Dr. Latorcai János a kereszténydemokraták szakpolitikusa, joggal tartja „közveszélynek” a korrupcióhoz vezető jelenségeket, s még inkább az annak életteret adó feltételeket.

Mondják: a korrupció olyan, mint a parlagfű. Kiirthatatlan!

E „köznapi”, lavinára (is) emlékeztető tevékenységet a fölöttébb bonyolultan szemlélik. Többek szerint, a baráti, rokoni szívességek, és a lobbizások is e tárgykörbe soroltatnak, mások viszont a politikai, gazdasági kapcsolatok szövevényes összefonódását sem tekintik annak.

Az idegen szavak szótárában a korrupció:

1. megvesztegetés, megvesztegethetőség; 2. általános romlottság a közállapotokban.

A Magyar Értelmező Kéziszótár hasonlóan vélekedik:

1. (sajtóban) közéleti megvesztegethetőség; 2. (irodalomban) közéleti erkölcsi romlottság.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának határozata, amely a korrupció elleni küzdelem irányelveit tartalmazza, szolidabban fogalmaz:

A döntéshozatal befolyásolható befolyásolása.

A Magyar Katolikus Lexikon messzebbre mutat:

A korrupció bűn az igazságosság ellen, amely a korrumpálót és a korrumpáltat egyaránt terheli.

A szó latin eredetű. A magyar nyelvben (corrumpo = rombolni, meghamisítani, romlás) először az 1600-as évek végén Sopronban bukkant föl a város egyik polgárára vonatkoztatva, aki „köz-rosszat” tett, mondván: korrumpáltassék (töressék össze) az ő neve.

A pártállamban „szocialista összeköttetésnek” nevezték. Ma „az a cselekedet, amit nem lehet tetten érni”, illetve, cinikusabban fogalmazva: „a korrupció az, amiből kihagynak!"

*** A korrupció emberemlékezet óta sajátos gazdasági, s társadalmi kontextusokban él, és virágzik világszerte. Az afrikai országoknak juttatott segélyből például 30 milliárd USA dollár kötött ki külföldi magánszámlákon. Kelet-Ázsiában a korrupcióból származó veszteséget megközelítően 50 milliárd dollárra becsülik. Az Ázsia térségben a közbeszerzések minimum 20 százalékkal költségesebbek az indokoltnál, de nem ritkán, akár 100 százalék is lehet. Dél-Amerikában a költségvetési kiadások 11 százaléka eleve „illegális” célokra fordítódik. Az európai országok által felhalmozott állam-adósság milliárdjai is a különböző korrupciós hatásoknak tulajdonítható. (A magyar államadósság sem kivétel!) Az Európai Unió Csalásellenes Szervezete (van ilyen!) szerint az európai költségvetést érintő csalás mértéke, már 1998-ban elérte a 265 millió eurót. Azóta csak több lett, - milliókkal.

A helyzet hazai megítélése még rosszabb. Tíz emberből hat-hét megesküszik rá, hogy korrupt a kormány, és korrupt az egész környezete, és hogy a panamák át-, meg átszövik e szép hazát. Nemzetközi megítélésünk sem rózsás. A középmezőny élén leledzünk a legkorruptabb országok névsorában.

Dr. Latorcai János a kereszténydemokraták szakpolitikusa, a parlament figyelmét is nem kevésszer felhívva, joggal tartotta, s tartja „közveszélynek” a korrupcióhoz vezető jelenségeket, s még inkább az annak életteret adó feltételeket. A korrupció oly mértékben növeli az ügyintézés ráfordításait, oly arányban teszi kiszámíthatatlanná és átláthatatlanná a döntéseket, hogy az már, nemzeti és nemzetközi gazdasági kapcsolatokat is veszélyezteti. Oly mértékben torzítja el a közbeszerzési pályázatok eredményeit, hogy a pénzügyi források adta lehetőségekhez képest alacsonyabb minőségű infrastruktúra-fejlesztés, szolgáltatás valósul meg. Oly arányban segíti a nem produktív befektetéseket a gazdaságilag életképtelen projektekben, hogy az ország eladósodását számottevő mértékben növeli. Mindezek eredője olyan mértékű kockázati tényező, hogy az már lényegesen zavarja, hátráltatja az ország gazdaságát, működését. Az adózás területén például a korrupció oly mértékben csökkentheti a bevételeket, illetve az állami kiadásokat érintő esetekben növelheti a kiadásokat, hogy az már lényegesen megváltoztatja a költségvetési finanszírozás súlypontjait. A korrupció költsége ugyanis egyfajta sajátos adóként, csökkenti a beruházásokat, s ezzel jelentősen akadályozza a vállalkozók beruházásait, a gazdasági növekedést.

*** Világméretekben nagy a látencia, az ismertté vált korrupciós esetek száma csekély. Idehaza még csekélyebb. Egy spanyol szakfolyóirat szerint: a lelepleződött korrupciós csalások 59 százaléka a véletlennek köszönhető, a névtelen bejelentések további 25 százalékkal járulnak hozzá a felderítéshez, míg a szabályok és az ellenőrzések jóvoltából mindössze 15 százaléknyit hoznak felszínre.

A korrupció elterjedtsége nem csak az alacsonyabb gazdasági fejlettségi színvonal egyik markáns velejárója, hanem - többnyire ezzel párhuzamosan - ott is roppant gyakori, ahol a társadalmi-politikai viszonyokat egyben a "demokrácia-deficit" is jellemzi. A korrupció ugyanis nem csak a „nagy” gazdasági élet, az előnyök világában mutatkozik meg, hanem az emberi lét, a napi megélhetés dimenzióiban is jelen van, ahhoz kapcsol „lepénzelési” eszközöket. Többszörös tehertételt jelent a társadalomra, a nemzetgazdaságra egyaránt.

Nem csak dr. Latorcai János, különböző ország-statisztikák, és az erre támaszkodó értékelések, rangsorok is mutatják, hogy ott kedvezőbb a helyzet, és ott kisebb az aránya az. „aktív” korrupciós bűncselekményeknek, vagyis annak, hogy maga a hivatalnok, rendőr, hatósági ember kezdeményezi a vesztegetést, annak mintegy tarifáját is felállítva, ahol az emberi szabadságjogokat, a rendőri intézkedéseket, nem kell megváltani, s ahol a közalkalmazotti, köztisztviselői presztízst nem a hatalmi pozíció, hanem a társadalmi, állami, anyagi és erkölcsi megbecsültsége adja.

A jelenséget a másik oldalról közelítve, az is jól látható, hogy ott kisebb a korrupció, ahol valóságos a demokrácia, s működik a politikai váltógazdaság, és a civil szféra. Egyértelmű a trend: az állam-berendezkedés autokratikus jellegével egyenesen arányos a korrupció nagysága, kiterjedtsége. (Nem véletlen tehát, hogy a nemzetközi felmérések szerint éppen az Észak-Európai államok a legkevésbé fertőzöttek, miként az sem, hogy a néhai szocialista tábort alkotó országok felé haladva, egyre nagyobb.)

*** Az elemzések összevetése alapján azzal is szembesülhetünk, hogy a korrupciós indexek értékei számottevően korrelálnak a gazdaság fejlettségével, s annak emelkedő, vagy hanyatló trendjével – állítja dr. Latorcai János. Magyarán: a korrupció nagysága szoros összefüggésbe hozható az egy főre számított évi gazdasági mutatókkal, az életszínvonallal, a kereskedelmi korlátozásokkal, a hiánnyal, az árszabályozás mikéntjével és főleg az adózással és az elvonásokkal. Minél átláthatóbb egy gazdaság, minél biztosabb benne az állampolgárok tisztes megélhetési lehetősége, annál kisebb a korrupció kísértése, annál megbízhatóbb a korrupciós kockázatok kiszűrése, s annál magasabb hatásfokú a közvetlen és a közvetett (pénzügyi) ellenőrzési eszközök hasznosíthatósága.

Sajátos mérce egyes korrupciós jelenségek társadalmi elfogadottsága, s annak változása. Ide tartoznak például az úgynevezett „bocsánatos bűnök”. A korrupció fogalomkörébe tartozó ügyeknek társadalmilag elfogadott, vagy megtűrt formái: például a számlákkal, adókkal, jövedéki termékekkel stb. történő manipulálás, de ide tartozik a vélt előnyöket szerezni vágyó hálapénz stb. is.

Különös kockázati faktor, kiváltképp napjainkban, a „poszt-korrupció”, azaz a rendszerváltást megelőző kapcsolatok feltámadása, s azok mintájára újak létesítése, működtetése. De nem nehéz felfedezni a korrupció és a társadalmon belüli növekvő egyenlőtlenség közötti összefüggését sem.

*** Számos tényezőt lehetne még a korrupció okaként, transzformátoraként felsorakoztatni. Tudományos értekezések sorozata született e tárgyban, a gyorsuláshoz hasonlóan még képletet is alkottak hozzá. Íme:

„Egy ország korrupcióra való érzékenységi szintjének (C) meghatározásához a gazdaság monopolizáltságának szintjét (M), az államigazgatás kizárólagosságát (D) és a pénzügyi beszámolók átláthatóságát (T) kell ismerni, így C=M+D-T." (Revista Technica 2000/17.)

Keserű tapasztalatokból bőséggel meríthetünk. Átéljük. Dr. Latorcai János számtalanszor rámutatott: a korrupciós jelenségek a társadalmi-, gazdasági átalakulásokkal járó recessziók időszakában felerősödnek. A régi szabályok már nem működnek, az újak viszont még nem kristályosodtak ki. Különösen nem, ha a tekintélyuralmi rendszerek, és a „vadkapitalizmus", elemei (eredeti felhalmozás, a közjavak és a közszolgáltatások privatizálása stb.) keverednek.

Az „új piacgazdaságban”, a szakmai-politikai, gazdasági, pénzügyi elit tévedései, tág tered adnak a korrupciónak. Illúziók és fényes kormányzati retorikák kapcsolódnak a liberalizált piac mindenhatóságához. Mondjuk ki: téves annak a szemléletnek az elhatalmasodása, ’mely szerint az állami pénzügyi ellenőrzés kontrollja az államháztartáson kívüli területeken szükségtelen. Már „csak” azért is téves, mert az állam gazdasági szereplő. Állami megrendelések tartanak el magáncégeket, az államháztartás mindinkább közelít a magánszféra óriás-vállalkozásainak mechanizmusaihoz.

Egyre inkább jellemző: maga az állam is mindinkább a magánszféra bevonásával, tőle vásárolva oldja meg szolgáltatásait. (Lásd: az oktatási tárca botrányt kavaró megrendeléseit.) Ilyen módon már nem az a meghatározó, hogy ki látja el a szolgáltatást, hanem hogy ki finanszírozza, milyen színvonalon és költséggel. A magánszektor szolgáltatásainak megvásárlásával, illetve az egyes, a szolgáltatások vegyes finanszírozásával megvalósuló államháztartási modernizáció – megfelelő ellenőrzés hiányában – ugyancsak jelentős korrupciós kockázat-növelő, s nem csak a „gyanús” közbeszerzések, hanem az „üvegzsebek” átláthatatlansága miatt is.

*** Nincs olyan ember, aki nem tudná: a gazdasági növekedés egyik záloga lehet a korrupció visszaszorítása, a közpénzügyek intézésének javuló tisztessége. E kérdések, végül is a hatalomgyakorlás demokratizmusához vezetnek el. Nem véletlen, hogy oly nagyon borzolta a kormánypárti kedélyeket, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ügye. Nevezetesen: a kormány, a korábbi függetlenségét csorbítva, újra kívánta szabályozni, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének működését. Holott a legfelső szintű pénzügyi ellenőrző szervezeteknek éppen az az egyik legfőbb kötelességük, hogy jelezzék, a kormányzati munka nagyobb összefüggéseiben felbukkanó kockázatokat, vagy nevezzük nevén: korrupciókat.

Most már fekete-fehéren látható: nem véletlen az sem, hogy sorompót kapott a Költségvetési Tanács létrehozását szorgalmazó törvényjavaslat is. (Benyújtva: 2006.12.18.)

Dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György (KDNP), Varga Mihály, dr. Répássy Róbert (Fidesz) szent meggyőződése, hogy Magyarország fenntartható fejlődésének legfontosabb gátjává az elmúlt években a korrupciótól sem mentes magas költségvetési hiány vált. A kormány által kitűzött hiánykorlátok betartását az ígéretek és a törvényi kötelezettségek ellenére sem sikerült elérni, emiatt az állam fenntarthatatlan eladósodási pályára került. A költségvetési fegyelem iránti elkötelezettség meggyengülésének következménye a gazdaságpolitikába vetett piaci bizalom fokozatos, ám annál mélyebb megrendülése. A gazdasági szereplők bizalmatlanságát erősíti az is, hogy az államháztartásban zajló folyamatok átláthatatlanná váltak, a költségvetési gazdálkodás folyamatos ellenőrzésének feltételei csak formálisan állnak már rendelkezésre. A mai törvények és eljárások mellett kialakult felelőtlen kormányzati magatartási gyakorlat megváltoztatásához új garanciákra, intézményes szabályokra van szükség (a rossz, vagy gyenge hatékonyságú hatályos rendelkezések kijavításának igényén túl). A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a kormány felelősségének növelése és kikényszeríthetősége elérhető, ha a költségvetés átláthatósága, valódisága és hitelessége felett külön intézmény őrködik.

A KDNP-Fidesz képviselői egy olyan intézménynek az Alkotmányban történő rögzítésére tettek, tesznek javaslatot, amelynek segítségével a költségvetési politika fegyelmezettsége, megalapozottsága átláthatóvá és ellenőrizhetőbbé válhat a gazdaság szereplői számára.

A Költségvetési Tanács előzetesen véleményezhetné, pénzügyi-gazdasági hitelességi szempontból a kormány által benyújtani tervezett állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot, és megtehetné ugyanezt az Országgyűlés által elfogadott változatával is. A véleményt nyilvánosságra kellene hozni, és a köztársasági elnöknek is megküldeni. A Költségvetési Tanács tagja lenne a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint egy a Köztársasági Elnök által hat évre kinevezett, kiemelkedő tudású független elméleti közgazdász.

Az SZDSZ és az MSZP ötvenegyszer száműzte eddig a Tisztelt Ház napirendjéről. Pillanatnyilag részletes vitára vár, de nem érdemes nagy tételben arra fogadni, hogy a jövőben a korábbiaktól eltérően voksolnak.

*** Mindez más megfogalmazásban azt jelenti, hogy a korrupció gazdasági, sőt ennél szélesebb értelemben vett nemzeti versenyképességet érintő kockázata szorosan összefügg a politikai-társadalmi intézményrendszeri kockázatokkal, biztonsággal. A talpon maradás, a versenyképesség mindinkább meghatározó tényezője a gazdaság és az államháztartás működésének stabilitása, kiszámíthatósága, átláthatósága, ami elképzelhetetlen a korrupciós fertőzöttség csökkentése nélkül.

Hannkiss Elemér szerint a korrupció „közrossznak" (is) nevezhető, legalábbis annyiban, hogy együtt él és szemben áll ikerpárjával, a „közjóval". A „közrosszban” nem téved. A „közjó” viszont késik.

De ne legyünk pesszimisták! Van esély a változásokra, mert senki sem lehet biztos abban - még a politikai hatalom legfelső csúcsain sem -, hogy tevékenysége, visszaélései örökre rejtve maradnak.

forrás : gondola.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.