Oszsza meg másokkal is

Magyarország súlyos tévedésben van az "erőszakszervezeteket" illetően a rendszerváltás óta egyfolytában.

Amikor a rendszerváltozás utáni szervezetek és a működésüket szabályozó törvények kialakultak, fontos cél volt, hogy megakadályozzák a múltban elkövetett visszaéléseket. Hogy ne lehessen a Honvédséget "baráti segítségnyújtásra" használni, hogy a titkosszolgálatok ne szolgálhassanak szűk csoport(párt) érdekeket, hogy a rendőrség ne élhessen vissza hatalmával.

Ráadásul akkor nem látták előre, hogy a biztonság tartalma és a biztonság védelmének és biztosításának körülményei, követelményei olyan mértékben megváltoznak, mint ami bekövetkezett a 21. század elején. Védeni akarták az "erőszakszervezetekben" dolgozók emberi jogait is – nagyon helyesen -, hogy ne következhessenek be olyan visszaélések, mint amikre számtalan példa volt annak előtte.

A nemes kísérlet azonban nem sokáig működött, hiszen hamar kiderült, számos prekoncepció nem bizonyult tartósnak. A demokratikus átalakulás és az euroatlanti integráció körülményei között és eredményeként számos túlzó biztosítékra nem volt, nincs szükség.

Ráadásul, a "kommunista privilégiumok" eltörlése jegyében mindazokat a kedvezményeket megvonták, amelyek pedig szükségesek, mert nem privilégiumok, nem szükségtelen kedvezmények, hanem a zavartalan működéshez szükséges előfeltételek, valamint annak a kompenzációja, hogy ezekben a szervezetekben dolgozók - legalábbis elvileg, de gyakran a gyakorlatban is - életüket és testi épségüket teszik kockára.

* Mindennek következtében az érintett szervezetek működése majdhogynem ellehetetlenült. Párosulva a krónikus pénzhiánnyal, amely csak részben következik az ország gazdasági helyzetéből, inkább jórészt annak következménye, hogy a prioritások között nem szerepeltek ezek a feladatok és szervezetek. Ennek következtében a kényszerzubbonyba kényszerített szervezetek működése egyre inkább leromlott, bizonyos fontos képességek kihaltak.

Ennek legjobb példája, hogy a rendőrség 2006-ban több alkalommal is képtelennek bizonyult egy fontos feladatának (jogszerű) teljesítésére. A megtörtént jogszerűtlenségek helyrehozatalának elmaradása, beleértve az esetek teljes felderítését és a jogsértéseket elkövetők megfelelő felelősségre vonását is, azt eredményezte, hogy a "gyalázat" az egész testületre vetült, nem azokra, akik a hibákat elkövették.

Ráadásul súlyosan hibás döntések is történtek a Belügyminisztérium megszüntetésétől a titkosszolgálatok elbizonytalanításáig. A nem egyértelmű törvények és jogalkalmazás, valamint az intézkedő szervek védelmének elmaradása pedig végképp elbizonytalanította az állományt.

El kellene végre fogadni, hogy a rendőrség nem jótékonysági intézmény, hanem olyan erőszakszervezet, amely az állam polgárait szolgálja azzal, hogy fenntartja a rendet. Segít a polgároknak, ha arra van szükségük, de a segítség talán legfontosabb része, hogy fenntartja a közrendet és kikényszeríti annak tiszteletben tartását azokkal szemben, akik nem így gondolják.

Ennek érdekében a törvénytisztelő állampolgárt "szolgálja és védi", a törvénysértőt a törvények betartására kényszeríti. Ezért intézményesen és egyénileg is felelősséggel tartozik: ha megsérti az állampolgárok jogait, felelősségre kell vonni mind a jogsértést elkövetőt, mind az arra parancsot adó vagy azt eltűrő elöljárót. Ha ez nem történik meg, a felelősség az egész intézményre rávetül és lejáratja azt, hiszen az egyéni felelősség hiánya óhatatlanul az intézmény felelősségét veti fel.

De azért is felelősségre kell vonni a rendőrt és a rendőrséget, ha nem teljesíti kötelességét a bűnözőkkel szemben. Ha elfordul, amikor törvénysértést lát – akár még ha "enyhe" közlekedési vétségről van is szó. És természetesen, felelősségre kell vonni, ha ezt korrupció miatt teszi.

* Ez a hozzáállás igaz a titkosszolgálatokra is. Azt is tudomásul kell venni, hogy a titkosszolgálatok bizony olyan dolgokat csinálnak, ami az egyszerű ember - a politikust is beleértve - esetében súlyos bűncselekmény. Ahhoz, hogy ezt elfogadja a közvélemény, természetesen, szigorú demokratikus polgári ellenőrzésre van szükség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a titkosszolgálatok nem titkosan végzik a munkájukat. Ehhez a munkához pedig az is hozzátartozik, hogy embereket beszerveznek, néha nagyon csúnya eszközökkel - de a mi érdekünkben. Hiszen demokratikus rendszert szolgálnak.

És nem utolsósorban igaz mindez a hadseregre is. A Magyar Honvédség azért van, hogy az országot és annak demokratikus rendjét megvédelmezze. Ehhez pedig erőszakot alkalmaz. Ha nem kell erőszakot alkalmazni, akkor a diplomaták és a politikusok védik az országot és érdekeinket. Katonákat bizony akkor veszünk igénybe, ha erőszakra van szükség. Manapság viszont a honvédelem nem a hon területének védelmét jelenti kizárólagosan.

Arról sem szabad, persze, lemondani azzal, hogy "úgyse kerül rá sor". Nagy valószínűséggel nem, de ebben az esetben mindig a legrosszabbra kell felkészülni. És ehhez nem kell arra az - ebben az összefüggésben demagóg - kérdésre konkrét választ adni, hogy ugyan már ki támadna meg minket.

A honvédelem hogyanja más kérdés. Nem irányozhatjuk elő, hogy ezt a feladatot a magyar haderő egyedül teljesítse. Mátyás fekete serege óta ez sose sikerült. Nem is fog. De az elvárható, hogy alkalmas legyen a szövetségesekkel együttes védelemből a ránk háruló feladatok ellátására. Meg arra is, hogy az expedíciós műveletekből kivegye a részét. Csak el kellene végre fogadni, hogy a kettő nem kizárja egymást, hanem feltételezi.

Igen, még a sokat vitatott tartalékos haderő esetében is, amelyet sokan kizárólag a területvédelem eszközének tartanak. A tartalékos haderőnek nem egy elvont erőnek kell lennie. A tartalékos haderő az aktív haderő tartaléka. Ha az aktív haderő magas technikai színvonalú erőkből áll, akkor a tartalékot sem elég kézifegyverekkel felszerelni. Nem is beszélve arról, hogy a tartalék az expedíciós haderő tartaléka is.

* Mit kell mindehhez, egészen röviden tenni? Megteremteni a jogszabályi és intézményes feltételeket, amelyek messze elmaradnak a szükséglettől és mindhárom intézmény - rendőrség, titkosszolgálatok, hadsereg - esetében inkább akadályozzák annak működését. És, persze, a lehetőségek keretein belül biztosítani a megfelelő anyagi kereteket is. Mit jelent ez?

A rendőrség esetében meg kell teremteni a "teljes vertikum" hiányzó elemeit. A vertikum tetején, a katonasághoz legközelebb álló elem, a katonai rendőrség, ne adj isten, a csendőrség létrehozását, a vertikum másik végén pedig, a közösségi rendőrség megteremtését. E két fogalom körül sok félreértés van, sokan gondolják, hogy kiválthatóak más intézményekkel, de nem: ezek nélkül az "igazi" rendőrség reformja sem lehetséges, hiszen nem az intézmény, hanem a feladat a fontos. Azt pedig csak a "teljes vertikum" képes teljesíteni.

A titkosszolgálatok esetében is feladatcentrikus intézményrendszer szükséges. Már régen szorgalmazok ilyen átalakítást: a felderítés adatait a külpolitika használja, a hírszerzés természetes helye ezért a Külügyminisztérium. Az elhárítás pedig a rendfenntartásnak dolgozik be: ezért kell a Belügyminisztériumhoz rendelni. A katonai titkosszolgálatok helye pedig már a nevében benne van: a honvédelmi tárca.

A szerző diplomata, a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) igazgatója.

forrás : hirszerzo.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.