Oszsza meg másokkal is

Garancia nincs rá, ám amit a cél érdekében meg lehet tenni, azt a nemzeti centrum röpke hatvan nap alatt abszolválta. Mi, magyar emberek már 1998-ban is elbűvölten figyeltük, ahogy frissiben hivatalba lépő kormányunk a társadalmi lét megszokott struktúráit úgy rúgja széjjel, mint tyúk a töreket, noha most már belátható, hogy az egészpályás letámadás fedőnevű korabeli hadgyakorlat bágyadt tökvakarás volt ahhoz képest, amit a nemzeti centrum az elmúlt hetekben produkált.

Jogalkotói teljesítményét méltatni egyszerűen nincs szavunk, mindenesetre gyanítjuk, hogy ilyen cséplőgép-üzemmódban működő törvényhozást az utóbbi évszázadok folyamán csak néhány alkalommal, a történelem kivételesen eszelős pillanataiban lehetett megfigyelni. Persze ez nem azt jelenti, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az alapjait is olyan slendrián mód rakták volna le, ahogy nálunk az autópályákét szokás, ellenkezőleg. Egyik nap megalakult a Nemzeti Ügyek Kormánya, másnap már az ő emberei ültek mindenütt, és nemcsak a mentőszolgálat élén vagy az adóhivatal portásfülkéjében, dehogy.

A Hortobágyi Nemzeti Park rackanyájának a vezérkosát is lecserélték. Az alaposságnak ezt a fokát akkor méltányolhatjuk igazán, ha figyelembe vesszük, hogy evvel párhuzamosan számos régóta húzódó ügyet kellett megoldani, gondolunk például a magyarországi NATO-radarra, amely a legfrissebb híradások szerint az iráni Zag¬rosz-hegység valamelyik csúcsán kap majd helyet. Ennél is fontosabb persze az, hogy a köztársasági elnök posztjára sikerült megtalálni a legalkalmasabb személyt, akiből minden valószínűség szerint igazi celeb államfő, egy közjogi Bikicsunáj válhat valamennyiünk legnagyobb örömére. Abban is kedvünket leljük mi, magyar emberek, hogy az Alkotmánybíróság tagjai közé egy politológus is bekerült. Előnyös, ha az egyik családtagnak ilyen szakmája van, a másiknak meg amolyan. Mindent meg tudnak csinálni házilag. Szerintünk kéne a bírák közé még egy vízvezeték-szerelő, egy redőnyös, valamint egy szobafestő.

Kiemelkedő tudású elméleti jogász kell a legkevésbé, hiszen az Alkotmánybíróság jövőbeni tevékenységének az eddigi értelemben felfogott joghoz nem lesz túl sok köze. Némelyek ezt a jogállamiság bukásaként értékelik, úgy gondolva, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere alapjainak lerakása valójában a jogállam alapjainak felszedését jelenti. „Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetőleg az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja" - idézik a törvényt, hozzá¬téve, hogy az Alkotmánybíróság a törvény legfőbb őre. Ha valaki törvényszegő módon válik alkotmánybíróvá, akkor avval vége a világnak, minden szabály érvényét veszti, tort ül az anarchia. Ez bizony vészjóslóan hangzik, úgyhogy tegyük is fel gyorsan az alapkérdést: mi a jog?

mi> „A szovjet szocialista jog a szovjet szocialista állam által megállapított vagy szankcionált olyan magatartási szabályok (jogszabályok) összessége, amelyek a szovjet nép akaratát fejezik ki, amelyek alkalmazását a szovjet szocialista állam kényszerítő ereje biztosítja, céljuk, hogy a munkásosztálynak és minden dolgozónak hasznos és előnyös rendet és viszonyokat védjék, megszilárdítsák és továbbfejlesszék". Vegyük ki ebből a szövegből a „szovjet" és a „szocialista" szavakat, továbbá a „munkásosztálynak és minden dolgozónak" kifejezést írjuk át arra, hogy „magyar embereknek", és kapunk egy olyan jogdefiníciót, amely a Nemzeti Együttműködés Programjával tökéletesen egybecseng.

Noha az idézet Arzsanov-Kecsekjan-Manykovszkij-Sztrogo¬vics Állam- és jogelméletéből való (Budapest, Tankönyvkiadó, 1951), tehát ideológiai értelemben messziről jön. Nem véletlenül mondta a magyarországi forradalom vezetője a parlament utolsó nyári ülésén, hogy az ideológiai kérdések mára kimaradtak a politika centrumából, s oda kerültek, ahová valók, az elméleti ügyek osztályára. Ha viszont az ideológiai sallangoktól eltekintünk, akkor Arzsa¬nov, Kecsekjan, Manykovszkij és Sztrogovics jogelmélete ugyanazt mondja, amit a Nemzeti Együttműködés Programjában is olvashatunk.

A magyar választók azt üzenték mindnyájunknak, hogy igaza a nemzeti egységnek van, a győztes feladata pedig az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje, és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti. Vagyis a jog nem más, mint a győztes akarata. Sajnos ezt az organikus jogfelfogást külföldön nem nagyon értik, noha egyszerű. Áprilisban kéthar¬ma¬dos forradalom történt Magyarországon, majd ez a kétharmad tartós politikai közösséggé formálódott; utóbbit néha centrális politikai erőtérnek, néha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, néha egyszerűen nemzeti centrumnak nevezzük - így mondta ezt a parlament utolsó nyári ülésén a nemzeti centrumot megtestesítő személy.

Belőlünk, magyar emberekből lett a nemzeti centrum, avval mi egyek vagyunk, ahogy a nem¬zeti centrumot megtestesítő személy is per definitionem egy vele. Ő tehát velünk azonos, mi pedig ő vagyunk. Így például mi vívunk szabadságharcot a globális pénzvilággal és közelebbről a valutaalappal szemben, noha látszatra ő az, aki Christoph Rosenbergnek a szemébe néz, sőt az orrát is megcsavarja. Erre egyébként a szakértők egybehangzó véleménye szerint rá fogunk faragni, mégse tehettünk másképp. Mi, magyar emberek nem gazsulálunk a burkusnak, hanem orrba verjük, és akkor még jól járt.

A magyarázatot lásd a Gesta Hungarorumban: „Waldo gróf testvére, István, mikor éjnek idején vára falán a félrehelyen ülve szükségét akarja végezni, a kamara nyílásán át egy magyarnak a nyilától súlyosan megsebesül, és sebébe még azon az éjjelen belehal". Utolsó dicső tettünk volt ez, történelmünk azóta is reprodukálha¬tat¬lan, fényes pillanata, melynek nagyszerűsége a mi lelkünkbe örökre bele¬égett, ezt szeretnénk mi azóta is megismételni újra meg újra: valagon nyilaz¬ni a kevély burkust, aki a vára falán ülve ganéjolni akar. Sajnos azonban a burkus mind magasabb várakat épít, hovatovább a felhők közt végzi szüksé¬gét, ahová a mi nyilunk föl nem hatol, miközben az ő testének salakanyagai mind nagyobb sebességgel potyognak lefelé. Mi mégse adjuk föl, megrázzuk magunkat, íjunk idegére új nyilat illesztünk, és visszamegyünk a lyuk alá.

forrás : es.hu / VÁNCSA ISTVÁN

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.