Oszsza meg másokkal is

„Háború van”, vagyis a kormány elmegy a falig a banki különadó ügyében, „és lesz, ami lesz, nem hátrál”. A lényegen a technikai módosító indítványok nem változtatnak: lesz bankadó, és 200 milliárd forintot fog hozni.

A tét nagy, az emlékezetes Barroso-találkozón rögzített 3,8 százalékos 2010-es hiánycél elérése. Továbbá Európa színe előtt most Magyarország lehet a precedens arra, hogyan lehet a válság árát/terhét megfizettetni a pénzintézetekkel az „arányos közteherviselés” jelszava jegyében. Az új konzervatív brit miniszterelnök, David Cameron sok százmilliárdos (forintban számolva) bankadót helyezett kilátásba; Románia és Ausztria is mérlegeli a pénzintézetekkel szembeni szigorú fellépést. Az Európa Tanács ajánlásai között is szerepel a banki különadó bevezetésének mérlegelése.
 

Csányi Sándor OTP-vezér és Orbán Viktor kormányfő a parlamentben
 

Orbán Viktornak és kormányának mégis elsősorban és mindenekelőtt nemzetközi szervezetekkel kell megvívnia a harcát – európai porondon ugyanis a „kétharmados forradalom” érvrendszere értelmezhetetlen, akkor is, ha a bankadóról van szó. Nem lényegtelen, de nem is perdöntő tehát, hogy Orbán Viktor a lapunkhoz eljutott hírek szerint állítólag jó előre egyeztetetett Csányi Sándorral és Spéder Zoltánnal a 200 milliárdos teherről. – És Demján Sándor? Vele nem volt megbeszélés? – kérdeztük, mire csak az volt a válasz: „neki nincs nagy bankja”. Igaz, Csányi Sándor két napja, csütörtökön azt közölte, hogy csak néhány órával a bankadó bejelentése előtt hagyta el az országot, és három hétig – térerő híján – elérhetetlen volt, így nem is lehetett részese a későbbi sikertelen egyeztetéseknek. A bankadó szerinte elszomorító, nem is teljesen igazságos, és magasabb, mint az Európában eddig szokásos, hasonló típusú közterhek. – Ezzel együtt, az OTP képes elviselni, méghozzá úgy, hogy nem terheli rá a lakosságra – ígérte.

Nem ez volt az első alkalom, hogy az OTP első embere kifejtette a véleményét a bankadóról. A Gyurcsány-kormány is tervezte, hogy bevezeti: akkor „csak” 32 milliárdot szedtek volna be. Gyurcsány Ferenc tervére azonban Csányi Sándor meglebegtette, hogy külföldre telepíti az OTP legnagyobb nyereséget hozó tevékenységeit, a várható nyereségcsökkenés egy részét pedig a banki ügyfelekre terheli.

A bankadóval szembeni ellenállást mégsem magyar bankárok (vagy a tárgyalásokat megszakító bankszövetség) jelentik. (Ide tartozik, hogy a hét közepén egy törvénymódosítás mentesítette az adó alól a 2007. június elseje után indult pénzintézeteket, így az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, a Mol igazgatóságába nemrég bekerült Járai Zsigmond nevével fémjelezett CIG Pannónia Életbiztosítót is.) A kormány ellenfelei a nemzetközi pénzintézetek, az Európai Központi Bank és az IMF. – A német bankoknak a legerősebb az érdekérvényesítő képességük – vélik a Fideszben. Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja már meg is szólalt, a Dow Jones hírszolgálat bécsi keltezésű tudósítása szerint azt mondta: „Nagyon aggódom a magyarországi fejlemények miatt. A GDP-hez viszonyítva a tervezett bankadó aránytalanul nagy.” – Egy ekkora adó megnöveli a hitelfelvétel költségeit, és így végső fokon hátráltatja a gazdasági növekedést – véli több borúlátó fideszes. Aggódnak a pénzintezetek várható revánsa, a kamatfelárak megjósolható „felszöktetése” miatt.
 

Aggodalmukat azonban nem osztják a párt és a kormány legfelsőbb köreiben. Úgy hallani, szinte elvárásként fogalmazódik meg a bankok felé, hogy az adó miatt ne fagyasszák be a hitelkihelyezéseiket: akár ultimátumszerűen is kész a kormány ezt az akaratát érvényesíteni, annál feljebb srófolva az adó mértékét, minél inkább visszahúzódnak a pénzintézetek a hitelpiacon. Van még egy fegyver a kezükben: a piaci versenyben a bankok nem engedhetik meg maguknak, hogy átengedjenek területet a többieknek. „S bármikor van jelentkező a piacra lépésre” – mondja egy forrásunk, nyitva hagyva a kérdést, hogy egy magántőkéből működő, de Magyarországon még jelen nem lévő pénzintézetről van-e szó, vagy az állam maga forgatná fel a piacot.

A bankok ellentámadásban vannak. A kedden megjelent Der Standard szerint a KBC, az Intesa Sanpaolo, a Bayern LB, az UniCredit, valamint a Raiffeisen International és az Erste Bank levelet írt a magyar kormánynak és az IMF-nek is a bankadót kifogásolva. Az alkalmat az IMF küldöttségének kedden kezdődött budapesti tárgyalásai szolgáltatták. A lap értesülése szerint az IMF azt is meg akarja vizsgálni Budapesten, hogy a tervezet nem tartalmaz-e protekcionista elemeket, ugyanis egyre hangosabban hallani olyan hangokat, hogy az OTP-t a külföldi bankoknál kedvezőbben érintené a különadó.

Lapunk úgy értesült, hogy az IMF „a szőnyeg szélére állította” a magyar tárgyalókat a 200 milliárd miatt. A valutaalap munkatársai határozottan érzékeltették, hogy egy újabb megállapodásnak, a hitelfolyósításnak feltétele van, s ez a bankadóval kapcsolatos. Magyarország 10–20 milliárd eurós „elővigyázatossági megállapodást” szeretne kötni 2011–2012-re az IMF-fel és az EU-val. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a mostani IMF-konzultáció csak a szokásos féléves felülvizsgálat volt, s csak az őszi fordulóban, augusztus–szeptemberben határoz majd a kormány arról, hogy Magyarország köt-e új megállapodást. – Erre csak akkor kerülhet sor, ha annak kedvezőek a feltételei az ország számára – fejtegette a nemzetgazdasági miniszter, holott Szapáry György, a miniszterelnök IMF-kapcsolatokért felelős főtanácsadója a figyelő.hu portálnak adott interjúban korábban gyakorlatilag tényként közölte ezt.

– A miniszterelnök úron látszott, hogysértve érzi magát, amiért nem vele, és nem a 3,8 százalékkal foglalkozunk – mondja egy neves közgazdász, aki ott volt június 5-én szombat délután azon a parlamenti találkozón, melyre Orbán Viktor Brüsszelből hazaérkezve tartott. A konzultáción miniszterek és államtitkárok mellett a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a bankszövetség elnöke, a költségvetési tanács elnöke, Török Ádám, valamint Szapáry György, Járai Zsigmond, Bod Péter Ákos volt jelen. A megbeszélés elején – kávézás és némi hatásszünet után – a miniszterelnök közölte, hogy „krízis van”. Az előző nap Brüsszelben Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: „a bizottság azt üzeni Magyarországnak és minden tagállamnak, hogy gyorsítsa fel a fiskális konszolidációt, és ne engedjen a szigorból. Ez az üzenet világos, és nem tartalmaz semmilyen kétértelműséget. A piacok megbüntetnek minden olyan lépést, amit a költségvetési szigor ellenében tesznek.” A miniszterelnök, aki a végsőkig bízott abban, hogy ha 7,5 százalékos hiánycélt nem is, de 6,5 százalékosat vagy legalább a jegybank által prognosztizált 4,5 százalékos hiány célt elfogad az EU és az IMF, kénytelen volt visszatáncolni, miután gyakorlatilag 72 órás „ultimátumot” kapott Barrosótól.

Azon a szombat délutánon a parlamenti találkozón Orbán Viktor szemmel láthatóan nem értette, hogy a jelenlévők miért beszélnek aggodalommal Kósa Lajos „államcsődös”, „görög válságos”, illetve Szijjártó Péter ezt megerősítő nyilatkozatáról, a piacok, a New York-i tőzsde idegességéről, a forintárfolyamról. A miniszterelnök akkor és ott kizárólag a 3,8 százalék kihívását érzékelte, s arra volt kíváncsi: a jelenlévők mit gondolnak a költségvetés állapotáról, a deficit finanszírozási lehetőségeiről. (A választások előtt olyan „városi legendát” is lehetett hallani, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György a megnövelt hiánycélt kínai, esetleg arab hitelből finanszírozná, ezt azonban a Fidesz szakpolitikusai nem erősítették meg.)

Orbán Viktor a következő két nap során Lovasberényben, a kormány ülésén sem adta jelét, hogy különösebben érdekelné a Kósa-Szijjártó sztori, bár kissé talán zavarta. A hírek szerint „látszott rajta valamiféle düh a debreceni polgármester ellenzéki időkre emlékeztető nyilatkozata miatt”, de elintézte azzal, hogy „nem kell ilyeneket beszélni”. Szijjártó Pétert pedig egyetlen szóval sem bírálta, a miniszterelnöki szóvivő az egyik résztvevő szerint „rajzolgatott vagy írt valamit”, amíg az „államcsődös” nyilatkozatok voltak napirenden.

Lovasberényben a kormány a B verziót kényszerült elővenni, ami nyilvánvalóan nem volt teljesen készen. Három nap állt rendelkezésre, hogy a gazdasági programot újrateremtsék, immár illúziók nélkül, 3,8 százalékos hiánycélnak megfelelően. Szerencsére Orbán Viktor politikai ösztöne működött, improvizált, végül a kellemetlenségből előnyt, a szükségből erényt tudott kovácsolni. A 29 pont első hallásra „zseniálisnak” tűnt. Egyértelműen a középosztály, a Fidesz-bázis felé húz, de másnak is ad. – Vasárnapról hétfőre született meg a 29-es pontos akcióterv – mondta az egyik neves közgazdász. Bod Péter Ákos volt jegybank elnök erről az ATV-ben úgy fogalmazott: egy reménycsomag született. Az „apró betűs” részt, azaz a részleteket akkor még nem lehetett ismerni, ezt Orbán Viktor megrendelte a szakapparátustól, s a 29 pontból 16-ra vonatkozó jogszabályokat, törvénymódosításokat Matolcsy György épp egy hónap elteltével be is nyújtotta az Országgyűlésnek.

„Június első hétvégéjén rendkívüli kormányülésen a nemzetgazdasági miniszter előterjesztett egy versenyképességet javító programot, amely két – a neoliberális közgazdasági gondolkodás szerint nem összeegyeztethető – célt tűzött maga elé: az egyensúly beállítását és a növekedés újraindítását.

A program 5,1 százalékos minimális deficitszintből indult ki – az állami vállalatok és önkormányzatok konszolidációs igényét nem fogadtuk el –, a kormány intézkedéseivel ezt kell 2010 végére 3,8 százalékra csökkenteni. Az első akcióterv 29 lépése közül ezt célozza a 200 milliárd forintra emelt hitelintézeti járulék (bankadó), a 120 milliárd forintos rendkívüli költségvetési megtakarítás és a 98 százalékos, a végkielégítéseket terhelő adó. Ezek együtt 5,1 százalékról 3,8 százalékra csökkentik a várható költségvetési deficitet, ezzel visszaállítják az egyensúlyt” – emlékezett vissza egy cikkében Matolcsy György a lovasberényi kormányülésre és saját szerepére, azzal a megfogalmazással, hogy a 29 pontos akciótervvel „konzervatív polgári forradalom indult Magyarországon”.

A bankadóról – arról, hogy a 200 milliárd nak december 31-ig be kell folynia a büdzsébe – Bod Péter Ákos a már említett műsorban azt mondta: „nincs annyi a szektorban”....

S hogy kinek az ötlete volt a bankadó és a 200 milliárd? A kereszténydemokraták évek óta, de a gazdasági válság kirobbanása után már programszerűen beszéltek arról, hogy a bankok vegyék ki a részüket a közteherviselésből. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes határozottan ezt az álláspontot képviselte. Orbán Viktor miniszterelnökké választása napján, május 29-én a parlamentben arról beszélt (noha ez nem szerepelt a kormány programjában), hogy az Egyesült Államokban történelmi jelentőségű pénzügyi reformcsomagot fogadtak el, mely a bankrendszer ellenőrzéséről szól. „Az sem érdektelen, milyen tónusban folyt a vita, idézem az amerikai elnököt: a pénzügyi szektor lobbistáinak hordáival és többmilliónyi dollárnyi hirdetéssel kellett harcba szállnunk. Brüsszelben pedig az egyik legnagyobb tekintélyű biztos bejelentette, »elfogadhatatlan, hogy az adófizetők állják a bankszektor megmentésének a költségeit. A válságok terheit a jövőben a pénzügyi szektornak kell vállalnia!« A hivatalba készülő kormány figyel erre” – hangoztatta beiktatása napján Orbán Viktor a parlamentben. Pedig akkor még nem számított az EU ultimátumára, arra, hogy szűk egy hét múlva Barroso egyértelművé teszi, csak a 3, 8 százalékos hiánycél elfogadható. Orbánhoz közelálló forrásaink szerint nem egyik pillanatról a másikra pattant ki a kormányfő fejéből a bankadó ötlete. Mint mondják, „a miniszterelnök baráti körében szép számmal akadnak olyan, fontos döntési pozícióban lévő emberek (bankárok, vállalatvezetők), akiktől elég pontos információkat kapott a magyarországi bankrendszerről, arról, mekkora tartalék is van benne, például a hatékonyság terén”.

A bankadó mellett van egy másik ügy, ami jelenleg ugyan nem uralja a sajtót, de egy hónapja még mindenki ezzel foglalkozott, és kőkeményen érintené a biztosítási piacot: a magánnyugdíjpénztárak esetleges államosítása. A nemzetközi reakciók miatt ugyan ez most lekerült a napirendről, ám úgy hallani, a tervet nem dobták kukába. Forrásunk azt mondja: „előbb vagy utóbb, de biztos, hogy hozzá kell nyúlni a magánpénztári rendszerhez, mert az nonszensz, hogy egy állami monopólium – a járulék kivetése és beszedése – felett nem az állam rendelkezik. Szó sincs arról, hogy a magánpénztári tagok vagyonát lenyelné az állam, ellenkezőleg, az úgy kerülne vissza a társadalombiztosítás nyugdíjágához, hogy a befizetőhöz köthető legyen, vagyis ne oldódjon fel a közös kasszában.” A kérdésre, hogy mi lesz a magánpénztári intézményrendszerrel, az annak kiépítésére ölt milliárdokkal, azt felelte: „önkéntes alapon még működhetnek tovább, de a kötelezően fizetendő járulékot vissza kell terelni az államhoz”.

Hogy ez miért érné meg? A visszacsatornázott százmilliárdok javítanák az államháztartás egyenlegét.

Igaz, csak addig, amíg a nyugdíjkifizetések el nem kezdődnek.

forrás : nol.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.