai alakulat akkor sem létezett, s nem véletlen, hogy azóta és ma sincs.

A magyar jobboldal ugyanis változatlanul radikális, és változatlanul képtelen egyértelműen elszakadni önnön szélsőségeseitől. Mind az ideológiai képlékenysége, mind a választási pragmatikája visszatartja ettől. Ha ma van garanciája Magyarországon annak, hogy a harmincas évek borzasztó folyamatai nem ismétlődnek meg, az egyedül a megváltozott európai viszonyokban keresendő, nem a demokráciába, még kevésbé a konzervativizmusba beleszeretett tömegeknek. Boross és a hozzá hasonlóan gondolkodók azt hiszik hát, hogy folytatni lehet a "nettó" a bethleni politikát, a rárakódott fasizálódás nélkül. Elvégre, ha nem lett volna rajtunk a német nyomás, és nincs világháború, minden ment volna szépen tovább, máig és a nemzeti örökkévalóságig. Nosza, próbáljuk meg újra, hiszen - mint Boross állítja - Orbán Viktor már érti Mikszáth egykori mondásának nagy igazságát: "A magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzeti színű legyen."

Boross Péter gondolkodásában cinikus igazságként jelenik meg Mikszáth fájdalmas iróniája. Mert a korabeli parlamentarizmuson edződött remekíró éppen arra utal, hogy az üres, szólamszerű nemzetieskedés csupán a nép politikai manipulációja. Ez volna továbbra is a konzervatív recept? Kétségtelen, Európában többhelyütt újraéled a nacionalizmus. De nem a mainstream politikában, és kivált nem a mértékadó kereszténydemokrata pártokban. Ők hiszik a legkevésbé, hogy a két világháború közötti jobboldaliság reinkarnálható.mbr>
Tudják, hogy a történelem - szerencsére - nem ismétlőlecke.

forrás : Mészáros Tamás a szerző publicista / nepszava.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.