Valóban gyakoribb az agresszió az iskolákban, vagy csupán a média kavarta fel a vizet?

A vizsgálat nem igazolta a növekedést, bár a verbális agresszió szintje igen magas. A sajtó hozzáállása érthető, hiszen saját logikája szerint nyilván az kerül a hírekbe, ami kellően szenzációs, ahhoz, hogy megfelelő érdeklődési küszöböt érjen el. Van ennek egy másik oldala is. Amióta beszélünk ezekről az esetekről, egyre többen gondolják úgy, hogy az ilyen ügyeket már nem lehet titokban tartani, beszélni kell róla, meg kell mutatni a világnak. Szerencsére az iskola mindennapjai nem erről szólnak.

Ön szerint jó, vagy rossz, hogy felkapott és állandóan figyelemmel kísért téma lett a magyar sajtóban az iskolai agresszivitás?

 

Úgy gondolom, ennek köszönhetően az iskolai agresszió közpolitikai ügy lett. Azzal, hogy beszélünk róla, csak nyerhetünk. A jelenség, mint azt a vizsgálat is kimutatta, létezik az iskolákban. Ez nem magyar sajátosság, a világon mindenhol előfordul, ez a modern demokráciák gondja. Csak abból a szempontból újdonság, hogy erről most nem csak szűk közösségekben, internetes portálokon beszélünk. Ennek köszönhetően végre tényekkel alátámasztva szakmai vita is folytatható a jelenségről.

Milyen szakmai lépéseket tett, amikor megismerte a vizsgálat eredményét?

Két ajánlást tettem. Az egyik, hogy legyen egy nemzeti stratégia az iskolai agresszió visszaszorítására, a másik a fenntartóknak és iskolaigazgatóknak szólt, hogy készítsenek helyi felméréseket az érintettek, diákok, szülők között. Erre alkalmas akár egy kis cédula, aminek egyik oldalára azt írják fel, mit tartanak problémának, a másik oldalára, hogy milyen javaslataik vannak a megoldásra. Az ajánlatom nem előzmények nélküli, hiszen a Európa Tanács felkérésére három éven keresztül helyi együttműködéseket szerveztünk különböző településeken, ahol összeültettük a szakembereket. Hihetetlen történetek hangzottak el ügyészektől, börtönparancsnokoktól a tanároknak. Azoktól, akik a bűnelkövetők egész életpályáját látják, és pontosan tudják honnan jutott el addig a pontig, ahol már kisiklott és hol lehetett volna visszafordítani, ha időben kapott volna segítséget. És ezek a gyerekek azok, akik néhány hónappal ezelőtt még ott ültek a matekórán.

A világhírű amerikai szociálpszichológus, Elliot Aronson azt írja a Columbine után című könyvében, hogy a versengés váltja ki az agressziót. A mai társadalmunkban a gyerekek közt a szociális, társadalmi különbségek, időnként szakadékok jóval markánsabbak, mint a rendszerváltás előtt. Elképzelhetőnek tartja, hogy ez erősítette fel az agresszív viselkedést az iskolákban?

Mindig is volt verseny a gyerekek közt, így természetesen mindig volt agresszió is. Amíg az előző rendszerben a verseny tárgya, a különbség nagyjából a szagos radír birtoklása volt, addig most komoly értékek, tárgyak vannak a gyerekeknél. A demokrácia hozománya, a verseny, egyfelől az egyéni javak megjelenése, másfelől a társadalmi szakadékok mélyülése. Kétségtelen, hogy ez is hozzájárulhatott az agresszió növekedéséhez.

Az említett vizsgálat a mostani 11-esek körében zajlott, akik pár évvel ezelőtt megírták a kompetencia tesztet, ahol egy picit a szociális hátterükről is kaptunk információt. Ezért is esett a választás erre a csoportra, hiszen így egy olyan adatbázis születhet, ami a későbbiekben tudományos kutatásokra is használható. Ebből kiderült, hogy a diákok egymás közötti agressziója nagyobb, a tanár-diák agresszió jóval alacsonyabb. A verbális agresszió igen magas, de a vizsgálat alapján a fizikai agresszió, az előzetes feltételezésünkhöz képest jóval alacsonyabb.

A tanár agresszióról szinte soha nem hallunk. A szülők is gyakran tehetetlenek ilyen esetben. Félnek konfliktusba kerülni a tanárral, tartanak attól, hogy a gyerekük kerülhet még rosszabb helyzetbe. A tanár kollegák elzárkóznak a véleménynyilvánítástól, hiszen a gyerek pár év múlva kirepül, a kollega viszont még évtizedekig kollega lehet. Mit tanácsol ilyen esetben a szülőknek?

Ezeknek az ügyeknek a száma is évről évre emelkedik. Tapasztalatból tudom, hogy egyre több iskolában látják, ha ilyen probléma adódik, az már nem tartható fenn. Én a szülőket arra biztatnám, hogy ezt először az intézményvezetőnek jelezzék, és ha ő az ombudsmanhoz küldi, vegyék komolyan. Gyakran az osztály nyilvánossága előtt hangzanak el ezek a dolgok, amit később a pedagógus nem tud letagadni. A lelki terror, de különösen a testi fenyítés esetén el szoktam küldeni az ajánlásom kíséreteként a Legfelső Bíróság Munkaügyi Határozatát, ami egyértelművé teszi, ha a tanár ilyet tesz, akkor az ő elbocsátása is teljes mértékben arányban áll a cselekedetével. Az ilyen tanár, gondolkodás nélkül elbocsátható.
íbr> A köztes idő a gyerekek számára félelemmel teli időszak lehet. A probléma jelzése és a tényleges elbocsátás közt mennyi idő telhet el?

Testi fenyítés esetén nem kell végigmenni a szokásos eljáráson. Ez nem egy döntése az iskolának, ami ellen lehet jogorvoslattal fordulni a fenntartóhoz. Az ilyen eseteket azonnal fogadjuk, és haladéktalanul nyilatkozatot kérünk az intézménytől. Amennyiben nem kapjuk meg pár napon belül, mi keressük meg az iskolát.

Mit tehet a felelős szülő, amikor nem az ő gyerekét éri a bántalmazás, de az érintett gyerek vagy nem meri elmondani otthon, vagy a szülőket ez nem érdekli?

Kívülállók is fordulhatnak hozzánk, még úgy is, hogy kérik a nevük elhallgatását. Ilyenkor mi azzal keressük meg az intézményt, hogy többen jelentkeztek nálunk ezzel a panasszal, és így kérjük az igazgató álláspontját. Eddig az ajánlásaink 98,2 %-át elfogadták, amit nagy sikernek tekintünk, és elég biztos alapnak ahhoz, hogy elmondhassuk, érdemes hozzánk fordulni.

forrás : 168ora.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.